Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-06-15 / 50. szám

1919 március 23. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. Jííost mienk az étet (Síll jwoUtárláng vers*.) Cifra bábok, csillogó élotfigurák, féng-silHouítt«k, rőtök ós ostobák, JlCost már 3olttok nem fátok ... Stvosztok mind májusi ggohonnátu JhroUtárlángok mogváltó tavaszán, jftost mienk az élet. Jíetn lesztek a kéj felszentelt bálvánga, $mber-állatoknak bolond akarása, jtfem . . . csúf-cédák és bűnösök . . . Gazdagok kitartott cicomás nősténye, Sgg sötét mult minden sötétsége. Jiamu, szemét-üszők. X<m fogtok már élve eltemetni. JtCunka maszlagéval kacagva etetni, jftéltóságosok és nagyságosok . . . Jtem tudtok sok pénzből feleségek lenni, fiatal halálunk ünnepnappá tenni. "Uj, szebb világot hozok. JtCost mienk '«esz az öröm . . . Jl harc is, de mienk lesz a jövő, J[ virág, az illat, a fű, a mező. ^fékünk is szól majd dal é3 muzsikaszó, Jíekünk most Jflessiás lesz a harangozó, jtfeg fogunk tanulni csókolni-szeretni, Jíitváng gyermekeket emberré nevelni, fonnyadt kebleinkben anyatejet adni, Slnyomót gyűlölni, üzni-megtagadni.. . Cifra bábok, csillogó életfigurák, ^ény-siihouettek, rőtek és ostobák, Srzitek a véget... JKo3t mienk az élet! 3. a Egységes proletárfrontot. Egyik legutóbbi hadijeientés említi, hogy felvidéki 16. gyalogezredünk, többnyire tót proletártestvéreinkből álló csapat, számos ütközetben kiváló hősiességet tanúsított. A csehek meg arról panaszkodnak, hogy a soraikban küzdő tót katonák gyáván megfutnak, vagy megadják magukat. Mi az oka annak, hogy az egyik tót harcialakulat kitűnően megállja helyét, a másik pedig nem akar harcolni ? Nagyon egyszerű. Az elsők szolidárisnak érezvén magukat a magyar, orosz és az egész világ proletáriátusával, a szociálizmus szent céljaiért, a maguk és dolgozó testvéreik boldogságáért harcolnak, ennek tudata kölcsönöz nekik kitartást, erőt a harccal járó szenvedések eltűrésére és ama páratlan hősiességre. A második csoport a cseh-tót imperializmus szolgálatában nem akar elvérezni, mert tudja, hogy ezzel csak önmagának kovácsolna rabláncokat. Ez a csoport érzi, tudja, hogy neki az ellene küldött magyar proletár vörös katona nem ellensége, hanem az a cseh-tót tőkés, ki profitjáért tűzbe küldi, mig maga Prágában parkettes, selyemmel bevont bútoros lakásában boldogan számolja millióit, a harc befejezése után utolsó csepp véréig is kizsákmányolja. Ezért nem akar harcolni a tőkés uralom soraiba kényszerített cseh-tót katona és ezért küzd vele szemben a vörös lobogó alá sorakozott cseh-tót proletár-testvére. Mit bizonyít az a tény, hogy tót ajkú katona magyar testvére oldalán saját fajrokonai ellen oroszlán módjára verekedik? Azt, hogy a tót proletár egynek érzi magát a magyar, román, francia, angol s minden más proletárral, de megtagad minden közösséget még fajrokonaival is, ha ezek a kapitalizmus profitért küzdő táborába szegődtek. Ha tehát minden nemzetbeli öntudatos szociálisták a ha rctéren egységes frontot törekesznek képezni, mennyivel inkább kötelességünk nekünk a Hinterlandban a proletáregység frontját sziklaszilárdan megőrizni? Utóbbi időben gyűléseken és a sajtóban igen sokat vitatkoztak a pártegységen. Ellenfeleink, a minden bokorban leselkedő és ellenforradalmi puccsokra készülő kapitalisták, nem tudnak és nem akarnak disztingválni. Ök a pártegység és vitatkozás fogalmait szándékosan összezavarják a proletáregység és veszekedés képzeteivel és nem azt mondják, hogy a szociálisták barátságos eszmecserét folytatnak a pártegységről, hanem boldogan suttogják egymás fülébe: „A cuci| listák összevesznek az egységen, használjuk j fel a kedvező alkalmat, verjük őket szét". Szándékuk természetesen csúf kudarccal | végződik, mert a proletáregység tényleges felbomlásának processzusa csak a hő kívánságtól fűtött túlélénk kapitalista fantáziában van erjedőben, de az ilyen vitatkozások ellenforradalmi akciókra bátorítják őket. Ez akciók elnyomása a forradalmi erők bizonyos ideig tartó szétforgácsolásávai jár és a frontra szánt csapatok egy részét eredeti rendeltetésüktől elvonják. A szakszervezeti és pártélettel összefüggő proletáregységen való vitának természetesen meg van a maga lélektani alapja. A szakszervezetek a proletárdiktatúra idejében természetesen nem folytathatnak gazdasági harcot, mert