Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-05-13 / 37. szám

2. óiddal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 május 13. Á szociális termelőszövetkezetek alapszabályai. Közérdekű szolgálatot vélünk teljesíteni azzal, hogy e lap mai és következő számaiban folytatásokban közreadjuk a szocializált termelő-szövetkezetek pápai kerületére is érvényes országos alapszabályokat, amelyek a gazdaságok pénzügyei, a szövetkezetek szervezése tekintetében fontos és figyelemre méltó rendelkezéseket tartalmaznak. A szocializált gazdasagok pénzigétiylése és kezelése. 1. A kerületben fekvő egyes gazdaság fgényelhel pénzt. Napszámos, havibéres, időszaki munkások, vasúti fuvarok kifizetésére és 2000 korona erejéig bevásárlásokra. Pénzszükségletét tartozik a gazdaságot vezető tiszt aláírni és a gazdaság két bizalmi emberével láttamoztatni. Az így igényelt pénzszükségletét köteles mindig a hét ötödik napjáig a főintézőséghez bejelenteni; a főintéző pedig több ilyen kerület pénzügyeit összevonva, a járási felügyelőségtől kéri a pénz kiutalását. Kötelezi magát azonban 10 napon belül eredeti okmányokkal elszámolni a pénz hovafordításáról. A járási felügyelőség a felügyelete alá tartozó összes főintézőségek pénzigényeit egy összegben kéri a megyei (kerületi) központtól és ide 15 naponkénti összesített könyvkivonattal köteles el is számolni. Megyei (kerületi) központok rövid úton (teiefon, távirat; jeientik pénzszükségleteiket a budapesti országos gazdasági központnak azzal a kötelezettséggel, hogy minden hó 30-ig a kellő kivonatot és nyers mérleget beküldik az országos gazdasági központhoz. A megyei (kerületi) központok a székhelyükhöz legközelebb és legjobban fekvő pénzintézet utján kapják meg pénzszükségietüket, olyanformán, hogy a megyei (kerületi) főmegbizott tartozik kerületének egy havi pénzszükségletének előirányzatát a helyi szovjettel láttamoztatva beadni a budapesti országos központnak. Amely ezen az alapon intézkedik, hogy a kerület egy havi pénzszükséglete állandóan tartalékolva legyen. A Budapesten székelő országos központ a hó 5-ik napjáig könyvkivonatban mindent elszámol a pénzintézeti központnak, mégis fenntartja a pénzintézeti központ azt a jogát, hogy a pénz hovafordítását ügy a megyénél, mint a körzetekben revideálhassa és ellenőrizhesse. (Folytatjuk.) Rosenberger Hugó műszerész és villanyszerelési műhelye Korvin-utca 4. szám, Pápa (volt LŐwensteín-féle Usjt-üílet). Elvállal új villanyvilágítási és villanycsengő berendezéseket és ezek javítását, úgyszintén mindennemű gépek javítását, u. m.: varrógép, írógép, kerékpár, gramafon és ezekhez mindennemű alkatrész kapható. Kéri a közönség szives pártfogását. Házasságok tavasza. A legérdekesebb hivatalok közé tartozik most az anyakönyvi hivatal, mely a városháza egyik emeleti termében folytatja működését. Akármelyik hivatalba tekintünk most be, mindenütt sok a munka — a körömpiszkálási kiszorította az irodákból a proletárdiktatúra —, de talán egyik sem dicsekedhetik annyi munkával, mint az anyakönyvi hivatal. Egy idő óta, körülbelül a tanácsköztársaság megalakulásától kezdve, tömegesen keresik fe! a hivatalt a házasulók. Pápán azeiőtt egy hónapra legfeljebb 6—8 házasságkötés esett, volt rá eset, hogy csak 2—3, most pedig havonta 30—35 házasságot könyvelnek el a házassági anyakönyvben. 1917-ben egész év alatt 59 házasságkötés történt Pápán, mig 1919-ben négy hónap alatt 125. Nincs hét, hogy legalább 7—8-szor ne lássuk a városháza előtt a felszalagozott, felvirágozott fogatokat, melyek menyasszonyt és vőlegényt hoznak esküvőre. Ez a statisztika pedig legszebb bizonyítéka a felszabadulás, igazság és becsületesség győzedelmének. A polgári társadalomban a házasságkötés a legsúlyosabb terhek egyike volt. A jó Isten tudná csak megmondani, hogy miért házasodtak az emberek akkor, amikor még a házasság valóságos rabság volt. De hát az ősösztön keresztültört a mesterséges akadályokon s mégis házasodott mindenki — akinek muszáj volt. Hogy is volt a múltban ? A szellemi munkások proletariátusának először is végeérhetetlen tanulási éveken kellett keresztülvergődnie. Mire a fiatalember megszerezte a diplomát, vagy valami egyéb képesítést s mire a kilincselések hosszú létráján felkúszott a tőkéhez egy kis nyomorúságos állásért, akkorra az ifjúság aranykora már régen elszállt felette s bizony 30—35 éves kor felé lett csak „paiiintpcs". Addig várnia kelteit s raboskodnia abban a rettentő igában, amit az ösztön rárakott az idegeire, a vágyakozásaira. No mert hogy az ember nem lehet fából. A vágyak nyomában azonban szomorú betegségek vonultak fel, ezeknek a nemi betegségeknek a gyógyítása is hosszú időt vett igénybe s csak mikor már ezeken is túl volt, félig-meddig megemberesedett, jó állása is volt, akkor gondolhatott csak a szellemi munkás elemi emberi jogainak érvényesítésére, a házasságkötésre. Évtizedekig elküzködhettek, mig a leányos