Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)
1919-06-22 / 52. szám
1919 jufi J S 15. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. munkarendszerével, az uzsora, a bérieszorftás, a mezőgazdaságban a hatosos napszám, az éhbérekért dolgozás, a kisbirtokra szörnyűséges adók a háború költségeinek fedezésére. Ismét bezárnák az iskolákat, a kultúra terjesztése helyett kaszárnyák építésére fordítanának újból megszámlálhatlan milliókat, ismét az utcára kerülhetne a beteg kórházak hiányában és újból nagy hadsereget tartanának fenn a proletárság letörésére és jogos mozgalmaik leszorítására. Tudjuk mi azt jól, hogy igen sok baj van még, hogy sok hiba történt, de a forradalom egy nagy áradat, zuhatag, visz magával mindent, szétrombol mindent, hogy utána újat építsen. A bolsevizmus a nyomorúság szociálizmusa, de kivirít belőle a bőség kommunizmusa, ha összetartunk, dolgozunk, öntudatosan megyünk a cél felé. A termelt javak óriási hányada nem fog egyes emberek páncélszekrényében összegyűlni, hanein mindaz, amit a munkások termelnek, maguké a munkásoké lesz, egyenlően elosztott java minden dolgozónak. Mi a forradalmunkat a világforradalomra építettük! És ez a világforradalom be fog következni, nem azért, mert mi óhajtjuk, hanem, mert annak bekövetkezte minden országban gazdasági szükségszerűség. A Németországnak szabott békefeltételek oly súlyosak, hogy ha a németek azt teljesíten akarják, tönkremegy az ottani kapitalistai gazdasági rend, ha pedig megtagadják, Franciaország kerül gazdasági csődbe. Részletesen ismerteti a francia- és németországi gazdasági- és munkaviszonyokat, amelyek nagyjában a többi kapitalista államokban is azonosak. A pénzkérdés. Sok keserűséggel töltik el a munkásságot a pénzkérdés körüli bajok és az aprópénzhiány. Ez a pénzválság nem magyar speciálitás, mert minden forradalomban baj van a pénzzel, így volt ez a francia forradalom idejében is. A zavarok oka egyrészt a proletáriátus, másrészt a burzsoázia s a kisbirtokosok nem kevésbbé. Eldugják a pénzt, azt hiszik, hogy ez gazdasági előnyt jelent a számukra. Ez pedig óriási tévedés, mert a kormányzat egyre több és több pénzt kénytelen kibocsátani, hogy a forgalom lebonyolítható legyen. Ha nagyon sok pénz van forgalomban, a termelt javak pedig kis mennyiségben állnak rendelkezésre, szükségképen áll elő az a helyzet, hogy a 6—8 darab 200 koronás hiába van a zsebben, semmit sem lehet érte venni. Ez a kellemetlen zavar azonban meg fog szűnni abban a pillanatban, amikor a termelés rendje megszerveződik, amikor a Népgazdasági Tanács mindenhol meg fogja szervezni a maga termelő és elosztó apparátusát és a munkások oda tudnak állni, ahol dolog van, ahol dolgozni kell és termelhetnek megfelelő mennyiségű szükségleti cikket. Akkor megindul azonnal az egészséges pénzforgalom a város és falu között, eltűnik a sok 200 koronás és bekerül a nagy piaci forgalomba. De más mód is van arra, hogy a pénzkrizis megszűnjék és pedig az, hogy új pénzek kerülnek forgalomba a jövő esztendőben. E pé..z aranyfedezete több, mint amennyi az Osztrák-Magyar Bank jegyeinek volt. Az Osztrák-Magyar Bank aranykészlete jelenleg nagyon kicsiny, a bankjegyforgalom pedig óriási, azonkívül az Osztrák-Magyar Bankot súlyos kötelezettségek terhelik. A Tanácsköztársaság ellenben kimondotta, hogy a háború költségeiért nem vállal felelősséget, elutasít magától minden ilyen kötelezettséget. Adósság nélkül állunk itt, a magyar Tanácsköztársaságnak nincs államadóssága, de a lerekvirált arany- és ékszermennyiség olyan hatalmas fedezetet nyújt a mi papírpénzünk számára, hogy jobban és erősebben megállja a helyét a pénzpiacon, mint bármely más állam pénze. A szesztilalom. Nyugtalanságot okozott a munkásság soraiban a szesztilalom is. Amikor kevés az élelem, dolgozni pedig kell, főként a földmives munkások egész napon át a mezőn dolgoznak, a viz rossz, nem is oltja a szomjat, sőt csak izzadságot okoz, elkél a bor. A szesztilalom elrendelésére feltétlenül szükség volt, mert ha a forradalom idején az a sok katona, aki a harctéren hozzá volt szokva a vér látásához, az elszabadult élethez, a hadsereg felbomlásával elkeseredett szívvel hazatérve még ihatott volna is, valóságos vérfürdő keletkezett volna. Most már ez a veszély elmúlt, ezért a Kormányzótanács kiadta a borkeverékre vonatkozó rendeletet. Ez azonban nagyon gyenge és kevés a borivóknak, épen azért az országos intéző-bizottság legközelebbi ülésén előreláthatólag szóba fog kerülni a szesztilalom teljes felfüggesztése. Osztályharcot vivunk. Ami most folyik, tisztelt Elvtársak, az nem egyéb kemény osztály harcnál. Tisztán áll előttünk a helyzet, ketten vagyunk ebben az országban és az