a Tanácskormány úgy is megtesz minden lehetőt a munkásság sorsának javítására, másrészt megérett volna a szétkergetésre, ha a saját kebeléből alakult kormány elé gördítene nehézségeket. A kommunista társadalom központi áruelosztó organizációja még nem alakulhatott ki, ennélfogva a szakszervezetek mint az áruelosztás szervei sem kezdhették meg ebbeli működésűket. A szakszervezetek tanító, felvilágosító munkája látszólag szintén megakadt egy időre, mert a legtehetségesebb, legagilisabb vezetői bejutottak a vörös hadseregbe, a közigazgatásba, a rendészetbe és mindenütt annyira el vannak halmozva munkával, hogy nem jut idő a szakszervezetekkei annyit foglalkozni, mint amenynyit foglalkoztak a múltban. A tanító, felvilágosító munka csak látszólag akadt meg, mert a régi vezetők folytatják azt a falvakban, hol nagyobb szükség van rá. így a szakszervezetek élete kissé elernyedt. Fel kell frissíteni a szakszervezetek működését új célok kitűzésével, melyek a változott viszonyoknak megfelelnek, új tehetségek bevonásával, A szorgalmasan működő agitátoriskolák valószínűleg sok új tehetséget fognak felszínre hozni, akik új, friss életet hoznak majd a most kissé pettyhüdt szakszervezeti működésbe, akik a tanítás, felvilágosítás munkájában segítségére sietnek a régi vezetőknek, akiknek munkaerejét a Tanácskormány és a munkástanácsok a közélet ezer ágában leköti. A szakszervezeteket tehát ne szidjuk, ne bántsuk, mert ezek szolgáltatják a szociálist» társadalom életforrásait, legutóbb is a szakszervezetek közreműködtek a munkászászlóaljak szervezésében. Amelyik szakszervezet nem felel meg hivatásának, mert tagjai nagyrészben álszociálisták, — ilyen igen kevés van, Pápán talán csak egy vagy kettő — oszlassék fel, a többi élére állítsanak arra ráérő, tehetséges, képzett szociálista vezetőket, akkor szervezeteik keretei meg lesznek telítve igazi tartalommal, mert a tehetséges, meggyőződéses, képzett szociálisták mindig találnak új, termékeny eszméket, melyek a szakszervezetek működése számára a szociálista haladás útját ki tudják jelölni. Addig is a szakszervezetek tűlszigoru biráigatásával he oontsuk meg a proletáregység erős falanxát. Ha hirdetjük, hogy az egész világ proletáriátusávai szolidaritásban akarunk élni, akkor első sorban mi magunk között kell szolidárisnak lenni és még annak látszatát is el kell kerülnünk, hogy a proletárszolidaritás tiszta vörös selymén a legkisebb folt is esett. A szociális termelés szervezése a vidéken. A felszabadított területek üzemeinek szociálizáíisa.. A kapitalista termelés szervezetlenségével szemben a kommunista termelés tökéletes szervezettséget jelent. Amíg eddig az egyes üzemeket kizáróan kapitalista érdekek irányították, addig a kommunista termelés az üzemágak egységes irányítását az összes proletáriátust képviselő szervekre bizta. Az egyes üzemágak felett, mint központi igazgató szervek állanak a szociális termelés népbiztosságának egyes szakosztályai. A szakosztályok közvetlen feladata az üzemeknek a volt kapitalista tulajdonosoktól való átvétele és az egységes igazgatás megszervezése. Az átvétel lényegében megtörtént a Forradalmi Kormányzótanács IX. számú rendeletével, mely az üzemi ellenőrző tanácsok megalakításáról rendelkezik. Az átvétel természetesen csak egy hatalmi tény volt, mely az egységes irányítás alapján való szervezésnek csak kiinduló pontját jelentik Az egységes igazgatás megteremtése elsősorban szervező munka. A szervező munkánál a kapitalista termelés idejéből igen fontos tapasztalásból keHett okulnunk. Általában bebizonyosodott dolog, hogy a termelés koncentrációja egy bizonyos határig javítja a termelés hatásfokát, a koncentráció ezen a határon túl különös adminisztrátiv tekintetben átláthatóság szempontjából csökken. A kommunista termelés igazgatása lényegében a legalkalmasabb kapitalista vállalathoz hasonlítható, ez a hasonlatosság irta elő azt a szükségességet, hogy a centrálizációnál bizonyos határőrt meg kell állnunk, mert különben oiyart szervezetet kellene létesítenünk, melyeknek adminisztrálása hatalmas és nem "elég gyorsan funkcionáló apparátust kivánna meg Egy ilyen nagy központi apparátus hátránya és lassú volta kitűnik abból, hogyha egy-egyszakosztályunk, különösen sok apró üzemet igazgató szakosztályunk összes vidéki üzemeit direkt szálakkal akarná magához kap-