Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918
1918-01-20
1918. január 20. A fényes programmot Ungár Müiályné és Klein Jolán választmányi tagoknak és Révész Arnoldné alelnökuek köszönhetjük. A hatás pénzÜgyi szempontból is szépen mutatkozott, mert pár száz koronával növelte sz egylet jótékony alapját. Krónikás VEGYES HIHEK. — A főispáni jótékonyalap 1917. évi elszámolása. Közismert dolog, hogy vármegyénk főispánja egy jótékonysági alapot létesített, melyből állandóan segélyt folyósított a háború konjunktúrái által súlyosan érintett szegényeknek, főleg a hadbavonultak hozzátartozóinak és ezek árváinak. Ezt az alapot, szíve sugallatát követve, maga a főispán teremtette: a semmiből. Elődje ilyenre nem gondolt. Dr. Rainprecht Antal alig néhány hónap alatt közel 35000 K-t teremtett elő a szegények, az ínségben sínylődök istápolására. Erről az összegről most teszi közzé a főispáni hivatal az elszámolást. E szerint az alap ez idő szerinti állaga: 1-391. számú nyugtákra 1917. évi október hó 2-tól 1918. évi január hó 4-ig befolyt összesen 34968 K 80 f, 1-108. számú utalványra 1917. évi október hó 8-tól 1918. évi január hó 4-ig kifizettetett 29044 K 54 f. Áthozat az 1918. évre 5924 K 54 f. Az utalványozások az alábbi célokra történtek: Kezelési költség 326; Rokkant kereseti telepek céljairaa várni.alispánjának 1000—; Lonkai Zsigmond 20000 K-ás adományából rokkant kereseti telepek céljaira a vármegye alispánjának 2000-—; Középiskolai hadiárva tanulók internátusa javára 1000*—; Veszprémi nyomdászárvák karácsonyi felruházására 100-—; Devecserí főszolgabírónak a devecseri járási hadbavonultak ínségben levő hozzátartozóinak segélyezésére 2000 —; enyingi, zirci 2000—2000 —; veszprémi és pápai főszolgabíróknak ugyanazon célra 1000— 1000 — ; Veszprémi polgármesternek a Veszprém városi hadbavánultak Ínségbe levő hozzátartozóinak segélyezésére 6000 — ; Pápai polgármester nek ugyanézon célra 6000 —; Veszprémi tartalék kórház sebesült katonáinak karácsonyfájára 100*—; Veszprémi polgármesternek a hadbavonultak ínségben levő hozzátartozóinak segélyezésére pótlólag utalványoztatott 200 — K. összesen 24403 K 26 f. A még fennmaradó 4641 K pedig a főispán által személyesen osztatott ki a vármegye szegé nyeinek. — A hadisegély fölemelése. A hadbavonultak családtagjai rövidesen megkapják a fölemelt hadisegélyt. A honvédelmi minisztériumban elkészült a rendelet, mely az igényjogosultakat a lakóhely szerint három osztályba sorozza. Kis- és nagyközségekben a hadisegély a családtagok száma szerint harminchat-kétszáz korona, a városokban negyvenkettö-kétszázhusz korona közt váltakozik. Akik bérelt lakásban laknak, azok lakbérsegélyt is kapnak. Ezentúl minden községben véleményező bizottságot alakítanak. A bizottságtól a főszolgabíróhoz lehet felebbezní. Ujitás az is, hogy nemcsak a tartalékosok, hanem a tényleges katonai szolgálatot teljesítők családja is részesül hadisegélyben. — Szigorított rekvirálást rendelt el a z Országos Közélelmezési miniszter, mert az átvevő bizottságok nem tudnak kellő eredményt felmutatni. A rekvirálást január első hetében országszerte meg kellett kezdeni: csendőrök, fináncok, katonák fognak kutatni. A falusiaktól elrekvirálnak mindent, a lisztadagokat szűkebbre szabják — de arra van-e valakinek gondja, hogy a sok szegény ember ne járjon papirtalpu cipőben, papirosruhában — átázva, fázva ebben a dermesztő hidegben? — Kinevezés. A kultusz miniszter Vághy Erzsi oki. óvónőt. Tapoh hermányra állami ovo« UÖvé kinevezte. — Ai árvaszék figyelmeztetése Pápa r. t. város árvasaékéuek 8/1918. számn hirdetményét — közérdekű voltára tekintettel — te|Í m terjedelmében közöljük: Köztudomású tény, ogy a háború okozta tetemes anyagár ós munkabér emelkedése következtében a ttta által Pápai Lapok elpusztított épületek helyreállításának költségei rendkívül megnövekedtek úgyannyira, hogy — tűzkár esetén — a háború előtti árviszonyokhoz mérten biztosított épületek után járó kártérítési összeg megközelítőleg sem elégséges a kár helyreállítására. Amennyiben tehát a biztosítási összeg megfelelőeu uem emeltetik igy a biztosító felet, valamiut hitelezőit — az árvaszék szempontjából tekintve — a gyámhatóság alatt állókat, illetőleg a gyámpénztárt — helyrepótolhatatlan károsodás érheti. Mindezeknélfogva, — s tekintve, hogy sz 1877. XX. t.