Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-03-23 / 12. szám

111 évfolyam, 12. szá-n . Áfa; ©O fillér. 1947 március 23 PAPAI NÉPLAP Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt demokratikus hetilapja MEGOLDODIK a Perutz-murikásházak építése DEVECSER-OBGOYÁNY és az összeesküvés tanulságai Az elmult betek vávosimk éle­tében a második szabad március örökszép ünnepére való felké­szülés jegyében teltek el. A fiatalságnak, az élet meg­újulásának, a Tavasznak szívet­lelket felpezsditö ünnepe méltó módon, városunk hagyománvai­hoz híven zajlott le. Az ünnep elmult. A zászlókat bevonja közhiva­tal és magános, majd mindenki siet a maga dolgát végezni az Élet örök forgásában s az ünnep tanulságai lassan a képzet hát­terébe tolódnak. Az élet színpadán tovább fo­lyik az „Ember tragédiájá" nak egyik jelenete a másik után. Ezen a forgószínpadon most a figyelő szemű, okot-okozattal kereső ember két, időrendben lenetet láthat. Két nagy per folyik. Két nagy felelősségrevonás. Számadás. Számadás: emberi életekről, nemzeti vagyonról, lelkek gúzs­bakötéséről, elnyomásról, bör­tönről és az elvadult idegrend­szeri!, patologikus emberi vá­dak túlkapásairól. Az egyik megtörtént, a má­sikat „csak" előkészítették. A nagyobb nyilvánosságot ter­mészetesen, mindig a jelen szen­zációi érdeklik s így a mult ese­ményei felett könnyebben tér napirendre. Pedig a jelen eseménye min­dig egy kicsiny tükörképe a múltnak, vetülete vagy árnyéka! A nagy összeesküvési per pergő képei mellett, ezért kell ugyanolyan figyelmet szentelni az orgoványi, siófoki pereknek is! Sokan hajlamosak, részben tá­jékozatlanság, részben suttogó propaganda hatásaként, a jelen­legi összeesküvő pert kisebb je­lentőségű „sátorosdi"-nak tar­tani, melyben kvietált katona­tisztek, támasz és hatalomvesz­tett földesurak, hatalmimániás főtisztviselők valami „ősmagyar" asztaltársaságosdit játszogattak! Közben pedig elfelejtik azt, hogy „Szeged" is így kezdődött, azután jött Orgovány, Siófok, Devecser, stb. Azután jött az „áldott" bethleni korszak, az­után jött a gömbösi-tengely, a börtön, és jött a szörnyű világ­égés, amelyben mi, uraink „asz­taltársaságosdi"-jának következ­ményeként, egy őrült festőlegény vödörhurcoló csatlósává szegőd­tünk és jutalmul beleestünk Szá­lasiók által ásott sírunkba. Ebből a sírból az a Demokrá­cia segített ki bennünket, amely- i nek megdöntésére az összeesküvő | F. hó 18-án este örvendetes bejelentést tett Nagy István elnök a Nemzeti Bizottságban, mely szerint a Perutz Testvérek hozzájárultak a Perutz-lakótelep felépítésének csereingatlannal való megoldásához A kivitel sürgősségére való tekintettel csütörtökre összehívja Kerekes polgármester elvtárs a városi építésügyi bizottságot, hol Truman elrök beszédének vi­lágvisszhangja és az új, nyiltan imperialista TJSA-külpolitika fej­nek középpontjában. Minden nyugati ország haladó közvóle­ménj'e és sajtója — pártrétege­ződésre való tekintet nélkül — elítéli az amerikai elnök beszé­dét,. Roosevelt elnök özvegye va­sárnapi nyilatkozatában leszö­gezte, hogy „az Egyesült Álla­mok új külpolitikájával a hatalmi politikához tért vissza, ez pedig az ország népének csak ártal­mára lehet". Franciaország a kommunista Duclos-tól a konzervatív Figaro című lapig egységes állást fog­lalt a Truman-beszéd ellen. Duc­los „súlyos visszaélésinek ne­vezte, hogy a görög fasiszták­nak nyújtandó segítséget a „de­mokrácia védelme" érdekében állónak merték nevezni. A gö­a tennivalók sorrendjét és a ki­vitel módozatait is megtárgyal­ják. A lakótelep építkezése tehát rövidesen elkezdődik. Ezzel egyik legégetőbb kérdés nyer elintézést: az építőipari munka­nélküliség ! Ugyanakkor megoldódik tég­lagyáraink foglalkoztatásának kérdése is. rög kormány népe függetlensé­gét áldozza fel, hogy a nemzet­közi trösztök támogatásával ha­vatív Figaro szerint Truman be­széde utat nyitott az aktív in­A Kommunista Párt győzelme Svájcban A bázeli községi vála ztások a svájci munkáspárt (kommunista párt) nagy győzelmével zárultak. A 130 tagból álló nagytanácsba 31 képviselőjük jutott be, 12-vel több, mint 1944-ben. A válasz­tások eredményeként a munkás­párt a bázeli polgári tanács és a fogyasztási szövetkezetek leg­erősebb, a nagytanácsnak pedig második pártja lett. A szociál­demokrata párt 13 mandátumot veszített, a polgári pártok mind­össze egyet nyertek. Örömmel köszöntjük oly hosszú idő után az első komoly építke­zést, melyben a munka vérke­ringését érezzük és kérjük az építésügyi bizottságot, hogy minden akadályt hárítson el, mert semmi sem lehet fontosabb, mint többszáz építőmunkásunk kenyerének kérdése ! tervenciós politikának. A Szov­jetuniónak azonban rendkívül erős idegei vannak — írja a lap "'lón lzAgnlálatM nnnra .ijüit az Egyesült Államok külpoliti­kája bírálatra fog találni. Százezer amerikai munkás sztrájkra készül Newyorkból érkező jelentések szerint Amerika legnagyobb gumigyáraiban hatalmas sztrájk készül. A Goodrich, Goodyear, Pirestone és az US Rubber Co. gyárak mintegy százezer mun­kása kedden sztrájkba-lép, ha nem teljesítik béremelés követe­léseit Az amerikai sajtó meg­állapítja, hogy a sztrájk meg­béníthatja az Egyesült Államok egész gumiellátását. ••••••••••••••••••HUM 1BMUMI Dálnokiak, Donáthok és társaik törekedtek, kik részben már bí­róság előtt felelnek bűneikért, részben — mint drukkerok, — közöttünk járnak. Ez az egyik tanulság! Most nézzük meg másik olda­lát is a történelmi képnek. Néz­zük meg a fonákját is. Milyenek ezek a fehértollas, félelem és gáncsnélküli lovagok, akik a „vörös vész" ellen „véd­ték" — no nem a népet! — ha­nem a saját ktilönbejáratú ér­dekeiket! Nézzük csak: Orgoványban kiket is tettek el legelőször Héjjasék és Francia Kiss Mi­hály ék? Ügye, senki nem írt, vagy be­szélt erről az elmult 27 óv alatt! Nem szólt senki arról, hogy a legelső áldozatok között saját borkereskedő és nagyobb szőlő­termelő konkurrenseiket gyilkol­ták le, kiknek a politikához csak annyi közük volt, hogy sa­ját termésű borukat olcsóbban adták el a szegényparasztnak, mint a „nemzetmentő" lovagok! Ugyanez vezette őket „faji" vo­nalon is. A kínzásokban ós brutalitá­sokban való képzeletgazdagsá­guk ne lepjen meg senkit. Volt elég alkalom átörökölni ..tehet­ségüket" nemesi elődjeik úri­székeitől, ahol vagy uraság, vagy ispán, vagy udvari bakó szere­pében tevékenykedett valame­lyik ősük! De nézzük meg jól az össze­esküvőket is. Hát esek uralkodtak rajtunk, ezek a gyáva és felelőssógtolo­gató, reszkelőizmú alakok? Akik most csak akkor ismerik be sö­tét szándékaikat, ha már nincs egérút saját hazudozásaik szö­vevényéből? Mégsem szabad könnyedén, félvállról szemlélni ezt az összeesküvő vezérkart! Mert jaj, ha gyáva kezébe "dig rettegett ellenfél A sötétben lapuló drukkerek pedig, kik egyik-másik összees­küvőben „jószándékú" ínegté­vesztettet látnak, annyit kell megjegyeznünk: a pokolba ve­zető út háromnegyedrészben jó­szándékkal van kikövezve! A másik tanulságunk tehát magától adódik: nincs külön Orgovány, Devecser ós nincs külön összeesküvés. Az egyik szerves függvénye a másiknak ós mindkettő egyformán ellen­forradalom. A szándék pedig, melyet csak az alkalom és hatalomlnd vá­laszt el a kiviteltől, semmivel sem kevesebb, mint a tett, kü­lönösen akkor, ha egy nemzet jövőjéről van szó. A tanulságokat pedig jól je­gyezzük meg és őrködjünk a nép vívmányai felett éjjel-nap­pal, nehogy a feledés rozsdája megegye, vagy sötét tolvajok ellophassanak belőle csak egyet­len jottányit is. Závory Zoltán. ROOSEVELT ÖZVEGYE: Az USA politikája ártalmas az ország népére

Next

/
Thumbnails
Contents