Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-10-05 / 41. szám
XII. éTÍolystsis, 41. Áras 60 fillér. 194? október 5*, ssnsaBBnua tikus hetilap A közös kormányprogram amelyet a két munkáspárt napi* lapjai vasárnap reggel nyilvánosságra hoztak, az egész ország közvéleményére kedvezően hatott. Az Aj kormány megalakulása óta ez volt az első megnyilvánulása a kibontakozásnak, a munkásegység megszilárdulásának. A közös program az ország és a dolgozó nép legégetőbb kérdéseinek megoldását tartalmazza és újabb bizonyítékát adja annak; hogy a magyar demokrácia erőssége a munkásegység erősségén alapszik. A feladatok igen nagyok. Az ország nehéz gazdasági helyzete, az államháztartás egyensúlyának biztosítása, a 3 éves terv megvalósítása nagy feladatok elé állítja a kormányt. Az előrelálható gazda* sági nehézségek azt követelik, hogy a dolgozó nép a demokrácia igazságot osztó hatalmának tudatában végezhesse a munkáját és ha újabb áldozatokat kérnek töltik, ezt legalább abban bízva hozzák, hogy a terhek ismét nem a dolgozó nép vállait fogják nyomni A demokratikus erők, a két munkáspárt megegyezése és a kollektív szerződés megkötése után mindenki bizalommal néz a kormány munkája elé, melytől gyors és erélyes munkát vár. Mindenek előtt a drágaság gyors megfékezését. Mert a dolgozó nép leghőbb vágya minél előbb kiszabadulni a drágaság fojtó gyűrűjéből, hogy végre a város és falu dolgozó népe olcsó áron jusson hozzá mindennapi kenyeréhez, ruhához, cipőhöz. Ezért mindenütt, városon, falun egyaránt örömmel vették a dolgozók a kettős árrendszer bevezetését. A drágaság elleni harc, a féktelen spekuláció leküzdése érdekében „az új demokratikus kormány létesítsen a dolgozókból álló bíróságot, mely köteles az elébe hozott ügyekben 14 nap alatt ítéletet hozni." Fiatal köztársaságunk a spekuláció, az árdrágítók elleni harcban érte el a legkevesebb eredményt. Sajnos, az igazságszolgáltatás olyan kezekben van, ahol enyhén v?gy sehogysem büntették a gazdasági visszaéléseket. Bíráink nagyrésze Horthy bírája volt, akik a népnyúzást tanulták meg, nem pedig a népnyúzók elleni harcot. Ezért nagyjelentőségű a munkás* bíróságok felállítása, hogy ezek kezéből kivegyük az igazságszolgáltatás pallosát és azok kezébe tegyük, akiket a spekuláció legjobban érint. Addig is azonban, amíg a kormányprogram törvényerőre nem lép, a helyi szerveknek minden eszközzel a drágaság megfékezősére kell tőrekedniök. Ezért örömmel üdvözölheti minden pápai dolgozó a kommunista asszonyok piacellenőrző munkáját, megnyugvással láthatják, hogy a Nemzeti Bizottság kommunista tagjai szívZsír-, burgonya- és facl látás biztosítására tettek sürgető javaslatot az MKP Nemzeti Bizottsági tagjai Közeledik a tél, közelednek a gondok. Az ország vezetői a két munkáspárt kormányprogramja alapján szigorú intézkedésekkel akarják biztosítani a nép szükségleteit. Azonban az intézkedések csak akkor tölthetik be hivatásukat, ha azokat a legkisebb városban is az illetékes szervek helyi viszonylatban is alátámasszák. Ennek érdekében a Nemzeti Bizottság szept. hó 21 én megtartott ülésén a Magyar Kommunista Párt tagjai a lakosság téli gondjainak megoldása céljából sürgető javaslatokat tettek a város zsír, burgonya és a fa ellátásának biztosítására. Závory Zoltán (MKP) a zsírellátás biztosítására disznó és baromfi hizlalda felállítását sürgette. Javaslata szerint a jó kukorica* termés lehetővé teszi a baromfihizlalást, ami aránylag kis befektetéssel jár és a város lakossága számára olcsó, kg-ként 10—12 Ft-os libazsírt és kg*ként 6 forintért libahúst tudnak biztosítani. A javaslat elfogadást nyert és a Nemzeti Bizottság Németh Ernő, Polgár Gyula, Korcsmáros József, Dr. Németh István és Varga László bizottsági tagokat küldte ki a javaslat gyakorlati megvalósításának átvizsgálására. Vas Henrik (MKP) a fa és a burgonyaellátás biztosítására tett javaslatot. „A Gazdasági Főtanács a város faellátásának biztosítására kiutalt ugyan 10.000 ürméter fát, de ha számításba veszszük, hogy az intézetek és a sütőiparosok faszükséglete 6.000 ürméter, úgy a fennmaradó mennyiség nevetségesen kevés a város ellátására. Sürgető, hogy a város tegyen lépéseket ezen mennyiség beszállítására, másrészt pedig a Nemzeti Bizottság küldjön fel 3 tagú bizottságot a Gazdasági Főtanácshoz a fakontingens felemelése céljából. A burgonya tárolása is egyre sürgetőbb feladat. Az üzemek dolgozóiról a gyárvezetőség részben gondoskodik, de nagy a teljesen ellátatlanok síáma, akik pénzhiány miatt nem 4 tudják a téli burgonyaszükség'letüket biztosítani. Állítson fel a város hatósági beszerző és értékesítő szervet, amelynek feladata lesz, hogy a szükséges burgonyamennyiség a város rendelkezésére álljon. Biztosítsa a város részletfizetés mellett, hogy azok számára is lesz burgonya, akiknek pillanatnyilag nem áll módjukban a beszerzés és a legnehezebb téli hónapokra pedig a legelesettebbek — munkanélküliek — számára is tárol| jon bizonyos mennyiséget/' Mindkét javaslatot egyhangúlag j elfogadta a Nemzeti Bizottság és | a Gazdasági Főtanácshoz csütörtö| kön reggel induló bizottság tagjainak Nagy István N. B. elnököt, . Závory Zoltánt és Grácsmann Pált jelölte. Pákay Imre (MKP) a drágaság letörése érdekében a piaci ellenőrzés fokozását és egyes fontosabb cikkeknél az irányárak meghatározását javasolta. Tűrhetetlen ez, —- mondotta — hogy a piacokon idegen kereskedők idő előtt áron felül felvásárolják különösen a baromfiféléket és a helyi vásárlóközönség számára nem jut elegendő vagy megfizethetetlenné válik. A Nemzeti Bizottság a javaslatot elfogadta azzal, hogy átiratban fordul a város és a rendőrség vezetőihez az ellenőrzés megszigorítása tárgyában. Bevezették, a Norma-rendszert a dohánygyárban A dohánygyár dólgozói nagy részének régi kívánsága teljesült a napokban. A Dohányjövedék központjából bizottság szállt ki Pápára a teljesítmény bérrendszer levezetése céljából. A Bizottság tagjai Dobos I. igazgató, Hajcs Károly a központi ü. b. elnöke míg a dohányjövedéki szakszervezet részéről Hámori József voltak, akik néhány napos itt tartózkodásuk és az országos tapasztalatok alapján a helyi körülményeknek megfelelően megállapították a normát. A teljesítmény bérrendszer bevezetését a lágymányosi dohángyárban 2 hónapig tartó próba tapasztalati alapján állapították meg* Ezáltal a jól dolgozó munkásoknak a több keresetre nagy tér nyílik. A pápai dohánygyárral egyidejűleg az ország valamennyi dohánygyárában bevezetik a teljesítmény bérrendszert. Már a szakmai kollektív szerződéseket tárgyalják Szeptember 29-től lesznek érvényesek A Szakszervezeti Tanács és a GyOSz által elfogadott új kollektív keretszerződés aláírása után megkezdődtek a tárgyalások az egyes szakmai szerződések megkötésére. A Szaktanács az egyes szakszervezeteknek megküldte az új keretszerződés egy egy példányát, amelynek alapján valamenynyi szakszervezetben teljes erővel folyik az új kollektív szerződések megszövegezése. Ennek megtörténte után rövidesen befejezik tárgyalásaikat az egyes szakszervezetek és munkáltatói érdekképviseletek, igy október 15-e előtt valamennyi szakmai szerződés alá. Írására sor kerülhet. Minisztertanács előtt a drágaság letörése A belpolitikai érdeklődés homlokterében a kormány péntek reggeli rendkívüli minisztertánácsa áll. Ez a minisztertanács — Tildy Zoltán elnökletével — íz ország dolgozó népének legégetőbb kérdésével: az egyre növekvő drágaság letörésével foglalkozik. ügyükké tették a küzdelmet a város dolgozó népe téli gondjainak megoldásáért. Mert a legjobb program is csak I annyit ér, amennyit megvalósíta! nak belőle. Mi — pápai kommu| nisták — azon leszünk, hogy a | két munkáspárt közös kormányprogramját helyi viszonylatban is megvalósítsuk és minden erőnkkel küzdünk a spekuláció, az árdrágítók siserehada elleni REFORMÁTUS FŐISKOLA! PÁPA