Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-03-09 / 16. szám

2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 március 56. Magyarországban a természetnek rendkívüli dúsan terített asztala van. Az asztal mellett ott látjuk a kevésszámú, dé szorosan egymás mellett ülő kizsákmányoló osztály tagjait, amint az egyik kézzel gépiesen tömik a gyomrukat a természet kincseivel, a másik kézzel az asztalt görcsösen fogják s lábaikkal hatalmasakat rúgnak az asztal mellett álló szervezett munkásosztály felé. Az asztaltól távol, a lakmározók és a szervezett munkásosztály mögött messze, a szervezetlen munkások ácsorognak még, kik öntudatra nem ébredve, lesik és örülnek, ha csontdarab vagy ételmaradék hull közéjük, hogy azon egymás között tülekedhessenek és marakodhassanak. A szervezett munkások harci sikereik következtében ott vannak már közvetlen az asztal mellett. Ök már ráncigálják a lakmározó kizsákmányolókat, akik most is egyre azt ordítják feléjük: „Aki nem dolgozik, az ne is egyék". Ez a diszes társaság évekkel ezelőtt, amikor még mi, szervezett munkások is az asztaltól távol állók között tülekedtünk a közénk dobott falatért, akkor is a fentemlíiett jelszót kiabálta felénk, de még nem rugkapálódzott annyira, mert dacára, hogy 14—-15 órát töltöttünk hidegben-melegben, szélben-esŐben, egészségtelen, bűzös műhelyekben nehéz munkával, mégsem mertünk az asztal közelébe menni, hanem csak a szervezetlen munkások között szerteszét oszolva lesttík a maradékot, mint a cápa az áldozatát. Végre ütött az óra, feleszméltünk. Láttuk, hogy ők, a vigan lakmározók, sohasem dolgoztak, és csak velünk dolgoztattak. A szentírás igéje nem lett náluk testté, csak nálunk, mert ha nem dolgoztunk, tényleg csak mi koplaltunk. Kezdjük tehát megérteni, hogy miért ijedtek meg és félnek az eddig vigan lakmározók, mikor mi munkások is követeljük: Aki nem dolgozik, az ne is egyék! (Folytatjuk.) Torma Lajos. A ker. szoc. párt, kisgazdapárt és T. A Népíanácsnak mult hó 24-én tartott ülése után a ker. szoc. párt két vezető tagja pártunk néhány tagjával beszélgetve, azt az ajánlatot tette, hogy mérsékelje mindkét párt úgy a sajtóban, mint a közéletben a jelenleg használt éles hangot. Ottlevő elvtársaink nyiltan kijelentették, hogy ezen ajánlat elfogadását nagyban akadályozza a ker. szoc. párt egy pár vezetőíagjának, különösen T.-nak felháborító harcmodora. Erre azt felelték a ker. szoc. tagok, hogy T. egyáltalán nem képviseli a pártot, nem is kedvelt tagja a" pártnak és rajta lesznek, hogy ezen akadály az útból elháríttassék. Ezen beszélgetés után elég naivak voltunk azt hinni, hogy a P. és V., mint a ker. szoc. párt hivatalos lapja, tárgyilagos, elvi alapon fog ellenünk küzdeni. De mit látunk? Azt, hogy T. most már két cikkben ontja magából szennyes hazugságait és rágalmait. Azzal a rágalmával, hogy az Apostolnyomda megtámadásánál a Népszava azt ordította, hogy úgy kell neki, — nem is érdemes foglalkozni. Minden Népszava olvasó és így biztosan ő is olvasta, hogy a Népszava a legszigorúbban eliiélte azt a merényletet és tiltakozott minden ilynemű merénylet ellen. Egy másik hazugságát is egyszerűen csak le akarom szögezni, azt t. i., hogy bár a kér. szoc. párt önkényt csatlakozott a február 22-iki sztrájkhoz, amint az a P. és V. mult lapszámának „Demonstratív pártgyülés" híréből is kitűnik, T. mégis azt irja, hogy mi, szociálisták segítségért szaladtunk a ker. szoc. párthoz. Lehet, hogy T. ezt szeretné, de mint a Munkás Újság mult számában már megirta, ennyire sohasem fogunk iealjasodni. Legjellemzőbb azonban T.