Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-02-01 / 6. szám

2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 február 12. fordítani, hanem kénytelenk lesznek a mostani politikai agitációra fordított . időt és tevékenységet is a vallás és hit ápolására szentelni, ha nem akarják a talajt lábuk alól elveszteni. igazán, csodás aranyszívre vall az a böics tanácsa, hogy a termelő esz­közök társadalmosítását a dolgozó pro­letárok kis műhelyeinek köztulajdonba vételével kezdjük meg, a nagytőkése­ket és nagybirtokosokat pedig hagyjuk utoljára. Ez az ember szeretetre valló tanácsa azonban saját pártjának pro­grammjával is ellentétben áll. Tanácsa nélkül is tudjuk, hol kell a kaput döngetni. Döngetjük is, bármennyire fájjon minden kalapácsütésünk Főtisz­telendőségednek. Ami pedig a rendet illeti, ne ka­landozzunk el oly messze. Teremtsen rendet mindenki a maga falujában, városában, abból aztán kialakul az országos rend. Főtisztelendőséged szerint annak, hogy az ország nagy részét megszál­lották, a belgrádi fegyverszünet, Károlyi meg Linder az okai, mert az utóbbi tönkretette a hadsereget. Hát volt nekünk oly hadseregünk, mely rendel­kezésünkre állt, mikor határainkat, házi tűzhelyünket kellett volna meg­védenünk? Most már különben hiva­talos iratokból bebizonyítható, hogy a hadsereg felbomlása már okt. 12-én, tehát jóval a forradalom kitörése előtt kezdődött. Franchet D'Esperay talán Főtisztelendőségednél hivatottabbannak kijelentésére, kivel állt szóba az ántánt, mely a németek fegyverszüneti ajánla­tára kimondta, hogy a régi antidemok­ratikus kormányokkal nem tárgyal. Andrássy ajánlatát az ántánt nem is méltatta válaszra, tehát nem köthetett vele fegyverszüneti egyezséget. Íme ilyenek az Önök igazságai! írja, hogy jármot emlegetek, Ön szerint, járom a marha nyakába való, a szocíálizmus, mely istentelenséget hirdet, állattá sülyeszti le az embert, aki így aztán jármot visel. Élt és él sok atheista, aki erkölcs, jótékonyság, emberszeretet és jellem dolgában olyan magasan áll a heccpap fölött, mint a Csimborasszó a kemenesaljai dombok felett. De ettől eltekintve a szocíálizmus több mint négy évtizede csak gazdasági életproblémákkal foglalkozik, nem pedig vallásiakkal. Az ön által is támogatott és agyonvédett társadalmi rend rakta nyakunkba a militarizmus és a kapita­lizmus jármát. Az előbbi küldött aka­ratunk ellenére a tömeggyilkolásra. Az utóbbi kényszerítette a proletár­tömegeket, hogy a nagytőkéseknek éh­ségbérért dolgozzanak és ha tisztességes megélhetési feltételeket kértünk, akkor belénk fojtották a szót. Hát ez a kettős járom tetszeti Főtisztelendőségednek és táborának? Többször szemünkre veti tudatlan­ságunkat. Hát ezentúl szorgalmasan olvassuk a klerikális újságokat, azok­ból sokat lehet tanulni, különösen — uszítást. Legközelebbi értekezletünkön felolvasom cikkét, attól majd okosabbak, tanultabbak leszünk. Még csak egyet. Mielőtt Főt. város­kánkba jött, a legtöbb család békében élt. Ön politikai agitációjával elhintette a békétlenségnek és civódásnak mag­vait és ezáltal veszekedés támadt sok családfő, hitves, rokon és testvér között. jíi pártunk vezető emberét meg akarta fosztani kenyerétől. Ezzel arcul csapta e parancsokat: „Szeresd fele­barátodat, mint tenmagadat." „Dobd vissza kenyérrel, ki rád követ dob." v^nt senki sem dobta meg kövei, mégis ki akarta venni egy család tagjainak szájából a kenyerét. Hogy ne okozzak Főtisztelendőséged­nek fejfájást, a névtelen cikkíró fel­lebbenti inkognitójának fátyolát és alá­írja szerény nevét. Ami a szombathelyi választást illeti, arra majd Kovács elv­társ érdemileg fog válaszolni. Kreiner József a szociáldemokrata párt titkára. Kik a hazafiak ? Erdélyben sztrájkba léptek az összes közalkalmazottak, póstások, vasutasok, 32.000 bányász és még mintegy 30.000 más szervezett munkás, mire a románok — Nagyvárad kormánybiztosának ki­jelentése szerint — parancsot kaptak, hogy a demarkációs vonalra vonuljanak vissza. Ezt a hirt tudatták a vasárnapi lapok. Rólunk, szociáldemokratákról rend­szerint azt hirdetik ellenségeink, hogy mi hazátlanok vagyunk. Pápán külön­böző felekezetű papok, mint Mohácsi úr és Tihanyi úr, a mi nemzetközisé­günket hazátlanságnak nevezik. A va­sárnapi kisgazda gyűlésen arról szó­nokolt a ker. szoc.