Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-01-22 / 3. szám

I. évfolyam. Pápa, 1919 január 22. 3. szám, MUNKÁS ÚJSÁG POLITIKAI LAP B A PÁPAI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Kossuth Lajos utca 13. szám. E címrr Siilűenaök a lap sxelleral. valamint anyagi részét Illető kfiideméitjek. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. • Szerkesztik: TORMA LAJOS és KEREKES JÁNOS Felelős szerkesztő: MOLNÁR ÁRPÁD Kiadja a pápai szociáldemokrata párt. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési ár: Egész évre 20 kor., fél évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetéseket jutányos áron felvesz a kiadóhivatal. Halotti beszéd, v Tengernyi szenvedés után, még mindig a jajongás zenéje melleit születik meg az új, a szebb világ. Küzdő harcos, kemény emberek döngették meg s nyitották fel azt a kaput, melyen át, mint az igéret földjére özönlik be a sok-sok proletár. S mi most búcsúztatni jöttünk. Elsiratni nagyjaink közül kettőt. Új időknek két új Krisztusát. Liebknecht Károly és Luxemburg Róza, két vezére a lázadó, rabszolga népnek, ti. már nem köszönthetitek diadallal a felfutott napot. Két élet ezer szenvedése és kéihaíá! megrázó tragikuma könnyet szöktet azokba a proletár szemekbe, melyekről azt hittük, hogy már sirni sem tudnak. Küzdő, nagy emberek voltatok. Dacos, lángeszű vezérek. Véretek a mi vérünk s elmulástok mélységes nagy gyászunk. Nevetek, mint két egekig világító íáklya. De kár, hogy elégett, de kár, hogy nem lángolhat tovább! Munkások! Ti nyomorult szegény gyászolók. Testvér kézből szökött ki a golyó, mely kioltá az ő szent életüket. Testvérharcok nagy odisszeája... Okuljatok belőle. Mert vannak még hatalmas lángú fáklyák, de ha ezeket is kioltja a testvérharc átka — nagy lesz a sötétség, nagy lesz a pusztulás. Nyugodjatok békén, Liebknech Károly és Luxemburg Róza, munkásoknak két meghalt vezére... Siratunk benneteket, mélységes, igazi gyásszal. MUNKÁSTÁRSAK! A Munkás Újságot minden szervezett munkásnak olvasni kell, — mert a párt ügyein kivül a szakszervezetek ügyeit is benne találjuk meg. rrrrzrrrrrzzrr Mohácsy úr és az internacionalizmus. További ellentétek cim alatt a V. E. kitünó apostola, az internácionálizmusról vezércikkez. Több mint egy oldal terjedelemben igyekszik bizonyítani, hogy a nemzetköziség nagy eszméje csődöt mondott. Persze, Mohácsy úr, mint mindig, itt is hű marad magához: nem tanul, ferdít, valótlanságokat állít és piszkolódik. önmaga mondja múltkori cikkében, hogy Krisztus, „az internácionálizmusnak legelső és leghivatottabb szószólója" arra is tanít, hogy a hazát és fajtánkat szeretnünk kell, de azért ugyanazon cikkében nem átalja a szociálistákat, mert az osztályharc sikeres megvívásáért nemzetközileg szervezkedtek, „hazátlanoknak" nevezni, akik előtt, szerinte, közömbös az ország sorsa. Hát bizony az igaz, hogy ha a hazafiság abból áll, hogy a mellet kell verni, szavalni keil és piszkolódni, akkor Mohácsy úr a hazafi és nem a szociálisták. De hát azt talán mégsem lehet letagadni, hogy a szervezett munkásság a háborúban készséggel állt a „haza" szolgálatába, míg Mohácsy úr és felmentett gazdatársai jól éltek és szépen gyarapodtak a biztos, meleg fedezékben. Aztán meg a forradalmat sem Mohácsyék vívták meg (talán el sem vállalnák ugyan), hanem a szervezett munkásság, melynek minden tette oda irányúi, hogy ez a sokat szenvedett ország népe, melyet a Mohácsy-féle urak sovinizmusa is segített a romlásba dönteni, végre a boldogság révébe jusson. A hazátlanok nem a szociálisták között vannak, hanem a kisgazdák protektorai, az Omge tagjai, a Zichyek között, kik azonnal találnak formulát, hogy a cseheknek behódoljanak. Talán azok a szociálisták hívják a cseheket a meg nem szállt területek megszállására és nem a sovén kapitalisták, kik miközben a területi integritást sóhajtozzék, epedve várják a megszálló csapatokat. jellemző különben egész gondolatvilágára, hogy ki meri írni azt, hogy nem törődik az angol, francia munkással, neki azok talán nem is embertársai. Az egész cikkben általában a régi rendszer nyomorúságos sovinizmusa nyöszörög. Rámutatott a jelenleg még imperialista ántántra, hogy az sem törődik velünk, miért kell hát akkor nekünk az internácionáíis testvériség ! Micsoda sötétség, vagy mekkora rosszindulat! Ha már azt nem tudja a tisztelt Mohácsy úr, hogy Marx Németországban és nem Franciaországban született, azt már mégis csak illene tudnia, hogy az ántánt államokban még a régi rendszer van uralmon. A fájdalom, a nyomor, szóval a munkás sorsa mindenütt egyforma. A tőke nálunk éppen úgy, mint Angliában a munkások verejtékéből emelkedett a magasba. A magyar tőkés és az angol tőkés igen jól megértik egymást. Példa rá a „zöld" internácionále. Csupán a töke butító munkájának lehet köszönni, hogy a világ proletárjai eddig még nem teljes számban egyesültek! Mohácsyék hazaszeretete, melyre minket az iskolában tanítottak, nyo» ~ ru't kardcsörtetés volt, hazug fráz mely senkit semmire nem kötelez. A mi hazaszereietünk nem a holt ugar szeretetét hirdeti, hanem a népek, az embertársaink szeretetét. A négyéves háború után a világ dolgozói közül egy sem került ki győztesen. A párisi anya éppen úgy vesztett, mint a magyar anya. Afrika sötétbőrü proletárja éppen oly ártatlanul halt meg,, mint a német munkás katona. Mohácsy legocsmányabb valótlansága azonban az a kijelentése, hogy a nemzetközi vörös zászló fürdött most sok-sok százezer magyar vérében. Szerinte tehát az ántánt szociálisták voltak azok, kik a háborút ellenünk indították és folytatták. A valóság az, hogy az imperiáüzmus és a tőke féktelen terjeszkedési és hódítási vágya volt a háború oka és hogy egyedül a szociálisták tiltakoztak ellene és folytattak antimilitarista propogandát. A szociálisták a háború alatt is a testvériséget, egymás szeretetét hirdették, mialatt a papok feszülettel kezükben buzdították a katonákat embertársaik öldöklésére. A háború első áldozata, a francia szociálisták lángeszű vezére Jaurés volt, kit egy őrjöngő nácionálista lőtt le, míg a szerencsétlen Liebknechtet börtönbe vetették antimilitarista agitációja miatt. A külföldi és ántánt szociáiista sajtó egyértelmüleg tiltakozik az ellen, hogy a legyőzött népek sorsa a durva erőszak,