Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-03-19 / 19. szám

1919 március 19. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oida!. hatalmuk a letűnt kor csatlósainak, hogy pressziójukkal a saját akaratukat kenyérkereset elvesztése fenyegetésével rákényszeríthették az alantos hivatalnok társaikra, részben már eltűntek s nagy részük el fog tűnni az új forradalmi Magyarországban. Nincs mitől tartania senkinek sem, ki kötelességét lelkiis­meretes hazafiúi tudással iparkodik a megszületett magyar népköztársaság hasznára betölteni. Védelmet, bizton­ságot, megélhetést, jólétet teremt a szociáldemokrata párt; ne legyünk rövidlátók, ne legyünk elfogultak és előítélettel azzal a párttal szemben, mely irányeszméjével, az Egyenlőség, Testvériség, a legszeebb s legmagasz­tosabb krisztusi tant hirdeti és anyagi s társadalmi helyzetünk javítását óhajtja és érte küzd. Csatlakozzunk munkás­testvéreink táborához, a szociáldemo­krata pártba, melynek hatalmas szer­vezetében összes érdekeink védelmét és kielégítését biztosíthatjuk magunk­nak. összes érdekeink elnyerhetésére biztosítanak s segítenek bennünket. Varga György magyar dohánygyári tisztviselő. Izgalmas napok. Midőn a Munkás Újság csütörtöki rendkívüli kiadása' megjelent, azt hit­tük, hogy le fog csillapulni az izga­lom és újra csend, nyugalom lessz városunkban. Sajnos, nem így volt. Az izgalom ma is még teljes és ha riportunk nem lessz a mai számban valami részletes, ezt éppen ennek a ténynek kell be­tudni. Péntek este kezdődött a dráma második felvonása. Duhaj felsővárosi legények nem átal­lották beverni egy elvtársunk lakásá­nak ablakait. A szövőgyári munkás­házban történt ez, valamint az is, hogy belőttek egy elvtárs lakásába, és csak a véletlennek lehet köszönni azt, hogy ott nem esett áldozat. Szombat este sajnos a dráma harmadik felvonásá­hoz értünk, de erről a vizsgálat be­fejezése előtt csak annyit, hogy bizony a felsővárosi olvasókörnek három ha­lottja és két sebesültje lett. Mi azonban tanúsíthatjuk azt, hogy az alaptalanul vádolt karhatalmi szá­zad ott is a rendet igyekezett fenntar­tani és minden igyekezetével azon volt, hogy a további bajoknak elejét vegye. A fővárosi lapokat lelkiismeretlenül és tévesen informálták. Ezt kötelessé­günk leszögezni. Vasárnap délután a szociáldemok­rata párt felvonulás helyett össz­munkás értekezletet tartott. Izgalmas volt a hangulat ás bizony a végrehajtó bizottságnak nagy munká­jába került a zaklatott kedélyeket le­csillapítani és a felvonulásról munkás­társainkat lebeszélni. HÍREK. Előfizetési felhívás! Kérjük mindazon előfizetőinket, kik­nek előfizetése március 15-én lejárt, hogy azt saját érdekükben mielőbb újítsák meg, hogy a lapot akadály­talanul tovább is küldhessük címükre. A nyomdász elvtársak állásfoglalása a rágalmazó sajtó ellen. A nyomdász elvtársak e hó 18-án tartott ülésükön a következő határozatot hozták és küldötték meg a helybeli összes lapok szerkesztőségei­nek : A pápai könyvnyomdai alkalmazottak szabadszervezete folyó hó 18-án tartott ülé­sén kimondotta, hogy mindazoknak a köz­leményeknek, amelyek a népköztársaságot támadják s nyíltan vagy burkoltan ellen­forradalmi célokat szolgálnak, vagy pedig a szociáldemokrata pártot és munkásságot rágalmazzák, igaztalan vádakkai illetik, — a kiszedését és kinyomását megtagadja, nem akarván a nép félrevezetéséhez vak eszközül szolgálni. Amikor azonban a pápai könyv­nyomdai alkalmazottak a városunkban elő­fordult szomorú események indokán eme hatá­rozatukat meghozták, kijelentik, hogy távolról sem akarják az igazi sajtószabadságot és az i újságok kritikai jogát korlátozni, csak a sajtó szabadossága elé óhajtanak akadályt állítani; mert amennyire a nemes értelemben vett sajtó­szabadság éltető lelke a közéletnek, ép any­nyira káros annak a sajtónak a munkája, amely a mai rendkívül izgalmas időkben a vallásfelekezeti viszály, a rágalmak, hazug­ságok üszkét dobja bele a társadalomba és veszélyezteti a népköztársaságot, a forradalom értékes vívmányait. Kimondotta az ülés, hogy e határozatát miheztartás végett a helybeli összes lapok szerkesztőségeivel jegyzőkönyvi kivonaton közli. A Munkástanács folyó hó 18-án tartott ülésén sajnálatát fejezte ki a szombat este lezajlott gyászos események felett és leg­mélyebb- részvétét az áldozatul esett prole­tárok iránt. Követelte a vizsgálat lefolytatását és a bűnösök megbüntetését. Megállapította, hogy bár a szociálista pártvezetőség többször és erélyesen követelte