Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-01-08 / 1. szám

Helybeli munkatársai 11 k díszes sora a következő: Amberg József (kép. tanár), Barcsi József j (főisk, tanár). Bognár János (állatorvos), Borsos látván v(főisk. tanár, Dr. ..Csehszombathy László orvos), Csoknyay Károly (városi főjegyző), Gáthy : Zoltán (főisk. tanár), Győri Gyula (foisk. tanár), ! Dr. Kapossy Lucián (főisk. tanár), Kemény Béla j (v. jegyző), Dr. Kende Ádám (ügyvéd), Kardhordó László (kép. tanár), Ligárt Mihály (áll. gyak. isk. tanító), Lampert Lajos (alpolgármester), Makay lstván (főisk. tanár), Dr. Nyikora József (orvos), Sarud}* György (foisk. tanár), Sebestyén Dávid (főisk. tanár), Sinkó Pál (főisk. tanár), Szarka Lajos [(kép. tanár), Szokoly ignácz (r. kapitány), Szováthy Lajos (áll. kép. igazgató), Székely István (földinives iskolai igazgató), K. Tóth Pál (főisk tanár.) ifj. Kohányi Róbert (dohánygyári tisztviselő.) E munkatársak nevei garantia arra, hogy nemcsak e város, kanem a vidék és' köznép is megtalálja a maga szükségletét e lapban. Az állat-egészségtan s a földmivelés körébe vágó tariácsok szakavatott tollakból fognak lapunkhasábjain megjelenni. xí Fővárosi és vidéki munkatársainkat lapunk más számában fogja az olvasó megtalálni A-^yPápai Újság"-nak budapesti levelezői is vannak. A Pápai Újság" a főváros nagynevű irodalmi 'vállalataival összeköttetésben áll s igy bármély irodalmi kérdésben az olvasó közönséget gyorsán tájékoztatja. A „Pápá? Újság" külön rovatvezetőket tart. S iigy gazdag munkaerők vezetik a szépirodalom és művészet, a , tárcza, az apróságok, különfélék (humoros' (íolgokj rovatát. Nagynevű jogászok irriak *vezérczikkeket s iróvilágunk, kitűnőségei fogják -lapunkat neveikkel disziteni. • • Gazdag'tartalmú lesz a hírrovat is. • Tekintve, hogy a „Pápai Újság" ugy külső JdállitíáslSáíi, mint szellemi erejével szinte páratlanul álf'k'Vidéki hírlapirodalom terén: reméljük, hogy a mélyen tisztelt olvasóközönség igényeit ' kielé'githfe'íjük. i

t 'VegúI még egyet. Lapunk független és miiüdfg tiszta igazság pártján áll. Előfizetési pénzek a „Pápai Újság" kiadóhivatalába (tfí-utc^á 122. sz.) küldendők. Társadalmunk baiai. Nincs hazánknak talán egyetieu heti és napilapja sem, amely nem foglakozott volna már többször ama kérdéssel: miként lehetne társadalmunk életébe több'elevenséget. igazi belső erőt s tevékenységre ösztönző hajlamot beTevini? Foglalkozunk e dologgal már évtizedek óta, hangoztatjuk folytonosan e mfatti panaszunkat, a jobb irányba vezető eszmék hirdetésében sem szűkölködünk, s mégis a szónál, az óhajtások és sóhajtások hasztalan ismételgetésénél többre nem megyünk. S ha akad is egy- egy merész vállalkozó, aki ideális lelkesültséggel ragad meg egy ide vágó jó eszmét, hogy azt a maga körében, ha már az egész nemzettestben nem is, megvalósítsa, — röviden kárba- veszett fáradozásai föllőtt kell keseregnie s egy hatalmas csalódásai kénytelen tapasztalait szaporítani. Lelkének hevületét csakhamar lehűti a valóság hidege, nemes vágyainak szárnyalását megtörik a már megkövesedni induló általános szomorú társadalmi viszonyok: a minden szép iránti közömbösség, a rideg számítás és érdek hajhászat mindent uraló ingere, az önző czélokért a barátság s a legbensőbb bizalom törvényeit letiporni képes versengési vágy, a legújabban ébredező vallási és faji kasztrendszer veszedelmes tünetei s mindenek felett egyes, könnyen megsérthető érdek körök erőszakosságától való félelem. Hazánk bármely kisebb vagy nagyobb pontján forduljon meg valaki, mindenütt a társadalmi viszonyokat illetőleg csupán e panasz hallatszik: nincs eleven élet, nincs bizalom minden csak tartalom nélküli formaság, egyes szerepelni vágyó. egyének hiúságának komoly czél nélküli munkája, a mely legföllebb arra jó, hogy az eddig legalább tisztes távolságukban egymást megbecsülő társadalmi elemek egymástól bensöleg iselhidegüljenek,kisebb magánkörökre, avagy kasztokra szakadozzanak. Hány városa van hazánknak, amelyben annyi a különféle testület, kör stb-e féle társulat, s mégis benne mindenki unalomról, minden szép és jó iránti közömbösségről s a folyton fejlődő társadalmi különválásokról beszél? Hányszor halljuk felhangzani a panaszt, hogy még nagyobb Városainkban sem található föl a törekvés. Hogy ha inásbah nem legalább a közös érdekli, nemzeti társadalmunk felépítését czélzó kérdésékben találtassék meg a szép minden elemét összekötő kapocs, amelynek alapján egymást becsülni, érdek nélkül tisztelni s közös bajainkban kéz- kezet fogva egymásért cselekedni is készek volnánk? Még a nem rég elmúlt évtizedekben is társadalmunk számottevő tényezői azt tartották fel adatokul , hogy mennél — közelebb hozzák e nép külömböző rétegeit egymáshoz, mennél több közös eszme, valamennyiünket érintő elvek iránt érméket, kedvet támaszszanak mindenkiben, hogy az élet anyagi és egyébb viszontagságainak leverő gondjait a közös ideális érdekek istápolásával, ha csak egy időre is, elfelejtsük. Most azonban, mintha mindenki félne egymástól, anyagi érdekeit kivéve nem szeret érintkezni másokkal, magába, saját családja kis körébe húzódik vissza, a hol nem bánthatja az önző lelkek czivódásának zsivaja; ahol nem félhet a gyanú sanda szemétől, a rágalmak sarától, a szertelenül kapaszkodók kérlelhetlen durva támadásaitól s főleg biztonságban lehet a mesterileg szervezett érdekkörök felügyelete, esetleg üldözésétől. Ne tagadjuk, mindannyian érezzük a jelen társadalmi viszonyok e nyomasztó hatását, s titkos sóhajtásokban, hol nyill tan kívánjuk ennek az áldatlan tehernek a rólunk való lerázását. De a helyett, hogy a dolog bibijére tapintanánk, inkább az általános bűnbakot, a nevelést és az iskoláztatást kárhoztatjuk érte. Ráfogjuk, hogy kiűzött falaiból minden idealismust, hogy tisztán tudósnak nevel, reális, materialis stb. effajta elveket és eszméket táplál az ifjúság szivében, a jó és szép dol"'

