Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-04-09 / 15. szám

ség előtt. A szereplők közül lehetetlen, hogy ki ne emeljük Békés Gyulát, ezen általáno­san elismert, jeles színészt, a ki rutinirözott könnyed és szabatos játékéval, mint Che­radame végrehajtó személyesitője, állandó derültségben tartotta a néző közönséget. Jók voltak még B. Némethy Jolán Cyprienne és Balázsi Sándor a kapitány szerepében. Csütörtökön, (április 6-án) a „Gésákat" adták félig telt ház előtt. Igazán bámulatos a közönség közönye, hogy ily kiváló erők­ből álló társulatot nem pártol eléggé, pedig kár, mert olyan előadást, a milyenben csü­törtökön gyönyörködhettünk, csak nagyon kevés vidéki színpadon láthatunk. Felhő Rózsi, mint Molly Seamoore, Lévay Margit Juliette szerepében igazán kedvesek és bá­josak voltak. Mányai Aranka (Mimosa) pedig ugy játékával, mint különösen énekével nagy hatást ért el. A közönség nem győzte ked­venczét eléggé tapsolni. Jeles alakítást lát­tunk Dobó igazgatótól, Csáky Ferencztől és Miklósi Gyulától, a kiknek szintén nagy r§­sziik van az est sikerében. A többi szerep­lők is valamennyien kitettek magukért. Végül ki kell még emelnünk az ének- és zenekart, a kik szabatos és egyöntetű zenéjükkel ezen bájos operettet érvényre tudták emelni. Pénteken, (április 7-éu). Coppée történeti színműve a „Koronáért", Ábrányi Emil remek fordításában került színre. A főszerepekben Tóth Ilonka, Klenovits, Balázsi és Békés já­tékában gyönyörködhettünk, a kik mint drámai erők, kiváló tehetségüknek számos jelét adták. Különösen Klenovits, mint Bran­komir Konstantin az egyes drámai jelene­tekben, természetes és megkapó játékával nagy tetszést aratott. Szombaton, (ápr. 8-án, Ordonean Maurice „Baba" (La pouppée) czimü operettejét ad­ták, a melyről a jövő számunkban fogunk referálni. Városi ügyek. Városi rk. közgyűlés volt f. hó 6-án csütörtökön d. u. 3 órakor. Legfontosabb tárgy volt a sertéspiacz elhelyezési ügye. Régóta függő kényes kérdés ez, melyet megbolygatni a kereskedők, iparosok, ven­déglősök stb. érdekében soha sem volt ta­nácsos. Igaz, hogy szépészeti és egészségi szempontból felettébb kifogás alá esik a jelenlegi piaczhely, de talán ugy lehetne segíteni a bajon, hogy áttenni a korona előtti térről a marhavásárteret a széles víz­hez s ennek helyére menne a sertéspiacz. A gyűlés lefolyása következő volt. El­nöklő polgármester az ülés megnyitása után a jkv. hitelesítésére dr. Kapossy Luczián, Vághó László, Piatsek Gyula, Bognár Gábor és Bikky Sándor v. képv. urakat kéri fel. Ezután a képv, testület fájdalommal veszi tudomásul a közügyek egyik lelkes bajno­kának Hoffner Albert v. képviselőnek el­hunytát s tekintettel számos érdemeire, em­lékét jkvileg megörökíteni határozza. A vá­rosi gyámpénztár 1898-ik évi számadása rendben találtatott. Egyben elhatározza a képviselőtestület, hogy mivel a városnak te­temes culturális kiadásai vannak, a gyámi tartalék alapból a közpénztárba 1200 frtot utal át s megbízza gyűlés a polgármestert, hogy a gyámi számadást és mérleget jóvá­hagyás végett a törvényhatósághoz s aZ átutaló határozatot. Nm. Belügyminisztérium­hoz terjessze fel. Olvastatott a belügyminiszteri határozat a sertéspiacznak jelenlegi helyéről leendő elhelyezése ügyében. Boqnár Gábor és Vághó László v. képviselők az iparosok és kereskedők érdekének megóvása szempont­jából egyértelmüleg felszólalnak, hogy ha­gyassék meg a sertéspiacz jelenlegi helyén. A képviselőtestület ez ügyben utasítja a polgármestert, hogy az iparosok és kereske­dők érdekeinek megóvása mellett jelölje ki az uj piacz helyét. A visegrádi korona uradalom koczka­kövek szállítása ügyében ír át. A képviselő­testület jelenleg egy hajó rakomány fejecske követ rendel meg s a szállítást 3 évre el­fogadja. Olvastatik a szódavíz megadóztatása tárgyában hozott belügyminiszteri határozat, mely bizonyos módositásokatt jelölt meg. Végül polgármester jelenti, hogy az Erzsébet liget felásatását s befásitását meg­kezdette s az eddigi költség 530 frt. Innen-Onnan. Falbiádák. — Időjóslás Pápa és vidéke számára. — Április kilencz: Zöld a „lapu", zöld a szelencz', De legzöldebb Gargon Ferencz. Ápril tizedike hajnalán: Valter dalt zeng a csalogány. Ápril tizenegy reggelei­Valamennyi szárnyas e dalba kezd bele. Április tizenkettő: E nap Czelliekre. lészen döntő. Tizenharmadik április: Gargon urnái kiapad a kalamáris. Ápril tizennégy: Megszületik a piaczi légy. Ápril tizenötödikére: Feleséged spenótot főz délre. Pápa intelligens város Noha sok utczája sáros, Minden héten van valami Mit nem szabad elhallgatni. Nagy kanállal egykor evett Ki eZvet még el nem vettet S gúnyolja azonnal amaz Ki mindig csak nagy kanalaz. De hajh, ment ám kábeljelzés Alapos, hű értesítés, Hogy három a helyi nagyság. S csak szavazáskor lesz nyolczszáz. Ám jó, elment, lelke rajta Kinek oly nagy kedve tartja, Más lapnt ugy felültetni S néhány napra mosakodni. Hejh ! ha ezt minister tudná Uj adónem, — kiálltánál Pápán nagyság adót vetek Sok embert megfizettetek. Ünnep eljött, már el is mult Színész és diák bevonult. Thai ia temploma üres Mig a Múzsák laka teljes. Viczczlap is indul meg Pápán S erre kíváncsi vagyok mán Mert hogy Klisé van, elhiszem Modellben sem kételkedem. j ' i Sőt anyag is lesz bőséggel Messze menést nem igényel, • Mert elég közelben kapja ' Ki e lapot megindítja. Tüske. ' Hirek. — Személyi hir. Szeglethy, Veszprém város polgármestere a város füszámvevőjé­vei együtt Pápán időz azon czélból, hogy városunk ügymenetét megtekintse s ahhoz mérten Veszprém város közigazgatási ügy­menetét a modern kor igényeinek megfe­lelően átalakítsa, t — Eljegyzés. Amberg József helybeli' állami képezdei tanár a húsvéti ünnepek alatt Karánsebesen jegyet váltott Moudry Mariska urhölgygyel. Lapunk belmunkatár- > sának szive szerinti jegyváltásához mi is szivünkből gratulálunk! — 1 iioffner~vn>ert. 1 Városunk egy. derék polgárral ismét megfogyott. Hoffner Albert, városi képviselő, Veszprém vármegye, törvényhatósági bizottsági tagja f. hó 4-én reggel '/ 26 órakor rövid szenvedés után el­hunyt. A megboldogult mint polgár és em­berbarát városszerte oly közbecsülésnek ör­vendett, hogy daczára a rossz időnek, teme­tésén a város legelőkelőbbjei valláskülőmb­ség nélkül nagy számmal megjelentek. Élet­rajzi adatait a következőben adjuk: 1832-ik évben született szegény szülőktől. Már kora ifjúságában kezdte gyűjteni minden téren ismereteit s noha magasabb iskolába szülei szegénysorsa folytán nem járhatott, szorgal­masan olvasott, tanult és ismereteit minden téren, minden irányban gyarapitottb. Há­zassága első 20 évében kereskedő volt, ké­sőbb egy kis ingatlant vásárolt, a hol élete fogytáig gazdálkodott. A közügyekben is élénken vett részt, különösen a város cul­turális mozgalmaiban, mintáz időkorineolog hitközségnek hosszú időn át volt elnöke. Jótékonysága ismert volt az egész városban és családján kivül a segélyre szoruló sze­gények könnyei áztatják sirhantját. Érdekes, hogy őt Fischer Adolf mellé temették, aki hitközségi elnök korában az izraeliták másik párt árnyalatának volt annak idején elnöke. Az elhunytban dr. Kende Ádám ügyvéd, lapunk belmunkatársa apósát gyászolja. — | Kvassay Istiftmié . | Kéttornyulak a mult kedden impozáns gyászt öltött. Az egész községben mindenfelé gyászlobogókat lengetett a szél, mely lobogók a község úr­nőjének halálát jelezték. Kvassay ístvánné, szül. Obermayer Anna, Kvassay Istvánnak, a konstantinápolyi osztrák-magyar konsuli főbíróság elnökének neje Konstantinápoly­ban 38 éves korában hagymáz következté­ben meghalt. Halálát ugy a magas körök­ben, mint a szegények közt egyaránt fáj­lalják. — A Jókai kör április 3-iki házies­télye szép száma előkelő közönség jelenlé­tében kiválóan érdekes mősorral folyt le. 1-ső szám volt, Karmos Blanka úrhölgynek a bpesti nemzeti zenedében Aggházi Károly kiváló zongora művész és tanár négy te­hetségű tanítványának zongorajátéka, ki is

Next

/
Thumbnails
Contents