Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-09-28 / 40. szám
„Ha a jó Isten és az MKP mellettunk van: megbirkózunk még a szárazsággal is!" — Gazdák az aszályról és a kormányprogramról — „Az aszálysujtotta vidékeknek megfelelő vetőmagtakarmány« és tengerimennyiséggel való megsegítését 1" (MKP kormányprogramjából.) Füllesztő a meleg; hetivásár van. Az emberstirüben Tóth Károly bácsival, 18 holdas dákai gazdával beszélgetek Beszéd közben többször kutatóan nézi az eget, majd szomorúan jegyzi meg: megint nem lesz eső. Ha ez így megy tovább, elhegedüli Szent Péter a jövő évi termést is. Sok kárt tett ez a szárazság? — kérdem a városi ember kí. váncsiságával. Lemondóan legyint. — Sok helyen még a tarlót sem szántották fel és már földben kellene lenni az őszi árpának. A vetésről a vetőmagra terelődik a szó, majd a rossz termésre. Annak is a nagy szárazság az oka, hogy most vetőmag hiány van. Meg még az is — igazltja ki magát —, hogy tavaszszal sok helyütt le kellett kaszálni már arasznyi korában a gabonát takarmánynak. Az aszáiysujtottak kapnak vetőmagot? — Hát ha igazolni tudja, hogy aszálykárosult, akkor kap kölcsönmagot. Még az a szerencse, hogy ezt elintézte a Kommunista Párt, mert különben sok gazda nem tudna vetni. Mit szól Károly bácsi a Kommunista Párt kormányprogramjához ? — Nem igen értek én a politikához, de ami abban van, az jó. Mert ugy-e, ha a munkásoknak jó az OTI, jó lesz nekünk is. Kell a biztosítás nagyon, mert már sok parasztnak házát, tehenét, egész évi munkáját vitte el a patika. A vetőmag meg nélkülözhetetlen. Tehát a program az jó most már, csak jó kormány kel), aki végrehajtja. Azzal a reménnyel búcsúzunk Tóth bácsitól, hogy a hét végén már együtt pár pohár bor mellett ünnepelhetjük a munka kormányát. Szárazságról, vetőmaghiányról panaszkodik Horváth Sándor mihályházai újgazda is és a kármegállapító bizottságra. A község 75%-os aszálykárt szenvedett. Ezt azokban az aszálykár megállapító bizottság nem vette figyelembe. Most ott állnak, hogy velőmag sincs, meg kölcsönt sem kapnak. Sürgős segít séget kérnek, mert különben lemaradnak az őszi vetésről. M hályházán a legtöbb szavazatot a MKP kapta. Az emberek bizalommal vannak a párt iránt, mert hisz eddig is a Kommunista Páit intézte el ügyes bajos dolgaikat és ezután is tőle várják. Amint Horváth Sándor újgazda mondja: ha a jó Isten és a MKP mellettünk van, megbirkózunk minden bajjal, még a szárazsággal is! Nehéz körülmények között, az ipari munkássággal vállvetve dolgozik hazánk újjáépítésén a parasztság. Főproblémájuk most nem a hatalmi pozíciókon — bíróság, esküdtszék — való veszekedés, hanem a munka. Sok felelős politikus példát vehetne róluk. — Kő — A Gazdasági Főtanács szántási hitellel siet a gazdák segítségére A Gazdasági Főtanács az őszi szántásvetési munkák biztosítására megszavazott 12 millió hitelt. A hitel kamatlábát is csökkentették a tavalyi 12.5ről 7.5 re. A szeptember 9-én kiadott 96 100—1947, számú rendelet szerint a szántási hitelben kell részesíteni a földhöz juttatottakat, azokat a gazdá* kat, akiknek 50 százalékon felül van aszály és jégkáruk, továbbá, akiknél a terméshozam nem nem érte el a három mázsás átlagot, valamint az ebben az évben hazatért hadifoglyokat és hadigondozottakat, • \ Akik tavaly is kaptak ... A rendelet világosan kimondja, hogy a földhözjuttatottakat, ha már tavaly kaptak szántási hitelt és ha nem szenvedtek 50 százalékos elemikárt, valamint termésátlaguk felette van a 3 mázsának, csak abban az esetben kaphatnak Szuperfoszfát, cserép és tűzifa azonnal szállítom, bármely tételben kapható A i SZENDROl PAL építő*, tüzelőanyag és ásványolaj kereskedő PAPA, Korona-u. 31. Telefon: 12—95. Péti Nitrogénművek