Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918

1918-06-23

tuazkodási képoségük kifejlődik, egyszersmind bizonyosra vehetjük, hogy hazájukba visszatérve, O'-iu az áldatlan ellentettek szitóiuak, hanem a kölosönös megértés és aegités előmozdítóinak táborát íogja s/.aporitani. Eunek a nagyjelentőségű gyermekvédelmi ás szociálpolitikai mozgalomnak a lebonyolításá­hoz kérem segítségét, — több: közvetlen, oda­adó, önzetlen fáradozását. Az ausztriai — kizáróan német anyanyelvű — 6 — 12 éves fiuk és leáuyok itteni nyaraltatá­aáuak bi/.tositását főként a magyar állami gyer­mekvédelemben gyöuyörüen bevált családi el­helyezés alapján óhajtanám keresztül vinni. Vagyis akként, hogy megbízható és önként válallkozó vendéglátó családok fogadják vendé­gül a gyermekeket, — németül nem tudó család legalább kettőt, hogy a kis vendégek eleinte se érezzék magukat idegenül. Ezeu a számon felül pedig csak annyit, amennyit a vendéglátó csa­lád a saját és a gyermekek nagyobb kényelmet­lensége nélkül be tud fogadui. Németül nem tu ó osaládokban egy vendéggyenneket is el lehet lelki javát szolgálja, hanem egyúttal az ország újjáépítésére oly nagy mértékben szükséges jövőbeli munkaerő biztosítását és a nem kevésbé szükséges szociális béke és megértés előmoz­dítását. Teljes bizalommal aziránt, hogy a leg­helyesebben tudja értékelni ezeket a messzevágó gyermekvédelmi és szociálpolitikai szempontokát, uagyértékü szíves közreműködéséért előre is hálás köszönetemet nyilvánítom. Budapest, 1918. május hó. VADNAY TIBOR 8. k. miniszteri tanácsos, Károly Király gyurnieknyarnltntásánaak kormánybiztosa. A nyolcadik magyar hadikölcsön. A hosszuan elhúzódó háború további nagy [pénzügyi követelményeket támasztván az állam­1 hatalommal szemben, a hadi szükségletek zavarta­belyezni. A nyaralás juhus 15-ike és augusztus j | an ellátása céljából uj hadikölcsön kibocsátása 1-je között kezdődik és 6 hétig tart. A vendég-1 v ált szükségessé. A hadviselés, költségeinek fede­látó családok a gyermekek utáu heti 10 koronát,' z ésére a pénzügyminiszter ezúttal 5Vs°/o-kal kama­az egész időre tehát 60 koronát kapnak, aminek 1 tozó adómentes járadékkölcsön-kötvényeket bocsát fejében a gyermekek tisztességes lakással és éle- nyilvános aláírásra. A pénzügyminiszter tehát ez lemmel tartozuak ellátni. alkalommal is közvetlenül fordul a közönséghez. A nyaralás megkezdésének időpontját azért Az aláírás időtartama 1918 június 12-töl július tűztem ki a jelzett időre, mert akkor már az |l.jg bezárólag terjed. Aláírási helyekül fognak aj termés jeleutösen fog élelmezési viszonyokon szerepelni az összes állami pénztárak és adóhiva­jarvitani. Kőlöubeu is a vendéglátó családok talok, a postatakarékpénztár és annak közvetitö­részáre ki. fogják utalni azt az élelmiszer helyeiül szolgáló összes postahivatalok, valamint mennyiséget, amely 6 hétre a vendéggyermeke- az összes sz á mottevö hazai pénzintézetek. A ki­ket megilleti. bocsátásra kerülő 5Vi°/o-kal kamatozó járadék­AZ osztrák gyermekeknek ekként való el- kölcsön kötvényei 50, 100, 1000, 5000, és 10,000 látásának viszonzásául magyar gyermekeket koronás címletekben fognak kiállíttatni, fogunk ingyenesen elküldeni as adriai tenger- ^ 5'/i°/ 0-kal kamatozó járadékkölcsön-köt­partra. Még pedig több ezret nemosak a székes- vény kibocsátási ára a következő összegekben fővárosból és környékéről, hanem a vi lékről is, van me g állapítva: az arra leginkább rászoroló, eatnya, gyenge 1. arra az esetre, ha az aláíráskor az aláirt üdülésre áhítozó gyermekek közű . lösszeg egész ellenértéke befizettetik: A gyermekeket vasúton fogjuk lakóhelyük- a) az 1918. évi június hó 12-től 27-ig bé­ről Fiúméba vagy Triesztbe szállítani, onnan zárólag történő aláírás esetén 91 K 50 f; zetnél vagy cégnél, illetve annak az intézetnek vagy cégnek közvetítésével tartoznak jegyezni, amelynél a betét el van helyezve. Különleges kedvezmény jár a gazdáknak a nyolcadik hadikölcsönnél. A kibocsátásra kerülő 5>/i°/o-os járadékkölcsön-kötvények felhasználhatók lesznek a jelenleg alkotmányos tárgyalás alatt álló törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után az annak alapján kivetendő hadinyereségadó fizetésére. Az aláírók a háború utáni leszerelés folytán eladásra, illetve árverésre kerülő javakat ló, ló­szerszám, szekér, motor, a sok lebontásra kerülő barak deszkázata vételárát a kibocsátásra kerülő járadékkölcsönkötvényekkel fizethetik. Ily fizetések­nél a kötvények ugyanúgy, mint a hadinyereség­adófizetéseknél, minden 100 K névérték után a tulajdonképpeni kibocsátási árat képező 92 K-val fognak számításba vétetni. A leszerelési javak értékesítésénél azok a vevők, akik a vételár fize­tésére az általuk jegyzett kötvényeket használják fel, előnyben fognak részesülni. Ha tehát például egy lóra hárojn gazda is árverezett, közülük az kapja meg, amelyik ilyen hadikölcsön kötvénnyel fizet. A kibocsátandó kötvényekre az Osztrák-Ma­gyar Bank és a M. kir. hadikölcsönpénztár a köt­vényeknek kézizálogul lekötése (lombardirozása) mellett a névérték 75*#-áig, a mindenkori hivata­los váttóleszámitolási hamatlábon nyújtanak köl­csönt. De ez a kamst 1924-ig 5%-ban állapittatik meg a fél óhajára. Ime ezekben ismertettük bő részletességgel a nyolcadik hadikölcsön jegyzése körüli tudni­valókat. pedig tengeri uton a kiszemelt nyaralóhelyekre. A vidéki magyar gyermekek miden 30 főnyi csoportjához egy-egy felügyelöuöt foguuk kül­deni, akiket ingyenes utazásban, ellátásban és 100 korona tiszteletdíjban részesitüuk. Ezeket a felügyelőnőket az állami gyermek­menhelyi igazgató-föorvoaok fogják a tanítónők óvónők és hasonló — gyermekekkel azakszerüen és hivatárosan foglalkozó — nők köréből válasz­tani. Elsőbbséget biztositok az olyanok számára, akik a vendéglátó osaládok gyűjtésében megfele­lő eredményeket értek el. A vendéglátó családok eredményesen foglalkozók egyébként az elért eredmény arányában külön jutalomban is fog­nak részesülni b) az 1918. évi június 27-ét követő időben 1918. évi július 11-ig bezárólag történő aláírás esetén 91 K 70 f; 2. ha pedig az alább ismertetendő kedvez­ményes (részletekben történő) fizetési módozat vétetik igénybe, az aláírási határidő egész tartamára szólólag 92 K 50 f. A nyolcadik hadikölcsön 100, 1000, 5000, és 10,000 K-ás címletei minden év március 1-én és szeptember 1-én lejáró félévi utólagos részletekben évi 5'/t'/o-kal kamatoznak. Az első szelvény 1919 március 1-én esedékes. Ettől eltéröieg az 50 koronás címletek évi szelvé­nyekkel vannak ellátva s ezeknél az első szelvény 1919 szeptember 1-én esedékes. Az esetben, ha az 5Vi°/ 0-os járadékkölcsönre A felügyelöuök számára seg.tségül egy-gy alairt osszeg 100 koronát meg nem halad, az alá­nagyobb fiu, vagy leány-gyermeket is el foguuk iras alkalmával az aláirt összeg egész ellenértéke küldeni, akik szintén ingyenes utazásbau, ellátás- \ befizetendő. A 100 K-t meghaladó aláírásoknál ban és némi zsebpénzben részesülnek ; ellenben a befizetés részletekben is teljesíthető. Ez Az állami gyermekmenhelyek igazgatói, esetben az aláírás alkalmával az aláirt összeg főorvosait bíztam meg azzal hogy egyrészt azj^-a biztositékképpen leteendő és pedii> kész­osztrák gyermekek részére vendéglátó osaládo- pénzben vagy megfelelő értékpapírokban. A resz­ket gyűjtsenek, másrészt, hogy kiválasszák al| etek pedig augusztus 5-től szeptember 23-ig kell tengerpartra küldendő magyar gyermekeket, felügyelőuöket és az utóbbiak segítségeit. Károly király gyermekuyaraltatásátiak ez általános ismertetése után azt a tiszteletteljes kérelmet terjesztem elő, szíveskedjék ember­es gyermekbaráti érzésével a mozgalmat szíves hathatós támogatásban részesíteni, különösen pedig eleget tenni azoknak a kéréseknek, ame­lyeket az irányban az állami gyermekmenhe­lyek igazgatói és kiküldötteik közvetlenül hoz­zá fog terjeszteni. Feleslegesnek tartom ez általános ismerte­tés után külön hangsúlyozni azt a rendkívüli fontosságot, amely e mozgalom sikeréhez fűző­dik. Csak arra akarok rámutatni, hogy eme mozgalom nemcsak a nyaraló gyermekek testi­négy egyenlő részben lefizetni. A befizetés alkalmával az aláíró fél az aláírási helytől pénztári elismervényt kap. A kötvények kiadása költségmentesen ugyanazon a helyen fog megtörténni, ahol a pénztári elismervények ki­adattak. A betéti üzlettel foglalkozó intézeteknél s más ily cégeknél 1914. évi augusztus hó 1. előtti betéti könyvre elhelyezett, egyébként a moratórium fel­oldó rendeletben foglalt korlátozások alá eső beté­tek a kibocsátásra kerülő kölcsönre történő be­fizetések céljaira — önérthetöleg a kikötött lemon­dási idők épségben tartása mellett — igénybe vehetők. Azoknak, akik a befizetésekre pénzintézeti betétjüket kívánják igénybevenni, annál az inté­Szinészet. Az e heti repertoir szürkeségéből magasan kiemelkedik Arcübasev szenzációs sikerű 5 fel­vonásos diámájának, a Féltékenységnek minta­szerű előadása. A közönség mégis csak az első előadásnál töltötte meg teljesen a színházat, mig a Stambul rózsája ötször vonzott uagy kö­zönséget Hát ninos Pápán akkora müveit kö­zönség, mely komoly színdaraboknál a padsoro­kat kétszer háromszor betölteni tudná? Szombaton este Sztambul rózsáját adták zsúfolt nézőtér előtt. Flórián szerepét Érckövy Károly kiváló tehetségű fia, Érckövy László adu. Fiatal korát meghazudtoló otthonossággal mozog a színpadon, eleven, kedves temperamentummal játszik, nem énekel rosszabbul, mint a legtöbb táncos siheder. Vasárnap este az Obsitost adták Kállay Jolánnal, aki a tőle megszokott művészettel ját­szotta Piroska szerepét. Hétfőn a Svihákokat játszották igen kevés számú közönség előtt. Kedden adták először a Féltékenységet. Pogány alakította Petrovics Szergej, a féltékeny férj szerepét. Alakitásat distiugvált felfogás jel­lemeste. Az elfojtott, majd féke vesztett düh az ötödik felvonásban elementáris erővel tört ki belőle. Kiss Mariska Jelena szerepében kiváló művészi alkotást mutatott be. Nem játszott, hanem ugy oaelekedett, járt-kelt, beszélt, nevetett, kacagott, kacérkodott, mint egy typikus, komp­likált lelki életet élő, folyton hullámzó kedélyU, állandóan a tűzzel játszó, miudeukitöl becézett diszuö szokott, aki után minden férfi bolondul és aki miudeu férfit boloudit. Külöuöseu elragadó volt a harmadik felvonás ama jeleuetében, mi­dőn Serjosával ugy játszik, mint macska szokott az egérrel. Serjosát Molnár adta nagy jellemző erővel, szavaiból kilángolt a lelket perzselő, ben­sejében állandóan lobogó tüz. Kias Cecil Klav­dija ellenszenves szerepének báutó realizmusát uem tompította, mégis tetszett a közönségnek. Még a buja, parázna asszony ellenszenves sze­repében is rokonszenves tudott maradni, mert mindenki érezte, hogy a való életet mutatja ne­künk. Amint as erdőből, a pásztoróráról vissza­tár, ugy rendezi szétborzolt haját, ruháját, olyan jóizüen nyújtózkodik, boldogan felkacag, mint

Next

/
Thumbnails
Contents