Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.
1949-06-26 / 26. szám
Párosversennyel a szocialista Magyarországért A pápai Perutz és a budapesti Goldberger versenyeznek egymással Párosverseny — különös fogalom, gondolhatná valaki." — De nem Ügy van ez. A párosverseny azt jelenti, hogy az üzem saját adottságain belül akar többet és jobban termelni. A. verseny két üzem között folyik és azon dől el, hogy a meglévő termelőeszközökkel tki> tud olcsóbban, mégis minőségileg jobban termelni. Az üzem magát állítja szembe eddig elért eredményeivel és azt igyekszik túlszárnyalni. — így folyik a verseny-két gyár között. A Goldberger azzal dicsekedhetik, hogy az egész pamutiparban itt termelnek legolcsóbban. A mi Perutzgvárunk viszont minőségileg úgy termel, hogy az árúi az egész világon keresettek. A Perutz-gyár meg akarja tartani, sőt fokozni akarja jó hírnevét, ezért fütl a Pcrutz-gyár dolgozóit a verseny láza. — Kopasz László elvtárssal beszélünk, az üzem verseny-titkárával : Üzemünkben a párosverseny n;e ?indulása óta jóval nagyobb a nuinkalendület. Minden dolgozó tudja, hogy •a páros-versenyben elért jó eredmény fwzhatja csak vissza a Perutz-gyérnak az élmunkás jelvényt. Kerekes Imre a szövődében dolgozik. — Meg fogjuk állni a helyünket íebben a versenyhen és megmutatjuk, hogy tudunk mi jó minőségű olcsó árút termelni. Fűt bennünket az, hogy ezzel a saját és a többi dolgozó társaink jólétét mozdítjuk elő — mondja. A verseny díja : Szocialista Magyarország. Piti József a Goldberger-gyár munkása, a tapasztalatcsere során került a Perutz-gyárba. — Mi ott a Goldberger-gyárban szintén tapasztaltuk, hogy nagyban fellendült a termelés a párosverseny nyomán. Tapasztalatainkat kicseréljük. Én innen is viszek sok tapasztalatot, nálunk is használható újítást és így jóval nagyobb teljesítményt érünk el. Tudja élvtárs! — íA mi' versenyünk szocialista verseny — 5 [ez a legfontosabb: enrfek a győztese 1a dolgozók állama, az épülő szocialista Magyarország! — Zakatolnak a gépek. A gyűrűsfonó orsói még jobban peregni látszanak — a szövőgépek még gyorsabban csattogva dolgoznak ... Két gyár versenyez egymással. A gyár becsületéért az új tulajdonos büszkeségével. De tudják a dolgozók, hogy versenyük a magyar népi demokráciának az eredményét és újabb győzelmét jelenti. - $. - ö. így áll a vetés A járás területén a kalászosok és burgonya jó termést igér, a cukorrépa, takarmányrépa, napraforgó kedvező időjárás következtében erőteljes fejlődésnek indult. Helyensként a répa levélzet ét Levéltetü támadta meg, ami azonban az \esős időjárás következtében pusMulóbati Van. A terméskilátások a tavalyit felülmúlják. A kukoricára az esős időjárás jó hatással van, azonban a hűvös idő miatt sárgulás folyamba állott be, ami midit a fejlődésben visszamaradt. Az őszi árpa aratását j. hó 17-én megkezdték egyes községek határában. A többi kalászosok aratásának megkezdése mintegy másfélhét múlva fog megtörténni. A magbiborok cséplése pár napon beliil kezdetét veszi. Erős földtmunRásiagfassai — jó ©étos^s sszuntea Reggel van. Szemerkél az eső, nem lehet sem kapálni, sem gyűjteni. Otthon vannak az emberek és beszélgetnek. Polgár elvtárséknál vagyunk a marcalgergelyi Défosz elnökénél. A Défosz munkájáról érdeklődöm. — Természetes, hogy a vezetőség összetétele csak szegényparasztokból Brigádokkal a terv lOO°/ 0-os íeljesííéséérí Látogatás a Dohánygyárban Tompa' moraj és csendes zizegés tölti meg a Dohánygyár munkatermét mét. Bárhova tekintünk, majdnem ugyanaz a kép tárul elénk. Az asztalnál ülő asszonyok fürge kézzel töltik a cigardttát, vagy éppen csattogó ollóval egyenesre vágják a már megtöltöttek végeit. A szobában brigádok dolgoznak, ez magyarázza azt, miért olyan nagy -odaadással végzik a munkát. A Rákosi-brigád asztala mellett haladunk el. Szivart gyártanak. Látszik, hogy nem tagadják meg 1 JRákosi elvtárs nevét: ügyesen, szaporán, Lelkiismeretesen, szinte selejt nélkül dolgoznak. A következő asztalnál mintha lassabban folyna a munka. 