Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-01-21

A hősök emléke. Meghatóan értékes törvónyjavas-l lat került a inult napokban a képviselő1 ház oló és a törvényjavaslatból mindern, bizonnyal a legrövidebb időn beiül törvény is lesz. A hősök emlékérőlI szól ez a törvényjavaslat, amely meg- i határozza, hogy azoknak az emléket,] akik e rettenetes világlelforduUisban j életükkel adóztak a hazának, míuden község, minden város köteles megörökíteni. Minden kis faluban lesz a nagy háború után egy emiektábla, amely előtt örök mécseskéui fog égui a rokonatyafiak, hazaüak Bseretetének lángja. Feltétlenül szép gondolat, kivitele is magasztos lesz, hiszen lelkesedni nagyon jól tudunk mi magyarok. És a hősök) emléke örökké fogja emlékeztetni aj városok lakóit arra, hogy volt valahai egy világháború, amelyben be kellett j bizonyítania e nemzetnek, hogy nemcsak élni, hanem halni is tud ezért a földért a magyar hazáért. De úgy érezzük, hogy bármily magasztos ez emlék, itt reálisabb, konkrétebb megörökítésnek is kell következnie. Nem az államtól, nem a kormánytól, hanem a magyar társadalomtól várjuk ezt a konkrétabb, reálisabb emléket. Meg vagyunk győződve

1 róla, hogy a magyar átiam már eddig is mindent megtett, amit meglehetett azért, hogy letörlessze irtózatosan nagy adósságát azoknak, akik életükkel adóztak a hazáuak. Hiszen a rokkant segély, a jótékony intézmények, és sok más háborús intézkedés, anyagi ;.lapját csak! az állam, a kormány gondoskodásából nyerte. A kormánytól most már nem is várhattunk, nem is kívánhattunk mást. mint hogy I haza nevében megadja a lehetőséget arra, hogy valóban megörökítsük az emlékét a hősöknek,' és hogy impulzust, útmutatást adjon' arra, hogy valóban arra, hogy itt van még egy kötelesség, a hősök emléke iránti kötelesség. Talán ma a háború vórzivatara közepette nem lehet alkalmas módot találni arra, hogy a hősök emlékére valóban találjuuk méltó emléket. De a háború után a társadalomnak és a köz1 alomónynek minden módon szemügy 1 ?11 vennie azt, mivel tartozunk hőseinl ok. A társadalomba bele keil Hatódni miak a ténynek, hogy hőseink mej rdernlik a legnagyobb támogatást utód ib m is. Általános szempontnak kell lenn aboru után, hogy ároknak, akikuc ietfanutartója mi áraitUuk veszett el arcinezőu, joguk van mindenütt iheiő legnagyobb előnyökre. Amint a lőtt kvalifikáció voll érettségi, egyeten agy szépírás, úgy legyen most mi e a háoorú után egás^en bizonyosai valifikáció az is, ho valaki hősnek a vagy foiesóge. A minősítesekbí lindenütt tekintettel kell lennie, ho£ ki erre vagy arra a áuásr.t pályám z már áldo*;>tot hozott a hazáért, me írjét vagy atyját vesztette el a uaj] áburúbau, n^m szabad urnát őt hátrál tini Ez lehet és lesz a hősök emlék ek igazi megörökítése. Az az emlé ibla, amelyet most a falvak é« város< ötelesek lesznek elkészítteti.?, esi inbolum legyen az örök lelkiiamen ek, amely mindig tartsa elébünk a: ogy mivel tartozunk. Baló poraikbi zogéuy hőseink csak akkor fogm alóbati nyugodni, ha ez a társadéit ézetátalakulás, átfejlődés valóban me >g történni, ha tényleg fogják látt ogy nem hiába véreztek a hazáért. Nem nehéz ennek az általános el ek a megvalósítása. Csak egy k ondolkozás, szív és érzés kell hoz: s meg vagyuuk győződve, akkor u you hamar és könnyen menüi fog. És akkor hőseink emléke irá alóbau loróttuk nagy, soha meg ue zethető adósságunk egy részét. Hadiárvák az ipari pályákon. Alig van a háború által fölvett orszakos problémák sorában olyan fo )s, amilyen a hadiárvák ellátása lig van ennok a nehéz kérdésnek me ldását kereső javaslatok között, ante lyan gyorsan ós mélyen lopta be m át az emberek agyába és szívéi iiKit az Ullmann Adolf által ajánl* rendszer, amelynek lényegót több izben ismertettük. Ennek okát könnyű megtalálni. Ha a megoldás humánus alapon iáll és gyakorlati közgazdasági eredményt jelent, akkor a lehető kedvezőbb. jHa a karitatív elem mellé még a józan Iszociális és gazdasági politika is odajszogődik, akkor célszerűbb rendszert még kitalálni sem lehet. Annál kevósbbé i alkalmt.zni, mert hiszen a hadiárváknak nagyobb üzemek oldalán produktiv munkára való nevelése társadalmi tójnyezők bevonása mellett olyan munkaerőknek igénybevételét is lehetővé teszi, !amelyek tisztán állami, vagy hatósági írvanevelés mellett parlagon hevernének. Ha már most elméletben adva van a megoldás formája, célszerűnek látszik j annak a keresése is, hogy az életben hogyau fog a gondolat megvalósulása | alakulni. Helyesnek látszik a követendő út kijelölése, a részletfeladatok megállapítása, a szerepek kiosztása és a vizsgálódás abban a tekintetben, hogy a háború befejezését követő 15—20 év : múlva mi lesz, mi legyen folytatása a - ránk váró munkának? • Természetes, hogy amennyibeu ez 'jmódunkbin áll, értékesíteni kell a • rendelkezésünkre álló adatokat és azoI kat a tanulságokat, amely eddig Magyarországon az árvaellátás és az új ipari generációk nevelése terén ehhez a kutaitáshoz kínálkoznak. Mert a kivánt sikert csak olyan rendszertől várhatjuk, amely számba • veszi az Ullmaunféle programmbau |foglalt és kombinált kétféle teendőnek, I nevezetesen az árvanevelésnek és az ' iparosképzósnek fellételeit. A programm ez: vállaljanak a nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemek nagyobb számú árvákat nevelésre, és képezzék ki azokat I gyakorlati élet| pályák ra. Már most kérdés, nem volna-e oéli szerű egy minimális korhatárt szabni • és kimondani, hogy az elemi iskola elvégzéséig az árvák árvaházi, v^gy • családi nevelésbe kell beutalni? Vagy , kiváuatos-e, hogy oz, vagy az az üzem ; a bizonyos egyenlő korú árvák egyMegjelenik minden v a s & r n R p. 8z«rk«tztó*ég és «lade hivatal: Qoldberg 0;uU pa^irkerBslie.lúse. Ki-u.-r -'.4-ik azim. T -l-f;i-i 11C :r...^i