Dr. Kassai Tibor szerk.: Parasitologia Hungarica 1. (Budapest, 1968)

cercoidok befogadásához megfelelő (400yur-nál nagyobb) testmérettel bír (KASSAI és MAHUNKA, 1964). A monie'ziosis potenciális vektorai bármely legelőn jelen vannak, sőt a nálunk leggyakrabban és tömegesen előforduló fajok több mint felének aktiv köztigazda szerepét már be is bizonyították. A legelői Oribatidák számának csökkentésére egyelőre nincs reális lehetőség, ezért a védekezés szempontjából legfontosabb a legelők fertőzött bélsárral való szennyeződésének korlátozása. A már fertőzött páncélosatkákban a cysticercoidok egy évig is fennmaradhatnak, áttelelhetnek, a bárányok tavaszi fertőződése tehát az előző évről származó fertőző lárvákkal történik. A fertőzőanyagot Moniezia-hordozó juhok, kecskék, szarvasmarhák vagy vadon élő kérődzők is behurcolhatják a legelőre. Erős fertőzési források keletkezésében azonban a bárányoknak és* a toklyóknak van döntő szerepük, amelyek a peték óriási tömegeivel szenynyezik a legelőt a tavaszi-nyári hónapokban. A monieziosls j árvány tanának jellegzetes sajátossága a szezonitás. Hazai viszonyok között az izek, ill. a peték ürülése a bélsárral rendszerint május elején kezdődik, amiből arra következtethetünk, hogy a bárányok már legeltetésük-első heteiben, márciusban, áprilisban fertőződnek. A fertőzöttség rohamosan erősödik, rendszerint júniusban éri el a maximumát, majd júliusban, esetleg augusztusban minden beavatkozás nélkül is erősen visszaesik. Alig van adat a fertőzöttség őszi, második erősödéséről, s ez utóbbit is valószínűleg a M. benedeni okozza. Télen a fertőzöttség rendkívül alacsony, s bélsárvizsgálattal alig kimutatható. A Moniezia-fertőzcttségnek ezt a jellegzetes spontán korlátozódását kézenfekvőnek látszik szerzett immunitás kialakulásával magyarázni, bár erre nézve bizonyítékaink még nincsenek. A bárány-monieziosis évszakhoz kötött előfordulása megkönnyíti a védekezési rendszabályok tervszerű alkalmazását. Ha ugyanis a fertőzött legelőre hajtott bárányokat, ill. toklyókat április vé-