Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-11-09 / 46. szám

kii. óTfoiyam, 46. szám. Ara : 60 fillér. Idegháhorú aljas eszközéhez folyamodott a nem etközi és heni reakció. A demokrácia ellen indított gazda­sági terveik és támadásaik sorra kudarcba fulladtak, tehát új mód­szerekhez kellett folyamodniuk. A háborús rémhírek tömegét zúdít­ják a hiszéksny népre, hogy zűr­zavart keltve, a tömegek megfé­lemlítésével felfordulást teremtse­nek politikai, majd gazdasági sí­ken. Amint a téiyek bizonyítják; munkájuk nem volt eredményte­len. A szörnyű háború pusztítá­sait átélt, idegeiben meggyengült, félelemérzettel teli tömeg, köny­nyen kerül a rémhírek és terjesz­tőik uszályába. A sokszor hajme­resztően hazug, kézzel foghaté rémhír is, mint futótűz száguld végig a rettegő koponyákon és az ügynökök pedig megelégedéssel, kéjelegve szemlélik aljas munká­juk terjedését. Ezeknek elsősorban a külföldi nagytőkés reakció a támogatójuk. Ügynökeik behálózták az orszá­got, még a magyar Nemzetgyű. lést Í3. A Farlametít baloldala és koaliciéja elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon az építőmunka ke­rékkötőivel, az a-ónban nem elég­séges Kútmérgezők nemcsak a Parlamentben vannak, hanem ezek ügynökei már a választások előtt kezdték országszerte aktivitásukat, aminek eredménye, hogy száz és százezer kisembert vezettek félre és szavaztatták le olyan pártokra, melyeknek vezetői ma nyíltan a háborús uszí ók, az árdrágítók és spekulánsok táborába álltak. A Honi bajkeverők ezektől kapják a biztatást aljas munkájukra és aka­dályozzák az építőmunkát, félem­lítik a dolgozókat. ^ Ezeknek segített a sok termé­szetadta nehézség, az emberem­lékezet óta nem ismert aszály is. A gyanútlan szemlélő érthetetle­nül áll a nehézségek előtt, hiszen a mezőgazdasági és ipari tcmelés meghaladja a tavalyit és gondos elosztással mindenki megkaphatná a fejadagját. Azonban a háborús pánik okozta vásárlási láz egyes iparcikkek eltűnését eredményezte és az áru — a reakció örömére — újból azokhoz vándorol, akik­nél egyébként is bőven van. Ez­által a dolgozók körében jogos az elégedetlenség. Ezek az ese­mények csökkentik a munkaked­vet, akadályozzák a termelést és bizonytalanná teszik a politikailag tájékozatlanok előtt a jövőt. Ennek az eredményét látjuk itt Pápán is. A múnkáspártok hosszú harcának eredményeképen meg alakulnak a munkáskíróságok. Minden öntudatos pápai dolgozó örömmel vette, hogy a nagy fe­ketézőkön azok ítélkeznek a jö­vőben, akiket a spekuláció leg­jobban érint: maguk a dolgozók. A nagy feketézők ügynökei azon­ban akciéba léptek. Szerte hord­Dolgozik az ÁrmegálUpító Bizottság : Olcsóbb lett a zsír, hús és zöldségfélék ára Lapunk 43. számában beszá­moltunk arrél, hogy a munkás­pártok Összekötő Bizottsága az egyre növekvő drágaság és spe­kuláció letörése érdekébén Ár* megállapító Bizottság felállítását követelte. Ez a követelés azóta már meg­valósult. Megalakult az Ármcg­dllapitó Bizottság, s egy heti mftkidés után komoly eredmé­nyekről, sikerről számolhatunk be lapunk olvasóinak. Az ellenőrzés megkönnyítése céljából a bizottság albizottságokra tagozódott, s ezáltal behatóbban foglalkoztak a város ellátását érintő kérdésekkel. Az albizottsá­gok végzett munkájukról jelentést tettek. A piaci élelmicikkek irányárát bevezették, amelyről hivatalos hir­detmény formájában la­punk más s helyén adunk tájékoztatót. Az elhangzott javaslatokat az egyes albizottságok most dolgoz­zák ki, s reméljük, hogy lapunk legközelebb konkrét eredmények­ről számolhat be. A Bizottság elhatározta, hogy budapesti. min. tára typus-menüt vezet be a ven­déglátó iparban. A hús- és zsírárakra vonatko zólag a Bizottság a kérdések tisztázására meghívta a húsiparo­sokat. A bizottság 20 forintos zsír és 10 forintos sertésárat javasolt a hmsiparosoknak. Reméljük, hogy húsiparosaink a „tisztességes" haszonnal járó zsír és hús árával is megelégesz­nek, hisz a dolgozóknak még a fenti árak is magasak. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a záros zsírellátása a na­pokben javulni fog, tekintettel arra, hogy 45 q margarin érkszik, amelyet a Közellátási Hivatal 35 dkg' os fejadaggal fog kiosztani. A lakosságnak figyelemmel kell kísérni a megállapított árakat, s áron felül ne vásároljon senki, — az árdrágítókat pedig adják át a renáirségnek. issza. burgonya l Megoldódott a város burgonyaellátása Többízben tárgyalta már a Nem­zeti Bizottság a város téli burgo­nyaellátásának kérdését. A mun­káspártok sürgető lépéseket kö­veteitek hogy a vermelés .beállta" előtt még szerezze be a város az ellátatlanok részére a szükséges burgonyamennyiséget. A munka eredményeképen Né­meth József főispán, mint a me­gye közellátási kotmánybiztosa 300 mázsa burgonyát en­gedélyezett a város ré­25 millió forintot kap novemberben a mezőgazdaság A tervhivatal most terjesztette a Gazdasági Főtanács elé a novem­ber hénapban mezőgazdaságra beruházandó összegről szóló ki­mutatást. Öntözési és egyéb vízi­munkálatokra 2 millió 338 ezer forintot, bekötő utak építésére 2­millió 773 ezer forintot irányoztak elő. Tekintettel, hogy ezk a mun­kálatok közmunkák formájában kerülnek megvalósításra, nagyban hozzájárulnak a munkanélküliség enyhítéséhez is. A beruházandó összeg többi részét műtrágyagyár­tásra, falúsi kislakásépítésre hasz­nálják fel. urna wu Pfeifferista, Sulyekista, Peycrista kémezervezetet leplezett le az Államvédelmi osz­tály. A kémszervezet külföldi kö­rökkel állott kapcsolatban, itt az országon belül pedig az Associated ják a hírt, hogy a „Munkásbíró­kat felakasszák*, stb. és a dolgo­zék hiszékeny részén hatott -is a rémhír. Ma, amikor a magyar pa­raszt saját földjén dolgozik, az ipari munkás a saját szervezetein belül védheti magát a tőkéssel szemben, amikor a körülöttünk élő országokban a demokráciák uralma eiősödik, csak a tudatla­nokra hathat ez a félemlítés. Ezáltal a háborús uszíték, feke­tézők és spekulánsok társaivá szegédött butaság és a gyávák szolgalelküsége is Minden jó­zaneszü ember előtt a napnál vi­lágosabb, hogy a rémhirhadjárat a nép élete ellen tör, tehát ma­gának a népnek kell azt kiirtania. A nép összefogott ereje tud csak hatásosan védekezni a kútmérge­zők, a hazaárulókkal szemben. A jóhiszeműek, akik meghallgatják, félelmükben továbbadják ezeket a_ kézzelfogható badarságokat és így­öntudatlanul is bűntársaivá sze­gődnek a központilag irányított népellenes hadjáratnak. Tehát szére, amit Bakonyjákó községből Szál­lítanak be. A beszállítás még e héten meg­kezdődik. Lapzártakor értesültünk, hogy a főispán további 300 métermá­zsa burgonyát engedélyezett a vá­ros részére, amennyiben a járás területén a város ezt a készletet be tudja szerezni. Eire a lehető­ség megvan. Press tudósítójával, Jack Guinttal A kémszervezet tagjait letartóz­tatták, az amerikai újságírót pe­dig örök időkre kitiltották az or­szág területéről. Magyar Gazda! / Ne várj tétlenül, ne lessed az esőt! Múlnak a hetek, a fagy beálltával már hasztalan fogsz munkához, nem lesz ke­nyered! Szánts inkább sekélyesen, hogy ne legyen rögös földed! Vess inkább porba, mert az eső megjön ! >Azonnal kezdj munkához, mert ekéd kifagy a földből I Segíts magadon, az Isten is megsegít! minden becsületes dolgozó előtt az a feladat áll, hogy lepltzze le a rémhírterjeiztéket, juttassa rend­őrkézre azokat, akik ily módon törnek a demokráciára, a dolgo* zók életére. Mert életünkről, munkánkrél és nyugalmunkról van szó. Akiknek kedves gyermeke jövője, aki a napi nehéz munka után nyugodtan akarja álomra hajtani a fejét, az a demokrácia híveinek tömött so­rában harcol az újfajta hazaárulók ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents