Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-10-05 / 41. szám

A belterjes gazdálkodás úttörői: Kertészeti Szövetkezetet alakított 4 kéttornyúlaki űjgaida A reakció tehetetlen erőlködése közben békái-kígyót kiált a de­mokráciára. Egyik legkedvesebb szólama a kolchoz és csajka mese. Ennek egyik Célja az, hogy a magyar népet visszarettentse vele a szövetkezeti gondolattól. Hála azonban a magyar paraszt józan ítélő­képességének, ez nem sikerül a sötétben áskálódóknak. Élő példa erre Majoros József, Molnár József, Magvasi Flórián, Kasza Mihály két­tornyúlaki új gazdák most megalakuló kertészeti szövetkezete. Lassan, tagoltan, az „úttörők" j — Meg sertéshizlalda felállítása nyugodt önbizalmával adják elő szól közbe Magvasi elvtárs. a szövetkezet történetét. Fejenként 5-6 hold földet juttatott nekik a demokrácia. Egy év tapasztalata alapján rájöttek arra, hogy iga­hiánnyal és szegénységgel küz­kődve rehezen megy a gazdálko­dás. Sokat hallottak és olvastak a belterjes gazdálkodás eredmé­nyességéről, de szaktudás és tőke nélkül nem tudtak rá áttérni. Hogyan hidalták át ezeket a nehézségeket? „A szaktudást Majoros bácsi kép­viseli társaságunkban —' feleli Magvasi Flórián elvtárs. Ő már 25 éve kertész. A gazdasági ne­hézségeket meg négyőnk össze­fogása gyűri le. No meg egy 4000 forintos kölcsönt is szeret­nénk megkapni." Mit akarnak termelni? Majoros bácsi válaszol. „Bulgár­kertészetet létesítünk. Főkép zöld­ségféléket akarunk termeszteni. Az öntözéshez a vizet a bánya­árok szolgáltatja. Ezt szeretnénk kibérelni a földalaptól. Későbbi terveink aprómagvak termesztése. Na igen, magyarázzák egyszerre hárman is; az eladatlan vissza maradt árút is értékesíteni kell." Mi a céljuk a szövetke­zettel ? „Első és legfontosabb célunk ter­mészetesen a jobb megélhetés biztosítása — feleli Magvasi elv­társ. Emellett azonban célunk a T. Johnston az angol közellá­tásügyi minisztérium megbízottja kétnapos látogatást tett a pápai Bacon gyárban, ahol megszemlélte a bacon próbavágást. Az angol megbízott rendkívül elismerően nyilatkozott a bacongyári munká­sok szakértelméről és munkájuk minőségéről. A levágott baconser­téseket elsőrangú minőségűnek nyilvánította. Rövidesen útnak indul Angliába legkéstek a mezőgazdasági munkálatok, de nincs ok a kétségbeesésre A nagy szárazság késleltette a mezőgazdasági munkálatok meg­kezdését és a reakció ezt is igye­kezett kihasználni a maga javára. Ezért megkérdeztük az illetékese­ket ebben a kérdésben. Keresztes Tibor járási gazda* sági felügyelő tájékoztat a mező* gazdasági helyzetről. „Sokan megrémülve beszélnek a termésről és a jövőévi kilátá­sokról. Nem olyan súlyos a hely­zet, mint egyesek gondolják. A rozstermés közepes volt, igy a vetőmagszükséglet is rendelke­zésre áll. Búza , árpa-, zabtermés gyenge volt ugyan, de a vetőmag­akció keretében a gazdák csere, vagy pénzfizetés ellenében kapnak búzavetőmagot. A vármegyei fel­ügyelőséghez 32—34 vagon igény­lés érkezett, ennek több mint felét, kb. 18 vagonnal kiutaltak, ami a köz^i napokban meg is érkezik. Az őszi szántás és vetés megké­sett az időjárás miatt, de elkésve nincs. A- vetőterü !etek nagyrésze már fel van szántva és sokhelyen el is vetettek. A búzavetés még nem késett, október második fe­lében is időben kerül földbe. A rozsnak már mindenütt főidben kellene lenni, de a késői vetés, csak a termés késését hozza ma­gával. A kukorica jó, a burgonyatermés elég gyenge volt. A burgonyára különösen káros volt a nagy szá­razság, nedvtartalma kicsi, ráncos és emiatt könnyen romlik. Sötéten látásra nincs ok, a jövő évi ter» més, kedvező tavaszi időjárás mellett nagyon jó lehet." —BL— A PiKOSz átirata az MKP-hoz A Pikosz (Piaci kereskedők és Iparosok Országos Szervezete) szept. hó 27 én jólsikerült ismer­Férfi öltöny, kabátszövetek, női kabát, ruhaszövetek, divatáruk, selymek, pamutáruk nagy választékban, legolcsóbban w ® ? PÁPA, KOSSUTH-U. 7. ÜGYELJEN A CÍMRE Jól akar szórakozni? Jöjjön a Kitűnő borok ! Szolid árak! kedési* estet rendezett. Az ünnep­ség résztvevői a következő átira­tot küldték az MKP helyi titká­rának. Moll Lajos elvtársnak: „Sajnálattal vettük, hogy elfog­laltsága miatt az ismerkedési estünkön nem tudott résztvenni, ezért ezúton üdvözöljük és fejez­zük hálánkat azért a megértésért, amit sorsunk iránt mindig tanú­sított. Kóréh Pál - . és 35 aláíró. Eladé a Szt. László-utca 33. szám alatti ház. Érdeklődni lehet: Eőtvös-u 34. sz. alatt példaadás is. Utat akarunk mu­tatni a falubelieknek a szövetke­zeti gazdálkodásról. Egyelőre csak négyen vagyunk — folytatja Ma­joros bácsi, de meggyőződésem, ha a többi gazda látja sikerün­ket, csatlakozni fognak hozzánk, vagy legalább is utánoznak ben­nünket. És ennek így kell lenni, mert összefogásban van az erő." Ahogy nézem őket, elfelejtek minden zavaró, sötétben bujkáló fasiszta provokációt. Előttem áll négy magyar kéz a kézben és mögöttük szinte már látom a vi­rágzó gazdaságokat, a tiszta gaz­dag falvakat, .a győzedelmes de­mokratikus életet. —Kő— Az angol Közellátásügyi Minisztérium kiküldöttje Pápán az első vagon bacon, mint próba­szállítmány, majd november, de­cember hónapban újabb 10 vagon. A baconsertéseket tenyésztő kis­gazdák részére ezáltal megnyílik a kedvező értékesítési lehetőség, ugyanakkor pedig újabb munkás­kezek nyernek foglalkoztatást. T; Johnstont látogatása alkal­mából dr. Veres Sándór állator­vos és Szász Pál a Bacongyár igazgatója kalauzokák. Politikai színezete van.., Negyedik elemibe jár a kis­fiú. Előző iskolaéveit a plé­bánia Hajnal Ferenc igazgató által vezetett iskolájában töl­tötte. Jól tanult, kitűnő és je­les díszelgett csupán bizonyít­ványában Pedig szegény em­ber gyermeke,.. Mint minden szUlő, az ő édesanyja is azt szerette volna, ha fia tovább tanul, tehát be­íratta a Bencés gimnáziumba. Minden rendbe is lett volna, azonban tandíjra nem futja kis keresetükből. Mit lehet tenni? Tovább kell folytatni a tanulást a plébánián. Ha ez ilyen egyszerű lenne. Elvégre az átiratási kérdésben a tantestület dönt. És Hajnal igazgató szerint a tantestület elutasította a kis proli gyerek felvételét, mert az átiratásnak politikai színe­zete van ... Igaza van, igazgató úr! Po­litikai színezete van annak, hogy a munkás szülő kerese­téből ma még nem futja gyer­meke taníttatására, mert a spekulánsok, feketézők és egyéb élősdiek aknamunkája nehezíti a demokrácia gazda­sági kibontakozását. De poli­tikai színezete van annak is, hogy a demokrácia 3. évében ilymódon akadályt gördíthet­nek egy munkás (gyermek ta­nulása elé. És azt is, ezt is éber figye­lemmel kiséri a dolgozó nép, mert nemcsak a gazdasági, de a szellemi „feketézők" is felelősek tetteikért. NEM KELLENE sorban állni az élelmiszerjegyekért ha., Érdekes és hasznos újítást ve­zetett be a közellátási hivatal. Az üzemek dolgozóinak a múltban sokszor órákig kellett sorbaállni, hogy élelmiszerjegyüket megkap­ják. A Közellátási Hivatal ezen úgy akart változtatni, hogy az üzemi bizottságok segítségével az üzemek dolgozói munkahelyü­kön kapják meg jegyeiket. Sajnos azonban ezt az újítást eddig csak a dohánygyár támo­gatta, míg a többi üzemek, így az 1700 munkást foglalkoztató Perutz is, nem volt hajlandó vál­lalni a kiosztással járó kis mun­kát. A Közellátási Hivatal dolgo­zói számára ez az újítás szintén munkatöbbletet jelent, de ezzel szemben a dolgozók nagy tömege óriási időmegtakarításhoz jut. Épen ezért ildomos lenne a tisztelt üzemi bizottságban „dolgozó urak­nak" is szem előtt tartani a mun­kásság érdekét ebben a kérdés­ben, mert tudomásunk szerint az üzemi bizottságok a munkásság érdekeit vannak hivatva képviselni még akkor is, ha ez münkával jár.., —issza— Szombat—vasárnap disznótoros vacsora. Minden este Győri Csirke Ferenc és Béla cigányzenekara muzsikál. á^m

Next

/
Thumbnails
Contents