Pápai Ujság – II. évfolyam – 1945.

1945-03-17 / 22. szám

évfolyam, szám. Ára fillér. 1945 március 17, szombat Felelős szerkesztő és kiadó: Szentkirályi Zoltán Főmunkatárs: Téglássy János Márciusi ünnepségünk A Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom Pápa városi ifjúsági szervezete lélekemelő ünnepség keretében emlékezett meg 1848 március 15-e évfordulójáról. Délelőtt az egyes felekezetek templomaiban ünnepélyes istentiszt^ letek voltak, majd utána a Jókai színházban 11 órai kezdettel megkezdődött a műsoros márciusi ünnepély. Már jóval az ünnepség megkezdése előtt süni sorokban érkezett a város hazafias lakossága, valamint a katonai, polgári és egyéb hivatalok képviselői az ünnepség színhelyére és alig valamivel 11 óra után a Szózat eléneklésével megkezdődött az ünnepség. A Szózat után Szalai Ferenc az egyik ifjúsági tag a Talpra magyart szavalta el. Utána Szűcs. József a hungarista léül ó parancsnoka Csonka Emil országos vezejtő kiáltványát olvasta fel. Az ünnepség következő számát, Fel szent háborúra c. Petőfi verset Soltész Ágoston, a légió tagja szavalta, jnajd utána a légió énekkara három hungarista dalt énekelt. Ezutá.i Yr'i-gít Zoltán a légió • \ árosparaiicsnóka mondotta el beszédét ^Küzdelmes március« címmel. — Mikor fülünkbe csendül ez a szó március, mindjárt arra kell gondolnunk, hogy mi is történt 18-48 március 15-én — mondotta. Gondolnunk kell azokra az ifjakra, akikben lángolt a forradalmi lelkület, mely mindent összetört és máglyaként égett bennük az a nagyszerű tűz, mely pirítva perzselte az ellenséget 1848-ban. Nem törődtek a rongy élettel, mely csak röpke pillanat, hanem kezükről szinte lepattanó bilincsekkel haladtak előre a diadalmas piros fehér zöld zászlóval, meíy erőt és kitartást adott arra, hogy nemzetünket gőgösen büszkébbé, függetlenné és szabaddá tegyék. Beszéde további során a Talpra magyar gondolatait véste a hallgatóság lelkébe^ majd fogadalmat tett, hqgy mi magyar ifjak méltók akarunk és minden erőnkkel azért fogunk küzdeni. hogy méltók is lehessünk a 48-as ifjúság forradalmi lelkületéhez. Vázolta az elmúlt rendszerek bűnös és mételyező lelkületét, az erkölcstelen lezüllesztést, amellyel az ifjúságot megfertőzték. Majd a következőkkel fejezte be beszédét: v— Ma ezen a ragyogó márciusi napon, sugárzik az arcunk az örömtől, mert tudjuk, hogy közeledik a leszámolás órája. Szuronyra szegezett fegyverrel rohanunk az ellenségre, hogy ősi magvar virtussal fizessünk otthonaink elpusztításáért, anyáink és testvéreink megbecstelelütéséért, apáink legyilkolásáért. A kártyát eddig ellenségeink keverték, az osztás sora most rajtunk van. Most mi keverünk és mi osztjuk ki a jussukat, amitől el fog menni a kedvük, úgy hogy erre a vérrel szentelt magyar földre mégegvszer lépjenek. Isten minket úgy segéljen. Kitartás! A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Szatmáry István Sértő Kálmánnak az'»Utolsó roham« c. versét szavalta el. A márciusi ünnepség utolsó szónoka Petrovics Ferenc Pápa város helyettes vezetője volt. A közel félórás ünnepi beszédében a következőket mondotta: —' Lobogó hajú lázas lihegő fiatalok dugták össze fejüket 1848 március 15-ének előestéjén. Elejtett lázas szavak mindnyájukat rémületben éltetett, hisz ők voltak és ők ma is az

