Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915
1915-06-13
1915. juniua 13. pek láttára benuük kémeket sejt, sót őket bántalmazza is, tehát a támogatás különösen a most emiitettek megszüntetésére kívánatos. Amikor végül közlöm, hogy a közöshadsereg és konvódparauosnokságok továbbá a csendörkerületi parancsnokságok s az érdekelt határszéli rendőrkapitányságok hasonló értelemben utasitattak, értesítem, hogy a kiküldöttek arcképes igazolványokkal, továbbá a földmivelésügyi miniszter ur, valamint a m. kir. földtani intézet igazgatósága által kiálitott rendelettel — s még ezenfelül esetröl-esetre szóló utasítással vannak ellátva. Veszprém, 1915. évi május hó. Dr Véghely Kálmán s. k. alispán. — Hangverseny a vak és rokkant katonák javára. A dr. Antal Géza, Mészáros Károly és dr, Darányi Árpád védnöksége alatt rendezett nagyszabású hangverseny tegnap este zajlott le a városi sziuházban. Az estélyröl részletesebb referádát jövő számunkban hozunk. — A közélelmezési bizottság a polgármester elnöklete alatt f. hó 5-én ülést tartott amelyen több apróbb ügy elintézése után a polgármester bejelentette, hogy a városi krumpli 5 kg-os csomagokban a város közönsége körében szépen fogy. Elhatározták, hogy a város által vásárolt rizsből 90 q-t június 15 és aug. 15 közti időben el fognak árusítani és pedig utalváuy rendszer alapján oly formán, hogy fejenként és havonként i/ 4 kg rizs lesz kiszolgálgáltatva. A törmelék rizs ára 1 K 12 f, a teljes rizs ára 1 K 48 f lesz kg-onként. Egyben felhívta a bizottság a polgármestert, hogy a rizs mikénti eltartására vonatkozólag szerezzen be szakértői véleményt. Foglalkozott az értekezlet a közönség tojással való ellátásának kérdésével is. A lyukászuk üzelmeiuek ellensúlyozása céljából felkérte a bizottság Bélák Lajos főszolgabírót, hogy utasítsa községeit, hogy a lakosság feles tojás mennyiségét vásárolják össze oly árban, mint a tyukász szokta összevásárolni, azután bozzák be a tojást a pápai lisztirodába, ahol azt készpénzen a fuvarköltségekkel együtt ki fogják fizetni. — A helybeli csizmadiák ama kérelmét, hogy csiriz-készites céljaira a város bocsásson rendelkezésükre tiszta búzalisztet, a bizottság nem teljesítette, mivel a város rendelkezésére álló gabona kizárólag közélelmezési célokra használható. A polgármester indítványára a bizottság már most foglalkozik a jövő évi élelmiszerszükséglet kérdésével s megbízást adott a szükebbkörü élelmezési bizottságnak, hogy az egyes élelmi cikkekből szükséglendö mennyiségekről készítsen egy táblás kimutatást. — A polgárőrség tagjaihoz! Személyes tapasztalat alapján arról győződtünk meg, hogy polgár-örök a kijelölt időre nem jelennek meg, de nem is értesitik a parancsnokságot, hogy az helyetesitésről gondoskodhatnék s igy városunk a legmozgalmasabb időben őrizet nélkül van. Az előforduló rendetlenségért a parancsnokságot fogják vádolni, miért is komolyan felszólítjuk az őrség tagjait, hogy pontosan jelenjenek meg; intézkedés történt, hogy a helyiség akadálytalanul rendelkezésükre álljon, hogy legyen karszalag, bejelentő iv. Ha a tagok nem jelennek meg pontosan, kénytelen lesz a parancsnokság jelentést tenni a polgármester umak azzal, hogy azokat, kik az önként vállalt teendőiket nem teljesitik, rendelje harctéri szolgálatra. A parancsnokság. — Városhazunk ügyforgalma. Folyó évi február 1(5 tói május 15-ig a városi közigazgatási iktatóba érkezett 3804 ügydarab, elintéztetett 3748, elintézés alatt áll Ilii. Az árvaszéki iktatóba érkezett 335, el is iutéztett. A községi bírósághoz beérkezett 00 ügy amely mind elintézést nyert. A kihágási iktatóba beérkezett 13b ügydarab, melyből elintéztetett 90, elintézés alatt van 40. Tanácsvégzés hozatott 432, közgyűlési határozat 17. Bizonyítvány kiadatott 394, igazolási jegy 12. A rendörkapitányi hivatal által elintéztetett 1051 ügydarab. Toloncügy előfordult 14. Cselédköuyv kiadatott 25, marha ós lólevél 3250. Pápai Lapok — Hirtelen halál. Széles körben keltett őszinte részvétet az a szerdán reggel gyorsan elterjedt gyászhír, hogy Tárnoki Antal máv. tütöházi főnök hivatalában hirtelen meghalt. Tárnoki mintaképe volt a szorgalmas, talpig becsületes, hivatalát mindenkor teljes pedantériával s ambiciózus buzgalommal betöltő tisztviselőknek. Szerdán reggel is gyanútlanul, megszokott munkakedvével ment el hazulról hivatalába, ahol alig egy óra múlva hirtelen összeesett s azonnal meghalt, valószínűleg szivérrepedés következtében. Több, mint 30 évig állott az államvasutak szolgálatában és 52 éves volt. Halálát 23 éven át boldog hitvestársa és fia: Tárnoki János dohánygyári gyakornok siratja. Temetése f. hó 11-én délután 5 órakor ment végbe igen nagy részvét mellett a kálváriái temetőben. — Iparosok összeirása. A hét folyamán falragaszok hivták fel a városunkban tartózkodó, mintegy 40 ipari szakmát üzö 1805— 1897 közti években született uópfelkelósre kötelezett egyéneket, hogy június hó 15-ig a városi katonai ügyosztályban összeírás céljából jelentkezzenek. A felsorolt ipari szakmákhoz tartozó munkaadók a személyzetükben előforduló változásokat a katonai ügyosztályban mindenkor bejelenteni tartoznak. — A kis szökevény. Érdekes kis szökevényre bukkant a vasúti állomáson a mult hét egyik napján Kauker Ferenc rendörtizedes. Az egyik padon egy 11 éves kis leányt látott búslakodni, akiről azután kiderült, hogy a neve Latuer Johanna ós egy badeni urasági portásnak a leánya. A kis hisztérika 70 koronát csent el odahaza, azon bement Bécsbe, ott vásárolt magának egy babát, láucot, stb , azután jegyet váltott Pápára ós el is jött ide. Hogy pedig épen a mi városunkba szottyant kedve eljönni, annak az az oka, hogy az apja mint sebesült hosszabb ideig Pápán feküdt a felsővárosi kath. kör hadikórházában, ahol közelebbi ismeretségbe került Somogyi József dohánygyári ügyelővel és ennek családjával. Édes apja annyit emlegette otthon kedves Pápát és a kedves Somogyiékat, hogy nem tudott ellenállni a vágyának, hogy végre eljöjjön ide. Pápára érkezése után mindjárt el is látogatott Somogyiékhoz, de mivel csak a gyerekeket találta otthon, kiballagott az állomásra, ahonnan tovább utazott volna, — ha lett volna pénze. Ugyanis a kisleány, mint később bevallotta, a harctérre szándékozott menni, ahol vizet akart árusitaui a katonáknak. Persze a rendőrség azonnal táviratozott szüleinek és apja másnap már haza is vitte a kis szökevényt. — Hadi érettségi. Hétfőn és kedden tartották meg az érettségi vizsgát a kollégiumban ama 15 diák tészére, akiknek még nem kellett május 15-ón bevonulniok, illetve akiket nem márciusban soroztak, hauem most fognak megsoroztatni. Az érettségin Németh István püspök elnökölt, a közoktatásügyi kormányt dr. Császár Elemér egyetemi magántanár képviselte. Praematurusok lettek : Billitz Aladár, Csizmadia Aladár, Mattesdorfer József és Pap Sándor. Benematurnsok lettek: Kaufmati József, Csapó Ferenc és Wein Zoltán. Érettségizett még egy leány is: Cseh-Szoiubathy Margit, még pedig sziujeles eredménnyel. — Fremislböl orosz fogságba. A przemysli első védöseregben küzdött hónapokon át Turner Nándor papai római kath. tanitó is. A legeudús vár eleste után nyoma veszett neki is. Azóta folytonosan tépte, mardosta hozzátartozóit a félő aggodalom, nem volt-e ö is ama bizonyos 10.000 között. A héten azután megérkezett a megnyugtató kir egy levelező lap utján, amelyben tudatja Turner, hogy Samarkandban vau orosz togságban, egészséges és jól érzi magát. — Köszönetnyilvánítások. Lukács Iváuné urnö Temesvárról 30 K-t, idősb Wittmau Igác ur 30 K-t voltak szívesek egyletünknek adományozui, melyért hálás köszönetet mond özv. {Krausz Vilmosné az izr. nőegylet elnöke. — Beck Alajosáé sz. Blau Iréu Bpeströl iOOK-tajándéko8. zott a pápai izr. népkonyháuak, melyért hálás köszönetet mond az elnökség. — Id. Witt mann Ignác ur 40 K-t, Krouberger Samuné urnö 5 K-t, Seidler ur (Dióspuszta) 9 K-t voltak szívesek egyesületünknek jótékony célra adományozni. Kenut í adományokat egyesületünk rokkant alapjához csatoltam. Fogadják a nemesszivü adakozók hálás köszönetemet. Dr. Fürst Sándomé a „Leányegylet" elnöke. , — Figyelmeztetés. A rendörkapitányi hivatal közhírré teszi hogy az utcatestekre, szögek, vasdarabok, üveg és egyéb cseréptürmelókek kihordása szigorú büntetés terhe alatt tilos. — Tárcsa fürdőről értesülünk, hogy e hó 10-én teljes üzemmel megnyílt és ugy az élelmezés mint minden egyéb tekintetben is gondosan fölkészült a szezonra. Világhírű szénsavas, acél és moortürdöi eddig is fölöslegessé tették, hogy a szívbajosok és nőbetegek valamint a csuzban és vérszegénységben szenvedők külföldi fürdőt keressenek föl; inig most egyenesen hazafias kötelességet teljesít a fürdöigazgatóság, amidőn semmi áldozatot nem kímélve, lehetővé teszi, hogy ugy a nagyközönség, mint a nehéz harcokban kifáradt és megbetegedett hőseink gyógyulást találjanak páratlan gyógyhatású forrásainál. — - Gombamérgezés. Kis Lajo9 kupi majori lakos 5 éves fiúcska lett a vigyázatlanság áldozata. A kis fiu anyja gombát szedett abból jó ebédet akart főzni, terve rosszul sikerült, mert a gombától .megbetegedtek a szegény kis fiu, kinek apja a harcba van, nagy kínok között e hó 8-áu meg is halt. — öngyilkosság. Koch János lovászpatonai lakos vármegyei utászt kergette a végzet f. hó 7-én a halálba. Igen bókétlen volt a szegény ember családi élete, e miatti bánatában sokat panaszkodott. Hétfőn d. e. 11 óra tájbau a község határában egy fára felakasztotta magát, mire észrevették már meghalt. Hirdetmény. Pápa város polgármestere közzé teszi, hogy a képviselőtestület folyó évi juuius hó 4-ón az olasz háborúra való tekintetből a már megszavazott 70 ezer koroua hadi kölcsönön felül 58/915. sz. határozatával ujabb 100 ezer korona hadikölcsön jegyzését rendelte el birtokon kívüli felebbezós kimondásával. Ezen határozat azzal tétetik közzé, hogy ellene a felebbezés a kihirdetés napjától számított 15 napon belül adható be. Pápán, 1915 évi június hó 13-án. Mészáros Károly, polgármester. M. kir. anyakönyvi hivatal. Slü'eltek : Orbán János és neje Szőke Kazter leánya : Uizella rof. — Steiner I.ajos és neje Krausz Mina fia: Henrik izr. — Varga Korom- és neje Horváth Etelka fiai: Lajos és József ikrek ág. h. or. — Konc János és neje Varga Hozália fia: Ferenc r* k. — I lennünk.is Imre és neje Kras Mária leánya: Ilona r. k. — Szabó Gábor és nejű Máté Veronika leánya : Mária r. k. — Biró József és neje Tümürdi Mária fia: József r. k. — Virág Endre és neje László Uozália leánya : Piroska ref. — Németh. Károly ós neje Konrád Krzsébet fiu : István r. k. — Pitzer Gábor és nejo Schönbüchler Margit fia: Zoltán r. k. -- Grézló Béla és neje Czum Rozália IIa: Béla r. k. — Krankina Kérem- és neje Crozára Jozefa leáiija : Gizella r. k. — Anczenborger István és nejo Szabó Hozália leánya: Terézia ág. h. ov. — Müller Lajos és neje Straub Hozália ila: Antal r. k. Meyhnltak: László Mária ref. ::<i éves. tiidővész. — Berki János r. k. 76 éves, gutaütés. — Tóth Lajos r. k. 14 éves, agy hártyátok — Antal György r. k. 04 éves, végelgyengülés. — Illés Mihály r. k. 88 éves, tüdővész. — Bognár Anna r. k. 13 éves, tüdővész. — Pickel István ág. h. ev. 24 napos, veleszületett gyengeség. — Tárnoki Antal r. k. Ő2 éves, tüdővérzés. — Budaspitz Kva izr. 7 hónapos, mellhártyalob. Iltiztiuáijot kötöttek : Czugman József ós Masyajovics Franciska róm. kath.