Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-07-02 / 28. szám

tározatokat. — Az tény, hogy mindez a kereskedelmi élethez tartozik, s ha más bajok nem fenyegetnék városunk kereskedőit, a „Lloyd" megálfáná helyét, mint kereskedelmi egyesület is és külön . kereskedelmi egyesületet alapítani csakugyan felesleges volna. r Ámde az a bökkenő, hogy a „Lloyd" jelenlegi állapotában nem töltheti be azt a helyet, melyet egy kereskedelmi egyesületnek betöltenie kellene. Nagyon helyesen hangsúlyozták e lapok, hogy a „kereskedők egyesülete" tisztán kereskedelmi kérdésekkel foglalkozzék, nemcsak, hanem képezzen olyan erkölcsi testületet, melyet úgy a társadalom, mint a hatóság respectál, mivel akaratának érvényt tud szerezni. Ezt a „Pápai Lloydsról a legjobb akarattal sem lehet elmondani. Ebben a tekintetben a „Lloyd" valóban hátramarad kitűzött feladatától. Ha részletekbe bocsátkoznánk, a nélkül, hogy minden aprólékos dologra kiterjeszkednénk, sajnos, egész könyveket lehetne irni arról, hogy mennyi mulasztás terheli a pápai „ Lloyd "-ot. Bizony sokat lehetne arról is beszélni, hogy mennyit veszítettek kereskedőink ez által, hogy a „Lloyd" főleg csak kaszinó, a kereskedelmi ügyek elintézése pedig csak mellékes dolog lenne, hogy ebben a kereskedők kaszinójában csak hébe-korba foglalkoznak kereskedőink kereskedelmi kérdésekkel. Itt csak egy-két dolgot akarunk megemlíteni. Tudvalevő dolog, hogy a pápai exportáló kereskedők már évek óta panaszkodnak az aránytalan vámfizetés miatt és azon, hogy a vasúton nincs sem felrakási, sem lerakási hely, hogy néha a felrakás ideje alatt szinte az orruk elől veszik el a kocsikat stb'. stb. Nézzük csak a választmányt. Az elfogulatlan biró, a nélkül, hogy valami nagyon is kifejlődött Ítélőképessége volna, könnyen eldöntheti, vájjon az a törekvés vezette-e a „Lloyd" tagjait a választmány összeállításánál, hogy abban a szakavatott kereskedők legyenek hangadó elemek. — ítélete bizonyára tagadólagos lenne. Pedig a kereskedők érdeke azt hozza magával, hogy egy kereskedelmi egyesületben azok döntsenek a kereskedelmi kérdésekben, kik a kereskedelem ölében nevelkedtek, kik a kereskede* 7 lemnek szentelik életüket és tehetségüket. A kereskedelmi életben nem a szó, nem is tisztán az elv, hanem a tett az irányadó; ha valamit elérni akarunk, ahhoz tetterő, szakértelem, gyakorlat, a kereskedelmi életben nyert tapasztalat, a kereskedelmi szükségletek ismerete szükséges. Ezeknek a feltételeknek kell első sorban eleget tennünk, hogy a „Lloyd" választmánya, mint kereskedelmi társulat képviselője feladatának niveauján álljon s olyan erkölcsi testületet reprasentáljon, .melyet mint kereskedelmi testület, hatóság, közvélemény, kormány, általában minden befolyásos tényező respectál. — Ne tessék bennünket félreérteni. Nem lehet legcsekélyebb kifogásunk a, „Lloyd" azon érdemes választmányi tagjai ellen, kik a nem kereskedők sorából kerültek ki. Valamennyien a társadalom díszére válnak s előkelő helyet foglalnak el városunkban, valamennyien a közügyet odaadással és sikerrel szolgálják, és ha a „Lloyd" szakosztályokra oszlanék, ezek a tekintélyes urak csak előnyére válnának az egyes szakosztályoknak, de az már tagadhatatlan, hogy a kereskedő a maga hivatáskörében egészen különleges állást foglal el, épen azért ebben a hivatás körben más mértéket kell alkalmaznunk a kereskedőre, mint más társadalmi osztályok tagjára s erre a különleges helyzetre nem csak az egyes ember, hanem az állam is figyelemmel van. Mint a kereskedők kaszinója a „Lloyd" járat kereskedelmi lapokat, összeköttetésben áll a győri ipar és kereskedelmi kamarával s jó pénzért megkapja naponként a gabonatőzsde jelentését is. De biz ez nem minden, a mit egy kereskedelmi egyesülettől meg lehet kívánni. A mint már említettem, egész könyveket lehetne írni arról, hogy • mennyi mulasztás terheli a „Lloyd" vezetőségét, de minthogy kritizálni legkönnyebb, s minthogy valamely dolog megítélésénél minden fontos tényezőt szem előtt kell tartani, keresnünk kell annak az okát is, hogy miért