Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-10-08 / 42. szám

púnkat, mostani nyomdatulajdonosunk felajánlotta, ha mi kívánjuk, a P. K.-t azonnal kiteszi. El nem fogadtuk azért, mert azt hittük, hogy uj független lap keletkezvén, e körülmény miatt rút „Az hírlik"-jeivei fölhagy és ha igy meg tud élni, hát éljen. Azonban nem hogy beszüntette volna otromba rovatát, hanem foly­tatta bátran, mintha ö dirigálná a vá­rost. (Talán ugy is volt.) Ezt látva és igen-igen sok úri embertől fölkérve indítottuk meg a harczot ellene, mint olyan ellen, aki vakmerősége miatt most már pardont nem érdemel. Nem a kenyéririgység — erre nem szorultunk rá — hanem egyedül a város közérdeke és közbecsülete sar­kalt ezen támadásra. S ha ő még idő­közben megszünteti „Az hírlik"-jét, avagy igazi nemes szellemességgel tölti ki, — még közben is letesszük a fegyvert. De mivel ezt nem tette, mi is tudtuk kötelességünket. Ez a való­ság ténye, a melyet el nem csavar­hat semmiféle hazug ráfogásokkal, . sem a stréberség vádjával. És különben is: a világon volt-e valaha nagyobb stréber, mint ő maga, a ki gyászos múltja ellenére egy jószívű városban, rettegett eszközzel oly mindent fumi­gáló positióra emelkedhetett. (Termé­szetesen stréberek támogatásával!) Igy szokott ő cselekedni. A saját hibáját másra kenné és szeretne más tisztességes egyén becsületével taka­rózni. Mily tettetett méltatlankodással hozza fel, hogy az anyagi ügyeibe, a bélyegilleték adósságába beleavat­koztam. Igen is: egyrészt lapunk, másrészt a közjó érdekében kellett itt a do­logba belenéznem. Lapunkat illetőleg annyiban, mint­hogy tudnom kellett: vájjon elárvere­zik-e a nyomdát, mert ez esetben lapunk 1 nyomtatásáról gondoskodni kellett. A közjóra nézve pedig, mint szer­kesztő, a sajtó feladatához híven, tudni akartam, miért halasztgatják a hatóságok ezen embernek 500 frtra menő, 4—5 éves állami illetékét;? Mert azt a sajtó nem tűrheti el, hogy mig más tisztességes polgárnak feje alól kiveszik a vánkost adó fejében, addig azon embernek, a ki a város közmeg­botránkozására van működésével' s a ki egy krajczárral a város terhéhez nem járul — folyton felfügesztik az állami követelés behajtását. Szabad ezen fölvilágositás után re­mélnem, hogy ezen dologban sem jártam el máskép, mint kötelességem parancsolta. De hadd mosakodjék az ipse, rá­fér. De csak szerencsésebb módot vá­lasztana magának. íme, azt is fölemlíti, hogy én az itteni színigazgatót ráakartam venni, hogy vonja meg tőle a színházi je­gyet, mert külömben az ifjúságot én nem eresztem a színházba. Először is: az ifjúság eltiltása a színháztól nem tőlem, hanem a tanári testület határozatától függ; én az ösz­szesnevébennem beszélhetek, ezt nem is tettem. Másodszor: kijelentettem, hogy ezt t az eszmét nem én, hanem más ta- \ pasztalt paedagogus emberek vétették | föl s hajlandók voltak azt meg is va- ' ló sí tani. Harmadszor: én csak kérdőleg tettem a színigazgatónak fel e dolgot, amire ő teljes energiával válaszolt s anyagi helyzetére és Debreczenben előfordult — bár nem azonos — esetre hivatkozva legalább is enaemet meggyőzött válasza helyességéről, amire én ott a Városház kapuja alatt azon szavakkal váltam el tőle: hogy meghajlok véleménye előtt s ha eset­leg ez a kérdés fölmerülne, fölfogása mellett állok. Ez a tiszta ügyállás. S hogy meny­nyire elcsavarta az illető mosakodó ember, bizonyítani nem kell. Külöm­ben még igy is hiszem, hogy akadt volna színházi direktor, aki tisztelet­jegyét megvonta volna az orvtáma­dótól, a nélkül, hogy veszített volna valamit. Ilyen egyén mást nem érdemel. Aki orvul tör a sajtó helyett az em­berre ; aki henczegve dicsekszik me­rész rágalommal, hogy arczulütött, de eltagadja, hogy megtámadott aki a helyett, hogy bűnét bánva, meglapulna a rámondott sújtó igazság előtt, in­kább házról-házra jár kikönyörögni a szánalmat személye iránt hazugsá­gok kai: az nem méltó, hogy a tanuló­it] uság tudja róla, hogy a színházban ilyen szomorú multu embernek, orv­támadónak, tiszteletjegye van. Ennyit a színházi ügyről. A mi az arczulütés hazugságát il­leti, az illetékes bíróság elé vittem mint rágalmat. Hisz becstelenitő szó már ugy sem fog rajta. Ezen embernek az igazság elfer­dítése és a szélhámosság rendes ke­nyere, s elóg fájdalom, hogy éppen a sajtót használja fel e nem tisztes­séges czélja érdekében. Hogy erre egy eklatáns példát hozzak még föl életéből, — amint mi hallottuk — midőn itt Pápán ki­szabadult börtönéből, az akkori s még ; most is létező „Pápai Lapok"-ba egy tárczát küldött be. A mű napvilágot is látott, de nagy meglepetésre Székes­Fehérvárról értesiták a lap szerkesz­tőjét, hogy hiszen a tárcza már egy­szer megjelent és a más munkája, nem azé, aki nevét aláirta a P. L.-ban. Ha csak ezt a hibát és plágiumot követte volna el! De lapjában a más­honnan jogtalanul átvett és néha 2—3-szor is megismételt tárczák, ve­zérczikkek nagyon is gyakoriak, tehát a hírlapirodalomnak valóságos csúf­ságára van. És mégis, ha ennyi rettenetes sajtóbeli gyarlóság ellenére, volna csak valaki is városunkban, aki párt­jára kellne, annak bátran feleinők : nem irigyeljük Ízlését s humanitása túlterjengő. S ha annyira humánus, ám tartsa el a szerkesztőt saját költségére, de azt ne kívánja, hogy a város adózó és nem adózó tisztességes polgárainak véres-verejtékes filléreiből, amit a tőle való félelemből adnak neki, to­i vább is nálunk élősködjék, csak azért, hogy egypár embert dicsérgessen. Kü­lönben is hiszem, hogy* egy józan sem büszke az ő magasztalására. S midőn Önnek, igen t. Uram, e soraimat válaszkép küldöm, ezen meg­okolással bocsátom önzetlen szándék­ból eredő tiszta ügyemet a nyilvá­nosság elé. A P. U. szerkesztője. Színház, Szombaton, (szept. 30-án) „Sulamith" ke­rült szinre, A héber opera qualitásait már elégszer magasztaltuk. A direktor urnák ajánlhatjuk, hogy jövőre az operát a feothi­Makai-féle szöveg átdolgozásban hozza szinre, ezek az urak ugyanis megölik Sula­mitot és igy a tulnaiv szöveget drámaibbá és psichologailag is valószínűbbé teszik. A végzet karja, mely Abigail és Absolon nem­zedékére sujt, széttépi Sutamithot is. Az előadók különben ismét derék igyekezettel és művészi tökéletességgel játszották. Vasárnap, (okt. 1-én) détután „A ma­darász" került szinre. A teljes zenekar, mely 16 tagból áll, egész uj életet hozott a színpadra. Színészeink ritka jókedvvel játszottak. Mányai a fejedeleleinnő szere­pében excellált. A Postás Milka szerepét Rózsa Berta mint szerződött tag játszotta először. A kisasszony már múltkori vendég­szereplésealkalmával nagy énektudásától tett tanúságot, a melyet inost is szívesen konsta­tálunk és őt hivatottnak tartjuk a második soubrett szerepkörére. Játéka még fogyaté­i kos, kiejtése idegenszerű, taglejtései pedig elárulják a kezdőt. A többi szerepek a régi jó kezekben voltak. Este Strausz fülbemászó zenéjü operet­téje a „Czigánybáró" került szinre.^Elmond­hatjuk, hogy ezen sziniidényben csak kevés ilyen szabatos és összevágó előadásban gyönyörködhettünk. Mányai Aranka, mint Saft'i igazán remekelt, bájos hangjának, — mely ugy az alsó, minta felső regiszterekben meglepően erős és csengő, de a mellett a fülnek a legkellemesebb — és iskolázott énekének egész kincses házát tárta fel előt­tünk. Méltó partnerje volt Csőregh Jenő, ki Barinkai szerepében nemcsak énekével, de ez alkalommal játékának élénkségével, ter­mészetességével és deli alakjával is méltó feltűnést keltett. Gergely Giza Czipía sze­repében rutinirozott játékának ós színészi talentumának számos tanújelét adta. Jók voltak még Miklósi Gyula, Balázsi Sándor és Csáki Ferencz. Rózsa Bertáról, annyit mondhatunk, hogy a megjelenése igazán szép és bájos, de az éneke és játéka még nem egész kifogástalan, ezen a téren még némi gyakorlatra és tapasztalatra van szüksége. Hétfőn, (okt. 2-án) „A görög rabszolga" a fényes muzsikáju operett hatodik előadása volt szép számú közönség jelenlétében. Iris szerepében Tomcsányi Russi csodát művelt. Ez a szerep teljesen hozzá van forrva az ő egyéniségéhez, minden mozdulata, minden gesztusa, tökéletes ebben a szerepben. Tán­czait igazi balletteuse bravourjával lejtette, sikere zajos volt. Uj volt Diomed szere­pében Nemes Sándor, a ki helyesen tette, hogy Antóniával szemben kő volt, de Aspasia mást érdemelt volna egyáltalában. Éneke meg sem közelítheti Csákyét. Gergely ara­nyos Aspasiájat már sokszor megdicsértük, azt tesszük most is. Mányai Aranka teljes

Next

/
Thumbnails
Contents