Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-11-26 / 49. szám

akar, de bármi ügyre nézve felvilágosítást kíván vagy panasza van: — elhatároztam, hogy minden közgyűlés előtti napon a szá­monkérő székülése után délután 6 órakor a vármegye kis dísztermében a vármegye t. biz. tagjai részére bizalmas értekezletet tar­tok, melyen az alispán ur, s az összes elő­adók, valamint a járások összes főszolga­birái és a rendezett tanácsú városok pol­gármesterei jelen lesznek és melyre Vesz­prémvármegye törvényhatóságának bizottsági tagjait ezennel tisztelettel meghívom. Vesz­prém, 1899. november hó 21-én. Dr. Feny­vessy Ferenez s. k., Veszprém vármegye főispánja. — Szabad lyceumi fölolvasás lesz ma d. u. 5 órakor a ref. főgymnasium zene­termében. Az előadást, melynek tárgya : „Történet és költészet," dr Körös Endre főgymn. tanár tartja. — Tanárköri ülés. A helybeli tanár­kör f. hó 20-áii Dr. Kapossy Luczián elnök­lésével látogatott közgyűlést tartott, a me­lyen több fontos ügyet tárgyaltak. Az egyik volt az eperjesi tanárkör indítványa, mely szerint szorgalmaztassék, hogy a törvény értelmében a VIII. fizetési osztály a jelen évben töltessék be, vagyis, minthogy a tör­vényileg kikötött 10 év letelt, a tanárok füle vétessék föl a VIII. fizetési osztályba. A második indítvány a bpesti tanárköré, a mely szerint hasson oda a tanárság, hogy az ötödéves korpótlók 200 frt. legyen, to­vábbá, a hol kell, helyi és drágasági pót­lékot is állapítson meg a törvényhozás. Az ungvári kör a középiskolai tanárok gyer­mekei számára ugy a tandíjból, mint beira­tásból bizonyos perczenteket kíván levonatni ösztöndíj számára tanárok gyermekei részére. A tanár-kör az indítványokhoz hozzájárult. Ezek után a kör kebelében megalakult Szabad Lyceum részére adott 156 frt. ál­lamsegély hováforditása került sorra. A gyűlés ugy határozott, hogy ebből díjazza a lyceumi előadásokat és pedig: egyes elő­adást egy drb. 10 koronás : sorozatos elő­adást pedig 20 drb. koronás aranynyal hono­rál. Ezután a kör a legközelebbi választmány ülésre Bpestre kiküldötte választott tagját dr. Kapossy Luczián elnököt. — A polgári kör közgyűlése. A helybeli Polgári kör f. évi deczember 3-án d. u. 2 órakor saját téli kelyiségeiben köz­gyűlést tart. a melyre az elnökség a tago­kat meghívja. — Acetylén világitás. A magyar acetylén gáz r. t. arról értesít bennünket, hogy a próbavilágitás tartama alatt a Ca­sino kertben elhelyezett gázfejlesztő szer­kezet működés közben este, valamint nap­pal is mindenki által megtekinthető; esti 6 órától pedig a czég pápai képviselője Halász Gusztáv ur az érdeklődőknek bővebb felvilágosítással készségesen szolgál. — Az ovónőválasztás. mult vasár­nap történt meg az arra jogosított választó bizottág ülésén. Az eredmény az, a mit előre lehetett látni t. i. Horváth Máriát, az első ízben is megválasztott óvónő közfel­kiáltással újra megválasztották. — Rudnyánszky Gyula Pápán. A Leányegyesület révén felette érdekes és élvezetes estére van kilátása Pápa városá­nak, mához egy hétre. Ugyanis Rudnyánszky Gyulát, az országszerte ismert és kedvelt kitűnő poétát látja vendégeül az egyesület, melynek ünnepies ülését Rudnyánszky köl­tészete fogja uralni. A Leányegyesület két tagja költeményt fog szavalni Rudnyánszky­tól. A nagyne\ ü költő hosszabb verses cse­vegését adja elő „Mese két nőről meg a harmadikról" czimen, melyet a Leányegye­sület számára irt. Rózsa Miklós Rudnyánszky költészetét fogja méltatni. Lesz még zene-, ének-, s végül thea-estély. A ritka élveze­tesnek ígérkező felolvasó ülés híre a Leány­egyesület tagjainak és híveinek körében rendkívüli örömet keltett, a mi érthető is, mert Rudnyánszkyt az ország a legelső dal­nokai közt emlegeti és számos művét, külö­nösen a „Szerelem" „Ujabb költemények"' „Nyár" és „Mária dalok" czimü verses köny­veit — legkedvesebb könyvei közé so­rolja. A fényes estélyt, mely deczember hó 4-én este nyolez órakor lesz, a tagok díjta­lanul fogják élvezni; nem tagok egy korona beléptidijat fizetnek A tanuló ifjúság ennek is csak felét fogja fizetni. — Gyászünnepélyt rendezett vasár­nap, folyó hó 19-én az izr. tanítótestület és iskolaszék. Nem a sablonnak hódolunk, ha­nem a valóságot tolmácsoljuk, ha azt mond­juk, hogy ez az ünnepély a maga magasz­tosságában teljesen méltó volt ahhoz a nagy nőhöz, kinek emlékét megünnepelni nagy­számú és előkelő közönség gyűlt egybe az izr. iskola nagytermébe. A megnyitó beszé­det dr. Steiner József iskolaszéki elnök tar­totta. A nő hivatásáról beszélt s remek mó­don fejtette ki, hogy boldogult királynénk­ban minden női erény egyesítve volt. Az iskolaszéki elnök beszéde után gyászdal kö­vetkezett, majd Schor Annin tartotta meg gyászbeszédét, melyet lapunk más helyén vesz az olvasó. A gyászbeszéd mély hatás­sal volt a jelenlevő közönségre, azok a sza­vak, melyek a szónok ajkáról elhangzottak, a szívből szóltak s a szívbe találtak. A gyászbeszédet a „Hytnnus" követte, majd a szokásos ruhakiosztással a szép ünnepély véget ért. Érdemesnek tartjuk itt megem­líteni, hogy az „Izr. krajczáregylet" ez év­ben 103 tanulót látott el a szükséges téli ruhával. Nem végezhetjük jelentésünket a nélkül, hogy elismeréssel ne adóznánk Blau Henrik tanítónak az énekszámok mintaszerű betanításáért. — A pápai vörös-kereszt fiók­egylet f. hó 21-én, a Jókai-kör helyiségé­ben, Weber Rezsőné úrnő elnöklete alatt választmányi ülést tartott. Első sorban is a megüresedett választmányi tag helyét töl­tötték be, Galamb Józsefné úrnőt választván meg egyhangúlag. Azután a választmány 50 korona adományt szavazott meg a Pápán feállitandó „Petőfi-Jókai szobor"-ra. Végül elhatároztatott, hogy az egylet a helybeli szegényeket a folyó évben is tűzifa segély­ben részelteti, mely karácsony hetében lesz kiosztva. Minden egyes választmányi tag v 4 öl tűzifa segélyre 1 — 4 helybeli szegényt ajánlhat. Az ajánló lapot azonban a szegény nevével, lakásával és a fasegély mennyisé­gével ellátva, 2 példányban kell kiállítani, az egyik deczember 15-ig Wéber Rezsőné el­nökhöz küldendő, a másik pedig a segélye­zendőnek adandó át; mert csak az fog tűzi­fát kapni, ki ilyen ajánló lapot tud fel­mutatni, melyet a kiosztáskor, a fakiosztó tőle be fog vonni. E határozat közlésével Körmendy Béla, e. jegyzőt bízták meg. — Gyászünnepély. A helybeli áll. tanitóképző-intézet hétfőn 9 órakor dicsőült Erzsébet királynénk névnapja alkalmából gyászemlékünepélyt tartott, melyen az ének­kar a „Hymnus" és „Szózat" eléneklésével szerepelt, Kardhordó László tanár pedig emlékbeszédet mondott. — A Jókai kör f. hó 28-án