Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-01-15 / 2. szám

Pápa, 1899. I. évfolyam 2. sz. január 15. FIÍGG-ETLEN", TA^S^ZD^ILIMII HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Uj-Utcza, 122. SZ., hová a kéziratok és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Laptulajdonosok képviselője: Felelős szerkesztő : Szováthy Lajos. Dr. Nyikora József. Főmunkatárs: Makav István. Előfizetési Arak: Egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 forint. Egyes .-zám ára 10 kr. Apróhirdetés szavanként 2 kr. Előfizetési Felhívás. A „Pápai Újság" a független társadalmi hetilapok mintaképe s hogy mily "agy jövője van, mutatja mái* eddig előfizetőinek nagy száma s ezeknek naponként valő szaporodása. A „Pápai Újság" minaen személyes érdeken s személyeskedésen télül helyezve magát Pápa városa és nagy vidékének jólétét fogja munkálui, mit e lap 1. számában közölt; munkatársak hatalmas gárdája biztosit. Tudás, jóakarat, a közérdek szemmel tartása a „Pápai Újság*

6 alapja. Az igaz szó, a kellő jóakarattói sugalmazott ezikkek előtt lapunk hasábjai nyitva állanak. Hogy lapunk megjelenési számát mihamarabb tényleg meghatározhassuk, kérjük a helybeli és vidéki t. olvasóinkat s azokat, kik a „Pápai Újság" irányával rokonszenveznek : szíveskedjenek e lapra kiadóhivatalunkban (Uj u. 122.) előfizetni. A lap ára: egész évre 4 irt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Részleges tisztújítás előtt. A gondviselés kifürkészhetlen akarata vármegyénk iránt sem volt kíméletes. A második ezerév eleje Veszprém vármegyének is megtermette a maga szomorú hőseit. Néhány héttel ezelőtt a vármegyei központban egyik főtisztviselőnek lemondása hozta izgploi ba a felügyeleti hatóságokat, a karácsony hetében pedig egy pisztoly durranása városunkra tette figyelmessé a vármegye első tisztviselőjét! A központi lemondás okát szabálytalanságnak mondják, a mire a büntető törvény nem rendel bÜr+L-Sésí, a pápai pisztoly durranás szomorú hősét pedig elérte végzete s igy napirendre térhetünk ! A vármegyei tiszti ügyészi hivatalban elkövetett szabálytalanság természetéről hallgainal: a hivatalos körök, csak annyit mondanak, hogy ügyvédi munkadij-követelések átengedményezésével a kár megtérítve van és hogy f egyelmi vizsgálat folyik ; a pápai szerencsétlen főbíró tragédiáj ához pedig elegendőnek tartják, hogy néhány ezer forintnyi hiánynak kiszámfejtésével a jövendő főbi rój elöltek igen tiszteletreméltó neveit adják át a köztudatnak. Megvalljuk, hogy nem találunk vigasztalást abban, ha a megyei árvaszék pénzei behajtható vagy be nem hajtható követelésekben megtérülnek és abban sem találunk megnyugvást, ha az anyagi felelősség alkalmazása mellett a pápai főszolgabíróra bizott pénzek a megyei tisztviselők inagánvagyonából fognak a károsultaknak kifizettetni, mivel ez csak természetes folyománya az ex delicto előállott kötelmi viszonynak és a köteles óvatosság elmulasztásának. Minket fokozattabb mértékben .ekei az, hogy a törvényes ellenőrző hatóságok részéről nem forog-e fenn a kötelesség mulasztás és hogy e szomorú események hírnökei szinte diplomatikusan szűkszavú jelentése inek nem-e az ezélja, hogy valamit elhallgasson ? Szeretjük hinni, hogy aggodalmai nk alaptalanok, reméljük, hogy a vizsgálat a jelzett irányban is ki fog terjesztetni és hogy a kiderítettek leplezetlenül fognak a közvélemény itélő széke elé bocsájtatni. A vármegyei tiszti főügyész leA „PÁPAI ÚJSÁG" TÁRCSÁJA. Elnémul már dalom . . . Elnémul már dalom, Elnémul az ének, A mely imádattal dicsőitett téged; Ének és dal helyett Panasz kél ajkimon, Hogy sohsem szerettél, úgyis jól tudom. Hagyj hát bolyonganom Úttalan utakon, Hadd űzzön, hadd hajtson messze a fájdalom; Tavaszt ugy sem hirdet Nékem már az élet, Hervadó virággal érek én is véget. Székely. Hogy sikerült nekem a puskapor szemesitése ? Egy nagy alföldi városban láttam meg a nap világot, mely város igen híres ugorkatermesztéséről, meg szép temetőjéről. Ezt csak azért említem meg, mert e város volt tanuja a mi élményeinknek, — a temetője volt a főhadiszállás. Oh ! boldog, könnyelmű gyermekkor. Még most is repeső örömmel, — de néha-néha aggódó aggodalommal emlékszem vissza azokra a gyermekévekre s azokra a kamaszkorban elkövetett csinyjeinkre. Igaz az, hogy az Isten védelmezi a gyermekeket. Bizony engem is sokszor kihúzott a bajból, megmentett a környékező veszedelemből. Nem versenyzett velem egy sem, — télen a csúszkálásban, szánkázásban, 110 meg a hódobálásban. Ha jó havas telünk volt, volt ekkor ne mulass, — beh sok törött ablak bizonyította e téren való ügyességemet, — meg hogy senki sem dicsekedhetett annyi kék folttal, mint én, melyet hol apám, hol meg a jó pajtások, hol meg a betörött ablakok tulajdonosai festettek hátamra, csupa jóakaratból. Szerettek szörnyen. Oh! be boldog volt ez a kor, mily kedvesen emlékszem reá. Tavasz jöttével. — metyet Öriimrepesve vártam — megunva már a tél örömeit, —• megkezdhettük a játékok különbnél különb nemeit. Az ón sárkányom repült legmagasabbra, az állt ott fent a felhők liözött mozdulatlanul. — Ez volt a legnagyobb dicsőség. Mennyien irigykedtek rám ezért! A többié folytonosan „szitált'', rázta a fejét,—•mintha mondaná én bizony nem megyek feljebb, — nagy a fejem. Lekívánkozott a pocsolyába. Mikor azután ki gyönyörködtünk ma gunkat sárkányaink ügyes és ügyetlenségében, — melyhez néha egy-egy „postát" is eresztettünk, — más játék játszásához fogtunk. A szomszédság, csak ugy ontotta a pajtásokat, udvarunk csakhamar megtelt jó barátokkal, — ki a gyepre ! — volt azután kis méta, nagy méta, kör-rók a