Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-06-10 / 7. szám

nyilvánulásainak sikerét is. Mind az énekkar? mind a szavalókórus elérte célját, amit az egyén gyenge hangja nem tudott kellőképein érzékeltetni, azt a tömegek ereje arculcsapás­ként dobta az emberek agytekervényie^jbe ... Ez volt az első komoly próbálkozás, amit nagyon sok fog még követni. Reméljük, hogy ezek a próbálkozások mindig tneghozzák a maguk eredményét: a haladóknak szellemi él­vezeten kívül erőt, segítséget, a reakciónak, a gáncsoskodóknak kellemetlen meglepetést, s nem utolsó sorban bosszúságot! A moszkvai rádió követeli: Kezdjék meg Szálasi bűnperét! A moszkvai rádió követeli a háborús bűnö­sök felkutatását és megbüntetését. „A magyaror­szági íöbünösök még mindig nem kerültek a Nép­bíróság elé, bár sokan közülük már a magyar ható­ságok kezében vannak. Miért nem lehet pl., a hír szerint, szövetségeskézre került háborús főbünös: Szálasi Ferenc ügyét letárgyalni? Miért nem foglalkozik a Népbíróság Szálasi Ferenc bünügyével ? Tudtunkkal a magyar perrendtartás ismer olyan rendelkezést, amely­nek értelmében a bűnöst in contumatiam — távollétében — is el lehet ítélni. Szálasi bünpö­rének nagy fontossága lenne, mert éles világot vetne mindazon rugókra és mozgató erőkre, amelyek a mai helyzetért felelősek. Szálasi bün­pere fényt derítene sok olyan ember ügyére is, aki mGst csendben meghúzódik, de közben vígan terjeszti a fasisztamérget. Szálasi bűn­ügyének tárgyalása bizonyos mértékben szín­vallásra kényszerítené azokat az áldemokratákat, akik szóban mindent helyeseinek, de tetteikben minden erővel hátráltatják a magyar demokráciát. Ez a folyamat megtisztítaná Magyarország ál­lami gépezetének legfőbb tisztségeit is, ahol híreink szerint olyan emberek is ülnek, akik a demokráciának ártani akarnak." HÍREK. — A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Pápai Szervezete június 10-én az ifjúság napján délelőtt 11 órakor nagygyű­lést tart a Főtéren. Műsor: 1. József Attila: Fiatal életek indulója, szavalat. 2. Az ifjúsághoz szól: Moravecz Imre egyetemi halig, MaDISz titkár. 3. Petőfi: A szabadsághoz, szavalat. 4. A munkásiíjúság nevében beszél: Tóth János kovácssegéd. 5. Népdalokat énekel a MaDISz éneklőcsoport. 6. A leányifjúság nevében beszél : Sipos Mariann líceumi tanuló. 7. Ady: Hábo­rog a sír, szavalat. Délután 3 órakor sport­bemutató a ligeti sportpályán. I. rész: Pápa város 1945. évi ifjúsági férfi és női atlétikai bajnoksága. II. rész: 1. Szertornabemutató: nyújtó, korlát, ló, bemutatja a MaDISz fiú tor­nászcsoportja. 2. Tornaparódia. 3. Orosz népi táncok vendégszereplőkkel. 4. Tor abemutató: gerenda és műszabadgyakorlatokkal, bemutatja a MaDISz leány tornás'zcsoportja. 5. Tréfás jelenet. 6. Magyar tánc, bemutatja MaDISz leánycsoport. Helyárak: Hely 10 P, II. hely 5 P, III. hely 3 P. Jegyek elővételben kaphatók a Hoffmann-cukrászdában (Fő-u. 2.) d. e. 11-ig, délután 5—7-ig. — Peyer Károly hazaérkezett. A Gestapo még a mult év márciusában elhurcolta Peyer Károly országgyűlési képviselőt. A mult év őszén elhurcolták Budapestről Mathausenba, ahonnan most érkezett haza. A német fogság­ban annyira legyengült, hogy most betegen fekszik lakásán, látogatókat sem fogadhat, de a párttal már felvette az. érintkezést. — Műkincseket szállítottak vissza Budapestre. A fővárosból menekülő nyilas banditák, különböző gyűjtemények műkincsei­nek egy részét Szentgotthárdra szállították, de azokat a Vörös Hadsereg gyors előnyomulása miatt tovább vinni nern tudták. A MKP szent­gotthárdi szervezete a milliós értékeket jelentő műkincseket lefoglalta és a pártszervezet helyi­ségében gondosan megőrizte Mihelyt lehetsé­gessé vált, elvtársaink értesítették a műkincsek hollétéről a MKP központját, ahonnan azonnal továbbították a hírt a kultuszminisztériumba. Értesülésünk szerint a minisztérium kiküldötté­nek szentgotthárdi pártszervezet vezetősége 18 láda különböző