Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-10-12 / 42. szám
725.000 Ft-t adott ki a város közmunkákra de a munkanélküliség levezetésére feltétlenül újabb közmunkák indítása szükséges A munkanélküliség az aratás és a cséplési munká atok befejezése után megnövekedett, a közeleaő tél pedig egyre nyomasztóbb gondok elé állítja még a „dolgozókat" is. A város eddig közmunkák in* dításával mindent megtett a munkanélküliség enyhítésére. Az újjáépítés terén szép eredményeket ért el, úgy építkezés, mint az utak javítása területén. Városi bérházak, Vörösmarty-utcai betonhíd, villanytelep transzformátorháza, az Irgalmas-kórház fertőző osztályának rendbehozása mellett szabályozták a Bakonyér medrét, rendbehozták a Kertváros vízlevezető árkait, s mintegy három kilométer hosszú útvonal lett megjavítva a város belterületein. Ezek a munkálatok 725.000 forint befektetést igényeltek, amit jórészt a város saját pénztárából fedezett. A város hároméves tervében az 1947—48-as gazdasági évben 2,520.500 forint van előirányozva közlekedés, villamosítás, építkezés, kaltúrális, szociális és egészség< ügyi célokra. Ezekhez az állam 1,420000 forinttal járul hozzá, tehát 1,100.500 forint a város terhe. A munkanélküliség azonban sürgős megoldást követel. Ehhez szükséges lenne, hogy a város minél előbb megkezdje az új vásártér építését, mely két -háromszáz segédmunkás foglalkoztatását teszi lehetővé. Ehhez szükséges Fényképet Szemüveget F0T0-0PTIKA Kovács I m re vizsgázott látszerész és fényképész mesternél Pápa, Kossuth-u. 30. sz. (Postával szemben) FIGYELEM Egy szalagfűrész és egy kombinált gyalugép ladó MULI TESTVÉREK Arok-n. 19. Vásár-utca 2. sz. ház eladó Érdeklődni lehet Wéber Leó g é p r a k tá r Boldogasszony-ú. 3. sz. anyagot nagyon kis költséggel a Perutz-gyár szolgáltatja, így pusztán a munkadíj kifizetése terheli a várost. A téli gondok sürgős intézkedést kívánnak, s reméljük, a város vezetősége mindent elkövet a nyomasztó munkanélküliség enyhítésére. —osszo— Megnyílt az Egészségház fürdője Ezúton hozzuk Pápa város közönsége tudomására, hogy az Egészségházban levő tussfürdő f. hó 10-tői kezdődőleg, minden nap d. u. 2 órátél este 7 óráig igénybe vehető. Pénteken délután csak nők fürödhetnek, s ha szükségesnek mutatkozik, még egy délutánt fogunk a nök részére fenntartani. Egy fürdés díja, az önköltség felében megállapítva, egy forint. Ezúton kérem fel az iskolák és más közületek vezetőit, akik a fürdőt tagjaik részére csoportosan akarják igénybe venni, hogy a részletek és az időpont megbeszélése céljából, az Egészségház rendelőjében keressenek fel a rendelési idő alatt. Szegénysorsúak részére ingyenes fürdőt biztosítunk. Dr. Donáth Kornél vezetőorvos. Pápa város közleményei Pápa m. város adóhivatala az Országos Föld birtokrendező Tanács kiadott rendelete alapján felhívja a földreform során juttatásba részesülteket, hogy az alábbi fizetési kötelezettségüknek f. évi november hó 15-ig feltétlenül tegyenek eleget, mert tartozásuk közadók módjára végrehajtás útjái lesz behajtva. /. Mezőgazdasági ingatlanak után holdanként: 1. Földnélküli gazdasági cselédek, mezőgazdasági munkások, telepesek, szövetkezetek és közületek 1945. évre 57 kg. búza, 1940 évre 45 kg. búza, 1947. évre 45 kg. búza. 2. Törpebirtokosok és kisbirto* kosok 1945. évre 82 kg. búza, 1946. évre 70 kg. búza, 1947. évre 70 kg. búza. II. Házhelyek után vételár tör* lesztés címén : 1547, évre 100 kg. búza, műszaki költség címén házhelyek után: igénylőnként 100 kg. búza fizetendő. Korábbi befizetéseket a műszaki költfégeknél figyelembe vesszük, III. Lakóházak utánmegváltási ár részlete fejében: 1 szobás lakás után 1046. évben 200 kg. búza, 1947. évben 200 kg. búza. 2 szobás lakás után 1946. évben 300 kg. búza, 1947. évben 300 kg. baza. 3 vagy többszobás lakás után 1946. évben 400 kg. búza, 1947. évben 400 kg. búza. Kastély tattatásban részesült intézPápa és környékére szorgalmas biztosítási üzletszerzőket keresünk fix és jutalék mellett. Kezdőket betanítunk. Jó ősszekö'tetésfi urak jelentkezését a K I AD Ó H 1VATA L B A kérjük Nyersbőrt Szőrmét Tollat legmagasabb áron veszek Lowy és Bachrach VÁSÁR-UTCA 3. SZ. TELEFON: 10-48. mények szobánként 1946. évben 50 kg. búza, 1947 évben 50 kg. búza. A törlesztésül előírt búzameny* nyiség pénzbeni egyenértékét az érdekeitek a városi adóhivatalnál tartoznak befizetni. A búzamenynyiség pénzbeni egyenértékéül a megállapítótt hivatalos búzaár jelenleg 60 forint szolgál. Felhívom a város lakosságát, hogy akinek eladó szálastakarmánya, széna, szalma és tengeriszára van, az eladásra szánt felesleget és a körülbelüli egységárat f. hó 13-án déli 12 óráig a városi mezőgazdasági hivatalba, Fő-utca 21., I. em., jelentsék be. A Veszprémi Megyei Földhivatal a Pápa város földbirtokrendezési Ügyében a kiosztott ingatlanok telekkönyvezését előkészíiő jóváhagyott műszaki munkálatokat közszemléretételre megküldte. Ezen műszaki munka a városi mezőgazdasági hivatalban, Fő utca 21., I em., f. hó 13 tói 28 án déli 12 óráig bezárólag a hivatalos órák alatt megtekinthető. A műszaki munka elleni észrevételek ugyancsak a mezőgazdasági hivatalban tehetők meg a fentemlített idő alatt. A földmiyelésflgyi miniszter 34 400—1947. sz. rendelete alapján felhívom a baromfikeltetőgépek tulajdonosait, hogy keltetőgépeiket f. hó 20 ig jelentsék be a mezőgazdasági ügyosztályoa Fő-utca 21. sz. alatt. Közmunka váltságdíj fizetés. Újjáépítés! Minden kőzmunkaköteles férfi 18—60 évig és nő 18—50 évig 1—5-éig pontosan fizesse be kőzmunkaváltságdíját. Ez hivatalból kötelessége mindenkinek. Azonkí vül a legkevesebb amit a 3 éves terv érdekében tehet. Kereskedő nagygyűlés f. hó 26 án (vasárnap) d. e. 11 órakor a Corso moziban A KOKSz pápai fiókja rendezésében ^ HÍREK ^ Öngyilkosság. Kasznár Ferencné Veszprémi ut 5i alatti lakós f.hó ; 7-én este 5 órakor a padláson felakasztotta magát, Tettének oka ismeretlen. Betörés. Boros Róza Lászlé Miklós utcai lakásából ismeretlen tettesek hízott libákat, konyhaedényeket és más ingóságokat loptak el. A nyomozás folyamatban van. Falopás. A várkerti parkőr je» lentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek soroeatossan lopják a rönk fákat. A rendSiség rövid nyomozás után a tetteseket elfogta és ellenük az eljárást folyamatba helyezték. Bakonyjákon 1800 Németbányán 250 sváb személy várja a kitelepítését. Vasárnap 12-én este 6 órai kezdettel tartja a MKP belvárosi szervezetének kulturgárdája műsorral egybekötött táncestéjüket. Mindenkit szeretettel várnak. Az MNDSz helyi csoportja keddi kultúrdélutánján (f. hó 16-án 6 kor) Dr. Donáth Kornél tart előadást „Az ultraseptyl, penicillin és egyéb csodaszerek* címen. Tagokat és érdeklődőket szeretettel vár a A Villamostelep vezetősége ezúton értesíti fogyasztóit, hogy a városba bejövő 30 000 V.os vezetéken végzendő javítási munkák miatt f. hó 12 én, vasárnap reggel 7 órától délután 1 óráig az áramszolgáltatás szünetel. Akinek nélkülözhető gyerekkocsija van, felkérem, legyen vele segítségemre kis elhagyott gyermek nevelésében. Schneller Istvánné Rendőrkapitányság. Tapolcafő község elöljárósága. 490/1947. Árverési hirdetmény A Tapolcafői Gőztéglagyár Rt. végrehajtást szenvedőnél köztartozások fejében lefoglalt 103.000 drb. I. oszt. kisméretű falazó tégla nyilvános árverésen el lész adva. Kikiáltási ár 1000 darabonként 190 Ft és forgalmi adó. Árverés ideje: 1947. oki 13-án d. e 9 órakor Tapolcafőn, Téglagyárban. Sikertelenség esetén második árverés ugyanitt, október 22-én d. e. 9 órakor. Tapolcafő, 1947. okt. !. Elöljáróság. Jön! Corsohan A legnagyobb színes filmcsoda Arat a vihar Gyümölcsfák szőlő, díszcserjék, rózsák minden kívánságnak megfelelően megrexiciellietólc Hódács faiskola megbízásából Pápa, Csáky-u. 1. sz.