Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-12-14 / 51. szám
A 6 hetes n Október közepén a Mika-gyár Termelési Bizottsága a többtermelés é-dekében 6 hetes munka« versenyt indított, amit az üzem dolgozói "ielkesedéss 1 fogadtak. Mindannyian megértették annak jelentőségét, hogy „több áru ' jólét" megvalósításához az ő jó munkájuk is segítséget nyújt. A termelékenység növelésének fontos feltétele á munkafegyelem, ami a 6 hetes munkaverseny alatt megerősödött az üzemben Ennek —a fonalellátás biztosítása és a gépek rendbetartása mellett—köszönhető, hogy a 6 hetes munkaversen v alatt heti 12.000 méterről 17.Í méterre növelték a termelést és ezzel a 3 éves terv első szakaszának eíőirány« 25* a frapcia szocialista A francia s ocialista párt egy része, a „forradalriii szocialista" csoport egyhangúlag úgy döntött, hogy véglegesen szakít a szocialista párttal. A csoport vezetői közé tartozik Marcel Fourier, a FrancTireuf]" vezércikkírója is. A MíOT csatlakozott Ax EKF A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa foglalkozott az MKP sportprogram injával. Megállapították, hogy a magyar sport l'érdései elsősorban az ifjúság problémái, azért döntő fontosságú, hogy azok^ kai kapcsolatban .kikérjék a fiatalok véleményét is. A MIOT és az Országos 48-as Ifjúsági B zotíság a prögrammot, mint saját cédáival egyszőt minden erejükkel támo gatják. Amerikának szüksége van a szovjet nyersanyagokra Amerikai politikai Körökben nagy felttnést keltett Wilíiam C. Fosternek, a külügyminisztérium államtitkárának legutóbbi nyilatkozata. Ebben elismeri, hogy Ame« rikának nagy szMksége van a Szovjetunióra, hiszen egész mangánbehozatalának több mint harmatát, a krórnércbehozatalának és platinabehozatalának több mint a felét Szovjetunióból kapja. Foster nyilatkozatában kiemelte, hogy eze* ket a nyersanyagokat, amelyekre az amerikai iparnak nélkülözhetetlen szüksége van, más országokból gyakorlatilag lehetetlen megkapni. zatát 100 százalékig teljesítették. Azonban tudják a Mika gyár dolgozói, hogy ezt az eredményt 75.000 forintért r e fokozni lehet. Tovább haladnak a megkezdett úton, amihez az üzem vezetőségének is támogatást kell nyújtania Ígéretei betartásával. „Dr. K. Gy. T'intgén-laboraióriumi fiotvös" — olvasom az ajtóra szegezett zománctáblán. Nyolcadmagammal lépek be a halványkék fénytől megvilágított helyiségbe. Levetkőzünk. Elsötétül a terem. — Lépjen ide be. Úgy. Mélyet lélegezzen! jó! Köszönöm. Kővetkezői Nyolcszor egymásután ugyanez a pár szó. És még mindig nem tudom mi a bajom. Még nem is láttam a főorvos urat! Kivilágosodik. — Hogy hívják? Igen. Semmi komoly baj! 40 forint. A viszotlátásra. — Kivetkező! Ismét nyolcszor ismétlődik a szöveg. Esetleg a negyven forint elmarad, mert biztosított tag a beteg. így vizsgált a „Főorvos Úr" eddig az irgalmasok kórházában, Ez a mult. Ma; A kórház 75 ezer forintos anyagi áldozattal új, modern röntgenkészüléket vásárolt, amelyet a héten szereltek fel. Beállították a röntgenterápiát, újjászervezték a röntgen laboratóriumot. Vezetését ís uj orvos vette át, Dr. Csont László röntgenológus szakorvos. örülünk az uj röntgenkészüléknek, az .