Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.

1946-11-03 / 44. szám

Megszűnik a cukorhiány (5.000 kg. cukrot kap Pápa Rövidesen városunkban is meg­szűnik a nagy cukorhiány. Érte­sülésünk szerint a közeljövőben 150 métermázsa cukor érkezik városunkba, amelyből jegyre ki­vétel nélkül; minden személy igé­nyelhet. Egésaséghét Pápán. Egészséges elveket csak egész­séges nemzet tud megvalósítani 1 Ezt a gondolatot tűzi Pápa váro­sának szabadművelődése zászló­jára, midőn nov. 3-9 napjain megrendezi az egészséghetet. A háború elmúlt. Romok, nyo­mortanyák, feslett erkölcsök, nél­külözés, fertőzés azonban ott set­tenkednek nyomában. A hadüze­net ezúttal ezeknek szól. A csa­ták élharcosai az orvosok, de a küzdelemben részt kell vennie a társadalom mihden tagjának. Ez­ért szóltunk az iskolák ifjúságá­hoz, hogy pályamunkáikkal rajz­ban, írásban sorakozzanak fel a jövőjükért folytatott küzdelem­hez. Ezért szólunk Pápa társadal­mához, hogy szenteljék a jelzett 7 napot a népegészség nagy gon­dolatának. Ezért kérünk és várunk mindenkit az egészséghétre, mely­nek műsorát alább adjuk: Megnyitót mond nov. 3-án, vasárnap d. e. 11 órakor a Jókai mozgóban Kerekes János pol­gármester. Előadást tart Dr. Cseh Szombaty László államtitkár és Dr. Fónyi: Az orvostudomány az emberiség szolgálatában. Zárószó: Dr. Biczók szabadműv. ü. v. Noy. 4-én, hétfőn 5 órakor a Jókai mozgóban Dr. Kalapos: A szív és vérkeringés megbetegedé­sei. Dr. Biczók: Sors és átörök­lés. Nov. 5-én, kedden léi 5-kor Perutz kultúrházban Dr. Veress: Mindenkit érhet baleset. Dr. Kö­tél: Küzdelem a gümőkór ellen. Nov. 6-án, szerdán 6 órakor a Corso mozgóban Dr. Edelényi : A szervezet és a modern gyó­gyászat harca a kórokozókkal. Dr. Donáth : Nemibetegségekről. Nov. 7-^n, csütörtökön 3 óra­kor a Jókai mozgóban Dr. Szik­lai : Csecsemővédelem, Dr. Kende: A nő, mint anya. Az előadások között felolvas­suk az ifjúság pályamunkáit, a lehetőség szerint filmeket muta­tunk be. Felhívás A városi adóhivatal felhívja az együttes kereseti és jövedelmiadó fizetésére kötelezett iparosok, ke­reskedők és szellemi foglalkozá­súakat, hogy a P. M. által előírt bejelentést 3 napon belül, — leg­későbben november 7-ig — {bír­ság terhe mellett tartoznak be­nyújtani. Ezen újabb bejelentést tekintet nélkül az eddigi osztály­basorozásra, minden adóköteles­nek be kell adni. Bejelentési nyomtatvány csak a városi adóhivatalnál kapható, ára 30 fillér. ember a maga gyenge anyagi eszközeivel sehogy sem tud meg­szerezni, de amelyek feltétlenül szükségesek a kultur embernek, tekintet nélkül, hogy fizikai, vagy szellemi foglalkozást űz. A vezetőség reméli, hogy ezen törekvésében a város közönségé­nél megertésre talál és felkéri a város közönségét, hogy minél na­gyobb számban lépjenek be a ta­gok sorába. A társaság helyiségei már most is naponként d. u. 5 órától kezdve nyitva vannak, ahol a belépési nyilatkozatok, tagdíjfizetésre stb. vonatkozólag a közönség és tag­jaink rendelkezésére állnak. Előre is közöljük, hogy a Nagy Októberi Forradalom 29 éves év­fordulója alkalmából a Corso mo­ziban november 6 án este emlék­ünnepélyt és táncmulatságot ren­dezünk. m o 9 O Nov. 2-3, Szombat-Vasárnap 0 A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság vezetősége nagy öröm­mel jelenti, hogy a székház kér­dése hosszas fáradozás után végre megoldást nyert. Széház céljaira sikerült megszerezni a Fő-utca sz. ház egész emeleti részét. A társaság vezetősége most azon feladat előtt áll, hogy a helyisé­geket a szükséges bútorokkal ellása és ezáltal használhaló álla­potba helyezze. Igen nagy feladat! De közös erőfeszítéssel még na­gyobb feladatokat is lehet végezni. Felkérünk azért mindenkit, tago­kat és a társaság barátait, hogy megfelelő támogatásukkal legye­nek a vezetőség segítségére, aki mindent elkövet, hogy a város kultur szórakozást és művelődési alkalmat kereső közönsége ké­nyelmes, meleg otthonra találjon a Székházban. Gondoskodás tör­ténik, hogy szórakozási lehetősé­gek tudományos és ismeretter­jesztő napilapok, hazai és kül­földi folyóiratok álljanak a tagok rendelkezésére, melyeket az egyes Olcsón és Jól ruházkodni Szekeresnél lehet La k29 Utc a Szekeres Sstván konfekció Sezlon, rekamiér, fotelok nagy választékban, olcsó árban, átalakítások, Javítások kedvexo részletfizetésre. Paplanok készítését és átdolgozását vállalom. Heimlich Sándor oaolanL >s es paplankészítő PÁPA, KOSSUTH LAJOS ÚTCA 9. SZÁM. Az MKP I—-p á r f n a p j a 0BMI91IKIIIHIIM A MKP szerda esti pártnap­jáu Pintér Sándor elvtárs és Polgár Gyula a NPP elnöke tartottak bel- és külpolitikai beszámolót. Emlékünnepély Pápa város Nemzeti Bi­zottsága és a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság f. hó 6-án este 6 órai kezdettel az „Októ­beri forradalom" 29. évfordulója alkalmából emlékestet rendez a Corso moziban. Mindenkit sze­retettel vár a _ vezetőség. Kovácsnál csak jót kaphat Mert olcsót kerestem, most a zsebem bánja. Oda a gépemnek, minden porcikája. Nem ülök én többé, olcsó, vacak gépre! dehogy ütöm magam össze, zöldre, kékre. Nem spórolok többé, nem eszem több mérget, megyek a Kovácshoz s veszek egy jó gépet. Kovács József kerékpár, rádió, alkatrészek raktára Veszprémi-út 35 Pápa m. város Szociálpolitikai Bizottságától, Felhívás Tanulók cipőellátása érdeké­ben a pápei cipöiparosok díjta­lanul vállalták egy-egy tanuló­nak a tanév alatt való cipő ja­pítását, Sok édesanya hálája kí­séri munkájukat, mellyel a tanu­lás legtöbb akadályát hárítják el. Kérjük a város jószívű közön­ségét, támogassa a cipöiparosok nemes tettét, adjon használt, javításra szoruló íejelésre alkal­mas cipőt, hogy mielőbb segít­hessünk, mert ezzel a tanítás zavartalanságát és rajta a magyar jövendőt támogatjuk. A fagyos télben segítsük a mezítlábes gyermekeket. Cipőket átveszik a városi ovoda-napközi otthonban a d. e. órákban: Korona u. 44. sz Pápa. 1946 október 29. Szociálpolitikai Bizottság, Magyar vígjáték! Ágról szakadt úrilány Főszereplők: Tolnai Klári, Hajmássy M. Toronyi, Kővári. Nov. 5-6. Kedd-Szerda Csupa izgalom! 225-űs KORVETT Amerikai tengerészfilm. Nov. 7-. 10. Csütörtöktől-Vasárnapig Amerikai világfilm! Ahol a tikkadt sivatag a hűs tenger ölébe hajlik és az új Európa az ősi Afrikából ölel­kezik, ez: Algír Főszereplők: Charles Boyer, Sigrid Gurie, Hedy Lammar. Minden előadáshoz gazdag kisérő műsor. JEGYELŐVÉTEL előadások alatt és telefon jegyrendelés 10—88­Helybeli előfizetésgyűjtésre jutányos alapon megbízottat ke­resünk. írásbeli ajanlatokat kér: „Uj Magyarország" kiadóhivatala, V. Honvéd-utca 10. Névmagyarosítás. Krausz Imre műszaki kereskedő, a Pörczi és Krausz cég beltagja nevét belügy­miniszteri engedéllyel „Kaszás"-ra változtatta át. J Gyorsan végezheti dolgát, ha kölcsönveszi „Kovács" kerékpárját KOVÁCS kerék párkölcsönző Pápa, Veszprémi-ut 35. Ugyanitt beszerezhetők: Kerékpárok, alkatrészek, kerék pá rgumik Í-MMM Bizalommal keresse fel üzletemet. FELHÍVJUK a nagyérdemű közönség szí­ves figyelmét, hogy fafeldolgozó üzemünket megindítottuk. Gatter (rönk­vágás) és szalagfűrészekkel bérfürészeléseket vállalunk, adott méretek szerint Szállító ládákat minden meny­nyiségben olcsón és pontosan szállítn nk. Fürésztelep : Muli Józset u. (volt Árok-u.) Korona-u. sarok Muli ElemérésBojta József t

Next

/
Thumbnails
Contents