Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-03-16 / 11. szám

r jogfolytonosságról beszélnek az összeesküvők. De vájjon milyen jogfolytonosság ez? Nem egyéb, mint a Horthy­rendszer, az úri osztály, a nagy­birtokosok és nagytőkések jog­folytononssága. Nem jelentett volna mást, mint a régi rendszer visszaállítását. Nem jelentett volna mást, mint a demokrácia valamennyi eredményének sem­mibe vevését. A, jogfolytonosság csak a jogfosztás folytonosságát jelenthette volna,, ha az össze­esküvőknek sikerül terveiket megvalósítani. Ha közelebbről megnézzük e jogfolytonossági módszer jelentését a szövetke­zeti kérdésben, azonnal világo­san látni fogjuk az összeesküvők céljait. A magyar szövetkezetek a felszabadulás után, ha nehézsé­gekkel küzdve is, a fejlődés út­jára léptek. A munkásság és parasztság helyet kapott a szö­vetkezetek irányításában. Ha az eddigi rendszer nem engedte meg, — mert nem engedhette meg — a munkások és parasz­tok egészséges szövetkezeti moz­galmát, a felszabadulás önmagá­val hozta e célkitűzések megva­lósítását, s ez nemcsak elképzelés volt. A munkás- és parasztszö­vetkezetek egyre jobban szapo­rodtak, egyre inkább erősödtek, s erősödésükkel Magyarországon a demokrácia erősödött. A fejlődésnek ebben a felfelé ívelő folyamatában szerettek volna az összeesküvők gátakat emelni, s e gátak kiépítésével az elért eredményeket is meg­semmisíteni. Jogfolytonosságot" akartak ezen a vonalon is. Jog­folytonosságot, amely kiveszi a munkások és parasztok kezéből a saját szövetkezeti ügyeinek intézését és visszaadja azt el­nyomói kezébe. Mit is állítottak az összeesküvők? „A paraszt ne politizáljon, az az urak dolga." Ez pedig nem lett volna más, mint a szövetkezetek szétverése, elidegenítése azoktól a rétegek­től, amelyek a szövetkezetek jo­gos birtokosai. Az összeesküvés felfedezésével szótfoszlott a ,,jogfolytonosság" hamis legendája is. A munkás­ság és parasztság szövetkezetei tovább haladnak a megkezdett úton az ország újjáépítésében. Szabad Sfíárcius Kossuth, Petfifi, Táncsics régi álma, légy üdvözölve, Népköztársaság! Szabad vizekre érkerett a gálya, szivárvány-színben ring az Ararát; yásznunk vidáman, jó szélben dagad, győzött a néphit és az akarat. óh, mennyi könny és mennyi vér füröszté, Szabadság fája, szentelt törzsedet 1 ­Virágos, zsenge ágadat örökké villám szaggatta s zengő fergeteg; de hálaszót mond a szívünk, a szánk, virágos újra büszke koroaád. Hozzád jövüuk ma ünnepelni bátran az érted elhullt hős mártírokat; az élen fénylő, pompás ragyogásban Pápa diákja, Petőfi halad s mögötte száll a glóriás sereg, mely érted halt el, érted vérezett. Óh , mennyi, mennyi ártatlan, kifolyt vér festi bíborra a magyar rögöt, melyet tatár és német rabigában milljom magyar szív vére öntözött, de Isten arca lemosolyga ránk s szabad lett mégis újra szép hazánk, Féltett világunk, Istenünk, Szabadsági Orozva les rád még ezer veszély; mártír szívek fényét sugározd ránk s hőssé lesz minden koldús és szegény; s örök virágként győzelem fakad bíborban festett zászlóid alatt. Még számkivetnek, még ma megcsú­fo'nak, halld, millió szív, hogy sír-, hogy zokog! Saját honodból, békés hajlékodból koldúsként liajt el vad tirannusod; do visszatérsz, mert győzni kell neked, s új hon virul fel majd a rom felett! Pápai Tóth Géza. Sakkhír. Pápa város bajnok­ságáért versenyre március hó 20-áig, csütörtök este 7 óráig lehet nevezni az Iparoskörben. A versenyre báiki pápai lakos nevezhet. Nevezési díj 3 forint, amit Draskovits Istvánnál kell befizetni. A verseny győztese és első 6 .helyezettje díjazva tesz. Aprított tűzifa bármilyen mennyiségben kapható házhoz szállítva is Előjegyzéseket KAKAS FERENC 3" tüzelő és építőanyag nagykereskedő Pápa, Pozsonyi-út 8. szám. • Telep: Széchenyi-utca 23, szám. Figyelem! Figyelem! Értesítem a n. é. közönséget, hogy tűzifa bérfürészelést 70 fillértől m. mázsánként bármilyen mennyiségben vállalok. Pontos és gyors munka, kevés fűrészpor. A gép megrendelhető: TOMPA SÁMDOR Szent László u 37., CSETE ISTVÁN Boldogasszony-u. 33., PAIOTÁS JÁNOS Aradi-u. 14. Hívásra házhoz