újjászervezett laboratóriumnak uj szakorvosával együtt, Pápa és a járás betegei nevében. Reméljük a betegellátás ís új lesz és tökéletesebb, — mint az áj készülék, panaszra nem lesz ok — mint a múltban, — Katód — Szakasits Árpád: Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes az antverpeni szociálj demokrata kongresszusról haza1 érkezve, vasárnap a szoc. dem. i Nőmozgalom közgyűlésén számolt | be nyugati tapasztalatairól. — Most jöttünk meg a brüszszeli szocialista konferenciáról — mondotta — és * ott nyugaton sok mindent volt alkalmunk látni és hallani. A nemzetközi tőke, az im* perializmus összeszedi minden maradék ertjét, hogy hadat üzenjen a demokráciának és szocializmusnak. Franeiaországban a dolgozó tömegek követelésére a kormányzat sztrájktörvénnyel válaszol. Olaszországban sitrájkhullám vonul végig, Palesztinában lobognak a lángok, Görögországban partizánhadsereg védi hazája szabadságát az amerikai imperializmusbal szemben. Nincs harmadik út, nincs alku a.munka és a tőke, & háború és a béke, a MKP kezdeményezésére Iskola épült Ugod Ujmajorban * -« * Ugod ttjmajorban a MKP ug®di szervezetének kezdeményezésére általános iskola nyílt. Tóth Sán» dor tanító és Takács József újgazda elvtárs lelkes munkát végeztek a nemes cél érdekében, aminek 25-30 mezítelen lábú, vékony öltözékű szegény parasztgyerek fog örülni, akiknek a téli higegben nem kell már 4—5 km t gyalogolni az iskoláig. Az iskolaépület számára a volt Esterházy-uradalom épületét alakították át. Pénzt, munkát, anyagot saját maguk adták a munkál ithoz. az Járási jegyzői értekezlet Pápán SzomUHon "délelőtt' Pápán a megyeházán a járás 47 községének vezető jegyzői fontos gazdasági és közigazgatási értekezletet tartottak dr Körmendi István elI nöklete alatt. I szocializmus és az imperializmus között. ! Hogy Magyarország ebben a harcoló | zü zavarral teli Európában a béke í és rend szigete, elsősorban a ! két nagy munkáspárt együttmü| ködése adja meg magyarázatát. Semmi sem fontosabb ma a magyar demokráciában, mint a két munkáspárt szoros együttműködése, Nem lehet kompromisszum a pártban bal- és jobboldal között. Aki a megszokott útról letér — szegezte le Szakasits Árpád — annak többé nincs helye a Szociáldemokrata Pártban. drb széjjelszedhető 12 rekeszes modern nyúl szekrény ^ Cím a kiadóhivatalban rendeletet Az Iparügyi Miniszter a motorral dolgozó iparosok javára megváltoztatta a mult héten kiadott áiamkorlátozási rendelet, ameny* nyiben az ipari fogyasztásmérőn mért fogyasztást a havi iOO kw. órát meg nem haladó mennyiségben a korlátozás alól mentesítette. Ezek szerint a fogyasztóknak a korláíezás szempontjából engedélyezett alapfogy osztása havi 500 kilowattóra, vagyis ezen felül fogyasztott villamos energia menynyiség kerül elszámolásra az ár< szaoás szerinti egységár ötszörösével. Mesidőr-őrs létesült Dákán A belügyminiszter utasítására rendőrőrs létesült Dákán. Közbiztonsági szempontból e körzetbe tartozó községek számára jelentős intézkedés lehetővé teszi, hogy a környékbeli nyolc község: Dák^, Kéttornyúlak, Btrsosgyőr, Kúp, I^óráp, Pápadereske, Pápa* kovácsi, Pápasalamon lakóinak ügyes*bajos dolgaikkal nem kell Pápára gyalogolni. Könnyítés ez j a rcndőrlegénység száwára is, mert a já:őröknek a múltban eddig 30—35 km-t kellett gyalogolniok portyázás alkalmával. Mossa István üzenete Pápa dolgozóihoz! Kossá István elvtárs a szak* szervezeti tanács főtitkára, — m*gyénk nemzetgyűlési .képviselője — mielőtt városunkat meglátogathatta volna, megbetegedett. Kórházi ágyáról küldi üdvözletét és üzenetét a város dolgozóihoz, annak reményében, hogy rövides n látogatást .tehet városunkban. Kívánunk mielőbbi gyógyulást Kossá elvtársnak, hogy mielőbb köztünk lehessen. - TgT ^ f í 1" |~"*C g "H _ J), ^r s J JL JL %J A A 11 SZOMBAT, VASÁRNAP DISZNÓTOROS VACSORA ZENE TAMC POLGÁR! ARAK