125°/o" ,*S teljesítettSk a normát .— Valóban lassúbb az ütem, de érthető — válaszol Baksa Lajosné brágadvezető. — Csak tegnap óta töltünk ilyen hüvelyes cigarettái. Még csak egynapos tanoncok vagyunk — folytatja nevetve. — Eddig munkás szivar kát készítettünk, s akkor 125 0/0 -ig teljesítettük a normát. Erős brigád Volt a mi brigádunk — mondja büszkén. De az új területen is megfogjuk állni helyünket — sodorint egyet a dohánnyal telt papíron. — A »fanoncidő« négy hétig tartana, de a brigádunk elhatározta, — fordul felénk Baksáné, Bakos Mihályné, — hogy két hét alatt bebizonyítjuk azt, hogy ezen a területen is elérjük, sőt tát teljesítjük a norm4t. —• Tegnap bizony még nagyon is járatlanok voltunk — veszi át a szót Szabadi Magda, aki nem régóta tagja a brigádnak — de rrta már kevesebb hüvely szakadt szét. Páros verseny az egriekkel — Itt a brigádban a közösen szerzett tapasztalatokat mindegyikünk felhasználja — kapcsolja mondatát az előbbi megjegyzéshez Mudra néni. — Mert az a cél, hogy a brigád minél nagyobb eredményeket érjen el. Az anyag megtakarításra is ügyelünk. A törmelékei arányosan belekeverjük 1 a többi közé s így az sem veszik el. —• Már így déltájban meg volt ezerbezerkétszáz darab, mikor még munkást töltöttünk, s ma pedig csak vagy az öt századiknál járok — mondja elégedetlenül, de mégis jókedvűen Baksáné. — De azért is megmutatjuk, hogy két héten belül már három ezret készítünk naponta. Ki jogjuk hívni párosversenyre az egrieiiet. És bebizonyítjuk azt, hogy amilyen 'erős \a dolgozó emberekben a békeakarat-, olyan kemény akarattal dolgozik »Béke-brigádunké is a hároméves terv 100 0/0 -os sikeréért. MEGJELENT A PÁRTMUNKÁS legújabb, 11. (június hó 10-i) száma. TARTALOMBÓL: „Pártunk vezeti a dolgozó népet." Rákosi Mátyás elvtárs beszéde a MDP Közp. Vezetősége 1940 máj. 31-i ülésén. Határozat a tagjelöltek felvételének szabályozásáról. — Dr. Jóború Magda : Nők a szocializmus útján. — Simó Gyula: Megerősítjük a békefront magyar szakaszát. — Losonczy Géza: Könyvet minden dolgozó kezébe. — Szendrő Sándor: Készülődés az évvégi vizsgákra. — Hollósi Gyula: így dolgozik az Óföláeáki gépállomás pártszervezete. — Egyes szám ára 60 fillér. Csoportos előfizetés havi 1 Ft. negyedévre 3 Ft. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 15. szám. Új csekkszámlaszám : 28.449. Pedagógiai gimnázium Az állami tanítóképző-intézet igazgatósága közli, hogy az intézet szeptembertől kezdve pedagógiai gimnáziumként működik tovább. Az első évfolyamba felvételt nyerhetnek az álltalános iskola VIII. osztályát elvégzetttanulók. A pedagógiai gimnázium 4 osztályának elvégzése után tanítói képesítést ad. Az igazgatóság azt közli, hogy a Pedagógiai Főiskola egyenlőre nem nyilik meg Pápán. Felhívja a jelentkezőket, hogy kérjék felvételüket valamelyik más Pedagógiai Főiskolára. (Pécsre, Budapestre, Debrecenbe, vagy Szegedre.) Az állami tanítóképző-int. igazgatósága (Felszabadulás-útja 45.) közli az érdekeltekkel, hogy a vezetése alatt álló intézetben ismét megnyílik a gyak. isk. I. II. III. IV. és V. osztálya. Jelentkezni lehet június 30-ig. Ml — válaszol kérdésemre. Két középparaszt is van közöltünk, akik teljesen velünk tartanak. Éberek voltunk s nem engedtük azt meg, hogy kulflkok furakodjanak be közénk. — Az ipari munkássághoz legközelebb a szegény parasztok állnak —veszi át a szót Illés bácsi, a bíró. — vS a Déjosznak ezekkel kell összefogm. Mert ha betolakodtak volna bomlasztó elemek, akkor biztos, hogy fejetetején állna a Défosz. De így jó munkát végez. —•.Nemcsak Illés bátyám dicséri a munkánk — viszi tovább felémfordulva a beszédet Polgár elvtárs — hanem az egész faluban elismerik, hogy végrehajtjuk kötelességünkét. A faluban egy talpalatnyi . föld sem .maradt vetetlen. — Most kapáláskor is azt a határozatot hoMa a Défosz, hogy köteles mindenki egy héten belül megkapálni a kukoricáját, mert ha ágy hagyják, feltör a gaz s megfujtja a kukoricát. A szigorú követelésnek meg is van az eredménye, mert nagyon szép 1 a kukorica — újságolja Süle Sándor. — Persze, hogy örülnek ennek az emberek. — Mindenhova kiterjed a figyelmünk — töri meg a pillanatnyi hallgatást Illés bácsi. A Défosz együtt dolgozik az MDP-vel és- qz elöljáró'sággal. Szántásnál f vetésnél, a kaszálásnál, a kulákügyekben, egyszóval mindenhol éberséggel és hűséggel őrködünk. — A kulákokat most számoltattuk el. A tálóra díját fizettettük meg cselédjeiknek —• hallhatjuk Polgár elvtárs közbeszólását... Kint elállt az eső. A szél megrázza a fákat. A járda homokos talaja mohón f elitta a vjzqt. Balázs Károly feleségével találkozunk. Miután véleményét kérjük, így válaszol: — Köszönetet mondhatunk a Déjosznak, hogy megkapta férjem, Kiss Jánostól a túlmunkadíját. Hiába kértük mi tőle, eredménytelen volt, de amint a Défosz követelte, azonnal kifizette a 7900 forintot. Én csak azt Hudom mondani — amint látom és tapasztalom, hogy a vetésnél is, a szántásnál is ott a Défosz, tanácsot ad és irányít. Szóv'al én csak azt giondom, hogy a marcalgergelyi Défosz jól működik. Valóban jól működik, de ez csak azért lehetséges, mert a marcalgergelyi Défosz földmunkás^agozatiaerős és ez adja a jó munka alapját. Rossz munkafegyelem—Tervszerűtlen munka A Vasbeton Gyárépítő NV pápai munkálatainál. A Vasbeton-Gyárépítési NemzétS Vállalat Pápa határában dolgozik. Munkája nagyon fontos és tudna is jó munkát végezni. Sajnos, a gyakorlat azt mutatja, nem tud. Ha megnézzük a munkát, hoszan álldogáló kocsik, tereferélő emberek sok helyen — az látható, hogy a munkalendület nem hatja át egyáltalán az ott dolgozó munkásokat. A brigádok dolgoznak, de munkájuk nem lehet eredményes, mert nincs előttük iegy terv, amely kijelölné, megszabná a munkájukat, és tudná őket jobb teljesítményre serkenteni. Van jó brigád, pl. az Olajosbrigád, amely jó munkát végez, de elsikkad a jó eredmény a többi rossz mellett. Munkaértekezleteket nem nagyon tartanak. Ha van is ilyen, az tervszerűtlen és így nem tudja szolgálni a jobb munkateljesítmény elérését. — Anyagutánpótlás szervezetlen, sokszor a kocsik órákig állnak, amiáltal sok munkaidő vesz kárba. — Az önköltségcsökkentés érdekében nem sok történt. Pedig népi demokráciánk elsőrendű érdeke, hogy az önköltséget a Lehető legkisebbre fezorítsa le. — Kemény kritikának tűnik mindhez. De minden bizonnyal meg fogják szívlelni lakikiet illet és a hibákat kiküszöbölve tudnak majd úgy dolgozni, hogy az ő munkájukkal is elősegítsék a szocializmus építését. Brigádok—Önköltségcsökkentés Jó munka folyik a marcaltői hídépítésnél. Marcaltőnél új Rába-híd készül. 1800 méter hosszú útszakasz épül hozzá —- innen mintegy 30.000 köbméter földet kell kitermelni. S maga a hídépítés! Hatalmas nagy munka. Csak úgy lehet megoldani, ha jó a munkafegyelem, nincs anyagpocséko\lás, a brigádmunka segíteni tud. Elmondhatjuk, mindez megvan. — A brigádok nagyszerűen dolgoznak. Az egész tervet ismeri mindenki és tudja a maga részletmunkáját. Tudja mit kell teljesíteni, s van ami jobb teljesítményre, jobb munkára serkentsen. — A heti, havi tervet műszaki megbeszélésen vitatja meg munkás és műszaki dolgozó. Együttes munka eredménye az, ha egy brigád komoly teljesítményt tud elérni. —• Mindez csak \azért lehetséges, mert jól dolgozik együtt a Párt vezetésével a munkásság. Az önköltségcsökkentés fontos feladat minden munkás előtt. — Marcaltö népe és az egész dolgozó nép megbecsülését vívták ki a Mélyfúró Nemzeti Vállalat Munkásai. Megérdemlik, mert tervszerű munkájukat szocialista munkajegyelemmel, nagyon jól végzik a szocialista Magyarország érdekében.