Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.
1899-03-19 / 12. szám
4. PÁPAI ÚJSÁG. 1899. márczius 19. belső világ, minden, még legcsekélyebb mozzanata dalra hangolja, dalt fakaszt benne; küzdelme, nyomora dalra készti, sokféle szenvedései között soha sem veszti önbizalmát, nyomorog, küzd, szenved, de vigaszt lel a költészetben ; midőn hideg szobájában csuk égő pipájánál melengette föl dermedt ujjait, még is volt vigasza abban, hogy már nagyobb nyomort is átélt vala. Dalaiban átszéllemül, érzelemmel telik meg minden, a kikeletre nyiló virágban a kikeletre virító lányt látja, a temetésre hangzó ének bus dallamaiban bánatos szivének hangjai visszhangzanak, a tó partján magányosan álló szomorú fűz lecsüngő ágainak a tó sima tükrén imbolygó képében: lelkére ismer a a bús szomszédság enyhitőleg hat búbánatos szivére, kis furulyájának hangja csak azért oly azoraoru, mert sirhalomról metszette, a kis madár csak azért száll a rózBabokorra, hogy azt édes kéj járhaBsa át ; gyász s boldogság váltakoznak szive mélyén, minden hangulatra van megfelelő viszhangja, de szerelme mindig mint nemes, eszményi érzelem zendül meg dalaiban s tiszta, hibátlan valójában áll előtte a nő, akit lelkéből imád. A kedélyességnek s igazi érzelemnek mily ' derűs vegyületével nyilvánul anyja iránt való gyengéd szeretete az „Anyám tyúkja" művében, melyben művészi plaszticitással domborodik ki a szobában szaladgáló tyúk anyó s Morzsa kutya, s melyben egyszerűen s ép ezért végtelenül kedvesen fejezi ki a tyúkhoz s kutyához szólva fiúi szeretét. A szülőföld hatása, mily harmóniás szavakba zárul „Szülőföldemen" művében; szülőföldjére érkezve megcsendül fülében a rég elhangzott altató dal: „Cserebogár sárga cserebogár", s lelke édes ábrándba szenderül, együtt érzünk a költővel, gyermekké válunk vele, az esti harangszó elcsendülése után elcsendesül felindulásunk, de kellemes hangulattal halljuk folyvást visszhangzani az altató dalt. S a hitvesi szeretetnek mennyi s mily ragyogó nyilatkozataival találkozunk; felesége iránt való szenvedélyes szerelmének heve s mégis kellemes gyengédsége, a birás okozta vággyal teli elragadtatás s mégis a méla perczek végtelenül kedves hangulata gazdag változatosságban zendülnek meg szerelmi lantján ; elegiái mindegyikében van valami vonzó, méla báj, lemond a dicsőség mámoráról, igyanak mások a dicsőség vizéből s — szomjúhozzanak; neki már felesége szive az egyetlen világ, nappal napja, éjjel csillaga, feleségéről szóló ódáinak alaphangja egyik kedves költeményének e végső sorait ott gyakorlom én be azt a régen óhajtott szót. Kedves feleségem! ideáljának beirása lángoló lelkedéssel, édes mámorral hatja át s érzi, hogy mig nőtlen korában szerelme csak virág volt, most az — lélekzete, szívverése. Petőfinél a vers nem költemény — egy az az ő jellemével, tetteivel, életével, ép ezért igaz benne minden vonás; mindenbe a saját szivét, a lelkét leheli; a szellő, a madár, az erdő mind tudja az ő szive titkát s el is suttogják, el is dalolják, el is sugjákbugják oly nyelven, melyet egyedül ő ért ; a hervadó, a viruló virágok, a lomb, a száraz ág, a bokor, a fa, minden, de minden figyelmes tanúi, magyarázói, örömének majd kéjes gyötrelmének; gyönyörködik a délibábban, a felhők járásában; köszönti a haj- ! nal fakadását, a mezők virágait; a végtelen 1 sik puszta, a szilajménesek ritmikus rohanása, a nyugalmas ég, mind reá figyelnek, mindenben, mi körülveszi, beszédes jeleket lát; jeleit a mi lelki világunknak; a szili, hang, illat csak jele érzelmeinknek, a természet csak képmása lelkünknek, ezért s lelke összeolvad a természettel, onnan veszi érzelmeinek tisztaságát, alakjainak festőiségét, hangulatának színezését, a természet ott él költészetében s őt is mintha a természet éltetné szerelme olyan, mint a mezőnek természettől illatos virága. Üde, gazdag szive, fantáziája kimeríthetetlen forrásává lett a magyar népdalnak s a magyar költészetnek e mostoha gyermekét, mely addig észrevétlenül, elfeledve húzódott meg a puszták s falvak iratos mezőin, eredeti szépségében, üdeségében bevezette a magyar költészet fényes csarnokába s kedveltté tette; — mindenki tisztán olvashatja, érezheti, a gondolattá vált érzelmet soraiból, műveinek összhangzatos szépsége mindenkit elbűvöl s édes rezgésbe hozza a magyar sziv húrjait. S e legnagyobb lírikusunk, e nagy Petőfink 1841. márczius elején, tehát a szabadság hónapjában elsoványodottan, kopott katona nadrágban s frakkban jött Pápára s itt Pápán kezdette meg fényesen ragyogó költői pályafutását, mert 1842. máj 22-én jelent meg első nyomatott műve a „Borozó," az itt költött idő emlékére s azért is, hogy az a Petőfi, aki állandóan él szivünkben, éljen közöttünk — bennünket lelkesítve — midenkorra névben is : hulljon le dicső nevéről a lepel. Dr. Kapossy után a képzőtársulat ifjú poétája Nagy Vincze 1. é. th. szavalta saját szerzeményű gyújtó dalát „Petőfi szelleméhez." Ez a műsor mindössze fél órát vett igénybe, de erkölcsi értéke, mendhatjuk, legkimagaslóbb az összes e nemű ünnepé- I lyek között. Tettekkel, példával kell az ifjúságot nevelni, bevonni oly cselekvésbe, mely önérzetét fokozza, nemesiti, mert megtalálja neki való helyét a társadalomban. Többet ér ez, mint a polemikus tanügyi rekriminácziók a mitsem sejtő publikumnak s az álmélkodó ifjúságnak kitanitására; a városi hatóság előzékenysége, amelylyel az ifjúság ajánlkozását fogadta, valamint a képzőtársulati elnök ideája, hogy az ifjúságnak ilyen megtisztelő szerepet juttatott, föltétlen dicséretet érdemel. D. u. 3—4 óráig tartotta az áll. tanú tóképezde hazafias ünnepét, olyan érdeklődés mellett, hogy az ó-kollegium földszinti terme szűknek bizonyult a diszes közönség befogadására ; nemcsak a folyosón, de az udvaron is szorongott a hallgatóság. Az ifjú intézet három évi működésével annyira megnyerte a lakosság rokonszenvét, annyira a szivéhez nőtt, hogy méltó büszkeségét képezi. A változatos műsoron alkalmunk volt a képezdei ifjúság sokoldalú képzettségéről szerezni meggyőződést. Jó gondolat volt a szabadságharczi epizód „Székely asszony" előadása Szabó II. éves növendék által Jókaitól ; tartalmas ünnepi beszéd volt Moharos Imre III. éves növendéké „Emlékezés 1848 év márczius 15 ikére". Petőfi riadóját, a „Talpra magyart" Németh József III. éves, Lampérth Géza költeményét „A magyar ifjúsághoz" Horváth Rezső III. éves szavalta tűzzel és fiatal lelkesedéssel. A zeneszámok részint önállóan (Marseilaise zongorán négykézre), részint az énekkarral együttesen előadva („Rákóczy kesergője" Horváth Fábiántól, „Talpra magyar" Lányitól „Hymnus" Erkeltől) gyújtó hatást keltettek, s a közönség felismerhette, hogy a zene és énektanítás mily kiváló gondozásban részesül a képezdén ; minek előnyös volta épen az ily hazafias ünnepélyeken tűnik szembe, mert ének és zene az a művészet, mely közvetlen érzelmeket fakaszt s óriási hordereje van a hazafias nevelésre. Este 7 órakor volt a a főiskolai ifjúság emlékünnepe a színházban. Azt gondoltuk, a tavalyi 50 éves jubilaeum után nem lehet érdekes műsort találni. Kellemesen csalódtunk, mert a „Jelenetek a Nagy Időkből" igazán bájos sorozat volt, mely Ádám álmait juttatta eszünkbe „Az ember tragaediájából". A „Prológ" sajátos rhythmikáját, a ráütő rímet kellő érvényre juttatta Lázár Ferencz VI. o. t.; „a 12 pont" felolvasása Patay Árpád I. é. theologustól, a „Talpra magyar", melyet Mocsy Mihály III. éves th. szavalt, a „Riadónak harsogása", „Kossuth beszéde" a földnépéhez Varga Kálmán III. é. th. előadásában, melyre ifjú és öreg fegyvert ragadva, kivonul a csatatérre oly közvetlen és szemléltető volt, hogy egy pillanatra mindenki elfeledkezett a jelenről s honvédnek érezte magát. Megragadó volt, sokan megjegyezték még az előadás folyamán, Széchenyi tépelődő beszéde, a hogy a honvédek kivonulására elfogja a féltő bánat, mintha pusztulását látná hazájának. Bejczy Béla VIII. o. t. művészi alakítása maradandó emléke az estének. De ki nem fogyunk a dicséretből; Mátis Márton II. é. th. szabadságharczi jellemző beszéde, a Klapka-induló, a Honfidal, a Himnusz előadása, — mind Gáthy Zoltán átiratában s személyes rendezése és vezetése alatt felejthetetlen hatású marad. „Petőfi apotheosisa" Nagy Vincze I, éves th.-tól s a király esküje Kovács Bálint VII. o. plastikus alakítás és méltó epilógus volt. Hangulatkeltő bevezetésül pedig alkalmasabbat találni se lehetett Erkelnek "„Hunyadi László" operájánál ; a kesergők és indulók rezgésbe hozták a sziveket s teljesen lebilincselték az előadás számára a közönség figyelmét. A kitörő taps, éljenzés, kihívás a függöny elé volt az ambi tosus karmester, Gáthy Zoltán elismerő jutalma. Innen-Onnan. Falbiádák. — Időjóslás Pápa és vidéke számára. —• Márczius tizenkelenczeüik: Sörház kéményére két lakó érkezik. Márczius húsz: Szalonka huz. Márczius huszonegy: Az influenza pokolba megy. Márczius huszonkettedike: Rózsaszínű levelet kap Erzsike. Márczius huszonharmadika: Elromlik egy harmonika. Márczius huszonnegyedike: Ne ülj ma fel bicziklire. Márczius huszonötödikén: Együtt ünnepel a zsidó és keresztyén.