! örök nemzet, a nemzeti akarat, a szabadság megtestesítői: az ifjúság. Az ifjú, az örök magyar ifjú felrázta akkor a nemzetet és felrázza ma is, hogy a nemzet örök ideáljáért a szabadságért fegyverrel harcoljon. Ifjú és öreg, úr és paraszt egyesült a legendás nagy harcban. Még|S el kellett bukniok, mert nem volt meg az egy Jgaz vezér, és nem volt kitartás. — Testvér! M.i kitartunk. Vérben és vasban, páncélnyoszolyában, ólomfecskék csicsergése közben vajúdta H az új már iust az 1945-ös esztendő. De megszületett. Ez az új elet, nem volt koraszülött, mert tíz keserves esztendői könnye, vére, megaláztatása, börtöne sem tudta megtörni azt a vezért, aki nékünk végre mégis megadatott: Szálasi Ferencet. Ez a március 15-e az ifjúságé. Most ti fogjátok a fegyvert a pusztító, a mindent megsemmisítő halálvillámokat, melyet szemetek elszánt tüze lövel, és retteg az ellenség. Még egyszer kegyetlenek leszünk. Anyánkra, gyermekeinkre, nővéreinkre, apáinkra gondolunk és lecsapunk, nem irgalmazunk még a csecsszopó ellenségnek sem. Kiszívjuk csontjukból a velőt, Ükos poraikat a czelekl'.c o.óigtáv, L-jja/.uí nk mindenén. — Testvér! Nem leszünk egyedül, mi leszünk a nemzet lelkiismerete. Nézz magadba, nézz a tükörbe, sápadsz ügy-e? Érzed, hogy megfog az ifjúság és többet nincs polgári jólét és nincs nagyúri kényelem, csak harc és győzelem. Nem hagyunk nyugodni tégecl, sugjuk, sikoltjuk és ha kell üvöltjük füledbe: Harcolj és küzdj velünk. Ha kell agyadba fészkeljük magunkat, ha kell ereidbe fecskendezzük magunkat, dé nem eresztünk, nincs részedve szabadulás. Te a miénk vagy és nem leszünk többet széplel kek, nem leszünk humanisták és világpolgárok. Te itt élsz, itt küzdesz, harcolni kell és ha kell, itt is pusztulsz. — Testvér! A pusztulásból új élet fakad. Tudnál-e nyugodtan gyermeked szemébe nézni, ha egy vesztett háború után kicsinyed anyja nyakát átkarolva kiáltaná: »Apám! Te gazember voltál, neked fegyver volt a kezedben és eldobtad. Te gyáván orvostól orvosig szaladgáltál, hogy felmentsenek. Te mindent elkövettél, hogy kivond magad a hadi, honvédelmi munkakötelezettség alól. Te gerinctelen korcs féreg voltál és este remegve, kidagadt erekkel hallgattad a zsidó jampecek gajdolását, a londoni és moszkvai rádióból. És nehezen vártad a hajnalt, hogy munkahelyeden duplára nőtt nyelvvel fertőzz és mételyezz. Apám, légy örök életedre átkozott, hogy nem voltál férfi és nem voltál magyar.« — De én tudom, te magyar vagy és magyarnak lenni nagy szó. Faj és téridegen vagyunk a Dunamedencében. Se rokonunk, se kedves ismerősünk nincs. Ismered az elmúlt időszakok tojástáncát. Emlékszel a kiolthatatlanul lobogó lengyel-magyar barátságra, a finn-magyar sorsközösségre, a jugoszláv-magyar örök nagy szerelemre, és ha már ez is elmúlt, emlékezz a bolgár-magyar és a török-magyar rokonságra. Te akkor sem vetted észre még a maszlagot, pedig már alig volt nemzete Európának, kinek örök szerelmet ne vallottunk volna. Emlékezz az 1848-as szabadságharc zászlóinak ünnepélyes átadására az orosz-magyar határon. Mind szépek voltak, ők finom, elsőosztályú nációk, csak a németet