Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-03-02 / 14. szám

2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 március 48. gására neveli az egyént. Ez a tudat fogja szabályozni a társadalom egyéneinek egymáshoz való viszonyát és ez fogja a poigári rendet szilárd alapokra fektetni és kiküszöbölni az önbíráskodás vágyát, a gyűlölködést és irigykedést. Az egyenlő elbírálás tudata. Egy van mindenek fölött: a törvény! A törvény, mely előtt mindenki egyenlő, mely nem ismer rangot, összeköttetést, barátságot, atyafiságot, mint ahogy eddig volt. De mivel most már nincs így, hát elő azokkal a kicsinyekkel is. Elő a Szeőke Bálintokkal, akik ezernyi embert össze-vissza pofoztak és küldtek személyes bosszúból ki a halálba olyanokat, akik kis és nagy panamáik, emberteienségeik ellen szót is mertek emelni. Elő a bűntársakkal, akik segédkeztek ezekben a bestiálitásokban. Hány ilyen Szeőke Bálintja van a hadseregnek ma is! Ezek a forradalomban izzóvá vált porondról, amelyben addig mint korlátlan urak és félistenek berzenkedtek, a pulykakasok tavaszi pöffeszkedő, felfuvalkodó, kéjmámoros, nevetségesen buta nekilendüléseit a megszeppent közönség előtt produkálták, — ezek elmenekültek a nagy tömeg közé, az ismeretlenség homályában meghúzódni és titokban, ismeretlenül szőnek terveket. Elő azokkal, akik ezeknek a fényes alakoknak titkos árverésein, manipulációin segédkeztek. Ezek a Szeőkék ma Budapesten a lóértékesítő bizottságokban elnökösködnek, vagy más alkalmazásokban húzzák büntetlenül a népköztársaság fizetését, vagy a hadügyminisztériumban kuksolnak és rendelkeznek, referálnak, pártfogolnak. Hát a kétszinüek tömege! Akik a laktanyákban máskép, a tisztiétkezdékben, kávéházakban, Movék-ban megint máskép beszélnek és cselekszenek. Ezek a képmutatók, a Janus pofájuak. Hányan mondták közülük, miközben fennlevő hasonszőrű társaik támogatásával a még ma is igen kényelmesnek berendezett létfentartó szolgálatba visszacsempészték magukat: „csak azért szolgálok tovább, hogy megbosszulhassam magam; hogy pofonokban visszafizessek". Elő a harctéri bestiákkal, a botoztatókkal, a döglött lóhúst etetőkkel, az akadályok elé kikötöztetőkkel, az ukrániai harácsolókkai. A kicsinyeket is! Csak a rangjuk volt ezeknek kicsiny, meg az üzleti, vagy egyéb érdekkörük, de gazságaik feketesége úgy beleolvadt a nagyobbak gazságainak feketeségébe, mint beleolvad az éj sötétjébe egy bűzhödt gödör sötétsége. Nem bosszú kell, hanem megtorlás, példaadás, igazságosztás. Lássa mindenki, hogy le a legalsó fokig nem lehet senki ma azon a polcon, melyet a forradalomig embertelenül töltött be. Menjenek másfelé, bújjanak el és dolgozzanak. A nép adója és munkája nem arravaló ma már, hogy őket eltartsa! A kicsinyeket is! A kicsinyeket is! P. M. Lóvátett kisgazdapárt. Szóvá kell tennem, miszerint főtörekvésem az volt, hogy a jobb sorsra érdemes pápai földmives nép is megtalálja helyét és boldogulását a politikában és társadalomban egyaránt. E cél elérése végett évtizedek óta folynak a csendes és békés kísérletek, míg végre sikerült ezen társadalmi osztályt eddigi sivár helyzetéből kivezetni és egyelőre az úgynevezett 48-as kisgazdapártba egyesíteni, hol érdekeik kellő védelemre találtak. A magyar forradalom azonban további újító munkákra kényszerítette az országnak minden életrevaló pártját, köztük a 48-as kisgazdapártot is, és ez ahelyett, hogy az érdekeinek a legjobban megfelelő útra... tért volna — politikai vaksága és föltolakodó vezetői miatt a mindenkori ellenségeinek ölébe rohant, a keresztény szociális párttal egyesült, azzal ölelkezik és azáltal belevezetteti magát az általa sem óhajtott örvénybe... Itt emlékezzünk csak vissza az 1909. évi szeptember hó 12-én Veszprémben lefolyt nagyon viharos inegyegyülésre, hol akkor Hajdumegyének szekularizációs átiratát tárgyaltuk. Kik