nemes porceilánt, öt nagy láda festményt — köztük világhírű műalkotásokat — és egy fából faragott antik szobrot adott át. — A világ zsidóságának harmadrésze elpusztult. Érdekes statisztikai adatokkal szol­gál a Palesztinában megjelenő „Davar" c. napi­lap a világ zsidóságának háborús veszteségei­ről. Ezek szerint a világ zsidóságának száma a háború előtt 17 millió volt, ebből 10 millió élt Európában. A németek által megszállt terü­leteken 7 millió zsidó élt, ebból 6 milliót ki­végeztek és elhurcoltak. A szövetséges csapa­tok bevonulása megszállott területekre, egy millió zsidót szabadított fel. Statisztikai adatok szerint tehát a világ zsidósága összlétszámának egyharmad részét veszítette el, a számban azon­ban a szövetséges államok hadseregeiben ka­tonai szolgálatot teljesített zsidó hősi halottak nincsenek benne. — Urnapi körmenetek. Hagyományos keretek között ünnepelte meg a város katolikus társadalma az Űrnapját. Többezer főnyi hívő 9 órakor ünnepi szent misét hallgatott a plébánia nagytemplomban, melyet Németh József apát­plébános celebrált nagy papi segédlettel. Utána példás rendben, áhítatos lélekkel vonultak a hívők a világ négy tája felé felállított oltárok­hoz, ahol az ünnepi szertartást hallgattak végig. Vasárnap reggel a ferenceseknél tartottak kör­menetet. — A Perutz-gyárban mult hó 31-én, Űrnapján tartották az üzemi bizottság titkos választását. A munkások részéről leadtak 8144 érvényes szavazatot. A tisztviselők részéről le­adtak 258 érvényes szavazatot, melyből a hat első lett a rendes, illetve a póttag. Az üzemi bizottság tisztikara a következőképpen alakult: Elnök: Kurbel Sándor, alelnök: Sági Gyula, jegyző: Fejes Sarolta. — Falukra hordták a lopott holmit. Szokatlanul nagy volt a népvándorlás heteken keresztül az országutakon. Először nem tudtuk, hogy mit jelentsen ez, a rendőrség azonban kiderítette, hogy lopottt ruhaneműeket, cipő, bakancs és más ruházati cikkeket hordtak ki falura, ahol megindult a esete üzlet. Szomorú, hogy ilyesmi előfordulhat akkor, amikor a leg­nagyobb összetartásra lenne szükség. — A háborús bűnösök első nemzet­közi listája. Az angol fővárosban csütörtökön megkezdődött a háborús bűnöket vizsgáló szövetségesközi bizottság értekezlete.,A bizott­ság elnöke megnyitó beszédében bejelentette, hogy eddig 2524 német, 110 olasz, 2 magyar, 17 bolgár, 2 albán és 2 román állampolgár került a háborús gonosztevők névjegyzékére. Hamarosan elérkezik a tárgyalások megkezdé­sének időpontja, hangoztatta sz elnök. Úgy érezzük, hogy érvényt fogunk szerezni az igaz­ságnak. Kérjük olvasóinkat, hogy akiknek bir­tokában van a 2. számú Pápai Néplap, szí­veskedjék Szerkesztőségünk címére eljuttatni, — Hirdetmény. A városi adóhivatal fel­hívja az adózók figyelmét, hogy aki az 1944. évi adóját még nem fizette be, a 16 697/1945. Pénzügyminiszteri rendelet értelmében f. évi június hó 30-áig ha kifizeti, 2%-os' kamat­térítésben részesül. — Ahol csatornát tisztogatnak a náci­párt tagjai. Bad Nauheimben a nácipárt tag­jait a csatornák és az utcák tisztítására hasz­nálják fel. — Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy 1: a pápai rendőrség, 2. a járásbíróság, 3. a közjegyzői hivatal, 4. az állami adóhivatal, 5. a járási főjegyzői hivatal (volt főszolgabiróság), 6. az állami földmérési felügyelőség (kataszteri hivatal), 7. az Országos Társadalombiztosító Intézet pápai pénztára, 8. a Pápa és Vidéke Ipartestület, 9. az Iparostanonc-iskola, 10. a Városi Nőipariskola, 11. a Női Kereskedelmi Szaktanfolyam és 12. a Kereskedelmi tanonc­iskola összes alkalmazottai igazolási tárgyalása folyó június hó 15-én 8 órakor kezdődik és tart folytatólagosan Pápa, Fő-utca 14. sz. alatt, I. emeleten. — Az igazolásra kerülők teljes névsora a városháza (Fő-utca 17.) földszintjén ki van függesztve, ott mindenki által megtekint­hető. Felhívom a lakosságot, hogy mindazok, akik az igazolás alá vont közalkalmazottaknak olyan