Pápai Lapok. 43. évfolyam, 1916

1916-12-17

_ Pá

pai La

pok 1916. december 17. A galamb. — ... Repülj te fehér szárnyú kis drága jó madár .. . repülj ki és nézd meg — mi hír a nagy világban . . .? E'fárad lelkünk boldogn hisz és remél tégedet, te kis aranyos galamb, menj hát kémleld ki az emberek megvadult tömegének lelkét — Istenein aztán ki vissza jössz, vajon mi hírt hozol...? Szárnyadui ezeketa kis fehér valamiket, meg tndod-e a majd őrizni vagy befogja-a szennyez 11 szűzi fehérségedet a megörült emberek fekete, piszkos lelke. Menj kis galamb! — Menj. És kutasd át az egész horizontot, keresd azt amit mi két óv óta hiába keresünk és hozd a el Te, ha megtalálod a béke olaj ágát .. . — Hiszüuk és remélünk. Mert hát tudod kis madarunk, az az ág tényleg meg vau ám valahol. Létezik, tudod kérlek — csak igen eldugták ezek a buta emberek és igen féluek attól, hogy te megtalálod ... De hát To ne hagyd magadat..Ne tudjanak olyanköunyen ki „liruudzvancigolui" tégedet is kis madaram. — Tudod az emberek buiák és fekete a lelkük — de hát ha Te keresui söt esetleg követelni fogod nz eldugott fa ágot, meg fjg törni konokságuk, aztán odaadják azt amit. keresel. — Mert hát az eset úgy áll hogy az a faág nem egyéb miut maguk az elveszet emberek. Mert az emberek, tudod kérlek kis madaram, j elvesztették saját magukat. Aztáu Te, ha megtalálod azt az elveszett faágat — mindjárt minden rendben lesz. Mindjárt megismerik és újra megtalálják magukat. Tehát menj! Repülj csak kis fehér galam-' bom. Aztán amint mondtam nagyon vigyázz arra hogy ne szeuuyezzék be a Te szép fehér: szárnyadat is. j ...Menj és repülj ...aztáu mi akik itt, maradunk nagyon fogunk hiuni Te benned... ... Mert hiszen csak a remény az ami > tartja még bennünk a lelket és a veszendő hitet .. . (M.) Lettres d'un sóidat... A lövészárok és pergöt'iz filozófusokat nevel. A halál gondolatával való gyakori foglalkozás már maga is tálig filozófia. Az ágytol a tollig azonb .agy ut j és ezt az utat I oly kevesen tudják megcsinálni, hogy ritkaság-' számba megy a .Lettres d'uu sóidat" írója Könyve Parisban jelent meg (Lettres d'un' sóidat. Librairie Ckapelot, Paris 1916 . magának! a szerzőnek a neve ismeietleu. Csak annyit lehet róla tudni, hogy művész ember, fiatal francia fest«), aki a háború kezdetétől fogva a harctéren volt és 1915. április óta az eltűntek hutáján szerepel. Minden valószínűség szeriut az argonuei erdőségben vívott harcokban esett el. Könyve nem all másból, mint az édesanyjához írt levelekből, amiket rokoni kéz gyűjtött egybe és adott ki, egyelőre név-j teleuül, abban a reményben, hogy szerzőjük talán mégis életben van és előkerül. A lövészárok névtelen filozófusa sok érdekes dolgot mond, aminek állandóan mély háttereket ad a háború, amelynek tényleg harcoló katonája volt a szerző. 1914. október 14-én egy anyjákoz irt levelében ezt moudja a mai háborúról: — Nem szabad kétségbe esnüuk, most kevésbé, mint valaha, mert soha nagyobb mértékben uem lesz többé meg az az érzésünk, hogy mindez a sok emberi izgalom és őrület semmisem az örökkévalóságnak ahoz a darabkájához képest, amelyet INIADENU magában hord és hogy mindez a sok s;ör.;yüsóg egy jobb jövő felé visz. Ez a háború ogy i'ajiája a vizözönnek, amely földünk a.alakulását követte. De láttad-e valaha, hogy e nagy fölaboinlásban elveszett volna egy lélek legkisebb vésze is vagy hogy csökkent volna ogy magasabb rend érzése ? A mi szenvedéseink onnan erednek, hogy a mi kicsinyes emberi türelmünk vágyaink kielégítésére vuu berendezve. De amint a dolgokat úgy vizsgáljuk, hogy harmóniájukat fölfedezzük, elérjük a szinte teljes lelki nyugalmat. Nem tudhatjuk, hogy ez a mai erőszakosság és rendetlenség nem viszik e az emberiség általános sorsát arra az útra, amely az abszoiut jóhoz vezet. A földi élet gyarlóságával szemben a szerző vigaszt talál egy magasabb rendű harmóniában, amelynek mélyén Istenbeu és a lélek halhatatlanságában való hitét érezzük. És a kétségbeesés óráiban e»a hit erősíti és ad neki szárnyat iiyen gondolatokra: — Mindenáron arra kell törekeduüuk, hogy semmiféle katasztrófa ne csináljon életünkből uézago9. elnyomorított és összhang nélküli valamit. Ez a legnagyobb és legszebb cselekedet, imít minden új pillanat követel tőlünk. — Azt hiszem, ha megadatott volna, hogy Í-diáig éljek, nem szűntem volna meg jóra töreiedni. De mintegy nincs más bizonyságom, mint i jelen, tehát megpróbáltam, hogy benne juttasiam kifejezésre a legjobbat, ami bennem vau és ?nuek megtermékenyítésére törekedtem. Embeiibb, kevésbbé metnfizikus hangok is ,'aniiak leveleiben: — Mily

r

en hosszú háború ez — iija 1915. ebruár 28.-án — túlságosai! hosszú olyan emierek számára, akik magasabb hivatásra volnáíak valók. Őrülök annak a részvétnek, amellyel J

árisban irántam viseltetnek, de nem fognak-e Ölmenteui, hogy erőimet jobban használhassam? Iliért áldoznak föl engem, ha sokan, akiknek levesebb adatott, megmaradnak ? Bizonyosan ízért jöttem a világra, hogy valamit alkossak . . . Érdekes a kövotkezö megjegyzése: — Ha a sors a legjobbakat sújtja, ez nem igazságtalanság. A rosszak, akik túlélik őket, jobbakká lesznek álialuk. Hagyjátok meg azt a udatunk :t. hogy

7 r.z áldozatot nem hiába hoztuk. Nem ismeritek annak a néma tanítását, aki ílesik. Én ismerem. Egy barátja hősi halála alkalmából ezt rja: — Az olsö katona látványában a nagyság '•s örökkévalóság valami vonása vau, amely ninket fölvértez a legressznbba! szemben és uuelyuek részeseivé szeretnők tenni legjobbjainkat, Mélység van a következő soraiban : — Az ignzi áldozat .abból áll, hogy le kell mondanunk arm!, hogy valaha Bjrnfc közé Lanobdük, akik elő

1

, viszik a ÍV.'., y". Szop a gyermek száméra, Iii i lobogót viheti, a férfinak azonban elég a tudat, hogy a zászlót előreviszik, qnar.d mém< ! Ez az, amire a fönséges természet újból é- újból megleiuít Miuden pillanat meggyőz erről: A természet hadi jelvényeit mindabból csinálja, ami alkotó ereje izámára kínálkozik és ezek a jelvények szebbek, mint azok, amikhez kicsinyes megszokásból rajnszkodunk. A tudomány zászlója a művészet obogója! vájjon melyik levegöbeu szálló pihe tiem egyenlő-e velttek? És mindig lesznek szenek, hogy befogadják ég és íold tauitésát .. . Festői érzékre vall a következő pompás eírása: — Most egy Corot-lc'.e táj gyöngéd és benső világában élünk. A pajta elől, hol előőrseink rendezkedtek be, először is az országutat látom a tócsával, arait az eső okozoti, az tán néhány fatörzset és aztán egy rét mögött egy sor fűzfát, amik egy pajkos, vidám patakocska mentén sorakoznak. A háttérbeu néhány ház kcunyed ködbe van burkolva és mutatják a gyöngéd, fekete-tróuusok . "miket nagy festőnk oly páratlanul tudott kifejezésre hozni. Oly béke lebeg a mai reggel fölött! Ki hinné, hogy csak háti a kell íoiditani a fejet, hogy semmi mást, csak tűzvészt és romokat lásson! Ez is nagyszerű t diára mutat: — Hosszú fárasztó menetelés után egy szép fa látványa erősí'ett meg- Oh, édes anyám, mindaz elmúlhat, ami vagyunk és a természet mégis épp oly fönségesen fog fönmaradui ás az az ajándéka, hogy egy pillanatra egészen ideadta magát nekem, eléggé igazol egy egész emberéletet. Ez a fa olyan volt, mint egy kat ma! A körülötte levő pusztulás közepett a*i. i f