apák által megkövetelt fényes exisztenciát, a házassághoz vezető útlevelet fel tudták mutatni. De hányan voltak, akiknek ez sohasem sikerült s maradtak lump agglegények, nyomorgó kávéháztöltelékek — később lettek ápolatlan tüdővészesek, akiknek öregkorukra nem volt senkijök, aki gondjukat viselte volna. Az ipari munkás házasságkötése is mindig a pénzkérdésbe ütközött bele. A segédnek önállósítania kellett magát, műhelyt kellett berendeznie, mert anélkül nem léphetett be a férjek ármádiájába. A gyári munkásnak is | keserves nélkülözések árán kellett gyüjtö} getnie a filléreket, hogy valamikor egy kis > nyomorúságos bútorra valója legyen, ha majd ! családot akar alapítani. Mennyi gond, mennyi keserűség, mennyi leküzdhetetlen nehézség szakadt rájuk. És addig a szenvedés, a ; prostitúció, a vérbaj, azután áz átok és bűn volt a fiatalember kísérője. S a nők? ... Szegények, férjhez mentek, : mert nem akarták viselni az örökös leányság szomorú keresztjét, mert féltek attól az elhagyatottságtól, támasztalanságtól, ami a vénlánynak jutott ki. Eladó lányoknak hftták őket s valóban a legtöbbet ígérőnek adták el őket, annak, aki vagyonban, exisztenciában a legtöbbet ígérte értük. Nem az embert nézték, nem az egyéniséget, a szive jóságát, a lelke finomságát, hanem nézték a ruháit, a rangját, a fizetését, a vagyonát. Szegény kis polgári szüzek, akik nem gazdagnak születtek, de gyakran kerültek utálatos farkasok kezei közé, szegény kis munkáslányok, kik a szegénységük miatt nem mehettek férjhez, de gyakran kerültek lelkiismeretlen kéjencek hálójába a tapasztalatlanságuk, tudatlanságuk, meg a nyomorúságuk miatt a legszebb ösztöneik rút kihasználására. A hozománygyüjtésben kimerült apák megutáltak mindent, ami a szerelemmel és házassággal van összefüggésben: kesernyés szülők, kiszáradt menyasszony és érdekeket hajszoló fásult, szenvedélyteien vőlegény — ez volt a polgári házasság. A szerelemnek nem jutott szerep ebben a házasságban, a szerelem, ó, az igen végső rangú kérdés volt, csak a pénz, a pénz, a rang, a fizetés volt fontos. S kihajtott belőle a meg nem értett, egymáshoz nem való házastársak szomorú vergődése, az ellenségeskedő, gyűlölködő, veszekedő férj és feleség nyomorúságos golgotája. S ime most, a proletárszellem első hullámára, a polgári rend eltűnése nyomán, egyszerre mintegy diadalmasan, hatalmas erővel virágba szökik a házasságok tavasza. Mert mi más volna ez a házasodási mozgalom, mint a felszabadulás jele, évezredes rabságból való felszabadulásé, amely már legelső jelentkezése alkalmával meglepő arányokban nyilvánul. Az, hogy most sokan házasodnak, a szociálista világrend igazságosságának és megdönthetetlenségének legpompásabb bizonyítéka. Az az államforma, az a társadalmi rend, amelyben az egyének boldogsága jobban biztosítva van, jobb, inint a másik. Ezen nincs mit vitatkozni. Az anyakönyvi hivatal szerény termében a világszellem újjászületésének egyik legfontosabb fejezete történik. A házasságok tavasza az emberiség tavaszát jelenti. j)ivatlevél *! " " * -—*— Kedves Asszonyom, én nem vitatom e! Magácskától a jóigyekezetet, de higyje él nekem, nem az az igazi divat, hogy ezüstnyelű lovaglópálcával jön ki az esti korzóra — úgy sincs arra szüksége, hiszen sohasem ül lóra —, de még az sem igazi divat, hogy a kis dakszli kutyáját viszi az ölében s azzal sétálgat szörnyű irigységet keltve, — úgyis megbánja majd, ha egyszer a kis dakszli megtalál feledkezni ott az ölében arról, hogy őt is nevelték valaha. Látja, Asszonyom, milyen szép a május, milyen forró a napsugár, milyen lombos a fa, milyen piros a virág s — nekem mégis szomorúság ütött tanyát a szivemben, mert azt kellett konstatálnom, hogy Magácska nem tud arról, hogy mi az igazi divat. Egy üzletbe tértem be, Asszonyom s — mondanom se kell —, végtelenül boldog voltam, hogy Magácskát találtam ott. De aztán elhiheti, azt se tudtam hamarjában, hogy jobbra szédüljek-e, vagy balra, mikor láttam, hogy csupa ropogós tiz koronásokkal fizet a vásárolt holmikért. Asszonyom, az ajkamra fagyott a mosoly, nem tudtam szólni a rémülettől s haza kellett rohannom, hogy hidegvizes borogatást tegyek a tüzes homlokomra, mert olyan minősíthetetlen könnyelműséget, mint amilyent Ön produkált, szívdobogás, ájulás és gutaütés nélkül nehéz végignézni. — Szegény szép kis Asszonyom, tudom én, hogy Magácska nem akart roszszat, csak nem tudja még, hogy az egy, két, tiz és Iwsz koronásokat jobban keli most félteni, mint a lelke üdvösségét, jobban kell rejtegetni, mint a legmegbocsáthatatlanabb szépséghibáját, jobban kell titkolni, dugni mindennél, de mindennél, mert — ez a divat tört most ki Pápán. Asszonyom, a fent-tiszteit pénzeket összegyűjteni, halálosan titkos zár alá rejteni, ráülni, éjféli csendben néha előszedni, rajongó hódolattal simogatni, a tiszteletükre szentelt gyertyát gyújtani, előttük leborulni, csókolni, imádni, néha-néha tejben és vajban