Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-02-16 / 10. szám

I. évfolyam. Pápa, 1919 február 16. 10. szám. MUNKÁS ÚJSÁG Politikai lap ei A pápai és czelldömölki szociáldemokrata pártszervezetek hivatalos lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Kossuth Lajos-utca 13. szám. E címre küldendők a lap szellemi, V8lamtnt anyagi részét illető küldemények. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Szerkesztik: TORMA LAJOS és KEREKES JÁNOS Felelős szerkesztő: MOLNÁR ÁRPÁD Kiadja a pápai szociáldemokrata párt. MegjeLenik minden szerdán és vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre 20 kor., fél évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetéseket jutányos áron felvesz a kiadóhivatal. j felfegyverezett védőcsapatokat tartanak. Fenyegető levelekkel árasztják el a szociálista hadügyminisztert, ezzel arcul csapják a magyarországi szociálista pártot, melynek főbizalomférfia a hadseregben. Föllázítják a fővárosi rendőrség nagy részét, hogy fölborítják a rendet, melyet a szociálisták tartottak fenn eddig. Főrendőrtisztviselők a kormányt diszkreditálni akaró házkutatásokat és elkobzásokat inszcenálnak. A vidéken a legaljasabb rágalomhadjárattal akarják a szociálisták tisztes szegénységben élő vezéreit lehetetlenné tenni és szemérmetlen hazugságokkal a régi rendszer bűneit — a saját vétkeiket is —• a köztársaságra és népkormányra kenni. Mik ezek a tények és még számtalan mások egyebek, mint a készülő ellenforradalom nyilvánuiásai ? Mi azonban nem várhatunk addig, mig az ellenforradalom teljesen felkészülve a porondra lép. Ha nem tetszett a. szelíd, elnéző kormányzó rendszer — a fagerenda —, majd jön utánna a kemény, a szigorú — a hydra. Mert különben ők játszanák velünk szemben a hydra szerepét, felfalnának bennünket, vérbe fojtanának mindenkit, aki a proletárság boldogulásáért és az emberi haladásért küzdött, eltörölnék a forradalom minden értékes vívmányát és következnék a legridegebb, legzsarnokibb reakció, mely ismét a proletárság és barátai nyakába nyomná az igát, torkunkra forrasztaná a szabad szót, igyekeznék szétrepeszteni szervezeteink vaspántjait, hogy ismét éhségbérért a kapitalizmus szolgálatába, kényszermunkára szorítsák a munkások millióit, mint ideáljaik: a csehek, szerbek és románok teszik, akiknek megszálló csapatait epedve óhajtják és várják. Nem! Ezt soha meg nem érik! Ha a mostani kormány nem hajlandó erősebb eszközökkel ellenük fellépni, akkor elfoglalja helyét egy tiszta szociálista kormány. Ez majd eltávolítja a közigazgatásból, a hadseregből a nem megbízható, az ellenforradalmárokkal rokonszenvező elemeket, szétkergeti a magánszemélyek védelmére szolgáló fegyveres csapatokat és erős kézzel rendet teremt. Mig békét nem köthetünk, mig a forradalom tart — mert hiszen benne vagyunk! — a kormányzásban és közigatgatásban nem érvényesülhet száz és ezer széthúzó akarat, hanem Katonák, kiket annyi gáncs és piszkolódás már a forradalom ellenségeinek részéről, figyelő szemekkei csendben, mintha a régi kaszárnya haptákos fegyelme uralkodott volna felettük, hallgatták a katonák gyűlésén a szociálista előadót. Szemeikben tüz csillogott, a tudás szomjának tikkasztó tüze és szivük szinte egy taktusra dobbant az előadó szavainak ritmusával. Elmondottuk a katonáknak, hogy mit csinált a mult és mit alkot a