a főispán-kormány­biztostól, hogy Tihanyit és Zsilavit, kik semmi eszköztől vissza nem riadó féktelen és ellenforradalmi izgatásaikkal a város bei­békéjét állandóan veszélyeztették és vég­eredményben a szombaton történt gyászos események kirobbanására vezettek, tegye ártalmatlanná, a kormánybiztos ez irányban célravezető intézkedéseket nem tett. Tekin­tettel ezen körülményre, a Munkástanács elhatározta, hogy dr. Rainprecht Antal fő­ispán-kormánybiztos lemondását követeli és kéri a kormányt, hogy a város és a járás területére egy szociálista kormánybiztost küldjön ki. A Munkástanács ezen kérésének kisürgetése céljából egy három-tagu küldött­séget választott, mely már az éjjel folyamán Budapestre utazott. A Munkástanács elhatá- i rozta, hogy tekintettel azon körülményre, miszerint városunknak Veszprémmel, a megye székhelyével való közlekedési viszonyai na­gyon rosszak, hogy a lakosságnak semmiféle érzelmi vagy gazdasági közössége Veszprém városával nincs, ellenben minden érdekünk, szimpátiánk a kultura tekintetében is sokkal magasabb fokon álló Győr felé huz ben­nünket, a kormánybiztos ügyében eljáró küldöttség a Munkástanácsnak azon kérését is tolmácsolja a belügyi kormánynál, hogy teljesítse a város és"a járás lakosságának azon évtizedes óhaját, hogy Pápa és a pápai járás közigazgatásilag és törvénykezésiig Győrmegyéhez csatoltassék. Sarudy György felszólalására elhatározta a Munkástanács, hogy felkéri a Néptanácsot, hogy a váro­sunk területén levő összes felekezeti elemi iskolát és óvodát az iskolaszék hatásköre alá rendelje. A Munkások Fogyasztási Szö­vetkezetére vonatkozólag elhatározta a Mun­kástanács, hogy pályázatot hirdet az ügy­vezető-igazgatói állásra, kinek a megbízható­ságon, szakértelmen kivül kaucióval is kell rendelkezni. Utasítja a szakszervezeteket, jegyeztessenek minél sürgősebben tagjaik útján részvényeket, hogy tájékozva legyen a jegyzendő tőke nagysága felől. A téglagyári munkások szakszerve­zete Busa Antal útján 128 koronát juttatott a választási alapra. Fodor, mezőlaki ref. pap figyelmébe! Tisztelendőségedet felhívjuk, hogy a gyufa nem gyermek kezébe való, ha már sehogysem tud megbarátkozni a mai helyzettel, legalább kímélje meg magát és minket is önérzetes szervezett munkásokat, hogy ilyen kifejezé­seket ne igen használjon, mert ha mi, ön­tudatos szociáldemokraták nem állnánk a helyzet magaslatán, önök máma nem ócsá­rolják és rágalmazzák az öntudatos munkás­ságot. Tehát újból: a gyufa nem gyermek kezébe való! A katonák estélye, — mely a járványos betegség miatt elhalasztatott — március hó 29-én lesz a Griff-ben. Elveszett pénztárca. Egy kis fiú elvesz­tett a Jókai Mór utcában egy pénztárcát 200 korona tartalommal. Kérjük a becsületes megtalálót, — a szegény 10 tagú családapa nevében —, hogy juttassa azt a pártirodába vagy a városházára. SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET. Szombaton mutatta be színtársulatunk a szezón legsikerültebb operett-újdonságát, a „Pillangó főhadnagy"-ot. A darab meséje ugyan nem sokat" mondó, de muzsikája könnyed, dallamos, és sok szép éneke közül nem egy hamarosan el fog terjedni a nép körében. Az előadás kitűnő volt. Dalnoky Tessza, Kovácsics Margit, Máté és a komi­kumot nagyszerűen .képviselő Vajda elisme­résre méltó igyekezettel működtek közre az előadás sikerén. De az előadás főtényezője mégis a címszereplő Császár Gyula volt, aki kitűnő játéka mellett pompás baritonján elő­adott énekszámaival is nagy hatást keltett. Sajna, Kállay Jolán rekedtsége miatt nem léphetett fel, pedig még csak ekkor dombo­rodott volna ki igazán, hogy mily értékes dalok vannak a fővárosban is állandóan mű­soron levő e kedves operettben, amelyet nálunk négyszer egymásután játszottak. — A szom­bati, sajnálatos események folytán életbe­léptetett hatósági intézkedések következtében a színielőadások esti 7 óra helyett délután fél 5 órakor kezdődtek, mától fogva pedig a délutáni előadások 3 órakor, az esti elő­adások 6 órakor kezdődnek. A varrónők estélye folyó hó 22-én lessz megtartva. A megváltott jegyek érvényesek. Az estély érdekességét az is előmozdítja, hogy egész este hölgyválasz lessz. SZAKMOZGALOM. Az összes szakszervezeteket felhívjuk, hogy mielőbb tartsanak taggyűléseket, ennek idejéről a párttitkárságot értesítsék. Szóno­kot a végrehajtó-bizottság fog küldeni. A vidéki szakszervezetek jólteszik, ha előre bejelentik jövetelüket, hogy megfelelő gyűlési helyről gondoskodhassunk.

Next

/
Thumbnails
Contents