voltak ott ezen átirat szellemének barátai és kik ellenségei? Kérdezzék meg eziránt a pápai kisgazdapártiak vezérüket, dr. Mo'nácsy Lajos tiszteletes urat. Ha ez őszinte lesz a felelettel, abban az esetben a pápai 48-as kisgazdapárt undorral fordul el rögtön a keresztény szociálista párttól és vele minden további együttműködést megszakít, mert teljesen lehetetlen olyan párttal együtt működnie, amely párt csupán azért alakult, hogy a pártjában tömörült, félrevezetett néppel, a főnemesség és főpapságnak a nép fölött eddig bitorolt gyalázatos zsarnoki hatalmát és nagybirtokait a nép között szándékolt fölosztás ellen örök időkre megvédelmezhesse. Igaz-e ez Tihanyi b. r. tanár úr és Zsilavi néptanító (valójában butító) úr? Ha ez nem így volna, akkor Zsilavi úr nagyon sok katholikus papelvtársával együtt nem jött volna el a fentemlített megyegyiilésre, hogy ott vadállat módjára ordítozva tiltakozzék Hajdumegye szekulárizációs átirata ellen! És akkori pártoló fellépésem miatt még máig is minden kínálkozó alkalommal velem szembe találom a két jeles vezér urat és szánandó szamarait azért, mert én és pártom folyton és önzetlenül a munkásnép jólétéért dolgozunk és fáradozunk a jograbló és dolgozó nép kizsákmányolói ellen. Szabó István miniszter sem helyesli, de nem is pártolja, sőt elitéli ezen természetellenes egyesülést, azt mondja, hogy ez a 48-as kisgazdapárttól teljesen idegen és független akció. Ez okból már is pártszakadásról beszélnek a lapok. Kisgazdapártiak jó lesz vigyázni, míg nem késő, mert földosztásról van szó és Pápán most azok állnak ennek az ügynek az élén, akik ezideig mindig ellene küzdöttek a papi és hitbibizományi birtokok felosztásának; ez okból hihetetlen, hogy ezen földosztást Tihanyiék és Zsilaviék most már őszintén és az érdekelt nép igényeinek megfelelően akarják. Ha azonban mégis így volna, hát kezdjék meg a földosztást azonnal Pápa mellett a bencések birtokán, mint köztársaságunk nagyrabecsült elnöke tette a saját birtokán. Ebben az egy esetben hihetünk csak az előzmények után .. . Tihanyi és Zsilavi uramiéknak és az általuk félrevezetett tömegnek, de másként nem. Figyelemmel koszorús költőnknek, Petőfi Sándornak „Az apostol" cimü költeménye XIII. fejezetében irt igaz mondatára, mely szerint: „Ahol pap emelt szót, ott az igazság megfeszíttetik, az igazság szörnyet ha! ott"! Halász Mihály. Járványkórház! Már a neve is olyan, hogy hallatára megborzong az ember és ha gyengébb idegzetű, hát könnyen rémeket is láthat. Nem messze a temetőtől (talán szimbólum éppen) fabódé, kívülről ártatlan épület, azt hinné az ember, belül üres, hiszen nincs járvány Pápa városában. Belépünk. A kórházszobában már más az illúzió, mint kivü! volt. Az egyik ágyon egy féllábú ember fekszik. Katona volt. A frontról került ide megfigyelés alá, hogy nem hozott-e ragályt magával. Megkérdezzük, mi van vele. Borzasztó, amiket elmond. A bőre rá van száradva a csontjaira, szemei üvegesen merednek reánk, akik eljöttünk, hogy megzavarjuk őt. Még talán sohasem látogatta meg senki. Talán mérges is miránk, hogy zavarjuk. Milyen kosztot kap? — Kérdezzük. Amilyent itt összeadnak nekem. Ezelőtt a kaszárnyából kaptam, de nem lehetett megenni. .. Mikor jön ki az orvos? Van úgy, hogy minden héten is kijön. Pedig hát igen beteg vagyok! Megkérdezzük az ápolónőt, hogy ki itt az orvos? Doktor Domonkos úr! A beteg négy hónapja mindig fekszik. Háta már csupa seb. Felfeküdte. Ágya csupa piszok, rondaság .. . Szegény, tehetetlen ember. Amputált lába gennyes. Hiszen ennek gondos, naponként kétszeri orvosi kezelés is elkelne. Jó koszt. És mit keres ez a szegény szerencsétlen rokkant, a járványkórházban? Az ember önkénytelenül rendőrért kiált! Cserélnék három méter finom nőiszövetet, ugyanannyi más szinü férfiszövettel. Bővebb felvilágosítást nyújt lapunk kiadóhivatala.