nem felel meg a „Pápai Lloyd" egy kereskedelmi egyesület hivatásának s hogy valóban a „Lloyd" vezetősége felelős-e mindeme mulasztásokért. Legyünk csak őszinték. A „Lloyd", mint kaszinó, fájdalom, legnagyobb részt izraelita tagokból áll. Az a 2—3 más felekezetű tag megfizeti ugyan a tagsági dijat, de feléje se megy a „Lloyd"-nak. — Ez az állapot nagy hátrányára van a „Lloyd"-nak, de hogy ez az állapot létezik, azoknak a hibája, kik, hogy a látszatot megmentsék, belépnek a társulatba, jóllehet ezt a tagságot könnyen nélkülözhetik, a minthogy a tapasztalat férfira tekint. Midőn tehát a férfi és nő viszonyát nem sugarazza be, a minden hibát és ellentétet harmonizáló szeretet, midőn a férfi és nő az üzletember közönyös, rideg szemével tekintenek egymásra, kiélesedik a polémia a jogokért. A nő szenvedélylyel kiáltja a férfi szemébe, hogy neked jogod van vétkezni a hitvesi hűség ellen, amig engem kivet hasonló esetben a társadalom. A férfi válaszol: én magamhoz emeltelek, existentiát adtam és megkövetelem, hogy „nevemet" tisztán viseld. A nő replikáz: nincs szükségem a támaszodra, vagyok én is olyan erős, ügyes, energikus, hogy fenntarthassam magamat. S igy tovább. Ez azonban csak egy triviális példa és határozottan mondhatom, hogy jelentéktelen episódja annak a harcznak, a melyet a modern asszony folytat a jogokért. Az a „szerelem", a mai a nő szemében nem olyan epochalis valami már, a jog a csókra, a szabad szerelem problémája, csak a tárcza meg drám$ irók szemében olyan kedvelt sujet, a conventionalis házasságokban felnevekedett, modern asszony, sokkal is realisabb annál, hogy sem a szerelem lenne az ő lelkének legfontosabb és leghatalmasabb érzése. Az uralmi kérdés-itt a fő, ki legyen a domináló hatalom az asszony-e vagy a férfi. A nő egyenlőséget követel, szabad existentiát, jogot mindazokhoz a pályákhoz, mik a férfiak részére nyitva állanak, politikai jogokat. Es az államok lassanként conpromissumra lépnek ezekkel az édes rajongókkal, mindinkább több-több jogot engednek és egyszerre ebben a generositásbah arra jutnak, hogy egy hatalmas, a szellemi tökély magas fokán álló aszsonyi társadalom — hagyja el a férfit és áll vele szembeií, mint egy letért küzdő munkása annak a hatalmas gépezetnek, melynek neve társadalom. — Előmozdítja ezt a pauperisimus is, a nők egy hatalmas száma, nem várhatja be azt az időt, mig egy férfi szeme reá tekint és kiemeli a nyomorúságból, a kinek kenyér kell ós ezt a munkával akarja megkeresni — és végre végtelenül sok azoknak a nőknek a száma, a kik meggyül ölték a férfit, a kiknek az élete tiszta ábrándját profanálta, a kiket megcsalt, meggyalázott és a kik bosszúért lihegve, megalkotják az uj világot, a hol szabadok és honnét kizáiják a férfit. ' Eleinte nyugodt biztonsággal, sőt talán gúnyosan tekint ezen törekvésre, de később meg fog rettenni a férfi, mert ő remegve ragaszkodik az asszonyhoz, birni akarja őt, hogy mellette legyen és poesist adjon az életének, megakarja tartani az asszonyt, a kit vas kötelékkel fűzött hozzá az első vétek. Kétségbeesett erővel öleli magához és nem akarja kiengedni a társadalom nyüzsgő forgatagába, mert tudja, hogy akkor elvesztette örökre. Ha visszatér is, megedzett karokkal, elmarj ult lélekkel, hiába keresi benne többé a nőt. Ez az a folt, mely az asszony aspirátiónak kristálytiszta igazságát besötétíti: a „nőiesség" csődbejut, ha a férfi és nő között meg lesz az ethikai és személyes jogok egyenlősége, azok az individuális tulajdonok, a női hemnek édes erkölcsi vonásai elenyésznek, a szeretetnek, az érzésnek, az anyaságnak magasztos érzéseit bevonja az a durva kéreg, a melyet a létért való küzdelmek az emberek és a természet ellen folytatott vad tusák ütnek az asszony lelkén és ölik ki belőle a nőt. Ha visszatér is az élet kohójában megfeketülve eldurvulva, az a „nőpolgártárs", a a férfiához — ez nem leli fel benne azt a tiszta szivet üdítő gyönyörűséget, a melyet végtére mégis csak az asszony nyújthat. A csókja hideg, a szava józan, megfontolt, pedig az asszonyi beszédben az érzés