magatartásáról vagy cselekedetéről tud­nak, amely a magyar nép érdekeit sértette vagy sérti, ezt és az erre vonatkozó bizonyítékot a bizottság elnökének, Limperger Istvánnak, Pápa, Fő-utca 14., I. emelet, vagy Kertsor-utca 27., szóban vagy írásban haladéktalanul jelentsék be. Az írásbeli bejelentés csak akkor vehető figyelembe, ha a bejelentő nevét és lakcímét is feltünteti. A szóbeli bejelentésről az elnök jegyzőkönyvet készíttet, melyet a bejelentés­tevőnek alá kell írnia. Az igazoló bizottságnak tett bejelentés esetében a bejelentő ellen ható­ság előtti rágalmazás vétsége miatt eljárást indítani nem lehet. Az igazolási ügyekben egyéb­ként dr. Huszár István városi tisztiügyész (Város­háza, I. em. 10. ajtó) ad teljes felvilágosítást. Pápa, 1945 június 6. Limperger István s. k.> igazoló bizottsági elnök. — Német hadifoglyok aknátlanítják a francia tengeri fürdőket. Mintegy 100 000 német hadifogoly tisztogatja az aknáktól a francia tengerparti üdülőhelyeket, ahol egy hónap alatt 54 gyermeket öltek meg a német tányéraknák. A rendkívüli nagy aknamezők felszedése körül­belül egy évet vesz igénybe. — Kincstári holmit vittek Pápadereske és Nyárád községekbe. Pápadereskéről és Nyárádról a reggelenként beérkezett munkások a laktanyában végezték napi munkájukat és este hazaérkezve nagy csomagokkal lepték meg az otthoniakat. Ezekben a csomagokban kincs­tári holmik voltak. Zubbonyokat, nadrágokat, bakancsokat, csizmákat szállítottak haza, ahol élénk üzleti forgalmat bonyolítottak le. Egyet ezek közül már el is fogott a rendőrség és a népbíróság elé való állításáig internálták. — Elpusztult Tokió ujságnegyede. A japán hírszolgálat jelentése szerint az elmúlt hét péntekén intézett légitámadás során kiégett Tokió ujságnegyede. A „Yomiuri Hocki" és a ,-,Tokió Sinbum" című lapok épületei földig le­égtek. Hírek Szovjetoroszországból. Szovjet tábornokok és tisztek kitün­tetése. A moszkvai lapok közlik a Szovjet­unió legfelsőbb tanácsa elnökségének rendele­tét, amely a Vörös Hadsereg több tábornoká­nak és tisztjének a „Szovjetunió hőse" címet adományozta. Sok tábornok és tiszt más ki­tüntetést kapott. Az utolsó három év alatt 19 új gyémánt­bányát fedeztek fel az Uraiban. 1944-ben sok­kal több gyémántot termeltek, mint 1941-ben, amely pedig rekordesztendő volt ezen a téren. Korda Sándor, a világhírű magyar film­rendező, befejezte Moszkvában Bűn és bűnhő­dés című grandiózus filmjét, amelyet Doszto­jevszkij regényéből készített. Korda Moszkvából Budapestre készül. A Donec-medence bányászai 200.000 köbméter vizet szivattyúztak ki a tönkretett bá­nyákból, hogy megindíthassák a termelést. A német hordák nyomán csak elpusztított sivár romok maradtak az egykor virágzó szénipari vidék központjaiban, de a szovjet munkás fe­gyelme és kutató munkája már 67 bányában indította meg a munkát. A Donec-medence egy ugrással ismét az élre állt és ma már a Szovjet­unióban a legtöbb szenet ismét a Donec­medence bányászai szolgáltatják. Ezerhatszáz méter magasságban épült fel a georgiai szovjetköztársaság legnagyobb vizierőmüve, a Kháin folyón. Ez az erőmű 100 megavatt áramot biztosít a köztársaságnak. Ezen kívül még 25 új vizierőművet létesítenek. Az odesszai növénytani intézet külön gyapottermelési kísérleti állomásokat szervezett. Ezeken középázsiai és egyiptomi gyapotfajták keresztezés útján Délukrajna éghajlatának meg­felelő, korántermő fajtákat tenyésztettek ki. A kísérleti állomások személyzetének sikerült a németek elől elrejteni ezeknek a fajtáknak a magvait. Húszéves a szovjetifjuság lapja, a Komm­szomolszkaja Pravda. A Szovjetunió csütörtö­kön közli Sztálin üdvözlő táviratát a szovjet­ifjúság központi lapjának jubileumára. „A Kommszomolszkaja Pravda a békés építő munka s a nagy honvédelmi háború évei alatt egy­aránt izzó lelkesedéssel buzdította a Szovjet­unió ifjúságát, hogy a haza érdekében önfel­áldozó munkát végezzen."

Next

/
Thumbnails
Contents