.J'

.'i'

H'

J-l véve,

f-rtȎg pedig'

1 olyannal, mii a latin genus femininamnak ííévez. Tervem nagyszerűen sikerült. Néhány csillagászati' estél}' után nemcsak a műszerek kezelését tftiVultaní még kitünőleg, hanem bizonyos tudományos felsőbbség érzetében kezdtem a földi csillagodat* is llÖditani s noha utóbbiak pályáját nem sikerült ugy kiszámítanom, mint az űrbeli eqllegájukét, mégis legalább oly sok studium után megállapíthattam a bolygórendszert. Nehogy más is sok időt töltsön e na^v problémával, itt közlöm saját földi bo^jJRlszeremet. A Nap — a í^P^Bolygórendszere — a gyermekek. Ezek közül a nőneműek azok, kiknek — meghatározhatatlan számú — holdjaik vannak, melyek közül valamelyik idővel gyűrűssé válik. Vannak e rendszerben üstökösök is, az — anyósok. Kik ritkán j őiiek ugyppi a rendszerbe, de annál nagyobb zavart csiiiájnuk, .hirtelen való megjelenésükkel. : Azt hiszem, ez jó rendszer.' Igáz, hogy ily elvek mellett aligha fogok hőt kapni felesegül. de elvégre is a fő, hogy az embernek rendszere legyen. Büszke voltam arra a tudatra, hogy engem kezdenek nagy csillagásznak tartani. A közönség olyan,' hogy sokszor előlegezi bizalmát. Végre ütött az óra, hogy kimutassam tudo mányomat. Gyönyörű májusi napok jártak. A kellemes tavaszi este szinte szívta ki az ifjú lelkekből az idealismusból fakadó vallomásokat. A mint egy este sétából haza érkeztem, a sok csótánynyal, de annál kevesebb zsírral ellátott puffancs mellett egy levelet találok, melyen a kézírást azonnal felismertem. Ah! Ez az öreg csillagcsősz. A tanárom. A levél rövid volt, de parancsoló hangú. Diák emberek elrettentésére itt közlöm: „Ma este 9 óra 10 p.-kor a Venus delel. Menjen fel a csillagászati toronyba s a távcsövet kelyezze a délvonalba." Dr. Ypsilón. Ez nagyon rövid, de erélyes levél. Most van 8 óra 5 perez. Még vacsoráznom is kell, de meg egy néhány társat is szereznem, kogy más is gyönyörködjék e nagyszerű élvezetben. Nagynehezen sikerült 8 óra 38 perez, 22 másodperczkor berontanom a csillagászati toronyba, melyet szegény Péntek szolga ugy kezelt, hogy akkor nyitotta ki, mikor senki sem ment, ellenben mikor egész közönség várta, sehol sem lehetett látni (ilyenkor csütörtököt mondott). Azért mondom, hogy berontottam, mert fel kellett törnöm az ajtót. Öten leültünk. Beigazítottuk az aequatoriált, a meridián, a passage csövet stb. Végré jő az öreg. Egyhangú léptei, — ép mint a chronometer ketyegése — elárulták jövetelét. Bejő. Körülnéz. Minden rendben. Mi ott nézünk a távcsőbe s a csillagos ég csodájától alig tudunk szóhoz jutni. Egyszer csak erősen kiált: 9 óra 8 perez 48 másodpercz. „Vigyázzanak, a Venus ázonna^ delel." i Ekkor — óh horribile fátum — a távcső ^ vertikulis sikban nehéz súlyánál fogva lejebtj csúszott, de mi ezt észre nem vévén, néztünk mereven a cső mezejébe . . . — Delel-e már a Venus'? — kérdé taiiárunkj — Oh nagyságos ur — mondám én —j nemcsak hogy delel, hanem vacsorál is. — Mi ? — Hát a csillag! — Micsoda csillag? — A ki a távcsőben van 1 E pillanatban eltol a cső mellől, belenéz s ott látja azt, a mit mi már perczekig néztünk J szemközti felsőbb leányiskola növendékeit vaeso ránál ülve, de ... a mint a csillagászati távcs mutatta . . . fordítva . , .