Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-06-03

PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai • pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Sztrkesztoség és kiadóhivatal: Goldberg Oyula papirkereskedéae, Pfi-tér 23-ik szám. Telefon 112 szauna. FelelSs szerkesztő* és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA ElStizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalából küldeudSk. A lap ára: egész évre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre 3. Nyilt-tér soronként 40 üllér. — Egyes szarn ára 30 IMI. Gyöngyösi tanulságok. Eső után köpenyegnek tetszik az, zése éz egy magyar vidéki város belső képe között fennáll. Ezek a rettenetes külümbségek abból ha valaki ma a gyöngyösi tűzvész szo-| SZlinn azuak, hogy nálunk mindenre van moru tanulságait igyekszik levonni. Nem pé„ z , csak a város belső rendezésére^ volt még a világon olyan elemi ka-i belső fejlesztésére nincs. Ismerünk olyan tasztrófa, a földrengést kivéve, amelynek magyar várost, ahol már aszfaltjárda van, okát valamelyik emberben ne találták |<j e vízvezeték még nincs. Ismerünk olyan volna meg a nyomozó hatóságok és a gondolkozó emberek. A tavaszi alföldi árvíznek is meg volt a maga bütiüs és okozója, a gyöngyösi tűzvészt is le lehe­tett volna hárítani, és ki lehetett volna kerülni. Persze, hogy eső után köpönyegnek tűnik fel most minden, a mit a gyöngyösi tűzvésszel kapcsolatban mondanak, nyi­latkoznak és írnak. Azonban mi nem is azt akarjuk tanulságul levonni, hogy a kórház mosókonyháját le kellett volna bontani, akkor nem lett volna tűzvész, nem is arra akarjuk inteni Gyöngyös város vezetőségét, hogy a Mátrából vizet kellett volna odavezetni, akkor lehetett volna mivel eloltani a pusztító vesze­várost, idiol ívlámpák égnek az utcán, de ugyanakkor a kórháza olyan,, hogy egy járvány esetén biztosan meghalhat a város miuden lakosa, a kórház nem bír segíteni rajta. Ismerünk olyan vá­rost ... de mit beszeljünk tovább, min­denki, a ki magyar, látja és szomorúan látja, hogy vidéki városaink legnagyobb része, tisztelet a kivételeknek, mindent szem előtt tart, csak a kultúra által parancsolt városrendészeti elveket nem. I Megvagyunk győződve róla, hogyha városaink elsősorban nem a külső képre, nem a külső megjelenésre, hanem a! belső tökéletesedésig, a jóléli intézmé­nyekre, amelyek közé a vízvezeték, a kórház, a tűzrendészet és sok más ha­delmet. Ezek nem gyöngyösi tanulságok, sonló dolog tartozik, fektetné a fősúlyt,; ezek csak szemrehányások, de a gyön­gyösi rettenetes katasztrófa valóban tár elénk olyan tanulságokat, amelyeket le kell szögeznünk, mert ezeket a tanulsá­gokat meg kellene jegyezniük mind­azoknak, akikre városok ós városok lakóinal" élete van bizva. A magyar vidéki városok veteked­nek elhanyagoltságban a balkáni váro-l nem volna sem alföldi árvíz, sem gyön­gyösi tűzvész. Ezeket a tanulságokat a gyöngyösi tűzvészből elsősorban a most szerveződő városi pártnak kellene levonnia. No politizáljon a városi párt, ne a politika berkeiben való tájékozódás és elhelyez­kedés legyen az első célja, sokkal fonto­jsabb, ha a magyar vidéki városok igazi, sokkal. Azok, akik a magyar vidéki vá- helyes irányban való fejlesztésének dol­rosok ügyeinek intézésére vannak hi- gozná ki nagyvonalú és célirányos vatva, két részre oszlanak. Egyik részük a nyakas magyar természetével teljesen a maga útján megy, és nem törődik azzal, hogy külföldön a merre járt, mi­lyen jóléti ós városfejlesztő intézménye­ket látott, hanem egyszerűen arra azj politikáját. Romeo és Julia. írta : Strlndberg Ágost. A férfi egy este kotta füzettel a kezében álláspontra helyezkedik, hogy a specialis^ 0 " haa » é » » zt mo,,dta a » asszonynak: magyar viszonyokra a külföldi intézke­dések, intézmények és tökéletes beren­dezése nem alkalmazhatók, a másik része viszont nem is tartja