Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-06-10

PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. 8zerkesziőség és kiadóhivatal: Qoldberg Oyvila papirkereikedése, Krt-tér 23-ik szám. Telefon 112 szárra. Felelffa szerkesztő él laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. ElSQietések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalából küldeudSk. A lap ára: egén érre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre 3. Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám ara 30 fill. A városi tisztviselők beszerzési segélye. Mult számunkban rüvideu megemlékeztünk már a kormány ama rendeletéről, amely a közalkalmazottak három kategóriája számára 500, 300 illetve 200 korona egyszersmindenkorra szóló ruhabeszerzési segélyt engedélyez. Az állami alkalmazottak beszerzési segélyét az a hatóság vagy hivatal állapítja meg és utalja ki, amely az illetők szabályszerű egyéb illetményeinek utalására is jogosult, íly módon az állami alkalmazottakat illetőleg érvényesülhet és érvényesül is a kormánynak az az intenciója, hogy a közalkalmazottak e segélyt, mely egyébként csak egy csepp a tengerben, haladéktalanul kapják meg. Tényleg tudomásunk szerint az állami alkalmazottak nagy része a beszerzési segélyt már meg is kapta (bizonyára el is költötte), a többiek pedig néhány napon belül okvetlenül meg fogják kapni. De mi lesz a nem állami alkalmazottak beszerzési segélyével ? Mikor kapják kézhez azt a sóvárogva várt néhány száz koronát a városi, községi és felekezeti alkalmazottak? A vonatkozó kormányrendelet a beszerzési segélyt az államiakéval teljesen egyenlő összegben ezek részére is megállapítja. De csak elvben. Mert a kiutalás módját illetőleg egy újabb kormányrendelet kibocsátását helyezi kilátásba. Ainig tehát ez a kilátásba helyezett újabb rendelet meg nem jelenik, a nem állami közalkalmazottak segélyükhöz nem juthatnak hozzá. Pedig ez a kormányrendelet esetleg még sokáig várattat magára. Hisz innen-onnan már két hete, jhogy az alaprendelet, amelyet a lemondott kormány direkt azért sietett kibocsátani, hogy a válság miatt a tisztviselőknek ezen oly égetően sürgős Ugye semmikép halasztást ne szenvedjen, megjelent. De a városi, felekezeti stb. alkalmazottak segélyéről szóló külön rendelet mai napig sem jelent meg. Egy percig sem hisszük, hogy ennek az volna az oka, hogy talán a kormány véleménye szerint a nem állami közalkalmazottakra nézve nem volna a segély ügye époly elodázhatatlanul sürgős, mint az államiakra nézve. Nem gondoljuk, hogy akadna olyan botor ember, akinek ilyesmi eszébe juthatna. A késedelem okát ez esetben is abban véljük fellelni, mint sok más sérelem dolgában is: a nem állami tisztviselők szervezetlenségében. S a szervetlensóg terén a vezető helyet épen a városi tisztviselők foarlalják el, mert nekik semmi néven nevezendő szervezetük sincs, inig a több inem állami közalkalmazottak minden kategóriájának van valamilyen jobban vagy rosszabbul kiépített szervezetük. Pedig hiába, a régi igazság most is és ebben az esetben is igaz: néma koldusnak senki sem érti a szavát. A városi tisztviselői kar néma koldus, nincs orgánuma, amely megszólalna a nevében s amelynek hatalmas szava az illetékes fülekhez juttatná a felgyülemlett panaszokat. Annak a sok-sok ezer városi tisztviselőnek morgása, sóhaja, akik pedig a maguk íróasztala mellett napról-napra az ország minden városában morgásban és sóhajokban öntik ki panaszaikat, soha sem egyesül, sehol nem olvad össze egyetleu hatalmas haugorkánuá, amelyet nem meghallani lehetetlen volna, hanem észrevétlenül semmivé oszlik a levegőbe, mint a szappanbuborék. Ez az alapoka annak, hogy a városi 'tisztviselői kar minden téren a közalkalmazottak legmostohább kategóriája. Jól tudjuk, hogy ezen ezzel az egy cikkel, de a cikkek egész sorozatával sem lehet segíteni. A baj