-o. 110. § a értelmében a gyám vagy gondnok, a gyámolt, illetőleg gondnokolt épületeit tűzkár ellen biztosítani köteles, — gyámpénztári szabályrendeletünk éltelmében pedig a gyámpénztári kölcsönnel terhelt épületek a kölcsönvevő által teljes értékük erejéig sziutén biztositandók, — az esetleges károk megelőzése céljából felhívjuk és utasítjuk a hatóságok alá tartozó törv. képviselőket, gyámokat és gondnokokat, nemkülönben valamennyi gyámpénztári adósunkat, hogy a szóban torgó épületek biztosítási összegének megfelelő 100 - 200 százalékos emeléséiül haladéktalanul gondoskodjanak s enuek megtörténtét, illetve az uj kötvény bemutatása vagy beszolgáltatása által 80 napon belül a városi közgyemnél, illetve a városi gyámpénztárban annyival is inkább igazolják, mert eileukezö esetben minden ezen mulasztásból folyólag a gyátuoitakat illetve gondnokoltakat érhető károsodásért a mulasztó gyámot, illetve gondnokot tesszük felelőssé, a gyámpénztári kölcsönöket pedig felmondjuk. Kelt Papán, a városi árvaszéknek 1918. évi január ő-éu tartott ülésében. Mészáros, árv. elnök. — üj politikai lap Pápán. Dr Mohácsy Lajos marozalgergelyi ev. lelkésa, a megyei gazdapárt elnöke, 48-as gazdapárti programmal lapot iuditott Pápán. A lap megyei érdekeket szolgál, politikájával pedig a gazdapúrt s igy a megyei gazdák törekvéseinek kivan szószólója, előharcosa lenni. Dr. Mohácsy közéleti működése, ismert újságírói képességei garanciát nyújtanak amellett, hogy lapja mindvégig érdekes és jól szerkesztett újság lesz. Az első szám most hagyta el a sajtót. Előfizetési dija évi IJ korona. — A Jókai-kör folyó hó 20-án a ref. nonevelő-intézet dísztermében házi estélyt tart a következő műsorral:'7." Egy kis esztétika. Felolvasás, tartja dr. Kocsis Lénárd. 2. Siinding: Frühlingsraucheu, Székely 1.: Hegyi patak. Zongorán előadja Bajcsy Kató. H. Szabolcskn-versek. Szavalja Tóth Sándor. 4. Liszt: Faust-tantázia. Zougorán előadja Kiss József. 5. M. Legow: Harc a zöldségpiacon. Tréfás jelenet. Éneklik : Patay Margit (1. kota), Mokos Margit (2. kofa). Császár Teréz (házmesterné). Zongorán kisen Kiss József. — As estélyt rendezi Kutassy Marid. — Kezdete délután •> órakor. Belépő-díj nem tagoknak 1 K. Felülfizetéseket a Sznrmay honvéd-alapra szívesen fogadnak. — Hangverseny A református nőegylet f. évi február 16-án, a Griff nagy termében, kiváló erők közreműködésével hangversenyt rendez. A részletes műsort közelebb közöljük. — A Jókai-kör estelye. Auyagiakban és erkölcsiekben egyaránt impozáns sikerű irodalmiéa miivészestéiyt rendezett f. hó 15-éu a Griffszálló nagytermében a pápai Jókai-kör. Kimagasló eseménye volt az estélyuek dr. Pékár Oyula őrse. képviselő, a Kisfaludy- és Petőfi társaságok s a t. Akadémia tagjának nagyszerű felolvasása Jókai első házasságáról. Pékár Gyula amellett, hogy az ország egyik legjobb nevű uovella- és regényírója, kölöuöaeu mint a közvetlen, kifejező, mesterkéletlen, lebilincselő felolvasási mód, előadási modor Unuepelt mestere ismeretes. Ilyennek ismerte meg öt kedden este a Jókai-kör óriási s mégis válogatott publikuma is. Az aránylag hosszú, de mindvégig rendkívül érdekes felolvasás első szavától az utolsóig lebilincsel ve tartotta a feszülten figyelő és az igazan magasrendű művészetben elmerült publikumot. A közönség szüuni nem akaró tapsokban