szükségesnek, hogy Emlékszel még rá? — Vacsora után négykezest fogunk játszani. — Micsoda új darab ez itt? — kérdezte az asszony. — A „Romeo ós Juliá B-t vettem meg. — külföldi tanulmányutakat végezzen, vagy külföldi dolgokat legalább könyvből igyekezzék megismerni, hanem egy­szerűen az úgynevezett józan ész kor­mányzását teszi meg alapelvéül. Aki Németországban. Franciaország­ban, Angliában, Belgiumban, egyszóval a kontinens legműveltebb, legfejlettebb államaiban járt valaha, az ismeri azt az óriási külömbséget, amely egy német, francia vagy angol vidéki város bereude­— Hogyne emlékezném rá — felelte a nő,— de nem liissem, hogy láttam valaha az előadást. — Oh gyönyörű szép! Úgy él bennem az, miut egy gyermekkori álom, pedig nem láttam, nem halottam csak egyszer, egyetlenegyszer husz évvel ezelőtt. Vaosora után, mikor a gyerekeket már le­fektették, és a ház elcsöudesUlt, a térj meggyúj­totta a zongora lámpáját. Azután halkan olvasta a finom rajzú címlapról: „Romeo és Julia". — Ez Gounod legszebb kompozíciója, mondta, és nem hiszem, hogy nagyon nehéz volna. A feleség — mint miudig — átveszi a prime-szólamot és megkezdik a játékot. D.-dur, négy-uegyed-taktus, allegro, ginsto. — Szép, — ugye? — mondja a férfi az Ouvertüre uláu ? — Oh, igen, egyezik bele kissé ellenkezve az asszony. — Játszuk most a Marcialet, szói a férfi, nagyon li dolog. Emlékszem azokra a hatal­mas kórusokra a királyi operában abból az idő­ből, amikor még Süderniauu életben volt. Belekezdenek az indulóba. — Ugy-e hatalmas dolog! — mondja a férfi diadalmaskodva, mintha ö maga írta volna Romeo ós Júliát. — Úgy találom, mintha nagyon üres zeue volna, feleli a felesége. A térj becsülete és jóizlése forog kockán és a negyedik felvonásbeli holdvilág-áriát keres­géli. Hosszas keresés után egy soprán-áriára akad, ez lesz az talán. És újra elkezdi: — Tam-tamtam, tam-tamtam, így hangzik a basszus, amely igen könnyi. Tud od, mondja az asszony, mikor vége van, ez a muzsika nagyon közepes. A férj egészen le vau sujiva és belátja, hogy Úgy hangzik, mint egy kintorna zenéje. Ezt már egész idó alatt vettem észre — vallja be az asszony. — En is úgy találom; olyan régiuiódisan hangzik. Hogy Gouuod ily hamar elavult, jegyzi meg egész halkan. Akarod tovább játszani ? Ját­szuk el a Cavatinat ós a terzettet; emlékszem még Michaeli asszonyka nagyszerű volt. Ez uláu a darab után a térj nagyon borús­nak látszik és félreteszi a füzetet, miutha rá akarná zárni az ajtót a múltra. — Nem innánk egy pohár sört? — kérdó. Leüluek az asztal mellé, és megisznak egy pohár sört. Mégis csak csodálatos — kezdi a férfi — nem is hittem volna, hogy ilyen öregek vagyunk már, mert bizony mi versenyt öregedtünk. „Roiueos Juliá u-val. Husz éve, hogy ezt az operát először láttam. Éppen egyetemi hallgató volt tun. barátaiul voltak, és a jövő barátságosan, kedvesen és jókedvűen mosolygott felém. Rövid ideje kis serkedő bajusszal és diáksapkával hi­valkodtam, és főleg arra az estére emlékszem, amikor Frici, Fülöp és én az Operába mentünk. Néhány évvel azelőtt isuirtük meg „Fauszt"-ot és nagy bá'iiulói lettünk Gounodnak. De Romeo miuden vár tkoz isunkat felülmúlta és egész el­ragadott beunüuket. És most mind a két barátom halott. Frigyes, aki a legmagasabb állásokra vá­gyott, mint titkár halt meg, Fülöp mint orvos­tanhallgató, ós nekem, a ki miuiszter akartam lenui, meg kell elégednem avval, hogy hivatalnok legyek. Hogy elmultak fejünk felett az évek anélkül, hogy észrevettük volna. Láttam, igaz, láttam, hogy a ráncok a szemeim körül sűrűbbek, erösebbek lettek, és hogy hajam a halántékomnál megszürkült, de hogy nemsokára a temető felé ballagunk, azt nem hittem volna. — Bizony, kedves barátom, megöregedtünk ezt a gyerekeinkről is láthatod. És rólam is látha­tod, ha hallgatsz is ... — Kérlek, hogy mondhatsz ilyet! . ..

Next

/
Thumbnails
Contents