Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.
1899-11-26 / 49. szám
Pápa, 1899. I. évfolyam 49. sz. November 26. FtTGGETLEN, TÁRSADALMI IE-HETIXj-AJE 3. Megjelenik minden vasárnap. Sz rkesztüség és kiadóhivatal : Kis-lltcza, 990. SZ., hová a kéziratok és az elöfizetési pénzek ktildenuők. Kéziratok vissza nem adatnak. Lai^tulajdonosok képviselője Szováthy Lajos. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. Klöfizetési ílrak: Egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 f orint. Egyes szám ára 10 kr. Apróhirdetés szavanként 2 kr. A független sajtó igaz hivatása, A sajtó csak úgy száraithat az önérzetes olvasó becsülésére, ha független és igaz. Független sajtó! Nagyon nehezen érthető ez mai időben, a sajtószabadság kivivásának 51-ik évében ! Ha szerte nézünk. Magyarországban megjelelenő lapokon, szomorúan győződünk meg, hogy nagyon sok vidéki lap nem számithat a független elnevezésre. Nem politikai, hanem egyszerűen cselekvési függetlenséget értünk. Hogy ne egy felsőbb állású személy gondolkodásával és szemüvegével bírálja a sajtó az eseményeket s azok mozgatóit, a nyilvános pályán szereplőket, hanem ugy, a mint az ősember lelkében is már jelentkező igazságérzet súgja. Ne azt tartsa jónak, mit a neki parancsoló hatalmas ur ilyennek lát s ne azt rossznak, melyről elébb magasabb állásban levő ember mond ily véleményt, hanem képviselje az igazságot, az önérzetes, független gondolkodást. Szomorú jelenés, hogy már a vidéki sajtók legnagyobb része sem független. Leginkább hivatalos lap czimébe burkolózva pénzért mondja ki nem az igazságot — mert ez még igy is talán megbocsátható lenne — hanem nagyobb emberek hatalmi törekvését és czélját istápoló véleményét. S még oly naivnak hiszi az ily lap az olvasóközönséget, hogy felteszi róla, hogy az szentül el fogja hinni, a mit ir; mert ha nem, majd elárulja a szerkesztő bizalmas körben, hogy ez ennek meg annak, az előkelő urnák a velemónye s jaj neked szegény olvasó, ha ezzel ellenkezni mersz. Ily önállóak csúfolt lappal egy niveaun áll az, mely azért ir, hogy vele sokakat elrettentsen s a megijedt és állandóan rémületben tartott csendes polgárokat behajtsa az előfizetők táborába. Ily viszonyok között nem csoda, ha szokatlan az a bátorság, mely lapunk megalapítóit vezette. De hihetetetlen az a folytonos üldözés is, melyben legtöbbnyire alattomos uton, részint kósza hírek, részint asszonyi pletykák és rágalmak terjesztésével a sötétség hivei s a hatalmukat féltő, görbe utakon járó kis hitű emberek részeltették szerkesztőségünket. Pedig az igazságot megfojtani nem lehet. A Pápai Újság nem hederitve ezekre folytatta nemes hivatását, mely az igazi sajtó feladata. Férfiasan mutatott rá ahelytelen dolgokra, elismerte s méltányolta az igaz érdemeket. A jók, igazak szerették ezt s ez által hatalma növekedett és növekszik. Természetes dolog, hogy a kinek fájt az igazság kimondása, a már elcsépelt frázissal mentegette magát: lapunk sze m ély eskedik, kenyéri rigység bán t j a. stb. Az ily kifejezésekre ráillik Aesopus mondása: Ignotosfallit,notis est derisni. (A tudatlanokat szedi rá; akik ismerősek a dologgal: nevetnek rajta. Hát van-e sok oly lap Magyarországon, melyet bátran fáradságot; nem ismerve, üldözések árán is szerkesszenek oly önzetlen férfiak, kik A_„PÁPAI ÚJSÁG" TARCZÁJA. G-yászliangoJs:Ünnepi beszéd; tartotta a pápai izr. iskola, Erzsébet emlékünnepén : Schor Ármin Mélyen tisztelt vendégkoszorú, Kedves gyerm ekeim ! • Több mint égy évé már, hogy - béke honol feledhetetlen királynőnk hamvai felett. — Szelleme a menyekben • leíxeg, s áldott szive nem érzi többe azt a kimondhatatlanul nagy fájdalmat, mely kilenéz évén át vonta be sötét fellegekkel éltének egét. — Anya és fiu feltatálták egymást s most ott nyugosznak egymás mellett az örök béke néma honában. — Ott a sziv kinjait és gyötrelmeit nem ismerik s a földi létben megtépett lélek a nyugalom gyógyító hatása folytán feledi szenvedéseit. De nem igy a földön ! — Milliók szivében ujul meg a gyász és fájdalom egy puszta név hallatára, könnyeket támaszt milliók szemeben a puszta emlekezet. — Mig közös veszteségünk fájó panaszra nyitja ajkainkat, fülünkbe cseng a bibliai látnók szózata: Elszárad a fű, elhervad a virág, ha az Ur lehellete éri. — A fű alatt ; a köznapi embert érti. — Ha a fű elszárad, még megnyugodhatunk, majd nő helyette más; ha az egyszerű embert elszólítja a halál szava, van szivünkben a vigasznak helye, de ha ország hervad el, ha az emberiség hatalmas eszmény képe eltűnik előlünk, szivünkben seb, vérző seb fakad, s a vér csak hosszu-hosszu évek multán szűnik meg ömleni. Ilyen 1 hatalmas eszményképünk volt Erzsébet királyné. — Őt nem a szerencse szeszélye emelte a trónra. Ha parányi kunyhóban ringott volna bölcsője, fenkölt szelleme királynővé avatta volna; akkor is kivált volna a sokaság közül; szive, elméje, jelleme hirdetnék nevét s a népek szivét akkor is sajgó fájdalom hatotta volna át. Midőn a rettenetes csapás érte drága királyunkat és hazánkat, a tanítótestület elhatározta, hogy a ruhakiosztás ezentúl a magas kormány által megdicsőült királynénk emlékének megünneplésére rendelt napon történjék, hogy ezt a napot a jótékonyságnak és az általános szomorú visszaemlékezésnek fogjuk szentelni. Mélyen tisztelt vendégkoszoru, kedves gyermekeim 1 — Ma, fájdalom többszörös okunk van reá! — A gyászlobogó, mely iskolánk homlokzatán leng, arra is akar emlékeztetni, hogy szűkebb, sőt legszűkebb körünket, városunkat, hitközségünket, iskolánkat oly nagy veszteség érte, melyet még hosszú idő sem pótolhat helyre; legkiválóbb embereink egyike kidőlt sorainkból — Fischer Adolf nincs többé ! — Az, kit oly szivesen láttunk körünkben, ki a mult évben ez alkalommal még vezette a gyűlést, nincs többé ; elköltözött, eltávozott tőlünk örökre az, ki iskolánk ügyei felett őrködött; megállt az a sziv, mely lelkesülten dobogott mindenért, a mi jó és nemes. Mélyen tisztelt vendégkoszorú ! Bocsánat, ha én, ki nemesebb szivéhez közelebb A legmegbízhatóbb s i, a t> 6 c ás ég!! FRIEDMANN JAKAB — Fö-utcza, a Benczések átellenében — első rendű szabó üzlete, hol a legelegánsabb férfi ruhák késziHchiek bel-ós szövetekből. Pontos kiszolgálás, jutányos ár! Elegáns ! ! íeii^olszalíás ! !
