Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)
1919-06-15 / 50. szám
1919 március 23. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. csak e lap tanúbizonysága szerint — a forradalom eddig eltelt idejében a szabadoktatás ügyét is majdnem kizárólag a tanítóság intézte a közalkalmazottaknál és egyebütt tartott előadásaival, akkor méltán vethetem fel a kérdést, hogy vájjon van-e csak egyetlen más szakszervezet is, amely legszorgosabb munkaidejének tartama' alatt ennél élénkebb és eredményesebb igazi szakmunkát produkált volna? Ami a jelen és a jövőt illeti: Én részemről nem féltem munkánk sikerét attól, ha alosztályaink ezentúl sem lesznek. Sőt az alosztályok ilyen szük körben csak arra lennének alkalmasak, hogy azt a tanítóságot, amelyet a közoktatásügyi népbiztosság erkölcsi és anyagi téren egyaránt egységesíteni akar, ismét szétszakítsa, újból válaszfalat emeljen tanitó és tanár között, az érzésben és gondolkodásban egybeforrást megakadályozza Az összes iskolafajok képviselőinek együttműködése természetesen nem jelenti azt, hogy a teljesen speciális kérdéseket ne arra küíön kiküldött szakbizottság készítse elő. Ily irányú volt az én javaslatom, amely ötrendbeii új elnöki és jegyzői állások kreálása nélkül egyedül az érdemleges munka érdemét kívánta szolgálni. — Pápa, 1919 junius 12-én. Dr. Körös Endre. A lakásbizottság egy előtanulmányát, — mely tulajdonképen csak javaslatot tartalmazott a lakásinség megszüntetésére, — tévedésből kinyomták és hirdetmény alakjában tegnap kifüggesztették. Ezen hirdetményt hatályon kivül helyezi Pápa, 1919 junius 13-án Pápa ?áfos intéző bizottsága, Döbröntei „kultúra". A legélesebben világítja meg a letűnt rezsim nemtörődömségét a kultúrával szemben a döbrönteiek kultúrállapota. A községben, amint egyik | propagandista elvtársunk jelenti, jelenleg több mint 100 tanköteles gyermek van, akiknek már négy éve nincs tanítójuk. Erre a páratlanul álló tényre felhívjuk az illetékes tanügyi hatóság figyelmét. A vas- és fémmunkások csoportja I 15-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor az ovoda helyiségében taggyűlést tart. A veze: tőség. A Forradalmi Törvényszék Nemes Júlia és Török Katalin dohánygyári munkásnők egymás ellen elkövetett becsületsértési ügyében Nemes Júliát 150 K, Török Katalint 50 K pénzbüntetésre ítélte. Műkedvelőelőadás Marczaltőn. A marczaltői szoeiáiista pártszervezet pünkösd második napján fényes sikerült ünnepélyt rendezett, mely alkalommal a községbeü műkedvelő ifjúság a „Falu rossza" cimü népszínművet játszotta el. Az előadás, melynek főbb szereplői Politzer Erzsike, Steingord Mariska, Niedermayer János, Horváth Károly, Ludvig Géza és Niedermayer Mihály voltak, a legszebb siker jegyében folyt le, a szereplők valamennyien feladatuk magaslatán állottak. A nagy és hálál közönség jól megérdemelt tapsokkal jutalmazta őket. A rendezés és betanítás munkáját Ürmös Antal elvtárs végezte. Az előadás után táncmulatság következett. A befolyt tiszta jövedelmet, mely 500 K-t tesz ki, a helyi szoeiáiista párt könyvtáralapjára fordítják. Táppénzkifizetés. Értesítem az érdekelteket, hogy táppénz-kifizetés a jövő héten — tekintettel arra, hogy 19-én ünnep lesz — szerdán fog eszközöltetni. Renner Ármin igazgató. A közalkalmazottak szakszervezetének helyi csoportja 11-én tartott rendkívüli közgyűlésén a megüresedett háznagyi állásra Major József vasutas elvtársat, a pénztáros állásra Schlosser Ernő városi számtiszt elvtársat, aki ideiglenesen eddig is vezette a pénztár ügyeit, a felügyelői-bizottsági tagok közé pedig Balla Kálmán vasutas elvtársat választotta meg, Katonák üdvözlete. A pápai fiuk műszaki csapata üdvözletét küldi a hajmáskéri táborból. Rákosi Ödön. Vikker János, ifj. Varga Gyula, Bognár Sándor, Szabó Lajos, Benedek Ernő, Váczi Károly, Légrády Lajos, Hokheier Ferenc. Üdvözletüket küldik minden jó ismerősüknek a pápai telefonísta szakasz első raja a déli frontról. Varga Lajos, Erdős József, Szalay Benő, Élő Lajos, Jíiek László, Takács Antal, Takó Imre, Merétei János. Utazók figyelmébe. Mindazok, akik a városból elutazni akarnak, kötelesek utazási igazolvanyt váltani a városparancsnokságon a várkastélyban. Igazolvány nélkül utazni nem lehet. Elveszett bőrtárca. Folyó hó 6-án Pék Lajos rokkant katona elvtárs a postán elvesztette barna bőrtárcáját, amelyben rokkantsági igazolványa és egyéb iratai voltak. A megtaláló szíveskedjék átadni a Munkás Újság kiadóhivatalában. A textillmunkásnők és munkások gyüiésén, kedden este, amely a volt Jókai-körben, a szervezet új helyiségében folyt !e, Szabó Sámuel párttitkár elvtárs az igazi demokráciáról, Becsey Ferenc elvtárs pedig a kommunizmusról tartott népies előadást, azután pedig a szervezet vezetősége tartotta meg heti beszámolóját. Felhívás. A vörös katonák hozzátartozói, akik a hadügyi népbiztosság által megállapított munkabérmegtérítés cimén járó összeget még fel nem vették, jelentkezzenek a Kun Béla (volt huszár-) laktanya gazdasági hivatalában és pedig A—K betűvel kezdődő nevüek folyó hó 16-án, hétfőn délután 2—6-ig, L—Z nevüek pedig 17-én, kedden délután 2—6-ig. Személyazonosságuk igazolására élelmezési könyveiket vigyék magukkal. A molnárok szakcsoportja vasárnap délelőtt 9 órakor a volt Jókai-körben gyűlést tart. A kéttornyulaki szoeiáiista pártszervezet vasárnap délután 4 órai kezdettel, a kastély kertjében felállított nyári színpadon műkedvelői színielőadást rendez. Szinre kerül a Parasztkisasszony c. 3 felvonásos népszínmű. A rokkantak, özvegyek és árvák összeírása. A Tanácsköztársaság gondoskodni kiván a rokkantakról, özvegyekről és a 18. életévüket még be nem töltött árvákról. Hogy azonban e tekintetben a megfelelő intézkedéseket megtehesse, szükséges, hogy ezekről a személyekről pontos nyilvántartás álljon rendelkezésére. A nyilvántartás elkészítése érdekében a pápai munkás-, katona- és földmivestanács intézőbizottsága a közeli napokban összeiratja Pápa város területén lakó valamennyi rokkantat, özvegyet és 18. életévét még be nem töltött árvát. Összeírás alá kerülnek tehát nemcsak a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, hanem azok is, akik polgári foglalkozás közben ipari, mezőgazdasági stb. baleset, vagy betegség folytán szerezték rokkantságukat, illetve ilyen úton veszítették el férjüket, apjukat, anyjukat. Az összeírást városrészenként egyegy, az egész városban tehát négy összeíró bizottság végzi, melyek a központ által megküldendő összeiró-iapokat az előttük megjelenő rokkantak, özvegyek és árvák bemondása és bizonyítékai alapján a legpontosabban kitölteni kötelesek. A bizottság működésének helyét és idejét a helyi lapokban, valamint falragaszok utján is, kellő időben közölni fogják. Érdekében áll tehát mindenkinek, hogy a hirdetmény megjelenését figyelemmel kisérje s megfelelő igazoló írásokkal felszerelve, a lakása szerint illetékes bizottság előtt megjelenjék, mivel aki az összeírásból kimarad, arról természetesen gondoskodás nem történhetik. A fekvőbetegek annak idején vagy megbizott utján, vagy levelezőlapon az árvaszéki előadónál jelentkezhetnek, minek alapján az illetékes bizottság hozzájuk a helyszínére ki fog szállni. A magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak szakszervezete értesíti tagjait, hogy taggyűlést minden második vasárnap tart; a legközelebbit vasárnaphoz egy hétre, junius 22-én délelőtt 10 órakor a Városháza nagytermében tartja meg. Választmányi ülést pedig minden csütörtökön, este 8 órakor a Lloyd helyiségében tart. A propagandisták figyelmébe. Szombaton délután 3 órakor az összes propagandista elvtársak jelenjenek meg a párttitkárságon. A varrónők szakszervezete vasárnap, f. hó 15-én délután fél 3 órakor fontos ügyben a Munkás-Otthonban taggyűlést tart, amelyre a szaktársnők teljes számban való megjelenését elvárja a vezetőség. SZÍNHÁZ ÉSJÜVÉSZET. Kedden proletár-előadásul a Lengyelvér került szinre. A közönség és a színészek kölcsönösen meg voltak egymással elégedve. Szerdán a Kaméliás hölgy-ben ismét Máté, Császár és Benkő Ilonka gyönyörködtették a nagyobb számban proletárokból álló közönséget. Az idők jele, hogy a múltban, midőn többnyire burzsoák látogatták a színházat, a Kaméliás hölgy első előadása is dr. Pateknál üres nézőtér előtt folyt le, most pedig e szezonban negyedik előadáson is megtelt a szinház. Csütörtökön Lavotta szerelme szerepelt a repertoáron. Sarkady és Érczkövy állandóan foglalkoztatták a nézők nevető izmait, szerepeik helyzetkomikumát alaposan kiaknázták, azt saját ötleteikkel is füszereszték. Benedek Jolán poétikus megjelenésű Ilonka volt, szerepének zenei tekintetben legnehezebb koíoratúr partitúráit is kifogástalanul adta elő. Császár a kis tiszteletes szerepében meleg rokonszenvet ébresztett. Máthé Lavotta szerepében kiváló alakítást mutatott be úgy játékban, mint énekben. Dainoky Tessza Csokonai néhány versének precíz előadásával újabb bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy milyen kitíinő diszőz. Remek palotástáncát a közönség tomboló tapsaira nieg kellett újráznia. Antal Nusi Juliskája méltán sorakozik e törekvő és tehetséges fiatal színésznő többi alakításához. Antal Lajos igen jól beilleszkedett a kiváló együttesbe. Halmágyi igen gondosan tanította be a nehéz énekszámokat. jtfinden igazi öntudatos munkásnak és munkásnőnek kötelessége előfizetni a „JCépszavá '-ra.