tiltották tőlünk, belsőleg. De mert mellettünk vannak, mind földrajzilag, mind gazdaságilag és hadászatilag, velük- is szerződésre léptek. A győzelem mámorában már (Folytatás a 2. oldalon.) Válasz egy barátomnak ^ Télikabátja prémes gallérját felgyűrte, kalapját mélyen a szemére húzta, kezét zsebébe sülyesztette s így ődöngött az utcán. Apró szeme nyugtalanul kutatott a járókelők között. Keresett valakit, vagy valamit. Maga sem tudta,, csak ment, rótta az utat nagy céltalansággal. Messziről felismertem. Mult év október 15. óta nem láttam. Most találkoztunk. . . Idegesen rántotta meg karomat s megállított. Szeme tűzben égett s mohón 'kérdezte: — Mi újság, mi lesz velünk, elpusztulunk, elveszünk? — mindezt egy szuszra hadarta el. — Győzünk! — feleltem a biztos tudatnyugalmával. — Az eszme győzni fog! Megdöbbent. Fejét csüggedten hajtotta le. Az eszme... az qszme, suttogta létek nélkül mialatt kezével lemondóan legyintett, majd kétségbeesett tekintetét reám vetette s fáradt, vontatott hangon folytatta: —• De ... mi is hát az az eszme?... Kérdésedre most itt válaszolok kedves 'tűs* a. ;•-'/':i'ií/y ,-u-eg y maradi Maradi PaiőpSX barátom. Az eszme a tökéletesség felé vezető út egy lépcsőfoka. Lépcsőfok, melyen az Isten, mélyre bukott földi gyermekeit közelebb, közelebb emeli magához a jobb, igazabb, a tisztább megismerések által. Minden eszme annál értékesebb, minél többet vesz fel és vaíósít meg a krisztusi tanokból, mert az igazi Eszme a regmagasabb fokon maga a Krisztus! • Az az >.élet«, mely az egyéni, ,az önző. „a bűnös-anyagi érdekek képviselője és kiszolgálója volt — miután rendeltetését betöltötte —. híveivel együtt megsemmisül, mert erejét nem az Igazságból, hanem a hazugságból, az önzésből merítette. Ezért vonaglik már utolsót és szemünk láttára süllyed el ez a hamis, elfekélvesedett, önző világ. — Miért rettegsz hát kismaradi, nagymaradi Maradi barátom? Miért húzod be nyakad és jársz tétován, céltalanul az élet útain? Vagy nem látod talán a haldokló »élet« 0n el fett a világosságot hozó, erkölcsöket sugárzó, a testvéri közösséget nemcsak hirdető, de a gyakorlatban megvalósítható új koreszme bölcsőjét? — Nem érzed a halál után az Életet? Azt reméled talán, hogy a vonagló óriás, melyet tiszteltél, rettegtél vagy kívánsága szerint szolgáltál is, még életre kel? Hát nem taposott még meg eléggé a kapitalista, bolsevista vörös rém, hogy még mindig felgyűrt gallérral ténferegsz? Hát nem látod a tél vergődését a márciusi szellő alatt? Miért ijedsz meg zord lármájától? Végső kirohanásai, utolsó vonaglásai már ezek* Nincs már ereje. ínért utána az úi virágokat, ú( ígéreteket hozó tavasznak kell iönnie! Isteni törvény ez! Az életben nincs megállás. Az Űr változhatatlan és bölcs törvényei, mint lendítő kerekek hajtják az élet eseményeit előre. Aki a haladásnak ellene áll, az megsemmisül, aki késlekedik vele haladni, az lemarad. Gyűrd hát le a gallérodat, hogy hallj; told fel szemedről kalapodat, hogy láss. Húzd ki magad, hiszen Te is magyar vagy s emeld ki zsebedből kezedet a testvéri összefogó munkára. Lépj megújult lélekkel az új eszme útjára még ma, míg nem késő kismaradi, nagymaradi Maradi Patópál barátom! (T. /. L.)