Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-11-18

2. minden eszközzel meg kell akadályozni a mai elviselhetetlen helyzetet, amelyet már az ország legértékesebb rétege, a polgárság egyáltalában nem bír elviselni. Ks az árdrágítókat nemcsak pénzbüntetéssel kellene sújtani. Kgész vagyonuk elkobzását érdemlik meg azok, akik szegény háborútviselt emberek, özvegyek és gyermekek bőrén élősködnek és gazdagodnak meg.a világ legnagyobb háborújának negyedik évében. Egy millió nagy összeg. Sok könynyet fog tudni leszárítani, de :iem anynyit, amennyit az egy millió korona büntetéspénz lefizetői kifakasztottak, szegény, amúgy is kisirott szemekből. Pápai lapok 1917. november 18. Ki mondja ki az első szót? Az ellenséges sajtó azt állílja, hogy olasz offeuzivánkra politikai okokból határoztuk el magunkat. Ezt kereken tagadni nem lehet, mert hiszen régi elmélet szeriut a háború nem egyéb a politikának fegyverrel való folytatásánál. Az új-korban csak a polilika arénájából vezet az út a harctérre. Nincs háborús művelet, melyből a politika szerepe teljesen ki ne volna kapcsolva. Az antant hírlapjai szerint azonban azok a politikai célok, melyeket az olaszok megtámadásával el akarunk érni, jellemzik ármányosságunkat. Offenziváuknak csak az a célja, írják — hogy az olasz népet felsöbbsége ellen fellázítsuk és közte egyenetlenséget keltve, Olaszországot lealázó békére kényszerítsük. Szeriutök ez nemtelen eljárás. Vájjon nemesebbnek tartják-e Olaszország eljárásai? Annak az Olaszországét, mely évtizedeken át élvezte a hármas szövetség nagy előnyeit, e szövetség védelme alatt szabadon fejlődhetett, szinte korlátlanul űzhette yzt a nem egészen kifogástalan gyarmatpolitikát, amelynek óriási nyeresége a milliárdos adósságok viharos tengeréből kisegítette a pénzügyi rendezettség partjára. Negyven évnél tovább, kezdve attól az időtől, amikor Németország védőszárnyai alatt nyélbe üthette az olasz egységet, egészen addig, amikor a monarchia a saját területéből felajánlotta neki a legszebb darabot, nem volt olyan nagyobbszabásu aknója < Maszországnak, melynél szövetségtársai védelmére és oltalmára nem számíthatott és tényleg igénybe nem vette volna. Mindezt végül olyan cselekedettel hálálta meg, melyre még a Iii res olasz ékesszólás sem tudott más jelszót találni, mint a ^szent önzés" abszurditását. A .,szent önzés" szorította kezébe a gyilkot, melylyel tehetetlennek vélt oltalmasóját hatba akarta szúrni. Ha az orgyilkost felakasztják, ugyan kinek jut akkor eszébe a büntető igazságszolgáltatást vádolni? Ha tehát tényleg az lenne a eéluuk, amivel az antant vádol, akkor is csak gazság, megtorlásáról lehetne szó. De mi éppenséggel nem lessük, lesz-e olaszországi oifenzivánknak ilyen hatása. Azt mi úgyis tudjuk, hogy hiába tömörülnek az olasz kormánylérliak és képviselők, kik „a haza veszélyben!" jajkiáltással, minden köztük létező éles ellentót dacára állítólag szorosan össze •karnak tartani. Könnyen összetarthatnak ők, kiket a háború iszonyatosságai, nem viseltek meg. Az olasz nép békevágya, haború-gyiilölele nem a vezetők magatartása szerint igazodik. Az az olasz katona, aki élellen-szomjan napokig futva menekül, átkozva mindenkit, aki a vágóhídra küldte, aki fellázad és megtagadja a szolgálatot, az az olasz anya, akinek szeméből a könny árja lakad, azoknak az olaszoknak milliói, kik fázva — dideregve koplalnak — ugyan mit kérdik ők, jónak tartják-e a háborút minisztereik, képviselők, hadvezéreik? De - ismételjük — nem lessük, iesz-e oifenzivánknak a£ a hatása, hogy az olasz nép végre is meg lógja unni haszontalan kiuoztatását és véget fog vetni lelketlen vezetői véres játékának. Meg vagyunk elégedve fényes sikerű katonai akcióuknak azzal a politikai hatásával, amelyet vele már is elértünk: az antant népei meggyőződtek arról, hogy éppenséggel nem vagyunk kimerülve, ellenkezőleg, hatalmunk ma is annyira félelmetes, hogy nemcsak sikeresen védekezni, hanem még sikeresebben, támadni is tudunk. Még azok az ellenséges lapok is. melyek az olaszok kudarcát szépítgetni igyekeznek, kénytelenek beismerni, hogy egykönnyen Ueiu vé»ezhetuuk^velüuk. Megnyilvánul egyébként ez a hatás diplomatáik nyilatkozataiban is. Hiába ismétlik.- hogy hadicéljaikat uem változtatták, beszédeik han»ja sokkal békülékenyebb, mint eddig voll. • . Békekószségünkhöz kétség uem fór. Mi állja hiit mégis útjii annak, hogy a zöld asztal mellé ülhessünk? A vitás ügyek óriási komplexumának — KlzászLotharingián kivül — nincsen kérdés, amelyet kölcsönös engedékenységgel rendezni nem lehetne Igaz, az elzászlotharingiai kénlés nagy békeakadály. De végre is. nem fujtathatjuk el a reményt, hogy eio'^z Kurópa ezért az egy kérdésért nem fogja magát teljes elv,érzésre elszánni. Bíznunk kell abban, hogy békekonferencián ezt az ügyet is sikerül majd rendezni. Kunéi nagyobb baj, hogy a békekonferencia legelemibb előfeltétele hiányzik, szükséges volna, hogy a hadviselő felek egyik vagy másik csoportja olyan feltételeket terjesszen elő, melyeket áz ellenség ne legyen kénytelen ahovo tárgyalásra alkalmatlannak tartani. Nyilvánvaló, hogy csak olyan békéi udítvány volna tárgyalásra alkalmas, melyben az indítványttevő léi engedményekre való hajlandósága nyilvánul meg. Olyan lényeges engedményekre kellene magát elhatároznia, melyek a tárgyalás megkezdésére serkentenék az ellenlelet. Mindegyik hadviselő léi tudja azonban, hogy ezt az ellenség gyengeségnek, a legyőzöltsé<í bevallásának tekintené ós a tárgyalásokmd olyan követelményekkel állana elő, amelyek a felajánlott engedményeket messze túlszárnyalnák. Mindkét oldalon meg van a hajlandóság engedményekre. Ha akadna valaki, aki ennek az engedékenységnek mértékét mind a két oldalon kifürkészhetné, valószínű, sőt majdnem biztos, hogy olyan béketervezetet készíthetne, melyet mindkét íél vonakodás nélkül aláírna. Csak a viszonyokat alaposan ismerő közvetítő kellene. De a békeközvetítés ebben a háborúban annyira hálátlan erőlködésnek bizonyult, hogy arra ugyan nem igen vállalkozik alkalmas személyiség. Ki fogja mégis kimondani a nagy szót, melyet a béketárgyalások alapjául lehet elfogadni ? Krre, ha a jelek nem esalnak, az oroszországi események fogják megadni a választ. Nemsokára el fog válni, rákényszen'theti Oroszország békeakaratát a szövetségeseire? VISSZA-VARLAK Halódtak a kertben Az öszi virágok, Mikor megszerettem. Minden egyes szavát, Lelkem vágyva leste, Mint csillagok mosolyát A homályos este. A csókja még most is Itt lángol a számon, I' • a szerelmünket Vissza hiába várom. ' Halódnak a kertben Most is a virágok, Gyere vissza lelkem Várlak — vissza-várlak. LEHULLT MÁR A ROZSA ... Ijehnllt már a rózsa biboiví'.iöa szirma. Melyre az éjszaka harmat könnyét sírta. Lehullt az erdőnek szép zöld levele, Mihelyt megjött az ősz dermesztő vad szele. Megunva a .csillag odatenut az égen, Koldult sugarával ragyogni az éjben: Lefut szótlanul egyenest a tőidre. Hulló rózsaszirom lesz a szemfödője. Mindennek vége lesz ezen a világon, Minden elenyészik, mint egy muló álom, De a szeretetnek, amely szivemben van, Ks csak érted lángol, érted olthatatlan, Azou szerelemnek elmúlni nem szabad. Sem itt a föld felett, sem lent aföldalntt. salfai Síita I»t

Foren«. VEGYES IIIREL — Főispánunk Pápán. Dr. Raiuprecht Antal vármegyénk főispánja a hét folyamán négy napon át városunkban tartózkodott. A főispán hétfőn este úi kezett Pápára ; az állomáson a városi tisztikar küldöttsége fogadta. A/, állomásról a főispán a grófi kastélyba hajtatott, ahol egész pápai tartózkodása alatt lakott. Kedden délelőtt fogadta a főispán a városháza nagytermében a különböző intézetek, testületek és egyesületek tisztelgő küldöttségét. A következő napokat hivatalos és magánjellegű látogatásokkal töltötte el a főispán, aki mindenütt hálás elragadtatással emlékezett meg arról a kedves fogadtatásról, amelyben a pápaiak részesítették.