Pápai Lapok. 43. évfolyam, 1916

1916-10-22

XLIII. évfolyam. Pápa, 1916. október 22. 44. s/n» PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. 8zerke$ztöség és kiadóhivatal : Goldberg Gyula papirkeresk« lóse, Kfi-tér üll-ik szám. Telefon 112 szám FelelGs szerkesztS és laptulajdonoa: GOLDH

ERG GYULA. KlSflzotóaok éa hirdetési dijak a lap kiadóhivatalain.-. kiildendfik. A lap ára: PJJÓHZ évre lií kor., félévre ß k., negyedévre . Nyilt-tér soronként 40 lillér. — Ifigyos szám ára i!U tl'l. Vissza Erdélybe! Eszünk ágában sincs politizálni. Erdély sorsa nem politika, hanem nemzeti érzésünknek a dolga. Erdélybe gálád ós alávaló módon betörtök a románok ós erre százezreknek menekülniük kellett. Az egész ország elárasztott erdélyi menekültekkel és ezek az erdélyi menekültek mint tudjuk, egyes közigazgatási bajokon és akadályokon kivül csak a magyar nép vendégszeretetében, szimpátiájában, rokonérzésében részesültek. Miudenütt, ahol erdélyi menekültek laktak — és hol nem laktak ? - a legnagyobb öröm és a legnagyobb büszkeség hangjain mondták az emberek, hogy Erdély felszabadult. Mire e sorok megjelennek, valószínűleg már egyetlenegy román katona sincs Erdély ősi földjén, a román árulás első és egyetlen eredménye eltűnt a íöld színéről és a román nemzet a vad és elvakult román politikusok már közelükben hallják az ágyukat dörögni. Vége a nagyromán eszmének, vége a diadalmasam hirdetett hadjáratnak, vége minden hencegósnek, most jön a bűnhődés. És mire a magasra emelt sújtó ököl le fog sújtani, addigra erdélyi honfitársaink már saját lakóhelyükről fogják nézhetni a románok pusztulását, az irtózatos bosszút, amit a szövetségesek e gálád árulásért Románián megvesznek. Akik most hazatérnek erdélyi lakásaikba és földjeikbe, bizonnyal nagy szomorúsággal fognak hazaérkezni. Vad és fékezhetetlen horda tört be Erdély szent földjére és ez a vad horda természetesen nem kímélte meg, azt amihez árulás ós erőszak révén juthatott és amiről maga is nagyon jól tudta, hogy sokáig nem tarthatja kézben. Ha a románok nem is pusztították el azokat a területeket, amelyeket hadseregünk önkéntes visszavonulása folytán megszállottak, mindenesetre sok magánlakást kiraboltak, sok kárt okoztak. De az ne agasrsza erdélyi honfitársainkat. Felemelt fővel kell szembeszállni azzal az uj küzdelemmel, ami ma vár reájuk, mert tudniok kell, hogy a megtorlás nem marad el és ha ezt a megtorlást egyénenkint nem is fogják megérezni, a háború diadalmas befejezése ellenfeleink legyőzése feltótlenül meg fogja hozni nekünk a kivánt jutalmat és a megérdemelt kártérítést. ii társadalom az erdélyi menekültekkel szemben, ma már megmondhatjuk, valóban szépen viselkedett. Több millióra rug az az összeg, amit a társadalom és az állam együttesen az erdélyi menekültek segítségére ós segélyezésére rendelkezésre bocsátott. Bizonyos, hogy a magyar társadalom jószivvel és ugy adta ezt a nagy összeget, hogy az a megfelelő rendeltetési helyére jusson el, és el is jutott oda. A társadalomra azonban még mindig vár feladat éppúgy, mint a hatóságokra. A menekülők már megindulnak, hogy visszatérjenek hazájukba, elfoglalják újra szülőföldjüket, régi lakhelyüket. De a háború háború, és ahol talán nem is pusztítottak a románok, ott is meg fognak látszani a nyomai annak, hogy Erdély harctér volt. A szegény emberek, akik közül igen sokan mindenüket otthagyva menekültek, talán üres kunyhókba, elhagyott, vagy feldúlt lakásokba, összelőtt falvakba térnek vissza. Amint a kárpáti falvak újraépítéséhez megnyitotta a társadalom szivét és zsebét, ugy várjuk most a társadalomtól, hogy ne íukarkodjók az erdélyiek támogatásánál sem. Lehetséges, hogy az első felbuzdulásban összehozott nagy nemzeti kincs, amely az erdélyi menekültek támogatására szolgált, elég lesz az első tatarozási és javítási munkálatokra is, azonban ez nem biztos, A társadalamnak és az államnak tehát újból össze kell fognia, hogy ez erdélyiek ne maradjanak tényleg földönfutók, hanem első pillanatban, mikor még otthon egész biztosan nem tudnak elhelyezkedni régi életkörülményeik közé, legyen valami a kezükben, amiből élhetnek, amiből rendbehozhatják lakásaikat. Meg vagyunk győződve, hogy amint az ország minden lakosa barátságos kézzel fogadta az erdélyi menekülteket, ugy nem fogja őket üres kézzel útnak sem bocsátani. Magyar világ Bukovinában. Borgóprundig még csak elhozza az embert a vonat. De ott azután vége a világnak. Az ember megáll a fehérre meszelt kis állomáson lerakja pudgyászát a fülledt levegőjű homályos váróterem, azután elkezd gondolkozni azon, hogy az istennek milyen csodája segitaégével repülhetne keresztül a Maguráu. A magára maradt kétségbeesett utas felsóhajt: — Hej, ha most egy automobilom volna! Még ki sem mondta, már tülköl is az autó ós egy-kettőre ott is terem. Nem is megy. Egymásután nyolc-tíz is. Katonai teherautók. A legkitűnőbb fajta. Ugy szaladnak neki a Magura meredek szerpentinjeinek, hogy az ember szinte szédül bele. A gondbaborult utas lelkében uj remények ébrednek. Odamegy a sofförökhöz ós megkéri őket, hogy vigyék magukkal. De a sofFőrök csak a fejüket rázzák. — Nem lehet. Nem szabad! Az ember könyörgésre fogja a dolgot. Busás borravalókat igér. Egy csernoviczi bankigazgató kétszáz koronát ígért. Hiába. A soffór minden ajánlatra csak a fejét rázza. — Szigorú parancsunk van, hogy senkit se vigyünk. A magura tetején pedig őrség áll, minden kocsit feltartóztat, kikutat és leszállítja azt, akinek nincs a hadseregparancsnokságtól engedélye az automobilok használatára. Ha felvenném Ont, engem lecsuknának, Ont pedig letennék podgyászostól a Magura tetején a hóba. Aztán se előre, se hátra. * Berreg a motor, egymásután neki iramodik a tíz automobil s az utas ottmarad a inaga gondjaival a borgópruudi állomáson. Aztán gondolkodik : — Dorna- Vatra ide éppen hatvan kilométer. A hegyvidék tele van hóval. Már itt rögtön Borgóprundon tul kezdődik a hó országa. Hóban ilyen emelkedés mellett egy szekér nem tesz meg napjában többet husz kilométernél. Az úthoz tehát éppen három nap kellene, akkor is, ha az ember találna is egy szekeret, amely elvállalaja a fuvait. Szekér. Könnyű ezt kigondolni. De hol van az a szekér? Az ember bemegy az állom sfönökhöz és megkérdezi: — Uram, hol lehetne itt egy szekeret találni, amely elmenne Dornavatrára ? — Szekér nincs, — mondja az állomásfőnök — ne is tessék keresni. Ön előtt már százan is kerestek és nem találtak. Kár a fáradságért. Egy tanácsot adhatok. Tessék b--menni a Luucati-szállóba, lefeküdni és holnap visszamenni Besztercére. Mert itt. keresztül nem jut. Megfogadtam a tanácsot. Bementem a Lucanba, megvacsoráztam elég jól és elég olcsón, aztáu vártam a csodát. S a csoda csakugyan megjött. Bejött egy ur, talpig érő bőrkabátban, automobilsapkával a fejéu, a sapkán tisztirózsa. Borzasztó nagy szakálla volt s az arca tele volt sárral, amit a kocsi fröcskölt fői Harctéren küzdő szeretteinknek küldjünk MODIANO-CLUBSPECIALITÉ hüvellyel