Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-04-06 / 14. szám
III évfolyam! 14. szán. Ára: 60 fillér. 1947 április 6 PÁPAI Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt demokratikus hetilapja Stprilis 4 ünnep a magyar népnek. A felszabadulást ünnepeljük, azt a napot, amikor évszázados átkunk, német „barátságunk" által az egész Nemzet számára készített sirgödörböl feltámadt a Magyar Nép és elindult megépíteni az emberibb, szabadabb országfelemelkedésének nehéz útját. Második fordulónál vagyunk és büszkén vallhatjuk; becsülettel eleget tett a magyar dolgozó nép azon kötelességének, amit e nap szent kötelességként reá hárított. Becsülettel dolgozott az ország felépítésén és művelt csodát a munka területén, amivel az egész világ haladó népeinek bizalmát maga mellé állította. Lemondással, öncélúság nélkül csak a nagy cél lebegett minden becsületes magyar előtt; felépíteni az országot abból a lelki és fizikai romhalmazból, ahova a mult rendszer urai süllyesztették az országot. Újjáépíteni -mindent, amit az ezerével íozsda befutott, hogy helyében a magyar nép életigényének megfelelő demokratikus Magyarország épüljön. Hogy ehhez hozzáfoghattunk és a teljes megsemmisülés helyett, ma él a Nemzet ; soha el nem feledhető hálával tartozunk a Szovjetuniónak. A 25 éves mocskolás és a Szovjetunióról terjesztett hazugságok butító eszköze megdőlt a magyar életet szétzüllesztö háború alatt és után. A Szovjet Hadsereg katonái szabadították fel az országot és tettek tanúbizonyságot amellett, hogy a nagy szovjet nép nem ellenség, hanem felszabadítóként ; a német fasizmus megsemmisítése céljából volt kényszerítve a fasiszta fenevadat barlangjáig üldözni. Az emberiesség legtisztább megnyilvánulása, a béke szenvedélyes szeretete jellemzi a szovjet népet, ellentétben a nagy kapitalista országokkal, — akik imperialista törekvéseiket leplezetlenül érvényesítik — a Szovjetunió hatalmas országa népének boldogulását csak békés körülmények között tudja épiteni. Ezért őszinte minden gesztus a Szovjetunió részéről, ami sajtón keresztül tárgyalóteremben és a tettek m6*zején is oly sokszor nyilvánított. Mi, magyarok, ehhez a nagy békeépítő munkáhcz kell, hogy csatlakozzunk. Országunk ós népünk belső ellenségei le akarják orozni békeépítő munkánk eddigi eredményeit és gálád módon — új fasiszta eszközökkel — törnek szabadságunk, demokráciánk, egj'szóval; a dolgozók életére. Ezen a napon minden becsületes magyarnak szent % kötelessége, hogy tárt Nagyméretű csempészést leplezett le a pápai rendőrség Bizalmas feljelentés alapján a rendőrség bűnügyi osztálya rajtaütésszerű vizsgálatot tartott Takács Lajos borsosgyőri lakosnál. A feljelentés szerint Takács lakásán nagymennyiségű csempészárú található. A vizsgálat során megtaláltak 24 drb. autó külső- és 14 belsőgumit, 8 drb. 200 literes hordó olajat, 2 hordó lúgkövet. A szállítmányt Bécsújhelyről hozták azzal a céllal, hogy érte élelmiszert vigyenek Ausztriába. A csempészek megszöktek, miután megneszelték a vizsgálatot. A szállítmányt a rendőrség őrizetbe vette. Október 1 be kell fejezni a földreformot Március 31-én valamennyi Megyei Földhivatal ügyve7etője konferenciát tartott Budapesten annak megbeszélésére; hogyan lehetne nyugalmi helyzetet teremtem' a földreformban mielőbb s a legsürgősebben bejezni a földreformot. A konferencia hasznos volt s már régebben meg kellett volna tartani, — akkor bizonyára előbbre volnánk már a földreform befejezésének munkájában is. Érdekessége az értekezletnek, hogy megjelentek az UFOSz megyei jogvédő irodáinak vezetői is, akiknek oly fontos szerepük van az 1947. évi V. törvénycikk szerint is a földreform befejező munkáinak ellenőrzésében. Félmillió bányász lép sztrájkba Amerikában Az amerikai rádió szerint a szénbányászok szakszervezetének felhívására április elsején csaknem félmillió amerikai bányász egy hétre beszünteti a munkát, hogy tiltakozzék a kormányhatóságok kezén levő bányák rossz műszaki felszerelése ellen. A sztrájk az amerikai rádió szerint az USA széntermelésében tízmillió tonnányi kiesést eredményez. ezeknek közlekedtetése nagy feladatot ró a vasutasságra, amelynek tudnia kell, hogy az ország gazdasági rendjének egyik lényeges előfeltétele a fennakadásnélküli vasúti forgalom. Az államtitkár a gyűlés után megtekintette a vagongyár egyes osztályait és megelégedését fejezte ki a végzett kiváló munkateljesítmény felett. Heves éhségtüntetések Németország angol övezetében A londoni rádió jelentése szerint a Ruhrvidéken ismét heves tüntetésekre és zavargásokra került sor. A tüntetők, „Ha nincs élelem, nincs munka ! K táblákkal vonultak végig Duisburg utcáin. A tüntetés később elfajult: a tüntetők ablakokat vertek be, brit gépkocsikat borítottak fel ós kőzáport zúdítottak brit katonákra. A brit katonai rendőrség alakulatai csak nagynehezen tudták helyreállítani a rendet. Dortmundban 25 ezer munkás tüntetett ós követelésükre a szakszervezeti szövetség határozati javaslatot fogalmazott, melyben német kormányt és parlamentet követelnek és a nácítalanítás ütemének meggyorsítását sürgetik. A javaslatot eljuttatják a brit kormányhoz ós a szakszervezeti világszövetséghez is Május i-től 400 vonat jár Bebrics Lajos közlekedésügyi államtitkár a debreceni kommunista vasutasok ülésén politikai beszámolót tartott. Hongoztatta, hogy a kommunista vasutasoknak továbbra is az élen kell járni a munkában és a jelenlegi nyolcnapos kocsifordulót négy és félnaposra kell leszorítaniok. Május elsejétől az új vasúti menetrend során 400 vonat rendszeres járatása válik lehetővé és szívvel a barátok, ökölbeszorított kézzel az ellenség felé megfogadja : nem hagyjuk lerombolni kétéves verejtékes munkánk eredményeit, hanem töretlen és magyaros hittel dolgozunk toA Református Szabad Tanács helyesli az egyház és az állam szétválasztását Az Országos Református Szabad Tanács nyíregyházi ülésén Bereczky Albert budapesti lelkipásztor, a nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke hangoztatta a nemzeti múltnak tiszta és értékes örökségei vannak s ezeknek megőrzése kötelességünk. De egyházunk sem ennek, sem másnak a leple alatt nem kívánja vissza a multat. Az egyház szabadságának biztosításaképpen helyeseljük az egyház és az állam szétválasztását. Ennek természetesen nem harccal, hanem kölcsönös jóindulatú megállapodás alapján kell megtörténnie. A hitoktatás térületén főfeladat a szülők felelősségének öntudatosítása. A törvényhozástól a lelkiismereti szabadság biztosítását várjuk. Magyar-belga kereskedelmi tárgyalások kezdődtek A Párizsban tárgyaló magyar vegyes-bizottság, miután aláírta a magyar-francia vegyesbizottsági tárgyalások jegyzökönyveit, Belgiumba utazott, ahol március 31-én megkezdte a magyar-belga kereskedelmi tárgyalásokat. Szombaton délelőtt fél 11-kor a 3ókai-mozgóban Felszabadulási emlékünnepélyt rendez a Nemzeti Bizottság. Legyünk ott mindannyian ! IHSUBUBBVI1SHUIBI tlBltKt • I IllfStmm W1 •ílBtWtllil WHB(H1UJIBIIWIWWI»SMBWI^WBSIW1IH I vább a népi demokratikus MaI gyarország felépítéséért. 1 Ezt követeli tőlünk április 4