i nekem, hogy még mindig elég szépség van . .. egy fa szamára és az emberek számára! Utolsó anyjához írt levele ezekkei a szavakkal végződik: — Bármi történhetik, az élet mégis soll szépséget rejt magában! tfLÜYLS HII1EK."" — A királyné főudkarmestere. A király Esterházy Sándor grófot Zita királyné töudvavmeste,évó uevezte ki, s egyúttal a titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki. — Az új kinevezés már szinte tradiczióvá emeli, hogy a királyné főudvarmestere a magyar mágnások közül kerüljön ki. Erzsébet királyné főudvarmestere is magyar volt: Nopcsa Ferencz báró Esterházy Sándor gróf, néhai Esterházy Móricz gróf veszprémi főispán lia, Pápán született 1868-ban, s a pályafutását miut diplomata kezdte meg. Az uj főudvarmester a hét folyamán mái az esküt is letette. — Huszárjaink Karácsonya. Lapunk mult számábau közöltük azt a felhívást, amelyet huszár ezredüuk parancsnoksága intézett Pápa város és vidéke közönségéhez. A felhívás meg. értő lelk<kre talált s a közönség — ez pi áldozatkész nagylelkű közönség — sietet szeretet, adományait a harctéri karácsonyfákra juttatni Megörökítésre méltó kedves epizódjai voltak ennek a karácsonyfa aktiónak, amely egyébként még nem ért véget. Poetikusan kedves volt amidőn egy kis leány ka megjelent a lak'auy ábtiu s félénken közeledve az ópen parancsokat oszt< • gaió Szeöke alezredeshez, megszólította „Háti kérem egy kis peuzt hoztam • huszárok karácsonyfájára" s már nyújtotta is át az Ö3sze.:yürt Jancsi bankót. Olück Herrniuáiak hívják a l.icsikét, aki bizonyára jó szivének sugallatát követve hozta el megtakaiított pénzecskéjét. Nagyon megható a pápata—éfi r. b. iskola növendékeinek adománya, ekik 25 koronát szedtek össze maguk között. A pénzt derék tanítójuk P-'utér Józsel küldte be. Nem kevésbé kedves és szép ötlet volt özvegy Kókay Mátyásuó adománya. Férje, a néhai,derék Kókai szabó mester sok vitézkötóst varrt a pápai huszárok mentéjére, a jó özvegy pedig elküldte a karácsonyfára boldogult urának megmaradt finom pipadohányát. A péu/ügyi hatóság és tőzsde tulajdonosok is a legnagyobb előzékenységgel kezére jártak a parancsnokságunk s igy dohánynemü lesz bőven. Ujabban szappant is kértek a huszárok s a parancsnokság ebb ii kultur igényeknek is eleget óhajt tenni. Péuz küldeményeket még minA PILLER <jgL • n lMBCI ÍÍÍVUO SZIVARKAflOVtiy 1 DOBOZ,/ dLKÖNW/PCSKE 5^noPN«\<AL(5 PAPÍR iZOLAP) ARA 19 ?H»LéR