Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-11-02 / 45. szám
A szocialista festőművészet a legszélesebb rétegekkel való kapcsolatot keresi . . . — Beszélgetés A. Tóth Sándor festőművésszel. A festőművészetnek ma két határozott irányvonala van. A vezető szerepet az akarat törekvés viszi, de csak egészen kicsi, intellektuális kör megértésére számíthat. A másik irányzat, amelyet a Szovjet Unió művészei is kép* viselnek a Szociálisia Realizmus, mely a legszélesebb réte gekkel való kapcsolatot keresi, — kezdi a beszélgetést A. Tóth Sándor festőművész — tanár. „A vidéki művészek mai munkája szinte kizárólag egyéni szel lemi torna. Ennek oka a közösség nagy közönyössége. Az egyén, mint műpártoló teljesen eltűnt, csak a közületekre — pártokra lehet számítani. A fő árosban na gyon -szépen támogatják is a képzőművészetet különböző díjak kai, de vidéken sajnos még erről a részről is kicsiny az érdeklődés." — Egy általános kultúrális hét rendezése felkeltené az érdeklődést? — Feltétlenül lenne visszhangja a közönség körében. . — Tanár úr milyen irányzatot képvisel ? — Jelenleg rajz és akvarell munkákon dolgozom és a festőművészet általában ebben az Irány ban tendált. Végig mentem a r espresszionista iskolán, de ez sem engem, sem mást nem elégít ki. Pár évvel ezelőtti olajmunkáim egy postimpresszionista irányzatot képviseltek, erősen kihangsúlyozott kontúrokkal, szinte eltúlozott. természetességgel. — A naturálista impresszioniz> mus lehet-e kifejezője a képző* művészetnek ? — Nem hinném. A naturális jelenségben az ember önmagát igyekszik belevinni, mindig egy mélyebb gondolatra akar rávilágítani. A természetes b. nyomások tárgyilagos feldolgozása ezt nem érheti el. A mai közönséget az alkalmazott művészei, plakát — illusztráció, freskó köti le. A szov, jet művészet irányzata a szocia» lista realizmus a tömegek felé irányul. A legjobban kifejezi a művész gondolatát. Jelenleg még nincs teljesen kiforrva, közel á!l az akadémikus naturálizmushoz, d« fejlődőképes törekvés. Művészetünk nemcsak tömegben, jriirő ségben is kiváló. — Vidéki művészeink hátrányos helyzetben vannak. A képzőművészet vezetői lekicsinylőleg, szinte vállveregetve bánnak velük. Több megértésre, érdeklődésre van szükségük, úgy a közönség, mint a különböző közületek részéről. — Ars — November 7. A Szovjetunió fennállásának 30 éves évfordulója és az #rosz történelem legdicsőségesebb napja. Az orosz dolgozók széles tömegei Lenin és Sztálin vezetésével ezen a napon lerázták magukról a cárizmus igáját és az Oroszországra nehezedő imperialista láncot. Egy nép történetében csodákat művelt a közös cél ér« dekében kifejtett egységes akarat. Az októberi forradalomban az Orosz munkásosztály egységes akarata alkotta meg az emberiség történeté* ben az.első szocialista államot, melSyei egy nép évszázadi s elnyomás elleni harca nyert befejezést és megalakult a világ dolgozóinak egyik legszilárdabb bástyája: az orosz szovjet állam. Hogy ez a harc sikerrel járt, az Lenin és Szta* lin vezetése alatt álló Bolsevik Párt munkájának volt köszönhető. Az ő következetes har* cuk szent tüzében nemcsak a belső ellenség semmisült meg, hanern az Oroszországot körülvevő angol-francia imperia' lista rablóhadjárat fojtogató gyűrűje is. A Bolsevik Párt szilárd és következetes harcában a dolgozó népre támaszkodott. A nép bizalma a párt mögött állt és ez a bizalom, amely azóta sem tört meg, vitte győzelemre az orosz munkásosztály harcát és diadalmas> kodott a német fasizmus felett. Ma a békének és a szabadságszerető népek legfőbb őre a Szovjetunió. A világ dolgozóinak szeretete figyelemmel kíséri azt a kitartó, szívós küzdelmet, amit a Szovjetunió az imperialista hatalmakkal szemben a béke érdekében ma folytat. Nemcsak az orosz munkások, de az egész világ haladó népei szolidaritásukat küldik ezen a szent napon a nagy Szovjetunió felé annak reményében, hogy békebontó angol-amerikai imperialisták kísérlete megtörik a Szovjetúnió békeakaratán. A magyar dolgozók ezen a napon üdvözlik hazánk felszabadítóit és biztosítják arról, hogy hazánk 'nem ugródesz* kája lesz imperialista háborús törekvéseknek, hanem a Szovjetunió oldalán a béke őrzői leszünk. Ezt kívánja tőlünk hazánk, dolgozóink, az anyák és gyermekek hatalmas serege. „Tisztogat'* a Polgári Demokrata Párt A Polgári Demokrata Párt vasárnapi országos választmányi ülé* sén kirobbantak a régen lappangó ellentétek. A vihar egy körlevéllel kapcsolatban keletkezett, melyet tíz nappal ezelőtt Vészi Mátyás és társai intéztek a párt számos vidéki és pesti szervezetéhez, A körlevél különböző kifogásokat emelt a pártvezetőség politikája ellen, kisérleSezlon, rekamiér, fotelok nagy választékban, olcsó árban átalakítások, Javítások kedvező részletfizetése PAPLANOK készítését és átdolgozását vállalom NEiiyiuw kárpitos es paplarikészitő PÁPA, KOSSUTH-UTCA 9. SZÁM tet tett a párt egységének megbon tására és kifogásolta a,, Világ nak különféle ügyekben tanúsított állásfoglalását Az országos választmány végeredményben élesen elitélte a körlevél kibocsátóit és különösen fel háborítón-k bélyegezte azt az eljárást, hogy a párt belső ügyeit az arra illetéktelen nyilvánosság elé tárta. A viharos pártválasztmányi ülés azzal végződött, hogy Vészi Mátyást, Rupert Re* zsőt és néhány társukat azonnali hatállyal kizárták • a Polgári Demokrata Pártból. a Szt. L ászló-utca 33. s^ám alatti ház. Érdeklődni lehet: Eötvös-u34. sz. alatt mi r Ellátni- Pápa. város közönségét zsírral, hentesárúval, szappann.a I tervünk 07/ panasznapok Pápán Az MKP pápai vezetőségéhez b@rkező panaszok orvoslására OTI panasznapot rendezett a Perutz és Leipnik gyárb. n az OTI központi panasziioda kiküldöttei részvételével. A dolgozók körében még ma is él a bizalmat^ nság az OTI-val szemben és a panaszok jórésze ilyen eredetű Tudnia kell minden dolgozónak, hogy az OTI élén ma a munkásság képviselői vannak. Pikler György vezérigazgató irányításával működő intézet, szerte az országban'orvosolja a felmerülő jogos panaszokat, kiküldött szaktisztviselők segítségével. Pápán Lukács Isfvrínné és Csizmadia István elvtársak az MKP perutzgyári pártnap kere'ében — Moll Lajos titkár elv'árs politikai beszámolója után — panasznapot tartottak. Lukács Istvánné elvtárs ismertette az OTI vívmányait; így a szülészeti segély, az öregségi járadék felemelése és a munkásvédelmi intézkedések egész sora bizonyítja, hogy az OTI a mukásoké. Sok panasz merült fel, melyekre részben feleletet kaptak a panasztevő!?, míg a sérelmek orvoslását kilátásba helyezték Kihangsúlyozta Lukácsné Iiory mamár az intézet minden gyógyszert meg ad a biztosítottnak, ami a betegség kezeléshez szükséges. A korlátozás, ami a múltban megvo't, ma már nincs meg. A központi kiküldöttek a Leipnik gyári dolgozóknak panaszait is meghallgatták a Leipnik-gyár telepén, ahol a sérelmek orvos lását szintén kilátásba helyezték. — Figyelő. — Felhívás A városi adóhivatal felhívja az érdekelt adózókat a Pénzügyiminis ter úr rendelete alapján, hogy akik bármilyen köztartozás cimén hátralékban- vannak, és november 31 —ig azt kifizetik, késedelmi kamat, illetve adopotlék kedvezményben részesíthetők. Amennyi ben a hátralékos a kedvezményt igénybe akarja venni, köteles 1947 október 3Mg a városi adóhivatalnál, vagy amelyik hatóság a hátralékát nyilván tartja, illetékkötelei kérvényben bejelenteni. Részletes felvi ágosítást a városi adóhivatal ad. HIRDESSEN a Pápai Néplapban Hirdetéseket felvesz a Munkásnyomda és Kleimann Sándor (Szoc.-dem. könyvesbolt). November 10-én este 6 órai kezdettel a. Magyar-Szovjet Művelődési Társaság és a Nemzeti Bizottság a Szovjetunió fennállásának 30 éves évfordulóján emlékünnepélyt rendez Ún- nepi beszédet mond : Kassai Géza az , Új S;ó" h. főszerkesztője és a rádió munkatársa. . Műsoron; szavalaok, zeneszámok, kórusok. Mindenkit szeretetei vár a Rendezőség,