Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917
1917-09-16
Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: (ioliihrt'g Ovula pnym kereskedése. Ffl-tér 28. izim. Telefon. 112. ezéaxx. Szemle. Alig múlik el nap, hogy a hivatalos lap ne közölne kormány rendeletet valamely közszükségleti eikk rekvirálása, maximálása vagy központosítása tárgyában. Ea az állapot az új kormány alatt se változott meg, sőt úgy tűnik fel, mintha a rendeletáradat az utóbbi napokban megdagadt volna. Igaz, hogy az új kormány olyan időben lépett hivatalba, midőn a termés biztosítása sokohhilu intézkedést igényel. A kereskedő-világ természetesen aggodalommal látja, hogy napról-uapra szűkebbre szorul az a tér, melyen működhetik és hogy a legfontosabb cikkek egymásután a hatóságok hatáskörébe utaltatnak, melyek a kereskedelmet egyszerűen kikapcsolják. Három év óta tart ez a folyamat, mely most, amidőn a háború negyedik évébe készülünk lépni, úgyszólván tetőpontját érte el, anélkül, hogy intenzivitásából veszített volna. Ma már a fogyasztót nem is annyira a drágaság, mint inkább az áruhiány nyomja. Ennek az utóbbinak az okát pedig az áruforgalom agyonszabályozásában kell keresni. Azoknak tehát, akik a *hadi gazdasági életet irányítják, inkább a kereskedelmet lenyűgöző bilincsek lazítására kellene törekedniük és szakítaniuk kellene azzal a rendszerrel, mely a mai hallatlan állapotokra vezetett. Kezdik ezt már belátui Németországban is, ahol pedig a hadigazdasági intézkedések a legmerevebb formában jelentkeztek. Helfferich birodalmi kancellár épp a napokban jelentette ki egy parlamenti bizottságban, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább és hogy a szabad kereskedelmei régi jogaiba vissza kell állítani. Mi is ezt moudjuk és ezt hirdettük minden alkalommai. A hadiállapot nem lehet ok arra, hogy a gazdasági élet menetét erőszakosau megakasszuk. Ezt már azért se szabad megtenni, mert a katonai győzelem kivívásához erős gazdasági hátvédre van szükségünk. Ez pedig csak a gazdasági erők szabad játéka és a magánkezdeményezés szabadsága mellett érhető el. Arról értesülünk hogy a pénzügyminiszter törvényes intézkedésekkel akar gátat vetni annak a tőkefelemelési láznak, mely a tőkepiacot mostanában elfogta. Nem tudjuk, hogy a miniszter milyen természetű rendszabályokat vett tervbe. Nekünk az a nézetünk, hogy ez nagyon lenyes kérdés, melyhez csak keztyiis lézzel lehet nyúlni. Nem tartanánk heyesnek. ha az állam a tőkekoncentrációi, nely a mai gazdasági helyzet természees folyománya, retorziós eszközökkel ikarná megakadályozni. Éppen a napok)an olvastuk, hogy a porosz kereskedelmi niniszter több olyan vállalat ÚJ részvélyeit, melyek a lőkefelemelést az ő dőzetes megkérdezésével hajtották végre i tőzsdei jegyzésből eltiltotta. Ha a magyar pénzügyminiszter is csak ehhez tasonló rendszabályt kontemplál, úgy ízt nem tartanánk túlszigorunak. \usztriábau lőkefelemelést csak kornányhatósági engedéllyel lehet effektuálni. Ilyen eljárás ellen sem lehelne üilogást emelni, ha a kormányhatósági tiozzájárulás rövid úton megkapható lesz. Mi a mostani tőkefelemelési lázt nem látjuk egészségtelennek, mely az ibnormis pénzbőségben ós abban találja magyarázatát, hogy t vállalatok a békeidő befektetéseire ,*>leutékeny tőkéket igyekeznek felhalmozni. * A hadigazdasági intézkedések, melyek az üzleti torgalom lényeges korláto zását vonták maguk után, sok nehézséget okoztak a kereskedelemnek, A háborús állapot kényszerűsége azonban áldozatot kíván ós ezt a tisztességes kereskedelem is meghozta, annál