Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-06-03 / 6. szám

Takarékpénztárak Oroszországban. Minden perc drága, ha az ember hazafelé tart. Természetesen vonat nem közlekedett, így hát gyalog indultam a hosszú útra. Azaz, hogy — csak gyalog indultam, mert az út három­negyed részét kocsin és autón tettem meg. Kiálltam az út közepére és megállítottam' egy porosz teherautót. Kézzel-lábbal mutogat­tam, hogy fel szeretnék ülni. Nagynehezen megt­értettek és intettek^ hogy üljek hátra. Nekem persze nem kellett több,, felugrottam. Hátul is ült egy orosz katona, de én észre sem vettejm hirtelen, mert egész behúzódott »a sarokba. Egy összehajtogatott ponyván ült és pokrócba volt csavarva a lába. Április eleje volt, de elég csípős szél fujt.. . Intett, hogy üljek le melléje és betakart engem is a pokrócával. Egy kis ideig szó nélkül intett, később azonban elkezdtünk gagyogni valamit, de sehogy sem értettük meg egymást. Egyszer csak eszembe jutott: hátha beszél németül? Megkérdeztem. Kiderült, hogy perfekt német, francia és beszél valamit an­golul is. Természetesen Oroszországról kezdtünk el beszélgetni. Milyen szeretettel, milyen lelkese­déssel beszélt hazájáról! Többek között szóba került a kereskedelem is. — Van Oroszországban kereskedelem? — Van. Csakhogy az ottani kereskedőt in­kább elosztónak lehetne nevezni. Az ő feladata az, hogy az árut a termelőtől a fogyasztóhoz juttassa, mégpedig a legrövidebb úton. Mert minél több kézen megy át az árú, .annál drá­gább lesz és a fogyasztó sokszor kétszer annyit fizét érte, mint ahogy a gyárból kijön. — Hát ez nálunk nem létezik ... ' — Takarékpénztáraik is vannak? Természetesen. Minden városban, sőt falvakban is. — Kölcsönt is ad ki a takarék? — Magánosoknak nem! A pénzt az állam termelésbe fekteti. Ezzel természetesen a dol­gozók termelését mozdítja elő. — És kinek van ott annyi pénze, hogy ta­karékba rakja? — A dolgozóknak. — Hát annyit keres egy munkás? — Még többet. Mert a fizetését nemcsak a kifizetett összeg jelent, hanem más juttatások is. Van aki minden hét végét üzeme nvaralójá,­ban töltheti. Évente egy hón^p fizetéses sza­badságot kap mindenki. Ilyenkor aztán kiveszi a bankból is a pénzét és még bensősépneselbbé teszi szanatóriumi vagy üdülő életét. Persze van aki nem |c!rre költi, hanem inkább ruhát vesz, vagy szebb bútort, modern|ebb rádiót, bun­dát, esetleg külön nyaralót építtet, vagy mift tudom,én ... — Minden embernek van takarékbetétje? — Dehogy. Vannak könnyelmű emberek is. Lusták vagy rosszul dolgoznak, ezeknek: nincs. — Mi történik azokkal az emberekkel, akik — születésüknél vagy más ^okoknál fogva — nem képesek megtermelni az átlagot? — Azok is megkapják létminimumot. A gyengébb testalkatúak annyi fizetést kapnak, hogy képesek legyenek erejüket visszaszerezve megtermelni az átlagot. — És a betegek? — Ingyenes orvosi kezelésben részesülnek és a gyógyszer sem kerül pénzbe. — Hogyan, hát azért egyáltalán nem k-efll fizetni? — Nem. Miért csodálkozik ezen? Van ott más is, amiért nem kell fizetni! A tanítás is ingyenes és a könyvtárak használatáért sem kell fizetni. A közüzemi szolgáltatások is csak fillé­rekbe kerülnek: víz, gáz, villany, rádió, telefon, posta, vasút stb. egész csekély összeget tesznek ki és a lakbér is legfeljebb a jövedelem 10 százaléka lehet. De van aki csak két százalékot fizet. Ezeknek a kötelezettségeknek igazán min­denki eleget tud tenni, még az is, akinjek ki-, sebb a jövedelme. Mert ilyen is van. De ezek­nek módjukban áll segíteni a sorsukon. És legf­többen segítenek is. A jövő biztonsága hajtja az embereket. — Derülátó a Szovjet ember? — Határozottan. Mindig az volt. Még a háború közepén is. Tudott nagyon igénytelein is lenni. Napi 18 órát is dolgoztak 1941 őszén és telén, mikor a németek betörtek az or|­szágba és nekik gépekkel együtt kellett vissza­vonulni. És most is megállják a helyüket, mi­kor a németek által lerombolt egész ország­részeket kell újjáépíteniük. Á kulturális és nevelő munka a Vörös Hadseregben. A kulturális és nevelő munka a Vörös Had­seregben kezdettől fogva szerves része a szovjet haderők katonai kiképzésének. Két oka van an­nak, amiért a Vörös Hadseregben oly nagy figyelmet szentelnek a kulturális és nevelő mun­kának. Az egyik az, hogy a Vörös "Hadsereg céljaiért csak az tud harcolni és feladatait csak az tudja teljesíteni, aki öntudatos, a feladatokat megértő katona vagy parancsnok. A második ok az amit a szovjet állam vezid'cői mindyj; hangsúlyoztak, hogy a modern háborúban, amely a motorok háborúja, a bonyolult és sok­féle technikával felszerelt hadseregben csak az tudja megállni a helyét, aki képzfett ember. Ez pedig megfelelő nevelő munkát igényei. Ezenkívül nyilvánvaló, hogy a modern háború­ban a katona harci szelleme akkora megpró­báltatásoknak van kitéve, hogy csak az a harcos küzdheti le őket, aki megfelelő kulturális szín­vonalra emelkedett, i A kulturális és nevelő munka a hadsereg­ben megfelelő helyet kap a katonai kiképzés tervében. A Vörös Hadsereg minden egysé­gében, kicsiben és nagyban, a katonák bizoi­nyos politikai ismereteket kapnak. Rendszere­sen értesülnek pl. az ország és a nemzetközi élet legfontosabb eseményeiről. A katonák mindennap politikai informá­ciót kapnak: rendszerint egy tiszt tart 10—15 perces előadást az aznapi újságok alapján. Ha valamely eseménynek nagyobb a je­lentősége, akkor tanulmányozás céljából kü­lön időt szabnak ki a kiképzési tervben. Ilyenkor rendszerint kisebb csoportokból köröket ala­kítanak a kérdés tanulmányozása céljából. Harcok idején az »agitátor« sokszor az el­lenség tüzében megy egyik harcostól a má­sikhoz és röviden tájékoztatja őket a fontosabb eseményről. A Szovjet Tudósító Iroda jelen r téseit minden csapatrészben mindennap köz­lik a katonákkal. Ha Sztálin marsall napipa^ rancsában megemlít valamilyen csapategységet, ezt a parancsot az illető csapategység minden harcosa előtt feltétlenül megbeszélik. E rend­szabályok eredmenyeképen a Vörös Hadsereg harcosa ismeri a legfontosabb bel- és kül­politikai eseményeket és felismeri a saját sze­repét és helyét a nagy Honvédő Háborúban. A Vörös Hadsereg harcosa egyéni érdekei fölé emelkedik és a fasiszta agresszió ellen harcoló demokratikus népek nagy családja tagjának érzi magát. Mindez fokozza a Vörös Hadsereg harci szellemét. Az említetteken kívül a Vörös Hadsereg­ben a kulturális munka még számos más mód­szere is meghonosodott. E módszerek közül né ;­melyek még a polgárháború idején alakul­tak ki. A polgárháború idején pl. a Vöirö,s Had­seregben az írni-olvasni nemtudók számaira számtalan tanfolyamot rendeztek. Ilyen tanfo­lyamokra most már persze nincs szükség. A szovjet katonák mind tudnak írni-olvasni, "több­ségük középiskolát is végzett és sokan felső is­kolát. Ez is azt bizonyítja, hogy a szovjet kor­mány az elmúlt évek alatt nagy kulturális munkát végzett. A Vörös Hadseregben azon­ban vannak másféle különböző körök és tanfo­lyamok. Egyesek szakembereket képeznek ki, pl. elektrotechnikusokat, telefonistákat, távirdá­szokat, traktoristákat, stb. A katonai szolgálat teljesítése után a szovjet katona ilyenformán bizonyos szakmában szakismereteket kap, ille­tőleg ha ebben a szakmában már dolgozott,, a hadseregben módjában van azokat tovább­fejleszteni. Az e fajtájú munka a háború alatt sem szűnt meg. Efféle tanfolyamok most is vannak és sikerrel működnek. A. Vörös Hadsereg minoen ezredének és hadosztályának "saját klubja van. A Vörös Had­sereg minden hadseregének és hadseregcsoport­jának saját külön palotája, »A Vörös Hadsereg Háza« van. Minden zászlóaljnak, századnak,, sőt szakasznak a kaszárnyában vagy állásaiban külön kiutalt helye van, ahol a kulturális munka folyik. Ott mindig van friss újság és mozgó | könvvtár. amelyet állandóan kiegészítenek. A legtöbbet olvasott