egész világon: a tőke és a munka, a dolgozók és a dolgoztatók, a proletáriátus és a tőkés. Szemben állunk amazokkal, szemben állunk a világ ama elemeivel, amelyek a más munkájából élnek: a tőkésekkel. Mi, proletárok, harcrakészen vivjuk ezt a küzdelmet, az osztályharcot azért, hogy örökre megdöntsük, nemcsak ebben az országban, hanem az egész világon azt a társadalmi rendet, amely a sokak, a milliók nyomorúságára építette fel néhány száz munkátlan here pompázó életét. A kül- és belpolitikai helyzet képe ez: osztáiyharcot vivunk, hogy elérkezhessék egy olyan idő, amikor megszűnnek az osztályok. Ma még védekeznek a burzsoák, a hatalmi polcról ledobott, lerángatott volt hatalmasok ezzel az osztáiyharccal szemben, de a proletáriátus már kimondotta Magyarországon az általános munkakötelezettséget. Mindenkinek dolgoznia kell, a burzsoáziának is, mert csak akkor élhet meg. És a munka, amelyről eddig mindig azt prédikálták nekünk, hogy nemesit, meg fogja nemesiteni a burzsoáziát is, hozzánk hasonlóvá fogja tenni, dolgozó emberekké, akik azután, minthogy dolgoznak, ugyanúgy részesülhetnek mindama javakban, amelyeket munkájukkal termeltek. Dolgozzunk! Két nagy kérdés felé kell összpontosítani erőinket. Az egyik az, hogy itt benn az országban folyjon a munka erősen és keményen, a másik, hogy a vörös hadsereg fegyelmezett legyen, nagy legyen és erős legyen. A vörös hadsereg legerősebb biztositéka a Tanácsköztársaságnak; proletárokból áll, ők álltak be a vörös hadsereg soraiba. Ezt a hadsereget támogatni kell nekünk itt a front mögött, mert a vörös hadsereg még nem végezte el hivatását, reá nagy feladatok várnak : a Tiszántúl a románokat kell elkergetni és fel kell szabadítani azt a termőföldet, meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a magyar dolgozó proletárok által megmivelt föld gabonája és minden rajta levő érték valóban a magyar népnek jusson, hogy ne vihessék el a román hordák. De nemcsak a románokkal kell ott leszámolni, hanem azokkal a fehér banditákkal is, akik ott a régi rendet akarják visszaállítani. Károlyi Gyula kormánya, ez a hitvány, reakciós társaság akar beszélni a nép nevében, amikor sohasem tekintették a népet másnak, minf igavonó baromnak, kisajtolható emberanyagnak, ezek kiáltoznak demokráciáról most, noha 1867 óta volt idejük elég arra, hogy ebben az országban demokráciát, jólétet teremtsenek. Nem tették, de amikor a forradalom az uralmi polcról levetette őket, most azzal a jelszóval házalnak, hogy ők azok, akik a magyar népet meg tudják váitani. A magyar nép nem kér belőlük, megél mágnások, bankárok, urak nélkül is, mert van annyi értelmesség és erő benne, hogy ezt az országot, amelyet ő tartott fenn ezer esztendőn át, ahol az ő munkája teremtett minden értéket, ahol ő szenvedett a különböző harctereken, kormányozni is tudja. Mert nem olyan nagy művészet a kormányzás, nagyon egyszerű dolog az, csak az urak, a hatalmon levők tüntették fel mindig olyan nehéz dolognak. Most látjuk, hogy minden faluban és városban a munkástanácsok kormányoznak, de egy cseppet se rosszabbul, mint a régiek. Még nem jobban, de ugyan honnan tanulhatta volna meg a kormányzás művészetét a munkás, hiszen mindig elzárták előle a községi képviseleteket, az országgyűlést, politikai jogai nem voltak, nem vehetett részt az állam ügyeinek intézésében, csak dolgoznia kellett, de jogtalannak hagyták meg. És most mégis el tudja intézni az ügyeket, sőt néhány hónap múlva még jobban fog működrfi mindenütt a munkások tanácsa, mert mindent a nép érdekében fognak csinálni. Nekünk az a kötelességünk, hogy megvédelmezzük a mi megszerzett hatalmunkat és kitartsunk addig az ideig — nem sokáig már —, mig bekövetkezik a többi országokban is a proletárok forradalma, hogy azután az egész világ valamennyi munkása testvéri szeretetben egyesülvén, felépíthesse az igazi kommunizmust, amely nem fog országhatárokat felállítani, hanem a termeivényeket az emberek kicserélhetik, megindulhat a munka és a népek, amelyek eddig nyomorban és szenvedésben éltek, fel fognak szabadulni a nyomorúság igájából, kulturához, jólléthez jutnak és valóban emberi életet élnek. Olyan harc ez, tisztelt Elvtársak, amelyért érdemes szenvedni, küzdeni, még vért is ontani. Négy és fél esztendőn keresztül a munkások milliói tőlük távol álló, idegen célok szolgálatában ontották vérüket és vesztették életüket, most azonban tudja a munkásság, ha szenvedni s harcolni kell, hogy ez a harc és szenvedés a jövendőért történik, egy jobb világért, egy nagyszerű életért. Kell tehát, hogy kitartóan küzdjenek és türelmesen szenvedjenek azért a ragyogó jövendőért, amely el fog következni. Hittel hinnünk kell, hogy ez a jelszó:
