Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-12-14 / 51. szám

A Demokráciák Szövetsége A .mesterségesen szított évtize­des gyü ölködés, ami Szomszédos államaink és Magyaiország között dúlt, a fasiszta háború és az or» szág fasiszta vezetőinek bukása után megszűnt. Eltűntek az i.redenta jelszavak. Megbukott az áihazafias törekvés, ami Hazánk boldogulását nem saját erőinkre, hanem más népek rovására akarta építeni. Az első világháborút követő és dühöngő sovinizmus felmérhetetlen károkat s?ült és a körülöttünk éiő Népek ellen szított fajgyűlölet .már-már kiegyenlíthetetlen, visszáságnak tftnt a magyarok előtt. Felszabadultunk. A fasiszta há­boíú minden boizalmát átélt nép békét kíván. Tartós béke pedig csa k úgy képzelhető el a duna­medencében, ha az itt élő népek baráti szövetségben állnak egy* mással és a mesterségesen szított el.ientéiek helyében a kölcsönös megértés és kölcsönös segítség szándéka hatja át a dunamedence népeit. Ehhez az itt éiő népek belső politikai és gazdasági be­rendezésének hasonlósága is szük' séges. A körülöttünk él 6 országok belsfi berendezése az igazi népi demokratikus rendszer útján ha­lad és ennek tudható be, hogy a gyűlölködés helyébe ezek között ' az államok között baráti, kulturá­lis és gazdasági egyezmények lé­tesülnek Ezen az úton haladva hazánk is határkőhöz ért Tito marsai látogatásával. E'jött hoz­zánk egy hős nép legnagyobb fia kormánya több tagjával, hogy kifejezésre juttassa elismerését a magyar demokrácia iránt és ezt baráti megnemtámadási szerződés­sel pecsételje meg Tito marsai nemzetközi jelen­tőségű látogatása igazolás a ma­gyar függetlenség és a népi demokratikus fejlődés mellett. | Nehéz belső harcok — a reakció j és az imperialista ügynökök elleni j határozott politika — teremtették j meg a feltételét annaK, hogy j most a demokratikus külpolitikánk j tevékenyebbé változhatott és olyan ; korszakalkotó sikeit arathatott, j mint a jugoszláv magyar barát' sági és kölcsönös segélynyújtási szerződés. Tito marsai beszédei, csepeli látogatá^és minden vele kapcsolatos megnyilvánulás hü bizonyítéka annak, hogy a magyar nép méiy szeretettel és csodálattal adózik a szomszédos jugoszláv népnek. Bizonyítéka annak, hogy a két ország közötti szövetség oiyaa szövetség, amely nem ve­szélyezteti egyetlen más ország szabadságát és függetlenségét sem, ellenben megerősíti a két ország függetlenségét, szabadságát. Sem Magyarországnak, sem Jugoszlá­viának nem célja egyetlen más nemzet területi megrabíása, füg­getlenségének megcsorbítása, gaz­vagon eiszamoia flovák A. László és elé kerülnek Rácz Cestvérek Mult heti számunkban megír­tuk, hogy nagyarányú gabona feketézés után nyomoz a pápai rendőrség. E-hét éltjén a nyomo­zás befejezéit nyert és napfényre került városunkban utóbbi idők egyik legnagyobb gabena­visízaélése. Már régóta sugdostak a pápaiak arrél, hogy Nóvák A. László és Rácz József féle gabonanagyke­reskedők, tavaly az MSzK, most • a MOSzK megbízottai, nagyará­nyi feketekereskedelmet özn&H. j A rendőrség is megfigyelés alatt tartotta üzelmeiket, mígnem a mult hét folyamán megbízható adatok jutottak a rendőrség - ke­zére. A vizsgálat során kiderült, hogy Nóvák, cég 850 métermázsa i gabonanemüvel néni tud eiszámelni, i amiből í 200 rnéíermá.sát állatok etetésére használtak fei. | 100 métermázsáéit bort cseréltek, I egy részét pedig takarmány cse­! rére használták fel. A pápai dolgozók és elsősor­ban a dohánygyár dolgozói ebből láthaiják, hogy — az aszály mel­lett — miért jut kevés kenyér a dolgozók asztalára. Reméljük munkásbíróság fog ítélkezni a szegény dolgozó nép kenyerének elrablói feletti lohammunkával elkészült a Tárkerti Bakoityérliíd írtunk arról, hogy a várkerti Bakonyér hídtn a közlekedés élet­veszélyes. Sürgettük a rendbeho zását a gyermekeiket- sétáltató anyák és a dolgozék érdekében. Sebestyén József elvtárs, a Pe­rutzgyári tűzoltók parancsnoka nem várt intézkedésre. Beosztott­jaival együtt — a dolgozók és a sétálók örömére — rohammunká­val elkészítették a hidat. A Bakonyjákoi Földműves Szövetkezet 100 hold ugaron fekvő földet megművel Járiföid határában a régi püs­pöki birtokból 200 hold a földalap tulajdonát képezi. Az igaerö és eszközök hiánya miatt még tavaly sem műve ték meg ezt a 4 év óta ugaron fekvő jói­termő területet, amiáltal komoly károsodás érte az országot. Á bakonyjákói földmíves szövetkezet 100 holdat kibérelt ebből, amit a szövetkezeti tagok saját trakío­Óriási felhajtás az országos vásáron A kedden-szerdán megtartott' országos vásár régóta nem tapasz­talt forgalmat és felhajtást hozott. Sűrű embertömeg áramlott mind­két napon a vásártér felé, ki el adási, ki vásárlási szándékkal. Felhajtottak 1338 szarvasmar­hát, 550 lovat, 910 sertést, 94 csikót, 78 borjút, 38 hízott ser­tést, aminek cca fele gazdát cse rélt. A felvásáiolt vágóállatokból 12 vagon Budapestre került, mig nagymennyiségben szállítottak Orosházára, Székesfehérvárra és több vidéki városba. Megnyugtató a vásár egészség­ügyi eredménye a is, mert — míg a háborús években nagyszámban fordult elő — ezút­tal egyetlenegy rühes áilatot sem talált az állategészségügyi ellen őrzés. dasáfi vagy politikai leigázása. Ez csupán az imperialisták törek­vése, akik a maiiban azért áilí tötták szembe a két népet, hogy viszályukból a hasznot lefölözzék. Sem Magyarország, sem Ju­goszlávia nem hajlandó többé rukkal felszántanik, megművel­nek Három éves bérletre vették a földalaptól ezt a területet azzal a céllal, hogy talajjavítási m«n­kálatokat is végezhessenek. Ihász Józsif ügyvezető, lelkes munkájá­nak köszönhető, hogy a birtoknak több mint fele már fel van szántva tavasziak alá és éjjel-nappaí szántanak, hogy teljes munkálatokat elvégezzék a rossz idó beállta előtt. A szövetkezet 46 áj tagja a jövő évi kenyér biztosításáéit harcba szállt és munkájuk nyomán fakadó új élet kenyeret ád a nemzet asztalára. Á demokrácia szilárd alapja Szerdán délelőtt tartotta a Pe­dagógus Szakszervezet pápai cso­portja elnökválasztó közgyűlését, melyen megjelent Kovács Máté kultuszállamtitkár is. A közgyölés Havasi Lucius bencés igazgatót választotta a szakszervezeti cso­port elnökévé. Majd Kovács Máté államtitkár tartott nagyhatású beszédet. „Ma az élet minden vonalán forradalmi átalakulást láthatunk. Politikai té­ren az átalakulás nagyobb méretű, minta köznevelés és a közmű­velődés terén, azonban demokráciánk csak akkor nyugszik szilárd alapon, ha a demokratikus szem­lélet köznevelésünket is áthatja. Ebben a munkában a pedagógu soknak kell élenjárni, hogy a de . I I mokrácia szellemi alapjait Ierak­í hassuk — mondotta többi között I az államtitkár. | JíefiB fixába kcrlük: i Készül az ^ncsa-telep vízvezetéke Hosszú, méíy árkot ásnak szorgos munkáskezek a Bocsor­utcában. Fényes vascsövek kerül­nek a mélybe. Épsi a vízvezeték az Oncsa-telep hkóinak. Nem hiába firkáltunk és pana­szuk sem volt hiábavaló. Ügyük igazságossága vitán felül állt. A város vezetősége ígérgetések •helyett, a nagy szavakat mellőzve, építteti a vízvezetéket. Rövidesen el is készül, hogy a nagycsaládos dolgozók helyzete evvel is könnyebb legyen. imperialista célok eszközéül szol­gálni, amihez biztoiítékul szolgál a két országban a* nép egyre erősödő uralma mellett a két nép közötti baráti viszony ' BUszkék vagyunk Tito marsall látogatására is magyar dolgo­; zók előtt áz a feladat áll, hogy í a reakció elleni kíméletlen harc folytatásával méltóan felsorakoz­zunk a baráti Jugoszláv nép mellé és ezzel együtt a háboríts 1 uszítás bukását a világbéke meg­szilárdulását szolgáljuk.'

Next

/
Thumbnails
Contents