-ból kisgazdává vedlett öblös hang, hogy mutasson még valaki egy pártot, a kisgazda párton kivül, mely az ország területi „integritását" (== épségét, csorbíthatat­lanságát) akarja. Hát itt van. Mi mutatunk. A bányászok szociáldemokraták. A szervezett munkások szociáldemokraták. A vasutasok és póstások szociáldemok­raták. A közalkalmazottak nem mind szociáldemokraták ugyan, de szociál­demokraták szervezték meg őket. Az egész erdélyi sztrájk szociáldemokrata munka. A szociáldemokrata osztály­tudatos szervezkedés egy csatasorba állította a román munkást a magyar tisztviselővel, s a szociáldemokrácia nemzetközisége az Erdélybe hozott romániai román vasutasokat szolidá­rissá, együttérzővé tette az erdélyi magyar vasutasokkal, s ők is megszün­tették a munkát. Oh, mi szociáldemokraták bizonyára nem vagyunk hazafiak! A mi szánk bizonyára nem jár a hazafiság nevében. Utáljuk a hazafias frázisokat, mert azok csak az emberiség elbolondítására valók. De a szájunk jártatása helyett — cse­lekszünk ! Nem jajgatunk az ország területi integritásáért, de küzdünk min­den imperiálista, hódító elnyomatás ellen. Minden nép szabadságának ki­vívása meghozza a mi szabadságunkat és területi integritásunkat is minden soviniszta frázis nélkül. A Népszava irja: íme, újból kiderül, hogy csak a proletár­ság mer és tud cselekedni ebben az ország­ban. Az a proletárság, amelyben egyetlen szikrája sem él a sovinizmusnak, amely undorodik a frázisos nacionalizmustól, de amely komoiyan veszi a népek önrendelkező jogát és nem tűri, hogy elragadják tőle azokat a szabadságokat, amiket forradalmával kivívott. A proletárság fölkel Erdélyben, ugyanakkor, amikor az erdélyi mágnások, a Telekyek és mások behódolnak a román bojároknak, a proletárság harcol a Felvidéken, amikor a Zichy grófok kijelentik, hogy min­den hatalom istentől éred és hogy ők ezért alázatosan hajtják meg a fejükét a cseh uralom előtt. A proletárság szabad akar lenni és védi a magyar nép szabadságát, ugyanakkor, amikor a Károlyi-párt jobb­szárnyának leleplezése szerint a délvidéki „kitűnő családok" a Karagyorgyevicsokhoz akarnak tartozni, hogy meneküljenek a va­gyonadó és földosztás elől. A honfibútól csöpögő reakciósok vagy behódoltak az idegen uralomnak, vagy pedig Iátszatellenállásokat szerveztek. Az érsekújvári honvédelmi bizottmány nemzeti ellenállása minden klerikális heccelődés ellenére is csúfos kudarccal és hitvány gyávasággal végződött, de az annyit szidott és ócsárolt nagyváradi Katonatanács most bátran és elszántan állja meg a helyét. A Budapesten handa-bandázó álszékelyek a Várba vonul­gatnak föl éretlen és ostoba fenyegetődzé­seikkel, de az igazi székely nép komoly pro­testálással és nemes méltósággal fordul a szabadságaira törő bojár-elnyomás ellen. Kiderült, hogy míg a székelység odahaza kesergett, addig a minduntalan „székely véreit" emlegető Bartha hadügyminiszter úr egy nem éppen székely eredetű cégnek ajándékozott 13 milliót és miközben az álszékelyek gyülekezetén egyre-másra röp­ködtek az antiszemita frázisok, egy nagyon is sémita eredetű hadseregszállítóval kötött a székely vezér intimus barátságot. A hon­fibútól reszkető és nyavalygó polgári sajtóról kiderült, hogy minden búbánata csak a Wertheim-kasszáját félti, csak a millióiért reszket és nyavalyog." Bármit mond az ellenforradalmi sajtó hazugsága, az igazság mégis csak az és minden nap eseményei újra azt bizonyítják, hogy a magyar forradalmat és a magyar nép épségét csak a szocíálizmus, csak a nemzet­köziség diadalra jutása, csak az Inter­nácionále mentheti meg. Mi tehát bizonyára nem vagyunk hazafiak, de azért bátran föl merjük vetni a kérdést, hogy hát kik az igazi hazafiak ? Keresztény szociálisok ii református iskolában. — Levél a Szerkesztőhöz. — T. Szerkesztő Elvtárs! Folyó hó 26-án, vasárnap délelőtt egész véletlen a református elemi is­kola udvarára vetődtem, ahol csopor­tosan emberek álldogáltak. Érdeklődtem, hogy mire várnak és akkor tudtam meg, hogy a református iskola egyik termé­ben a keresztény szociálisok fognak előadást tartani a kisgazdáknak. Persze, én is bementem. Éppen Keresztes be-

Next

/
Thumbnails
Contents