tartandó estélyének, mint jó forrásból értesülünk, gondosan összeállított műsora mellett, kü­lönösen az a körülmény kölcsönöz érde­kességet, kogy azon Hegedűs Sándor keres­kedelm minister, Ihász Lajos ág. ev. kerü­leti főfelügyelő, Hegedűs Lóránt orsz. kép­viselő családjaikkal, jelen lesznek s előkelő­ségek is meg fognak jelenni. — Esküvő. Fényes esküvő folyt le f. hó 22-én d. e. l/ 212 órakor a helybeli kath. templomban. Ugyanis városunk egyik legelő­kelőbb polgárának, Hanauer Béla vaskeres­kedőnek bájos leányát, Iluskát vezette ol­tárhoz Zarlovitz Adolf városi gyógyszerész. A polgári kötést a templomi áldást megelő­zőleg, a városházán a főanyakönyvvezető Lamperth Lajos v. tanácsos előtt kötöt­ték meg. Zavartalan boldogságot kívánunk őszinte szívből az uj párnak. — A kath kör hangversenye. Az a fényes hangverseny, amelyet a helybeli kath. kör rendezett f. hó 18-án a „Griff''­szálló nagytermében, egyike az idei legem­lékezetesebb, legfényesebb művészi esték­nek A közreműködők csodálatos ambitióval és sikerrel igyekeztek a hangverseny fényét emelni, a melyet a distingnált elő­kelő közönség zajos, lelkes tapsokkal ju­talmazott. A programm első pontja Trió, Volkmannból, melyet a mi kitiinö művész­társaságunk Gáty Zoltán, Schulz Vendel és Csoknyay Eliz játszottak perfekt művé­szettel. Paur Ödön hirlapirótársunk, egy i hangulatos kis novellát olvasott fel, mely megérdemelt tapsban részesült. Az estély fénypontja következett ezután, Bárdi Gabiné a népszínház isteni grófnéjának éneke, a kit megjelenésekor hosszú, lelkes taps­vihar üdvözölt. A pesti színházak Venusá­nak nevezik azt a csodás termetű asszonyt, de művészi qualitásai révén is megérdemli az elismerés pálmáját. Fényesen iskolázott és soubrette mértéket magasan felülhaladó hangjának tiszta trilláival igazán bámulatba ejtette a közönséget. A Czigánybáróból „Vi­gyázni kell" dala után orkánszerüen zúgott a taps. Káldy w Csalogány dalával" alig bír­tunk betelni, Kedves ismerősünk Miklósi Gyula homeri kaczajt varázsolt „Induló valzer" kupiéival és pompás mókáival. Majd Nayy Gábriella szavalta el Váradi Antal „Melyiket?" czimü megható szép versét könnyekig megindító bensőséggel és nemes pathossal. Aztán ismét a bájos primadonna gyönyörködtett bennünket egy pikáns elra­gadó franczia dallal, melyben „disense" ta­lentumáról tett tanúságot s a lelkes közönség tapsaira meg kellett ezen számot ismételnie. Elénekelte még Major Gyula „A hamis juhász leány" cz. gyönyörű magyar dalát végtelen finom érzéssel. A programm utolsó pontja Trio, Haydntól, melyet Gáty Zoltán, Schulz Vendel és Csoknyay Eliz játszottak el igazi művészi bravourral. Dicsérettel kell meg­emlékeznünk Kis József zenetanárról, ki a zongora kíséretet szolgáltatta művészi Ízlés­sel és diskrétióval. — Felülfizettek: Langraf Zsigmond, Serédy Dénes 3—3 frt. Ocsoszky Kázmér, Margulith Lajos (Podár), Gestner N. plébános 2—2 frt. Schulz Vendel 1*50 frt. Németh Gyula, Nóvák Ede 1—1 frt. Összesen 16 frt 50 kr. — Megrendítő haláleset történt a mult hétfőn d. u. Antos Géza, helybeli hu­szárhadnagy, a kaszárnya udvarán a lovagló­iskola terén gyakorolta mvgát s a mint a korlálon átakart ugratni, lova felborult és I maga alá temette gazdáját ugy, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents