Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-09-16

— A népkonyhabizottság Gywáts Ferenc uy. ev. püspök elnöklete alatt folyó hó 11-én Ülést tartott, melyen mindenekelőtt a mult évi zárszámadásokat tárgyalták le. A népkonyha össze* bevétele volt 11803 K 93 fitt. Kiadása 7866 K 16 fill, a maradváuy tehát 4437 K 77 fill. A zárszámadást elfogadták. Elhatározták, jelentkezési lapon pontosan kell bejelenteni a családtagok szamát, nevét, foglalkozását ét> a jövedelmet, melyet a csuládtagok keresnek. AS igényjogosultságot a polgármester által meg­alakított 12 kerületi bírálóbizottság togja meg­állapítani, melynek joga lesz az erdekelteket személyesen is felhivatni. A biráló-bizottság hogy a népkonyhát november 1-én nyitják meg. j törvényhatósági tagokból s ely polgárokból áll, Az ebéd árát adagonként 40 fill-ben állapították j kik a helyi viszonyokkal ismerősek s kiket a meg, de az ebédhez adagonként 7 dkg kenyeret j polgármester személyeukiut felkér a tisztség be­is fognak kiszolgáltatni. — Kiskereskedők sem adhatnak el pamutárut. A kormány szept. 1-töl kezdve nem hosszabbította meg a kiskereskedőknek és a kon teke ins üzen.éknek azt a jogát, hogy a töltésére. A polgármester e felkérését az illetők a háborús rendeletek értelmiben kötelesek elfo­gadni, ktuönb"u is közügyről lóvén szó, nem hisszük, hogy akadjon vouakodó. A biráló-bizott­ság fokozatokat fog felállítani a jövedelem és a zárlat alá vett pamutáruknak bizonyos százalékát ^ családtagok számának összeegyeztetésével, A szabadon eladhatják. Ennélfogva szept. 1-töl'hozott határozatok ellesi az érdekeltek elöter­kezdve a szóban forgó pamutáruk a kiskereske- jesztéssei élhetnek ugyanahhoz a bizottsághoz, döknél, illetve á konfekciós üzemeknél is épp j Megemlítjük, hogy Magyarországon Pées ai első úgy zárlat alatt állanak, mint a nagykereskedőnél, | város, mely a már külföldön érvényben levő kivéve csak azokat az árukat, amelyeket kifeje­zetten szabad feldolgozásra utaltak ki a birto­kosnak. A Pamutközpont ezen úton is ismételten felhívja erre a körülményre az érdekeltek figyel­mét annál is inkább, mert annak, aki a rendelet ellen vét, a vagyonjogi következményeket is viselnie kell. — Rendelet a konzervcikkekröl. Az Orsz. Közélelmezési Hivatal elnökének rendelete folytán éitesiii a hatóság a közöuséget, hogy a szállítási igazolványok kötelezettsége kiterjed a zöldség, főzelék és gyümölcsfélékből készített iszáritott, savauyított, befőzött) konzervcikkekre is. Tilos azoknak konzervek házi készítésével és adás-vételével foglalkozni, akik 1914 aug. 1. előtt azzal nem foglalkoztak. A konzeívgyáro­sukat s azon gyártelepeket, akik zöldség, főze­lék, vagy gyümölcsféléknek bármely módon való konzerválásával iparszerüleg foglalkoznak, fel­hívja a hatóság, hogy készleteiket — fajtánként elkülönítve — kg. súlyban az Orsz. Zöldség, Főzelék és G\ ümölcs Forgalmi Rt.-uak (Bpest, Yárosház-U. 4. sz. alá) havonként kétszer jelent­sék be. Minden hó 1-én készletüket azon hó II -ig, minden hó 15-én mutatkozó készletet pedig 26-ig. — Házikezelesbeu marad a mosi. Bi­iinger Tivadar a gyöii városi mozi bérlője aján­latot nyújtott be a városi tanácshoz, hogy haj­landó a városi mozit bizonyos feltételek mellett évi 15.000, illetve három év múlva 18000K-ért bérbe venni. A városi tanács mult szombati ülé­sében foglalkozott az ajánlattal s minthogy a mozi városi kezelésben is jelenleg is meghozza a fölajánlott bérösszeget, ennélfogva a tanács a házi kezelés mellett foglalt állást és kimon­dotta, hogy a mozit a felajánlott feltételek me|. lett nem adja bérbe. — Ai iskolák megnyitását ismét el halasztották. A járványbizottság t. hó 13-án szelekciót életbe lépteti. Pécs város hatósága a szelekciót Bécs és Frankfurt mintájára készí­tette el. A hatóság részletes hirdetményben tájékoztatja a közönséget. — Üj püspöki titkár. Németh Istvn komáromi ref. püspök Győri Elemér nngyigtuáiidi ref. s. lelkészt nevezte ki titkárjának Vass Vince helyett, akit mint tábori lelkészt a hadvezetőség Komáromból az orosz harctérre vezényelt ki. — Apróbb közélelmezési hirek. — 1. Hagyma és répafélék szállításán, augusztus 11-töl kezdve szállítási igazolványt csak az 0. Zöldség- és Gyümö c,forgalmi Intéző Bizottság adhat. — 2. Budapestre tojást, csak a budapesti Tojásforgalmi Iroda címére lehat feladni, illetve e cimre állitható ki a szállítási igazolvány. Egy aktuális és mégsem aktuális hirdetmény. A városi hatóság értesíti a nagy­közönséget, hogy a jelenlegi legmagasabb kávé­árak folyó hó löig érvényben maradnak. — De bol van most kávé ? — Ló-urveres. A pápai lókórház a Ko­roua téren folyó hó 21 -én- reggel H órakor 15 lovat és 1 szamarat fog elárverezni. A vételhez szükséges igazolványok a polgármesteri hivatal­ban kaphatók, — Színházi hirek. Bródy Sándor hires drámája iránt akkora a közönség érdeklődése, hogy hétfőn harmadszor is színre kellet, tűzni a Lyon Leát. A diadalmas Mágnás Miska kedden és vasárnap kerül színre, mindenkor Bihary Böske fellépésével, akinek arcképét a keddi előadáson ajándékképpen osztják ki a közönség között. A hét eseményei: a Lavotta szerelme operetté­újdonság szerdai premierje, melyre főkép a ta­nulóifjúság figyelmét kell felhívnunk és Földes Imre kitűnő vigjátékújdonságának a Künn a bárány, benn a farkasnak pénteki bemutatója. Előkészületen vannak: Vengerkák, Három a kis­lány, Rézágy. Csárdás királynő. Ma, vasárnap szeptember hó 20 tói fogva zár alá vétetnek, s ebből eladni csak a Hadi Terménynek lehet. Aki a bejelentési kötelezettségének nem felel meg, szigorúan fog büntettetni. A termelök házi és gazdasági szükségletre babból havi 3 kg-ot, borsóból havi 2 kg-ot, lencséből havi 2 kg-ot tarthatnak vissza fejenként, tatárkából 36 kg-ot, köleskásából 36 kg-ot, takarniányborsóbó), ló­babból, stb. állatonként együttesen és naponként 8 kg-ot. — „Magyar Színpad.' Budapest egyetlen színházi és zen.-i napilapja, az Eréuyi Nándor szerkesztésében megjelenő „Msgyar Színpad" teljesen új formában, pompás, aktuális, művészi rajzokkal, országos nevű kiváló írók közremű­ködésével jelenik meg szeptember elseje óta ós napról-napra a színház, zene, variété és mozi világából való ér ekes közleméuyeken, friss hí­reken és pikáns pletykákon kívül külön foglal­kozik a vidék színházi és művészeti híreivel is. Eddigi számaiba Herceg Ferenc, Molnár Fereúo, Nagy Endre, Porzsolt Kálmán és mások írtak oikkeket, belső munkatársai a többi közt Hsr­sányi Zsolt, Ruttkay György és Cseiua Andor. Nagy Endre saját rajzaival tarkított cikksoro­zatot kezdett benne a vidéki színházi furcsasá­gokról „..Iönnek a színészek !" címmel és e hé­ten kezdi közölui a lap Krúdy Gyula „Bukfenc* cimü színházi regényét, amelynek minden foly­tatását Major Henrik rajzolómüvész illusztrációja díszíti. A „Magyar Színpad" előfizetési ára egy évadra huszonnyolc korona, egy hónapra három korona. A kiadóhivatal (Budapest, VIII. Rökk Szilárd-utca 18) kívánatra egy hétig ingyen küld mutat vány8zámot. — Tüzek a vidéken. F. évi aug. 17-én délelőtt 9 órakor Dáka község határábau Pellet Géza tulajdouát képező keresztbe rakott gabona között ütött ki a tűz; elhamvasztott 7 kereszt búzát 210 K kár értékben. A tüz oka ismeretlen. — Szeptember 2 án délelőtt 9 órakor Bakouy­koppány községben Schmiedmayer István lakó­háza gyulladt ki és a szomszéd kamrájával együtt leégett. A kár 11 -12.000 korona. Biztosítva csak a lakóház volt. — Szeptember 10-éu éjjel Adászteveleu volt tüz. Némethy Gergely, Szalay Dániel és itj. Mészáros Gábor szenvedtek kárt. Szerencsére a búcsú alkalmának, sokan ébren voltak, sikeiült a szélcseudbeu a tüzet eloltauiok. A kár 1000 korona. A tüzet valamely cigarettázó gyerköc vigyáz itlanságból okozhatta. M. kir. anyakönyvi hivatal. Szül *tt *U: délután a polgármester elnöklete alatt ülést tar-1 délután kitiino kabaréműsorral szolgál az egész tott, amelyen megállapítást nyert, hogy a vérhas járvány még nmeiig nincs szünöbeu. Szeptem­ber 8. óta 11 új megbetegedés fordult elő, 5-eu meggyógyultak, 1 meghalt, úgy. hogy az összes betegek száma 47. Ezek folytán a járványbizott­ság kimondotta, hogy az eddigi óvóintézkedé­seket továbbra is fenti tartandoknak tartja, * így az iskolák megnyitását is el kellett halasztani. — A vagyonosabb és szegényebb osz­tály különválasztása Pécsett. Pécs város hatóságánál az elömuukálatok folyamatban vau­nak a pécsi vagyonos és kevésbbé vagyouos osstály különválasztására, hogy a városi ked­vezményes árakhoz inkább a kevésbbé vagyono­sok jussanak hozzá. A munkálatok annyira haladtak, hogy új jegyek kiosztása alkalmával a szelekció is megtörtént s már a kei illeti bi­zottságok kétféle jegyeket adtak ki. A város hatósága hozzáférhető helyeken, mint trafíikok és üzletek, jelentkezési lapokat boosát a közön­ség rendelkezésére, melyen a közönség kérheti a vagyontalanok osztályába való felvételét. A társulat, pompás táncok, legújabb kuplék, kacag­tató tréfák teszik változatossá a mérsékelt ám előadást. — As országos vasár forgalma. A f. evi szeptember 11-én megtartott országos marha vasárra telhajtatoi t l'M-i drb. szavasniarhn, eb­ből eladatott 1049 drb; ló és csikó télhajtHtott H40 drb., ebből eladatolt 220 drb; serte* felhaj­tátott 760 drb., eladatott 427 dib. — Hirdetmény a hüvelyes vélemé­nyekről. Az Orsa. Közélelm. Hivatal elnökének 7ti500/9l7. sz. rendelete alapján felhívja a hatóság a termelöket, hogy akiknek birtokában bab, borsó, lencse, lóbab, tatárka és takarmány borsó, egyenként 100 kilogrammnál több van, köteles készletét személyesen á lisstirodában 1917. évi szeptember hó 20-ig bejeleuteni. Aki maga nem termelő, szintén tartozik egész készletét ugyan­csak a fentebbi határidőig a lisstirodabau beje­it uteni, valamint a kereskedők is. Ez utóbbiak a szállítás alatt levő áruikat azok megérkezésekor azonnal jelentsék be. A fenti áruk 1917. évi Vinero János és neje Mnzft Erzsébet fia Imre rk. — Szabó .Samuel és neje Piller Anus IIa : Dénes rk. — Kisler Hein és neje Arje He la leánya: Klára isr. Mn/im'lit . : Nagy Józ efné 'i ér. s, elaggulás. — Kolompár Mária rk. éves szivbaj — Somog-i Ilona rk. 21 éves, j'érhas. — Pöntör Mihálvnó ág. hitv. et. 63 éves, vér­i hns. Konot Katalin rk. 10 hónapos, vérhas. — Holtmann ; Maiin izr. 39 éves, resolob. — Hzecsfcli Rozália 28 éves, j szívbaj. —• özv. Molnár JAnosné ág. hitv. ev. "2 éves, elaggulás. — Szabó Dénes rk. 2 napos, veloiziiletett gyengeség. — Özv. Itinót Sámuolné izr. 76 éves. vérhas. — 07V. Kókai Jótsofné rk. 8C> éves, olsguglás. — Kuti Oizclla rk. 16 hónapos, roncsoló loroklob. — Kondor JánosnA rk. 49 éves, gonyvérüség. — Fiegl István rk. 2ti eves, tiid ivész. — Vörös Sándor ref. 0! éves, rák. — Ozv. Nagy Iguácné ref. éves, elaggulás //.' ..iv /Í,O' kötöttek : Németh László rk. és Laluk Róza rk. Z A KOTS ISTVÁN kelméit »Hteszete és vegyészeti ruhatisztító intézete PÁPÁN. Szentbenedek-tér 16. szám. (Saját házában.J Vidéki megrendelések gyorsan és lelki­ismeretesen eszközöltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents