Pápai Lapok. 43. évfolyam, 1916

1916-09-17

PÁ PA I LA POK Pápa város hatóságiinak OK több pápai a pápn-videki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap, Szerkesztőség és kiadóhivatal : Goldberg Gyula papirkereske lése, h'fi-tér szám. Tcleíjr. 11S2 száza. FelelSa szerkesztő és laptulajdonoa: GOLDBERG GYULA. K.l.'lizetések ós hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára : egész évre 121 kor., félévre tí k., negyedévre ?. Nyilt-tér soronként 40 llllér. — lCgves szám ára 80 1111. A városi adóztatás reformja/) Irta : Dr. Antal Géza Már 1893-ban Wekerle Sándor, mint akkori pénzügyminiszter, az adóreform tárgyában összehívott szaktanácskozmány ele terjesztett emlékiratában nagyon nyomatékosan hangoztatta, hogy „tisztában kell lennünk azzal, hogy az egyenes adó beszolgáltatásnak retormálása, ha gyökerükben akarjuk a bajokat orvosolni, korántsem az állami adók megváltoztatásában áll egyedül, söt a bajnak legfőbb kútforrása uem is ebben van. Ha ugyanis azt vesszük figyelembe, hogy a közszolgáltatásoknak milyen mértéke jut az állami és minő egyéb közszolgáltatásokra, arra az eredményre jutunk, hogy nem az állami szolgáltatások nagyságában, hanem az egyéb szolgáltatások sokaságában rejlik az adózás teljes súlypontja. Arra a következtetésre kell te hát jutnunk, hogy csak fél rendszabály lett volna, az egyenesadók reformjára gondolni, a többi közszolgáltatásokat pedig érintetlenül hagyni, hanem ki kell terjeszteni a reformot ezekre is, különösen azért, hogy ezeu helyhatósági szolgáltatásokat korlátozzuk, kezelésüket egyszerűsítsük, ellenőrzésüket hatályosabbá tegyük és az állami szolgáltatások kezelésével szerves összhangba és kapcsolatba hozzuk." Körülbelül egy negyedszázada mult el annak, hogy azok a ma is feltétlenül érvényes szavak ebben az emlékiratban a magyar képviselőház tagjainak tudomására hozattak. Azóta megtörtént az adóknak Wekerle által tervezett reformja. Az 1908, illetőleg 1909-iki adóreformokkal kapcsolatban azonban nem láttuk azoknak a kérdéseknek a megoldását amelyek megoldását Wekerle Sándor ezelőtt 23 évvel még az egyenes állami adók reformjánál is bizonyos tekíutetben sürgősebbnek és fontosabbnak tartotta. A mi szerencsétlen politikai helyzetünk és általában a mi szerencsétlen belpolitikánk az, ami bizonyos lökig állandó kerékkötője volt annak, hogy az állam egyetemes érdekében álló fontos, szükséges, elodázhatatlannak érzett reformjavaslatok napirendre kerülj nek, ez volt az oka annak, hogy csak 22, 23 esztendő múlva kerül e kérdés is újra elő, amikor egy negyedszázadot vesztettünk, amely ennek a nemzetnek életében helyrehozhatatlanul mult el. A világháborúnak kellett következnie, a világháború okozta összes nyomorúságnak, hogy újra érezzük ennek a kérdésnek rendkívül fontosságát és horderejét és ezzel a kérdéssel újra íbglalkozzuuk és megoldására keressük az expediens<-. Mert, ha nehéz volt a községi háztartás helyzete a világháború előtt, hasonlíthatatlanul nehezebb lesz most a világháború alatt és még súlyosabb lesz a világháború után. Törvényhozási intézkedéseildi a lefolyt negyedszázad alatt bizonyos fokig magának a községi adóztatásnak a helyzetét rosszabbá tet tók, mint azelőtt volt. A regale-megvaltás követ-\ keztében az addig élvezett jövedelmek emelkedésétől a községek bizonyos részben elestek és az 1899. VI. t.-c, amely egyes fogyasztási cikkekre a községek által addig kivetett pótlékok további szedését megszüntette és a községek által addig élvezett jövedelmek összege fejében helyezett csak állami szubvenciót kilátásba, ismét a fokozódó emelkedéstől fosztotta meg a *) A .Városok Lniya" '•>". számából, köaségi háztartást, mert a kontingentált összeget csak az 1895— 97. évek jövedelmében állapította meg és csak ezt vjolt hajlandó az állam a községi háztartási szüka^gletek fedezésére megtéríteni. Igy a községek mindinkább arra szorultak, hogy a meglevő adókra községi pótlekokat vetve fedezzék a maguk szükségleteit. De ezek a meglévő adók szintén majdnem mind kontingentálva vaunak, ugy, hogy csak a házbéradó az, amely kontingentálva nincs, amelynek egyre emelkedő jövedelme egyrészt az állampénztárt is igen kadvezöeu érinti, de másrészt a községeknek alkalmat szolgáltat arra, hogy egyre nagyobb adpalap után vethessék ki a maguk pótlékát. A házbéradó azonban a városok lakosságának njegteihelését jelenti, minél nagyobb a házbúr-»dóalap, annál nagyobb a városi lakosság megterheltetése. Es ha a nagyobb megterheltetést jelentő nagyobb adóalap után rovatnak ki a nagyobb községi pótlékok, akkor ez állandóan fokozódó megterheltetését jelenti a városi lakosságnak. A jövedelemadóról és a vagyonadóról szóló javaslat, kimondja, hogy ezen adók után községi pótlék nem szedhető. Nem szólok erröf: annak fceoretikns és adótechnikai szempontból is nagy akadályai volnának, hogy éppen a jövedelmi és a vagyonadó után, amely mind a kettő személyi adó, községi pótlékok vetessenek ki. Viszont azzal hogy a III. osztályú kereseti adót is kontingentáljuk, éppen ugy, mint annak idején a földadó volt kontingentálva, hogy az emelkedő jövédelem révén előállott adóalap többletet szintén elvonjuk a községek adókivetése alól és igy a községek arra vannak utalva, hogy a fennmaradt néhány adóra vessenek ki mennél nagyobb községi pótlékot, ugy, hogy nem csodálkozunk, ha ennek következtében a községi adópótlékok magassága igen sok helyen a rendezett tanácsú és törvényhatósági városoknál, több mint felében e városoknak, a községeknél körülbelül pétiig szintén ez az arány áll fenn, eléri az állami adók 70—805* át, söt igen sok olyan község van, ahol a a 100°» at is meghaladja. Már pedig ez nemcsak abból a szempontból hátrányos, hogy igy a község lakossága tulon-tul van terhelve bizonyos adópótlékokkal, hanem abból a szempontból is, hogy a mi egyenesadóiuk. kivéve éppen a tervezett a két adót, a jövedelemadót és a vagyonadót, meglehetősen igazságtalan adóalapot, nyújtanak, ugy. hogy az az igazságtalanság, amely ezekben az egyeuesfldókbuu rejlik, ha a községi pótlékokra ezek szolgálnak alapul, csak fokozódik azokkal a százalékokkal, amelyeket a község a maga háztartása érdekében azokra kivetni kénytelen. Ugyanazok az okok, amelyek kivánatossá tették, hogy ezeket a roudkivüli szükségleteket az állani ne az eddig meglevő adók pótlékolásával próbálja fedezni, mert ez a meglevő igazságtalanságokat fokozta volna, ugyanazok az okok szolgálnak természetszerűen Brra is, hogy gondoskodnunk kell arról, hogy a községek is ne ezekre a meglevő adókra legyenek kénytelenek a pótlékokat kivetni, mit ez épp ugy fokozná az igazságtalanságokat mintha a pótlékolás az állam céljaira történnék. Budapest székesfőváros abban az emlékiratban, amelyet a ház elé terjesztett, felhívta a képviselőház figyelmét azokra a bajokra, amelyek a községi adóztatás terén fennforognak. Azt mondja: „A kormánynak és a képviselőháznak a figyelmét arra kívánjuk irányítani, hogy az államháztartás pénzügyi egyensúlyának rendezése mellett ugyancsak a közgazdasági konszilidáció másik követelménye az, hogy a városok háztartása, amely a bábotú következtében megrendült, szintén rendeztessék. Kétségtelen, — moudja Budapest főváros közönsége — hogy az országos adókérdésekkel kapcsolatban a város háztartásának és adózási rendszerének kérdését is azabályozui kell. Ez föltJtlenül igy van ós éppen ezért, bár az idő nem alkalmas arra, hogy egy ilyen organikus reform minél rövidebb idő alatt megvalósitassék, abban a meggyőződésben vagyok, hogy a törvényhozás nem zátkózhatik el e kivánalmak elöl, nem zárkózhatik el az elöl, hogy ezeket a kívánalmakat olyan alakban és olyan irányban teljesítse, amely irányban és alakban ezek ma a háborús időkben honorálhatok, hogy t. i. egy jobb jövőnek előkészítésére adja meg most az utasítást, a községi háztartások szempontjából jobb jövőnek előkészítésére, amely mindazokat a mizériákat, amelyek a községi hágfrartsts terén trralkodnak, megsíünti hivatva vau. Azonban nem szeretnék egyoldalú lenni. Fájdalom, az a meggyőződésem, és a városok háztartásának tanulmányozásából tapasztalati adatokkal támogatott meggyőződésem, hogy igen sok esetben maguk a városok is hibások azoknak az állapotoknak előidézésében, amelyek ma a maguk pénzügyi nyomasztó súlyával a városokra nehezednek, mert különösen a községi beruházások terén, ha azt kérdezzük, hogy vau-e a városokban rendszer, akkor azt felelhetjük hogy a rendszer a teljes rendszertelenségben van. Egy megállapított programtn, melynek alapján egyes városok ti szükségesebbet és jövedelmezőbbet előre téve és a kevésbé szükségeset hátratolva, amazt megvalósítani, igyekeznének, a kevésbé jövedelmező, a fényűzési, vagy kényelmi célokat szolgáló intézmények megvalósítását pedig háttérbe szorítanak, ilyen egészséges községi programmot. fajdalom, nem találtam a magyarországi városok eletében. Es e tekintetben ismét azt mondom, hogy a törvényhozást is terheli mulasztás, mert azokra a fontos feladatokra tekintettel, amelyek varosainkra varnak, a törvényhozásnak ebben a tekintetben régen kellett volna intézkedéseket foganatosítani, hogy a városok ne álljanak egész tanácstalanul, ötletszerűen, minden tervszerűség nélkül, hanem az igazi városlejlesztési politika mesgyéjéu haladva érjék el a magyarországi városok a felvirágozás magas fókát. Akárhány város van, ahol a város vezető embere Schiller llott Carlosával azt mondja, hogy „noch nichts für die Unsterblichkeit getan", és csinál egy nagy alkotást, amelyuek tulajdonképpen a város szempontjából nincs semmi éttéke, de amely legalább mutatja, hogy alkotó tehetség, amelyre még a késő nemzedékek is büszkén fognak nézni. Sőt akárhányszor talau nem is a vezető az oka, de a városban felmerült egy tetszetős idea, és a közönség oly nagy szeretettel csügg ennek az ideának a megvalósításán, hogy tekintet nélkül arra, vájjon celszerü-e, hasznos-e a város jövő fejlődésének érdekében