Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.

1946-10-06 / 40. szám

Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt demokratikus hetilapja Zászlóerdő, táblarengeteg, negyedmilliós dolgozótömeg a Magyar Kommunista Part 119. kongresszusának megnyitó népgyűlésén * Budapest, szeptember 30. A budapesti utcáin rosszképü polgár áll a járdaszélen és riadt arcán félelemmel, bizalmatlanul nézi a rqeglepő sereget, mely szakadatlanul ömlik, órákon át, viseltes lábbelijével döngetve e sokbakancslátta utcát, lárrqával vervén ritrrjust a rriegaludt vérű erekbe. %iadt bizalmatlanság és sokasodó öröm, ahogy egyre több arc njerül fel a járdaszegélyen, ahogy egyre jobban átcsap a gyűlés elöhangulata az aszfalt széléri gyülekeződre. Jízután már csak őket látni, af(ik előbb bátortalanul körültekintve, később megkeményedő aiccal veszik elő öklüket a zsebükből és mutatják fel a gyűlésre in dúló fúrjak. Jiz arcokon már ott ragyog a szeretet és bizalom fénye, annak a szeretetne% és bizalomnak a visszfénye, mely á zászlók és táblák népéből erőtadó világosságként sugárzik. E^ a város képe, amíg a zenekarok csengése- t'óngása meileff záizlök saCiigSsa i a legöntudatosabb, dolgát tudó, szándékát ismerő, soha nem látott fegyelmi tömeg végigmegy a városon, melyet nem ijeszteni, hanem melynek erőt adni akar, együtt az országgal, melynek minden részéből idegyült, hogy hírt vigyen majd a történelem uj dátumáról. A megrettent, MINDÉN ÚJTÓL FÉLŐ polgár arcán még ott csüng a menetelő tömegtől való félelem, még ott van a generációkon beléordított, bal hit, mely a munkástömeget kültelki csapszékek, bűzlő kanálisok kiömlő áradatának, szennyes levének, félnivaló rossznak, utálni való gonosznak festette, csúfolta, hazudta. Itt van a „nagypolgár", félve és hitetlenül, cinikusan és rosszkedvűen, a hazug hir elhivője és terjesztője és ott mellette, előtte a pesti MUNKÁS, A MAGA TELJES ÖNTUDATÁBAN, lendületében, eleven cáfolatként. De a munkás nek is ezt akarja: békességet, nyugalmat munkát, biztonságot. mellette ott megy a is és a paraszt mellett az paraszt értelmiség minden fajtája, akik már átláttak a bolond/tó hazugságon és megtalálták a helyüket. Ott a ^rosszkedvű boltos és fiskális, a tőzsdés meg az ószeres, minden rendű és rangú tőkepénzes, meg a belőlük és nekik élők minden parazitarovara; igazgató, cégvezető, hajcsár, vállalkozó, kupec és itt a mű, melyet nem akartak és mégis és ÉPPEN EZÉRT elkészült, az öntudatos rpunkás. Ott a reakció, minden típusában, aktív önzésében és sunyi félelmében, itt a megrémített tömeg elbódultan a régi propagandától és AZ UJ NEMZEDÉK, MELY MÁSFÉL ÉV ALATT NŐTT FEL lármázó, handabandázó gyermekekből a mai méltóságteljes, erőteljes, csendesen céltudatos, elragadóan lendületes szocialista sereggé. Itt vannak a rendet akaró, RENDET MEGTARTÓ SZOCIALISTA TÖMEGEK, a népi demokrácia útját kltípró és megjáró katonák a nemzet nagy ügyének, akitől félnivalója csak annak lehet, aki a dolgozó zsebében tartott kezét továbbra is ott kivánná hagyni, aki a rendetlenségből törvényt akar csinálni, hogy tovább zsirosodjék, a nemzet ellensége, a népnyuzó Horthy-bérenc, a nép ellensége, árulója az igazi országnak, a Reakció poros lelkével és vánnyadt arcával, elkerülve a munkás öntudatos tekintetét. A rendbontók és békebontók, a fejlődés tagadói, akiket megtagadni, akiknek hadat Ozeoni és háborút vívni megy ma a béke és előrejutás katonáia, a „másfél sereg'

1, vezére és pártja hívására. Nem félelmet hirdetni, hanem félelemnélkiili éJetet, mindenki számára, amaz ijedt polgár számára is, aki oktalan állat módjára ténfereg a reakciós hazugságok karámjaiban, még ezekmár egyedül van a nép, tökéletes egybeforrásban munkás, paraszt és értelmiségi. Itt vannak a haladó értelmiség szakszervezetei, a vidéki rideg parasztok és a budapesti gyárak munkásai, elvegyülve a demokratikus testületek, elsősorban a demokratikus rendőrség és honvédség hatalmas küldöttségeivel. A honvédek nem szégyelik idetartozásukat. Hatalmas táblák hirdetik a kommunista katonák jelenlétét. Meleg ünneplés a részük. Innen már távol tartják magukat a savanyu arcok. Nem csoda. Hatalmas épületen villognak a tűző napfényben a kongresszusi jelmondatok : Nem a tőkéseknek, a népnek építjük az országot! J\Cl a nép ellepségeivel a koalícióból! Itt már a harcos nép, az uj Magyarország demokratikus erői zárkóznak negyedmilliós sorfallá v\K!k MARAD^ÁGU'víAL, F:^'

?Dl,Á7Á3í/KKU, KAP-) ZS1SÁGUKKAL A FEJLŐDÉS ÉS A NÉP ELLENSÉGEI KÖZÉ ÁLLTAK. Soha nem látott kép ez, a kongresszusi munkaverseny vörös zászlóin a hősies erőfeszítések díjaként ragyognak az arany betűk. Fenn az emelvény ormán az ég azúrkékjével vetekedik a Rendező Gárda munkáslányainak és fiainak egyenruhája. A „tömeg" az az annyira félt, de annyira szeretett a jövő békéjét, munkáját és biztonságát jelentő, dologban edzett tábor szinte pisszenés nélkül, az öntudat méltóságával várja vezérét. Nincs egy hangos szó, egyetlen türelmeilen gesztus, de azonnal égig harsan a tomboló éljenzés, amikor a külföldi vendégek és a Kommunista Párt központi vezetői, azok között is elsősorban Rákosi Mátyás elvtárs alakja tűnik fel a tribünön. Negyedmilliónyi ököl lendül az égnek, suhognak a zászlók és emelkednek a táblák, amikor a külföldi vendégeket, a kommunisták nemzetközi egységének, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának jeleképpen üdvözli a gyűlés közönsége. A külföldi vendégek után RÁKOSI MÁTYÁS elvtárs áll egyedül a jelmondatok alatt, Megbonthatatlan munkásegységet követel az egyik és hogy tartalma legyen a hőn áhított kívánságnak, a Szociáldemokrata párt példásan fegyelmezett nagyszámú küldöttsége is ott áll, hogy a tribünön ülő pártvezére, Szakasits Árpád elvtárshoz hasonlóan a Kommunistákkal együtt ünnepeljen és tegyen | fogadalmat a közösen elhatározott korszakot jelentő programm végrei hajtására. RÁKOSI BESZÉLNI KEZD I és mindjárt kiderül, hogy az önérzetes méltóság és a példás csend í mögött a nagyedmilliós tömegek milyen soha nem látott harci el1 szántsága feszül. Rákosi beszél és kijelentései, követeléseiben plasztikus kifejezést kap a magyar nép minden elmondott és sokszor elmondatlanul maradt ezernyi baja. De Rákosi nem a panaszos kisebbség hangján beszél, HANEM A JOGAIT KÖVETELŐ, MÉG ENNÉL IS TÖBB: A jogaiba lépő nép MEGBÍZÁSÁBÓL MONDJA EL A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT, AZ EGÉSZ MAGYAR MUNKÁSOSZTÁLY, HARCOS PROGRAMMJÁT, TESZ HITET A NÉPI DEMOKRÁCIA MELLETT, JELENTI BE A HARCOT A REAKCIÓ ELLEN, RENDÜLETLENÜL, megalkuvás nélkül, ha kell, a végsőkig. Ahogy kemény ökölcsapásként zúdulnak a jogos szemrehányások, vádak és követelések a reakciót a soraiban megtűrő Kisgazdapárt ellen úgy erősödik a hang, a minden parancs és irányítás nélküli önkéntelenül felszakadó tömegkövetelés a hatalmas tér minden szögletéből. " /