Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.
1948-07-25 / 30. szám
5 munkásújító is dolgozik harcot hirdettek a selejt ellen A LEIPNIKNEL havi 170.000 méter előirányzattal szemben 185.000-et termelnek Hogyan lesz Siói újító? Három már élmunkás lett közülük; kettő most van felterjesztés alatt; lehet, hogy ők is megkapják minden munkás álmát, az élmunkás címet és a csillagos jelvényt. Hogyan lett például újító Knoll János és Horváth József, akik egy más mellett dolgoznak? Elnézték, hogy milyen keservesen hordják a félkész árut hengerekben az egyik géptől a másikig vashengerrel. Gondolkoztak rajta és kifundáltak egy igen praktikus kis kocsit, amivel sokkal kevesebb fáradsággal, gyorsabban és egyszerűbben szállíthatják az anyagot. Hasonló kocsit szerkesztett Maros Lajos és ez kövezte ki az útját az élmunkásság felé. A láncfonalhengereket eddig két jó erős ember tudta csak elhurcolni. El kellett őket hívni a munkából; állt a termelés. Most akármilyen gyönge két aszszony csak felpenderíti a kis kocsira a nehéz hengert és viszi tovább. Azt mondják, hogy Marosnak boldogar sugárzik az arca valahányszor látja a kocsiját a nehéz hengerrel. Pedig látja jónéhányszor. Rózsa Pál lakatost és Kovács Gyula szövőt most terjesztették fel újításukkal élmunkásnak. Ők az úgynevezett láncfonóorhöz fűződő szövőgépleállítót egyszerűsítették — vagyis tökéletesítették. Grafikonok féltik mindenfele a munkaverseny állását. Aki ránéz azonnaltudja, hogy is áll a verseny a gyáron belül. — Van érdeklődés a verseny állása iránt? — kérdezzük Förstner elvtársat. — Hogy milyen nagy van, azt a következő esettel azonnal bizonyítom. Van nálunk egy bizonyos Szabó Piroska elvtárnö. Élmunkás. Nos, hát ezt a Szabó Piroskát társai tréfából beugratták, hogy lemaradt; nem 1 darab, vasálványos gyári Szalagfűrész eladó. Érdeklődni: Korvin-u. 11. Goda asztalosnál. első többé. Kétségbeesve jött hozzám; alig tudtam megnyugtatni. Ugyanez a Szubó Piroska egyszerűen nem akar szabadságra menni augusztus l-ig. Nem akarja itthagyni a verseny finisét. Hiába küldöm káptalanfüredi üdülőnkbe, hiába utalja be az OTI augusztus l-ig semmiféle hatalom nem képes kikapcsolni a versenyből. Hol kezdődik a munkaverseny? A nagyon ügyes és nagyon Ötletes ver* senypropagandával dolgozó Leipnik-gyár üzemi bizottságának felirata ezt állítja — és nem is alap nélkül — „Csurgó vízcsap elzárásával, hiába égő villany eloltásával kezdődik a imrn lóverseny". — Ezt azonban még nem mindenki érti meg — mondja Förstner elvtárs — néha ég a villany, néha csurog a vizcsap, ha nincs is rá szükség. Ezenfelül sokan nem vigyáznak arra, hogy hiába a legszebb eredmény, ha sok a selejt. Harcban álIunk elvtársak a selejttel és ebben a harcban — meg kell mondani — az idősebb munkások vezetnek és a fiatalság értetlen egy kisséVégezetül az állami kezelésben lévő Dunántúli Textilipar és] Kereskedelmi Vállalat—vagyis ahogy általában hívják a Leipník havi előirányzata 170.000 méter. Teljesítmény havi 185.000 méter. Mi újság a Városházán Segélyeket osztott Németh elvtársnő: a gyermek, étkezde 183, a ref. szeretetháznak 100, szegény betegek gyógyszerére 577, a szegényház élelmezésére 1977, 15 szegénynek gyorssegélyként pedig 610 forintot osztottak ki. Pápa „Ilus nénije" újra kitett magáért. A Pénzügyminisztérium forgalmi adójutalmának e havi részéért a kisfizetésű tisztviselők javára lemondott, a havi túlóradíját pedig szétosztotta azok között, akiknek annyi pénzük sincsen, hogy élelmiszerjegyeiket kiválthatták volna. A veszpréni megyei MNDSz a gyermekétkezdének szappant és viaszos vásznat juttatott. Ezeket Németh elvtársnő hozta el magával Veszprémből. A VAOSz vezetőséget választott. Elnökké kitörő lelkesedés mellett Németh Imréné elvtárs, polgármestert, alelnökké Süle Zsig= mond számvevőségi főnököt, titkárrá Herényi Mihályt, pénztárossá Tóth Istvánt, jegyzőkké Ludwig Ilonát és Gergály Irmát, háznaggyá Szalay Jánost, ellenőrökké Imre Bélát és Kiss Gézát választották. A» városi dolgozók életszínvonalának emelése érdekében szó volt egy balatoni üdülő kibéreléséről, a villanyáram díjának a városi dolgozók részére való mérsékléséről, fa és szén "beszerzésről. Labdarugó mér kőzést játszott a városházi nősök és nőtlenek csapata. 6:2 arányban győztek a nősök. Nagy sikere van a városházi hangos híradónak, ame lyet sok százan hallgatnak. Vasárnap délelőtt cigányzene szórakoztatta a pápaiakat. A PÁPAI NÉPLAP 9ÁLA5Z0L Nyolc aláírással jött a levél, melynek kérdései a következők. 1. Miért nem szállítják le a közellátási cikkek árait, 2. a húst és a zsírt, 3. a textilárukét. Válasz: Nem állítjuk azt, hogy a közellátási cikkek árai már mindenben arányban vannak a dolgozók keresetével vagy ezen a téren már nincs tennivalónk. A közellátási cikkek árának leszállítása egyébként nem a jövő programja: a jelenben a szemünk előtt esett le a cukor ára 13—14 forintról 9, a zsíré 25—26 forintról 19 forintra. Nem vitás, hogy ezek elsőrangú közellátási cikkek. A zsír és hús árának helyi újabb megállapítása egyébként a Magyar Dolgozók Pártja pápai szervezetének érdeme. A számokon túl: mindenki a saját élelmezésén keresz-! tül közvetlenül érzékelheti az életszínvonal emelkedését, visszagondolhat arra, hogy mit ebédelt tavaly! ilyenkor — vagy pláne tavalyelőtt — és mit ma. A textiláruk jóegynéhányának ára ma is elég magas; különösen a kisebb keresetű dolgozók számára elérhetetlen. Bár a tipusárukkal a kormányzat sokat segített a dolgozókon. A további segítséget itt is — mint mindenütt — ater= melés fokozása és a kapitalisták kiszorítása jelenti. Az a népi demokrácia, amely az inflációs éhezés után megteremtette a kielégítő élelmiszerellátást, a dolgozók életnívójának emelését a textilellátás terén is végre fogja hajtani. Hirdetmény A 24,900 eln. hadkieg. — 1948. H. M. számú rendelet alapján a hatóságom területén ; működő valamennyi szervezetnek és közületnek, valamint az összes érdekelt magánszemélynek ezúton hozom tudomására s kérem az összes szervezetet Papai Üzletágai 1948. évi július hó 26-án = MEG NYÍLNAK^ Fűszer- és vegyeskereskedési osztály. — ^Terményosztályok, bor, sor, pálinka osztály. TERMÉNYÁTVÉTEL: a vasúton és a volt Pátkay-féle belső majori gabona-raktárban. Pápa, Kossuth Lajos-utca 22c. (volt Kossuth kávéház) és közületet, hogy a katonai kedvezményi kérelmek előterjesztési időpontjával kapcsolatos, lentebb közölt tudnivalókat saját hatáskörükben is mielőbb, s lehetőleg több alka* lommal alkalmazottaik és beosztottjaik előtt hirdessék ki. A katonai szolgálattal kapcsolatos rövidített kiképzést biztosító kedvezmény iránti kérelmet minden érdekelt az illetékes járási főjegyzőnél, polgármesternél a legsürgősebben nyújtsa be. A rövidített kiképzés ugyanis csak azok részére biztosítható, akik a kedvezményt a katonai behívójegy kibocsátása előtt megkapják. Azok pedig, akik csak a behívás után részesülnek kedvezményben, csak hosszabb szolgálat (esetleg 1 év) után lesznek leszerelhetők, kivéve, ha jogcímük LJallotta A i szomszéd? ,.. hogy Nagy István kertjéből ismeretlen tettesek csaknem félhold terjedelemben kitéptek minden kerti veteményt. ... hogy ugyanígy járt Edvi István, akinek kertjéből fiatalkorúak számos növényt téptek ki. . . . hogy mekkorát csattant a két hatalmas pofon VARGA LÁSZLÓ tanár éppen erre termett arcán a Központi éttermében? Egy pápai kereskedőtől kapta, ok: felekezet elleni izgatás. Varga a pofonokkal még nem úszta meg a dolgot. Meddig lesz ez a fasiszta, aki még mindig nem enged a 44ből, képviselőtestületi tag és egyáltalán szabadlábon járó ember? .. . hogy Tóth Lajos Szentilonai-utcai lakos zsebéből 526 forintot emeltek el. Minthogy „kissé" illuminált állapotban volt, azt sem tudja, hogy hol, hát még azt, hogy ki. . . . hogy a városháza irat-, tárában tartott leltározás során kiderült, kogy a rokkantügyek aktáiból vittek el egynéhányat, Vájjon miért? Grafológus (léleklátó) megérkezett Pápára. Fogad Fő-tér 15. Kovács étkezdében. (Élettanácsok díjtalanul.) Kiadó kettő darab raktárhelyiség Pápa, Széchenyi-utca 17. szám alatt. Érdeklődni ugyanott, Kardos József fűszerkereskedőnél. a bevonulás után keletkezett. A szolgálathalasztás iránti kérelmet legkésőbb július hó 31. napjáig kell a Honvédkiegészítő Parancsnokságnál benyújtani. A később benyújtott kérelmeket általában érdemi tárgyalás nélkül elutasítják. A katonai szolgálat alól mentesítés iránti kérelmet a munkaadónak, hivatalfőnöknek, közületnek kell az illetékes szakminiszterhez előterjesztenie, aki azt véleményével ellátva döntés végett július hó 31«ig továbbítja hozzám. Ez irányadó az 1927. évi születésü rendőrök mentesítési ügyeire is: az 1924., 1925. és 1926. évi születüsü rendőröknek azonban saját maguknak július hó 31-ig kell a járási főjegyzőtől—polgármestertől mentesítésüket kérniök az előirt igazolás csatolása mellett. A behívásra átmenetileg tekintetbe nem jövőként való kiválasztás iránt legkésőbb július hó 31-ig terjedhető elő kérelem a járási főjegyzőnél— polgármesternél. & A kérelmek mikénti felszerelésére, továbbá arra vonatkozóan, hogy kinek lehet valamely kedvezményre stb. igénye, mindenki a községi elöljárósághoz, polgármesterhez, járási főjegyzőhöz, vagy a honvédkiegészitő parancsnoksághoz forduljon felvilágosítás végett. Németh Imréné s., k., polgármester.