megyek. Kérem az n. é. közönség szíves pártfogását Gylmóthy Dániel géperőre berendezett bérfü­részelő vállalata. Pápa, Czuczor Gergely utca 5. szám. a kertészkölcsönök folyósítása A kertészgazdálkodási terme­lés előmozdítására a Gazdasági Főtanács 2 és félmillió forint hitel folyósítását engedélyezte. Ebből 2 millió forint a Székes­főváros zöldségellátására termelő kertészek, 500.000 forint a vidéki (Budapest 30 km-es körzetétől távolabbi) kertgazdálkodók ré­síére folyósítható, olyképen, hogy a hitelkeret felerészét új­gazdák, (kertészek) felerészét régi kertészek kapják. A hitélösszeg nem kerül fo­lyósításra készpénzben, hanem a lebonyolításba bevont szervek anyagszámlákat fizetnek ki a kertészek helyett s csupán a trágya-beszerzésre szükséges összeg (a megállapítandó hitel­összeg 20 — 25 százaléka) adható ki készpénzben. A hitel iránti kérelmek mind­két csoport részéről a Székes­fővárosi Kertgazdasági Irodához (Budapest, IX., Lónyai-u. 4/c., II. em. 25,) nyújtandók be, ugyanott nyerhető a hitel igény­bevételével kapcsolatos bármi­nemű felvilágosítás is. A Földmunkások és Kisbirto­kosok Országos Szövetségéhez és az Országos Magyar Kerté­szeti Egyesülethez eddig be­érkezett hitel iránti kérelmek az újabban beérkező kérelmekkel együtt ugyancsak a fenti iro­dánál kerülnek elbírálásra, tehát akik kérelmüket már benyújtot­ták, újabb kérelmet ne nyújt­sanak be. Az illetékes hatóságok felhív­ják az érdekelteket, hogy ker­tészüveg szükségletüket még az esetben is a Székesfővárosi Kertgazdasági Irodához jelent­sék be, ha azt készpénzért — a hitel igénybevétele nélkül — óhajtják beszerezni. FIGYELEM Ha cipÖt akar gyorsan, jót, olcsón szépet, keresse tel özv. Csapó Antalné céget. Mert mióta én Csapó cipőt hordok, nem gyötörnek lábfájási gondok. C*apó cipő tartóssága egy vagyonnal felér máma. özv.Csapó Antalné cipészmester és cipőkeresk. Pápa, Szt. Anna tér 5. F a p i a c 37-itott járom mindig a várost és nem tehetek róla, ha néha olyant is meglátok, ami más ember fi­gyelmét elkerüli. így voltam a múltkoriban egy népgyűlésen, amely a Corsó moziban zajlott le. Ahogy elmerülten hallgattam Veres Péter előadását, valahogy a heraklit lapokból felerősített mennyezetburkolatra tévedt a tekintetem és megdöbbentem, mert láttam, hogy mennyit ereszkedett lefelé legutóbbi ott­létem óta. A nagyfesztávolságú mennye­zet ma már középen legalább 80-100 cm-t „belóg." Elgondoltam: szabad-e,lehet-e ennyi ember életét meggondo­latlanul veszélyeztetni! Igaz, hogy némely fasiszta elemek őszinte örömére szolgált volna 2-300 baloldali gondolko­zású ember „au block" történő „létszámcsökkentése." Az örömöt csak fokozta volna, hogy az annyira „kellemetlen" Veres Pé­ter komplexum is felszámolás alá került volna egyúttal. szemmel Hogy ez meg nem .történt, az csak a véletlenen mtílott. De: ami késik, nem múlik — jeligére — bármikor megeshet. Akkor majd megint a baj után törhetjük fejünket a különböző „lehetett volna" megoldásokon. No, meg azon is, hogy a mozi van-e a közönségért; a mozi kö­teles-e gondoskodni a vendégei testi épségéről, vagy tisztán egy­oldalúan: csak a közönség köte­les gondoskodni a moziengedé­lyesek zsebének töltögetéséről? No... ebben maradjunk! Ha pedig a mérnöki hivatal­ból „esetleg" valaki arra járna, jó volna, ha mégis megtekintené. — zán — Az iparostársadalom gyásza. Ismét kiragadott sorainkból egy becsületes, jóravaló iparo»t a kérlelhetetlen halál. Berki Gyula 47 éves korában tragikus módon meghalt. Hétfőn a hajnali órák­ban felesége félig ágyára dőlve holtén találta. Nagy részvét mellett temették el a Kálváriái temetőben, Béke hamvaira! ISMÉT BEKEBELI minőségben PRÍMA KÖLNIVÍZ KIMÉRVE minden illatban Mottónk: A jóból is a legjobbat, a legolcsóbban! Márkás kölnivizek kimérve és eredeti üvegekben, púder, rúzs, arc- é> kéz­krémek, babaápolószerek, papírvatta, Bruns-vatta, tápszerek, fogkrémek, hajolaj, gyermekjátékok nagy választékban, uti bőröndök, nadrág- zokni­tartó, öves harisnyatartó, melltartó, stb. FLORIDA ILLATSZERTAR Jtfészáros Xásztórjé Pápa, Kossuth [Lajos utca 5. sz. L L <

Next

/
Thumbnails
Contents