csak tettek utján: szervezkedéssel volna orvosolható. Jelen cikkünk célja csupán az, hogy a városi tisztviselők ügyeimét újból felhívjuk minden bajuk örökös alapokára : a szervezetlenségre. Másrészt — s ez a speciálisabb célunk — hogy rámutassunk arra, hogy a beszerzési segély a városi tisztviselőknek is haladéktalanul sürgős. Ezért a városoknak kötelességük volna, hogy alkalmazottaik részére a beszerzési segélyt előleg alakjában azonnal folyósítsák s annak mielőbbi visszatérítése iránt sürgős felterjesztést intézzenek a kormányhoz. Francia magasztaló cikk. II. Vilmos német császárról. A franciák a német császárról nem mindig azon a mocskolódó hangon írtak, mint ma. Ez s háborús gyűlölet új és gyökértelen. Keztlnk közé került Julei Lemaitre-nek, a nagy francia akadémikusnak egy könyve, a Contemporains ötödik kötete, melyben Ábrándok egy uralkodótól cimü cikkében II. Vilmost, s fiatal német császárt mint s világ békereménységét állítja be. A nevezetes és igen érdekes tanulmányból az alábbi részleteket közöljük: Minden jel arra vall, hogy ebbeu a pillanatban ö Európának leghatalmasabb uralkodója. Másrészt úgy remélik, hogy minden császárok és királyok közül, kik itt maradtak, ő vau leginkább tudatában eleve-elrendeltetett küldetésének, ö az, aki érzi azt a misztikus kötelességet, hogy a népek pásztora legyen. Végül úgylátszik, hogy ezeket a kötelességeket el van tökélve végrehajtani gyökeresen és az uralkodók között ö a leginkább erélyes, leginkább cselekvő — vagy leginkább mozgalmas. Ha önök elfogadják ezt a három feltételt, mely hitem szerint egyáltalán nem merész és ha bátrau, naivul és optimiszkusan le is vonják belőle a következtetést, maguk is meglepődnek attól az ábrándtól, melyet lassanként és szinte akaratuk ellenére építgetnek. Kétségbevonhatatlanul eredeti. Felgerjeszti a figyelmet. Mióta trónon Ul, sokkal szenvedelmesebben foglalkoznak vele, mint leghíresebb színészeinkkel. Ez a fiatal császár már számos rendkívüli érdekes dolgot tett. Azzal kezdte, hogy meglátogatta sorjában rokonait, a császárokat és királyokat, mintha érezné, hogy a mai időben az uralkodóknak komoly dolgokat kell mondauiok egymásnak, ünnepélyes kérdéseket kell megvitatniuk, együttesen aféle királyi lelkiismeret-vizsgálásnak keh magukat alávetni. Másik érdekes tette a fiatal uralkodóuak az, hogy megtörte azt az embert, aki Németországban kétségkívül a nemzeti politikát képviselte, de azt a régi politikát, a Richelieuk, Frigyesek, Napóleonok politikáját, mely külünbeii is sokkal tovább tartott, mint az azt igazoló történelmi feltételek, annak az időnek a politikáját, melyben az emberi nyájak még tökéletleuül voltak szervezve, a házak sokfélék és bizonytalanok voltak, a népeket úgy lehetett tekinteni, mint hűbéri birtokokat és örökségeket s a háború nem a népek háborúja, de a hercegek háborúja volt. II. Vilmos harmadik sajátságos telte a rendelet, melyben a munkásszövetség összebivása iránt intézkedett. Amit egy demokratikus kormány vonakodua véghez vinui (talán mert nem lenne eléggé bizonyos, hogy egy ilyen irányú kísérlet következményeinek határt szabhat); amit uáluuk egy szocialista hajlandólagos, általános választójogos Cézár se merne megtenni, azt megtette ő, a császár, az Isten kegyelméből uralkodó. Es leginkább sajátos az, hogy az uralkodó akkor, mikor mint egy nagy nép egyeduralkodója eszközöket keres, hogy betöltse hivatását, tanácskozásra hívta Franciaország republikánusait, akik közül az egyik jakobinus, a másik auarkista. Röviden olyan cselekedetet müveit az imént, mely nemcsak német, de tisstán emberi, mivoltában hasonlatos a francia forradalom adataihoz. Vájjon mi történik a fiatal osászár lelkében? Mennyire külömbözönek látssik a többi királytól! A fiatal császár megalapozhatja a világbékéjét. Vájjon lesz-e elég hite és erélye, hogy est merészelje is.