-ra az a módszer, mellyel a kommunistákat, kik ellen pártja is nyiltan állást foglalt, kezeli. Eltekintve attól, hogy már Becsey elvtársat is kommunistának mondja (Ti úgy látszik, képtelen igazat mondani) T. legmagasabb pártfogásáról biztosítja a kommunistákat. Őri áll a kommunisták igaz és szent joga mellett, az ellenük irányuló zsarnokságot és terrort nem türi és csak arra kéri őket, hogy a rubelek ás hadimilliomokért ne az igaz — magyar vért (már mint a T. urékét) áruiják el. A régi*pápák módszere szerint általános bűnbocsánatot hirdet a keresztes vitézeknek, még ha rablók és gyilkosok voltak is azok. És ez az alak, kire már számtalanszor rábizonyítottuk, hogy hazudik és rágalmaz, aki állandóan csak gyűlölködést hint maga körül, pap létére kereszténynek és magyarnak meri magát nevezni. Munkástársaim, a ker. szoc. pártnak ez a sötét alak a fővezére! De nemcsak a P. és V., hanem a ker. szoc. párt és a vele szövetkezett kisgazdapárt is kimutatta e héten megjelent felhívásában, — melyben teljesen azonosították magukat T. elveivel és harcmodorával — a foga fehérét. Mi csak örülünk annak, hogy ezen pártok végre levetették álarcukat és egész reákciós mivoltukban bemutatkoztak. Örömmel, a legfrisebb harcikészséggel vesszük fel a harcot a magukat most már nyiltan is antiszociáldemokratáknak valló társaság ellen és el vagyunk tökélve, hogy minden rendelkezésünkre álló erővel letörjük azt a bandát, melynek fegyvere a hazugság, rágalom és a gyűlölet és amely a keresztény és magyarság magasztos fogalmát megbecsteleníti csak azért, hogy ezekkel a jelszavakkal visszaélve reákciós táborukban megtarthassák az általuk még a régi rezsim idejében elbutítottak tömegét. A forradalmi eszményeket mi juttattuk diadalfa, a dolgozó embriséget mi szabadítottuk fel az évezredes jogtalanság és gazdadasági elnyomatás alól, mi, szociáldemokraták és nem a forradalom megvívásakor meglapúló pókok és kisgazdák, | mi juttattuk a munkásokat emberséges i munkabérekhez és a földnélküiieket | földhöz! Ezeket a vívmányokat meg fogjuk védeni a pokol minden ördöge ellen még akkor is, ha száz csuhát ölt mindegyik magára! Feihivás! Munkások! Elvtársak! A választások anyagi erőnk óriási megfeszítését kívánják. Gyűjteni kell a választó-alapra. Mindenki adakozzon. Győjtőivek átvehetők a Párttitkárságon! PANASZKÖNYV. A reákciósok még mindig nyilvánosan működnek a közélet terén. Szabadjon e mondat igazságát egy rövid példával illusztrálnom. A forradalom első napjai óta naponta felkeresem a helybeli lakásügyi hivatalt, ahol érdeklődőm üres helyiség iránt, bejelentem igényemet egy-egy helyiségre, melyben mint hazatért katona iparomat a munkakeresletnek megfelelően folytatni szeretném. Néhányszor hivatalos tárgyaláson j? volUfif helyiség rekviráltatás céljából eredménytelenül anélkül, hogy a lakásügyi bizottság negatív határozatát az igazságnak megfelelően megindokoltnak tartanám. Az ítéletbe mindannyiszor belenyugodtam, mert Sokrates szerint, arra tanítottak bennünket az iskolában. (T. i., amikor Sokratesfc a birák halálra ítélték, amely ítéletet saját magának kellett a börtönben, egy méreggel telített kehely tartalmának kiürítése által végrehajtani, s az ítélet végrehajtása előtt őt az anyagi javakban gazdag barátja, Kriton a siker teljes reményével megszöktetni akarta, imigyen nyilatkozott: „egy igazságtalan felsőbb testület rendelkezéseibe is bele keli nyugodnunk, tanítsátok erre az utókort!") Úgy-e megtalálja a nyájas olvasó a szatirikus vonást abban a kijelentésemben, hogy belenyugodtam ?! No, de hadd keressem fel magamat, aki helyiséget keresve, rovom az utcákat, a lakáshivatalt s viszont és közben eme kérdésszerű gondolat foglalkoztat: „Miért is nem lehet a jogilag lerekviráiható helyiségeket lerekviráltatni ? Pechem van tán ? Egy kicsit sirnom, könyörögnöm, fenyegetnem kellene? Letagadnom milyen hitvalláshoz tartozónak neveztek el az emberek ?,.. Vagy talán ékesebb hangon kellene zengenem a t. lakásügyi bizottság b. színe előtt?!... Oh! miért is van, hogy mi, prózai, munkás, közérték termelő emberek nem vagyunk felruházva egy kis isteni szikrával, egy kevés pszihológiai érzékkel, hogy beletekinthetnénk e titkos diplomaták lelkébe, hogy az egoizmusuk párnájával kibélelt agysejtjeik szüleményeivel reáiisan gondolkodó agyaink mint egy mágnetikus erő segélyével érintkezésbe léphetne?! Oh, miért is van ez így ? Miért ?... S így folyton a nem találó feleletek élénk variációjával lebeg előttem e megoldatlan kérdés. Közben újra a lakáshivatalhoz érek.