jelen. Megkérdeztük, hogy éreznek-e különbséget a régi kaszárnya és az új kaszárnya között. — Ezeknek a derék munkásembereknek az agyában már kigyúlt a világosság. Figyelő szemeikből láttuk, hogy ezek már nem lesznek többé becsapható páriák. Ezeknek a köztársaság katonáinak kezébe adtuk mi a fegyvert. Bizalmunkat helyeztük beléjük, mert tudjuk azt, hogy ezek a józan munkások nem fogják többé arra hssználni a puskát, hogy azzal saját apjukra, fiukra, testvérükre lőjenek. A köztársaság katonái jórészt szociálisták. Ezért prüszkölnek, huhognak, piszkolódnak, agyarkodnak a reakciósok — a katonaságra. Szeretnék, ha szétengednénk széledni ezeket a derék embereket, kik józan úl és becsületesen állnak őrt a forradalom vívmányai felett. így — igazuk van — olyan a kaszárnya, mint egy szakszervezet. De ne is legyen más. így szeretjük mi a kaszárnyát, így szeretjük mi a katonát. Ellenforradalmár polgártársainknak kívántuk volna, hogy végignézzék a katonák gyűlését. Bizonyos, ha látták volna azt a tábort, abbahagyták volna nyomorúságos kapálódzásukat á régi rendszerért, mert nem lett volna nehéz belátniok azt, hogy a köztársaság szervezett katonái és a szervezett munkásság szeretettei és tettre készen őrködik a dolgozó milliók szebb jövője felett. Több erélyt! A békák királyt kértek Jupitertől. Az istenek atyja tréfából egy nagy fagerendát dobatott a tóba. A nagy loccsanástól a békák megijedtek és mind a viz alá buktak. Egy kíváncsi béka végre kidugta buksi fejét a viztől. Midőn látta, hogy a fagerenda békésen úszkál a vizén, közelébe merészkedik, ráugrik a gerendára. Mikor erre sem történt bántódása, a többiek is követték a legbátrabb példáját és mind packáztak „királyukkal". De kis idő múlva megelégelték királyuk erélytelenségét és keményebb marku fejedelemért kiáltoztak az istenhez. Zeus leküldte nekik a vizi hydrát, mely sokat felfalt közülük. Most meg e miatt panaszkodtak. De az istenek atyja letorkolta őket: „Nem voltatok megelégedve a jó királlyal. Most elégedjetek meg a rosszal". Ez a mese ismétlődik nálunk napjainkban. A forradalom kitörése után a régi rendszer összes támogatói, a milliókat kizsákmányoló és tömegmészárszékre küldő osztályuralom képviselői mind siettek letenni a hűségi esküt a népköztársaságra. Sokáig mukkanni sem mertek, vagy ha szájuk fogvacogva megnyílt, teljes erejükből csak azt dadogták, hogy ők a köztársaságnak, a demokráciának, népjólétnek és haladásnak nemcsak mostan hívei, hanem már akkor rajongói voltak, midőn a bölcsőben, pólyában feküdtek. Szóval igyekeztek jó gyermekeknek mutatkozni, bármint éreztek is „ártatlan" szivecskéjükben, mert nyelvüket, tollúkat és akaratukat lenyűgözte a félelem. Ezek a „jó gyerekek" emlékeztek a francia, a legújabb orosz és a régebbi forradalmakra, mikor a proletár-, burzsoá piros- és a nemesi és főúri vér vegyesen, patakonkint folyt. Mivel pedig ezek „a jó gyerekek" fölötte borzadnak a vértől, különösen pedig saját vérük folyásának látásától és nyakuk igen érzékeny úgy az akasztó kötél, mint a guillotin éles bárdja iránt: ráfanyalodtak a színlelésre és felesküdtek a köztársaság és demokrácia katonáinak. Midőn azonban látták, hogy a köztársaság kormánya nemcsak az ellenség, hanem a magyar vérét is kíméli, nyomban levetették álarcukat. Utonutfélen támadják, a leggaládabb rágalmakkal illetik a kormányt. Magánosok