iéjezte ki elragadtatását és kösaönetót az illusztris felolvasás iránt. Pékáron kívül még két felolvasója volt az estnek. Tumor Árkád és dr. Körös Eml-e mutattak be néhányat hangulatos verseikből. As est zenei része mindenképen méltó volt az irodalmihoz; Gaty Zoltán béke-imája, amely a jeles szerző dirigálása mellett a ref. tanitónöképzö, intézet válogatott kara adott slö Horváth Hózsi zongora-, Lisskay Ilona harmónium- és Rácz Erzsi hegedükisérete mellett, igen nagy hatást keltett. A magánszólamokat kellemesen osengö hangon Patay Margit és Ballá Mariska énekelték. Kimagasló számai voltak az estnek verebélyi Marsó Lászlóné énekszámai. Benne pompásan iskolázott, gyönyörű hangú énekmüvésznöt ismert meg közönségünk. Mindegyik száma -óriási tetszést aratott, zúgó tapsokat váltott ki a közönségből. Különösen tetszett Grieg mesteri Solveigdala. Kitűnő zougorakisérője Kiss József volt, Gounod Repentirjét pedig hegedűn Gáty Zoltán, zongorán Kiss József és harmóniumou Kőrös Béla kisérte. Az estélyt pompás élőképek gyöaföfi sorozata fejezte be, melyeket Bélák Rózsi. Gárdos Panni, Gráf Mariaka, Hortig Landa, Horváth Rózsi, Jerffy Magduska, Jeszenszhy Helén, Karlovitz Ilus, May er Iduska, Szeőke Judit, Tompa Bözsi és Viz Vilma úrhölgyek alakították. A közönség alig akart betelni szépségükkel. A fényes haugvérseuy jelentékeny tiszta jövedeituát a kör a Sznrmay Sándor honvéd-alapnak szánts. — Bevárnál engedély március 31-ikóig. A honvédelmi miniszter felhatalmazta a polgármestereket és föszolgabirákat, hogy mindazokiiak, akik a katonai szolgálat alól való új felmentésüket vagy meglevő felmentésük meghosszabbítását kérték és erre javaslatba is hozattak, ha felmentési ügyük idejében elintézést nem nyert, már most 1918 március 81-ikéig érvényes bevárás! engedélyt adhassanak. Megengedte továbbá, hogy az ez évi december 81-ig általánosságban felmentett hivatásos gőz- és motorgépkezelök és tűtöknek felmentése, ha Kimentésükre, még továbbra is szükség van, 1918 február 15-ig meghosszabbíttassak. — KÖB bis. ülés. Veszprémvármegye közigazgatási bizottsága folyó hó l(J-én délelőtt a vármegyeház kistermében Rainprecht Antal dr. főispán elnöklete alatt üléat tartott. Az ülésen az előadók előadták jelentéseiket s ezután a közig, bizottság rendes havi üléseinek idejét állapították meg. — Halálozás. F. hó 19-én temették nagy részvét mellett Battenberg Erigyes városnuk derék polgárát. Az elhuuytbau iiattengberg Lajos in. kii. posta és távirdai központi igazgató édes apját gyászolja. Téli idil. Nézd kis szivem kitint mily szépén esik a hó. Gyere! megunni am már idebennt.' Nézd csak mily szép aa égből küldött takaró. Mily gyönyörűen beföd mindent. A lelked is olyan mint e hó — hófehér, — Még nem lepte be a durva dér. — Ereidbeu vígan csörgedesik a vér, Sziiz vagy! akár a hófehér tél. ülj ide szivem, vigyázz, meg ue hütad magad. r.u majd hajtom a lovakat, »,„•«.» S inig a fehér havon gyorsan repül a szán. Szűzi csókoktól ég a szain . . . y*m *• -lui Jégeső. Kip-kop, kip-kop, kip-kop, A jégszemek potyognak. Kip-kop, kip-kop, kip-kop, A lépteim kopognak Az elhagyott utcán, Kip-kop, kip-kop, kip-kop, Sürüu esnek a jegek, Kip-kop, kip-kop, kip-kop, Ballagok és könnyezek Árvaságom felett .. . aalfal Szita latvan Ferenc. — Nök mint cseplögópkezelök. A honvédelmi miniszter érdekes rendeletet küdlött a megyeházhoz. A leirat szerint valószínű, hogy a jövő évben a cséplögépészek és fiitól; fölmentését hadiérdekböl erősebb korlátozásnak vetik alá. — Ezért a honvédelmi miniszter célszerűnek találná, ha a különösebb szakértelmet nem kívánó motorkezelöi és tiitöi teendőkre esetleg nökej képeznének ki. A közigazgatási hatóságokat fölhívja a miniszter hogy erről tájékoztassák az érdekelteket. iafqáf*. >.aw**te*.i»i<»v.}% v«tft.< rtas*»..•?»yv .»•Vjl#''>i M *'-3"iV *l*«t i