Rt. lerakata szántási hitelt, ha a tavalyi hitelt már teljes egészében visszafizet, ték. Az egy holdra eső szántási hi* tel nem lehet magasabb, mint az egyhónapra eső bérszántási díj legmagasabb összege, s egy igény* lőnek nem lehet többet adni, mint ennek az összegnek 12-szeresét. Az UFOSz és a FÉKOSz nagy felelőssége Azt, hogy kik kaphatnak szántási hitelt a gazdasági elöljáró bevonásával a községi termelési bizottság jelöli ki. Ennek javaslatát ,a községi hiteivéleményező bizottság vizsgálja felül. Az UFOSz és a FÉKOSz helyi szervei tehát mi vei bent vannak e bizottságban, jól vigyázzanak: csak rászorultak kap* janak szántási hiteit, illetve kötelezvény aláíiása ellenében utalványt. Az utalványt át kell adni a bérszántónak és ezt ő váltja be. Csak szántásra használhatják a pénzt! Földhözjuttatottak, gazdák 1 Az ország érdeke saját érdekünk. Jövő évi kenyerünk azt követeli, hogy e hite't senki se fordítsa adósságtörlesztésié, hanem egyedül csak szántásra. A visszaélést különben a törvény is szigorúan bünteti. Ezüstlakodalom F. hö 27'én, szombaton délután tarifa „másod" lakodalmát Sebestyén József elvtárs a Perutz gyár tiizoltó hadnagya. JK népszerű munkásszülőket 5 gyermek, 2 unoka és nagyszámú barátaik, elvtársaik ünneplik, akiket az ünneplő pár ezúttal is szeretettel meghív a szombaton d, u. fél 6 órakor a nagytemplomban tartandó „esküvőre". A Magyar Kommunista Párt vezetősége gratulál Sebestyén elvtársnak, — akik a kommunista házasélet példáját mutatják — és további hosszú boldogságot kíván az „ifjú párnak mi dii m ii h mii i ii w ri rMi Évnyitó ünnepély A pápai Petőfi Sándor Népi Kollégium ifjúsága 1947. szept. 28 án d. e. fél 9 órakor tartja évnyitó ünnepélyét, me'yre mindenkit szeretettel meghívunk. A műsorban a Kollégium ifjúsága népdalkórusokat, népi táncot és népi költők müveiből ad elő. Az ünnepség színhelye a kollégium udvara (Zimmermann u. 13) Az Ifjúsági egység megteremtése a MaDISz feladata A vasárnapi taggyűlésen Kiss Éva tartott előadást a MaDISz céljáról. Visszapillantva a múltra, ismertette az illegalitásban dolgozó baloldali ifjúság nehéz harcát a fasizmus ellen. A mai célkitűzések között kihangsúlyozta az ifjúság egységét, a munkás, pa* raszt, értelmiségi fiatalság együt tes munkájának fontosságát az ország újjáépítésének nehéz, de bo dogító harcában. „A fasizmus nyomasztó, sivataggá söprő sírok, kójától megszabadult ifjúság a MaDISz, a demokrácia kellemes légkörében megtalálja a boldog, békés jövőt, a fejlődő kultúrát" — fejezte be nagy tetszéssel és helyesléssel kísért beszámolóját. Egy szóló néptáni és népdalok után a további teendőket beszélték meg. A MaDISz'induló eléneklésével fejez 1 ék be a kultúr szempontból igen értékes gyűlést. Hirdessen a Pápai Néplapban! Nyersbőrt Szörmé Tollat legmagasabb áron veszek Lőwy és Bachrach VÁSÁR-UTCA .*». SZ. TELEFON: 10-48. Gyermekkocsik mindennemű javítását szakszerűen vállalom Mély- és sportkocsik gyér* mekkerékpárok, babakocsik rakt áron i Tompa 3 ó z a e f l gyermekkocsikészíts Ruszek-u. Íj (Lejárat a Fő-térről) Mindennemű magféleséget, hüvelyest, mezőgazdasági terményeket, mézet legmagasabb napi áron vásárol, míg elsőrendű makói vöröshagyma és foghagyma nagyban és kicsinyben beszerezhető Kautmann Ignác cégnél Pépa, Fő tér 19. szám. (Volt Eisler.féle üvegkereskedés.) IGYELEM! A 3 éves tervhez ezennel hozzájárulok azzal, hogy minden szervezett munkásnak javítási munkáknál előírt díjakból b százalék újcipő rendelésnél 10% kedvezményt adok Tagsági igazolvány vagy a Szabad Szakszervezetigazolása, hogy szervezett munkás, felmutatandó. Nevem garancia arra, hogy a legtökéletesebb anyagból dolgozom SZALAY FERENC cipészmesier, Pápa, Deák-u. 1.