is inkább, mivelhogy a kedvező konjuklura ezt az áldozatot lényegesen megkönnyítette. Ilyen körülmények között kétszeresen elitéletidő egy budapesti gyarmatárunagykereskedő cégnek az az eljárása, hogy nagymennyiségű kávét és cukrot halmozott fel és rejtett el akkor, amidőn ezekben a cikkekben nagy hiány mu tat kőzik. A cég raktárában 8180 kiló b« nem jelentett kávét találtak! Ennyi áruval még a Kávóközpont se rendelke zik. Nyilvánvaló, hogy a cég ezzel t kvalifikáihatatlan eljárásával nemcsak i kiskereskedők ezreit, hanem elsősorbai a fogyasztók millióit károsította meg Azt olvassuk, hogy a cég ellen rendőr eljárás indult meg. Reméljük, hogy as ítélkező közegek ezt az ügyet szigoruar fogják mórlegelni és a cég tagjait nem csak pénzbirsággal, hanem szabadság vesztéssel is fogják sújtani. Mert nett szabad futni engedni a nagy bűnösöket amidőn szegény ördögöket csekély ki Iligások miatt egy-két heti elzárássá büntetnek. A tisztességes kereskedőién perhorreszkálja e cég üzleti felfogása s nem vállal közösséget egy olyan selekedettel, amely sérti a közérdeket s ellentmond azoknak az elveknek, melyekiv alegitim kereskedelem építve an. logyan született meg az orosz forradalom? Az orosz forradalom mivoltáról még ma inos tiaztábati a történelem. Kerülő úlou egymásak pllentmondó híradások érkeztek hónapokig. iz orosz akadémia valamint az oiosz történeti Hisul.it"!;. a nagy rázkódtatások lecsillapultával titele« adatok alapján csak most látnak hozzá az kiiyag megrostálásához és a tények megrögzítenétez. Egy francia folyóirat, mely az oross tudonányos revük cikkeiből meríti anyagát, must lehány izgalmas, eddig ismeretlen jelenetet és éuyt közöl az orosz forradalomról. Az érdekes látatlanul izgalmas, történelmileg fontos rajzokat tt mutatjuk be olvasóinknak: A duma szerepe. A francia forrás szerint, mely teljesen hiteles idetok alapjáu számol be a/, orosz forradalom -Nu uapjairól, jórészt orosz történeti folyóiratok jyoraán, tévedés azt hinni, amit a külföld hiss és a sajtó is támogat, hogy a duma emelte fel elsőül a forraadalom lobogóját, hogy a duma csinálta a forradalmat. Valóbau a duma is nagy szerepet játssott a torradalomban, de nem a duma volt a kezdeményező Ellenkezően, mikor február 28-áu a dumát feloszlató ukázt kihirdették, melyet II. Miklós itt alá és Qalioiu herceg jegysett ellen, a duma habozott, milyen álláspontot foglaljon el és alá akarta magát vetui esúttal is * parancsnak. Kenyeret. . kenyeret!... De a tömeg háborgott, az őrületig fokozódott a hangja. Arra a hírre azoubau, hogy a hadsereg a forradalmat támogatja, a duma a mozgalom élére állt. Az igazi népi mozgalom Petrográdbau kezdődött, február 23-áu, minden gyári munkások s/.t rákjával, kik növelték az élelmiszerüzleteket fosztogató éhes tömeget, utcáról-ntcára jártak és kiabáltak l — Kenyeret, kenyeret! Mások gyűléseket tartottak, melyet a reudörség szétoszlatott, sok tömeges letartóztatás történt. v Másnap, 24-én, nagyobb arányban folytatódott a mozgalom, a munkások a főváros szivéig hatoltak. A Kazán székesegyház előtt, ahol tízezer ember állott, a kozákok, kiket a tömeg seétoszlatására szollitottak fel, megtagadták az engedelmességet, a tömeg őrjöngő hurrával üdvötölte őket és egyre est kiabálta: — Kenyeret, keuyeret! Ekkor ölték meg az első rendörbistost. A reudnrbiztos a tömeget fenyegette és megsebzett egy munkást; a kozákok a muukás pártjára keltek : a reudörbiztoH egy kosákra fogta revolverét é* lőni akart, de mielőtt lőhetett volna, egy másik kozák kardjával kettéhasította a koponyáját,