könyvekre elői;egyzik az ol­vasási sorrendet. Ezekben a kulturális célokra kiielölt helviségekben van sakk,, dominó, van­nak hangszerek, stb. Az ezred- és hadosztályklubokban termé­szetesen rendes könyvtár van, zenekar működik, sokféle hangszer áll rendelkezésre. A klubban művészeti, dal- és színjátszó körök, sportcso­portok, stb. működnek. Mindez a szovjet ka­tonák öntevékenységén alapszik. Nagy közkedveltségnek örvend a mozi. A fronton gépkocsira szerelt mozik látogatják a csapategységeket. Szélesen elterjedt a Vörös Hadseregben a kulturális öntevékenység. Sok esetben itt tűn­nek fel az új tehetségek. Az egsségek öntevé­kenységi programmja az egység életével füg Jg össze és ezért mindig időszerű és érdekes. Vö­röskatonák verseiket olvassák fel, vöröskatona zeneszerzők dalaikat játsszák, szovjet katonák saját dalaikat éneklik, a díszleteket szintén szovjet katonák rajzolják, szovjet katonák tán­colnak. Időnként a különböző csapategységekből a legjobb zenészek, szavalók, táncosok, stb. elő­adásokat rendeznek. Ilyen módon a Vörös Had­seregben számtalan front-dalkör és tánccsoport jött létre. A Vörös Hadseifeg központi dal- és tánctársulatát, amelynek vezetője Alexandrov ta­nár, az egész ország ismeri. E társulat tagjai is régebben öntevékenységi körökben dolgoztak. A sportolók is rendeznek különböző tö­megjátékokat és »spartakiád«-okat (összesített versenyeket) a hadseregben, Télen a legked­veltebb sport a sielés, nyáron a futás, úszás és a torna. A hátországban a sportolás rendszere­sen folyik, de a fronton is működnek sporttal foglalkozó klubok, csoportok, stb. A frontot gyakran látogatják a szovjet művészet és tudomány legkiválóbb képviselői. A moszkvai művészek és tudományos munká­sok rendszeresen kiutaznak a frontra. Ezenkívül minden arcvonalon vannak állandó előadók, akik tényleges katonai szolgálatot teljesítenek. A háborúig sokan közülük tudományos munkát végeztek, egyetemi tanárok, docensek stb. voltak. A tisztek számára tiszti klubok működnek, melyek igen nagy munkát fejtenek ki. A Vörös Hadseregnek sokirányú kulturális és nevelő munkája meghozza a gyümölcsét. Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy ekkora kultúrális és nevelő munka nem folyik semilyen más hadseregben. Mindez annak az eredménye, hogy a szovjet kormány állandóan gondoskodik a Vörös Hadsereg kultúrális és nevelő munká­járól és rendszeresen ellenőrzi azt. Ez is nagy­mértékben hozzájárul azokhoz a nagyszerű győ­zelmekhez, melyeket a Vörös Hadsereg aratott és arat. Szergely Rosztovszky, a Vörös Hadsereg alezredese. Sopronkőhida kommunista martíqai. Vasárnap temették el Budapesten Bajcsy­Zsilinszky Endrének, a magyar szabadság egyik mártírhalált halt harcosának tetemét. Bajcsy­Zsilinszky Endrét a sopronkőhidai fegyházban végezték ki a Gestapo hóhérai. Meg kell itt em­lékeznünk a kommunistamozigalom három már­tírjáról is, akiket Bajcsy-Zsilinszky EndVével egy napon végeztek ki. Mind a hárman a Kom­munista Ifjúsági Szövetség aktív harcosai vol­tak. Legjobbjukat az illegális mozgalom »Pesti« néven ismerte, valódi nevét azonban még a Gestapo-pribékek kínzása alatt sem vallotta be. így nevét még ma sem tudjuk. Gesztler József — az ő nevét sem tudjuk pontosan, de ez a valószínű neve — nemrégiben került haza Fran­ciaországból, ahol az ottani illegális Kommu­nista Párt tagja volt. Mikor Magyarországra visszatért, megkereste a földalatti mozgalom kapcsolatait és az utolsó hónapokban a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség egyik legjobb harco­sává vált. Lebukása után páratlanul keményen viselkedett. Borzalmasan megkínozták, de nem vallotta be mozgalmi kapcsolatait, hiába talál­ták meg zsebében a KISz illegális sajtótermé<­keit, amit közvetlenül elfogatása £lőtt vett át mozgalmi vezetőjétől. !Pataky István és Kreutz Róbert mozgal­munk másik két hősi halottja. Azelőtt a vasasok

Next

/
Thumbnails
Contents