Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-09-14 / 38. szám

yven főről száz főre emelkedett a Petőfi népi kollégisták száma 30-as létszámmal indul a Leány liépi Kollégium Láttam a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének jáliusban Buda­pesten megrendezett kiállítását. Nem lehet elfogódottság nélküj írni arrói a csodálatos eredmény­ről, amit ez a kiállítás tükrözött a NéKOSz egy éves munkájáról. Megmutatta mindenekelőtt ^azt, hogy a népi kollégiumi ifjúság nagy tettekre képes, alkotó törzse a magyar ifjúságnak, a népi de» mokráciának. Grafikonok, színes szemléltető rajzok, modellek so­rakoztak fel szemünk előtt, hir­detve az ifjúság alkotó készségét és erejét és hűen dokumentálta azt a történelmi jelentőségű moz­galmat, melynek hivatása az új magyar népi értelmiség kineveiése. 1946 augusztusában a Pápai Néplap hasábjain „Népi Kollégiumot Pápára" cím alatt cikk jelent meg. Azóta a Kerekes János polgármester segédletével megalakult kollégium erős vizs­gákon ment át. Szegényparasztok, újgazdák és munkásszülők, kis­iparosok és kisértelmiségiek az iskolától eddig elzárt gyermekei, az üvegházi nevelés helyett ebben a nagyszeiű intézetben, Csukás István tanár vezetésével, városunk életének legélénkeob színfoltjává fejlődtek. A hamis illúziók he­lyébe közösségi nevelésen ke­resztül megismerték önmagukat, emberré és magyarrá nevelődve hirdették az ifjúság igazi hivatását. Egy év után bátran mondhatjuk, hogy ez a kis gárda túlnőtt a városi jelentősé­gen. A járás valamennyi közsé­gében ma már nem fogadjak ide­genkedve őket, megmutatták ma* gukat és a falu népe szívébe zárta személyszerint és mozgal­milag is őket. De ismerik a pápai Petőfi Sándor Kollégiumot or­szágszerte is. A NéKOSz évzáró ünnepélyén az ország első közép­iskolás kollégiumává avatták, amiről szép Petőfi zászló tanús­kodik. A népi kollégisták azonban nem pihentek babéraikon­A nyári szünidőt valamennyien hasznos munkával töltötték. Üze­mekben és cséplés mellett dolgoz­tak, segítetiek szüleiknek a téli kenyér megszerzésében, mások pedig fáradhatatlan munkával jár­ták a devecseri és a pápai járás községeit, hogy a kollégium ellá­tásához szükséges gabona mennyi' séget megszerezzék. Egy hét alatt 95 községet bejártak, ahol az éle* lem megszerzésén kívül ismertet­ték a népi kollégiumok mozgal­mának célját. Tehetségkutatást végeztek, meglátogatták az ipar telepeket Tanultak, bővítették is. mereteiket munkaközben is, hogy a 40-ről 70 főre kibővített kollé­giumnak erősebb oszlopaivá vál­janak. Tavaly még terv volt csupán a lány népi kollé­gium felállítása, ma már valóság. Harminc munkás cs paraszt szár* mazású leány tanulása vált ezáltal lehetségessé. Vannak közöttük olyanok, akik eddig mint cseléd, lányok dolgoztak. Az egyik életraj ­zában így ír: „Elsősorban fejlődő demokráci­ánknak köszönhetem, hogy olyan iskolát létesített, ahol tanulni­vágyó felnőttek ülhetnek az is­kolapadban és ha Isten segitsé'* gével kikerülök, minden erőmet annak felvirágoztatására fogom szentelni. Azért most is arta törekszem, hogy a magyar falu népének megértő vezetője váljék belőlem." A másik Vináron született sertés­pásztor lányaként. 11 gyermek" eltartására négy hold földjük van. „Egyszerű életemről többet nem irhatok, mert eddigi életem abban telt el, hogy kora reggel­tol késő estig delgozíam szüle• itnmel és testvéreimmel együtt, hogy valahogy fnztositani tudjuk, ha nem is a fehér, de legalább a fekete kenyeret És így tovább... Az élet ke­mény megpróbáltatása érződik valamennyiük életrajzában. Ezek a fiatalok nem éltek illúziókban, álmuk nem mese-hercegek várá­sával telt be, hanem a gond, a reménytelenség, a bizonytalan jövő ülte meg fiatalságukat. „Egyetlen halvány reménysugárként csillant felém a népi kollégium..." írja Szilágyi Irén lic. IV. osztályos tanuló. Igen, számukra a demo* krácia ezt a halvány reménysuga­rat nem csak megcsillantotta, ha­nem megadta; tanulás lehetőségét. Ez az ifjúság, akik számára életparanccsá vált a néphez való hűség és ez a friss szellemű ifjúság lesz csak képes megoldani azokat a nagy feladatokat, melyek a jövő építéséből a magyar ifjúságra várnak. A parasztság termelő munkájá« nak gyümölcsét nagyon sokszor nem élvezheti teljes mértékben, mert míg most nincs meg a meg­felelő, igazi demokratikus, paraszti érdekképviselet. így jártak az idén a paradi­csomtermelők is. A konzervgyárakkal az úgyne vezeti Ipari Növénytermelő Bizott­ság a paradicsomtermelő gazdák nevében még a télen megkötötte a termelési szerződést. A negyven ­forintos búzaárnak megfelelően a paradicsom árát kilónként 28 fil­lérben állapították meg. Közben a buza ára 80 forintra emelkedett. A paradicsomot is egy forinton felül adták el a városok­ban. A paradicsomtermelő gazdák joggal felzúdultak ezen és köve­telték, hogy a konzervgyárak ma­gasabb áfon vegyék át termésű* ket. Annál is inkább joggal, mert a holdankénti átlagos 80 mázsa paradicsorntermés helyett az idén az aszálykár miatt 30 mázsa ter­mésük is alig lett. Megindultak Budapestre a küldöttségek, a jog­talanul megkárosodott termelők egymásnak adták a kilincset. Ugylátszik azonban, eredmény nélkül. A konzervgyárak hajthatat­lanok voltak. Nem sikerült a pa­rasztoknak érdekeiket eredménye­sen megvédeni, mert nem volt mégfelelő szervezetük, amely az összes érdekelt gazdák nevében léphetett volna fel. A Magyar Kommunista Párt a sok kis ember panaszára akciót indított, hogy legalább az aszály­sujtotta vidékek gazdái számára fizessenek többet a konzervgyárak a megállapított áraknál. A közbe­lépésnek értesülésünk szerint, ha­ŐSZRE műtrágyát, TÉLIRE tüzelő anyagot, AZ ÉV MINDEN SZAKÁBAN faszenet és építőanyagot legolcsóbban építő, tüzelőanyag, áseán^olaj kereskedőnél szerezheti be PÁPA, K o r o n a- u. 31. Telefon: 12—95. Mint a Péti Nitrogénművek Rt. ásványolaj bizományosa a kiváló Péti benzinnel és első­rendű olajokkal állok mindenkor az autós és géptulajdonos nb. vevők szolgálatára benzin klváló| benzin vezeti! marosan meg is lesz az eredménye De nemcsak a paradicsomter­melőket érte sérelem. A cukorrépa­termelők, is teljesen ki vannak szolgáltatva a cukorgyárosoknak. De miért? A Cukorrépatermelők Országos Szövetségének egyik ve­zetője, Hájdu Németh Lajos nevű kisgazdaképviselő volt, aki elárulta a kisembereket és összejátszott a cukorgyárosokkal. Utána, mint aki jól végezte dolgát, tömött zsebbel az összeesküvőkkel együtt kiszö. kött az országból. A cukorrépa* termelők pedig becsapva, itt ma­radtak. Ebből a két példából is láthat, juk, mennyire fontos, iiogy a ter­melők érdekeinek védelmét a pa­rasztság által választott, becsiile> tes magyar gazdákból álló szer­vezet lássa el. Mi, kommunisták ezért szükségesnek tartjuk, hogy hívják életre legsürgősebben a pa­rasztság igazi demokratikus,érdek­képviseletét és ott a parasztembe­rek maguk vegyék kezükbe sorsuk irányítását l s anaawar esaga^rare^ Felhívás. Utoljára szólítom fel Pápa m. város területén lakó nőket 18-50 évig és férfiakat 18-60 évig, hogy akinek még Közmunka igazolvá nya nincs az haladéktalanul jelent­kezzék a közmunka hivatalban. Jelentkezési határidő 1947 évi szeptember 20. Akinek szeptember 20. a után az ellenőrzésekkor nem lesz Közmunka igazolványa azok ellen az eljárást megindítom. Tisztelettel értesítem a t. vásárló közönséget, hogy késáruba raktárt is bevetetlen! Raktáron tartok fiú, felnőtt öltönyöket > és felsőkabátokat. Kérem a n. é. vásárló közönség szíves pártfogását. Boros Kálmán szabó-mester Deák-U. ! 1. (Corso mozival szemben) © r ler, fotelok nagy választékban, olcsó árban átalakítások, Javítások kezező részletfizetése PAPLANOK készítését és átdolgozását vállalom , kárpitos és paplankészitő PÁPA, &OSSUTH-UTCA 9. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents